Gyerekek és szülők egyaránt évek óta ismerik Pumuklit és „nevelő apját”, Eder mestert, az idős, jóravaló asztalosmestert, aki a bohókás kis kobold csínytevéseit, ötleteit és tréfáit elnéző szeretettel viseli el és teszi jóvá. Pedig Pumukli olykor a legképtelenebb zűrzavart idézi elő. A rajzfilmek konfliktusai most e könyv lapjain elevenednek meg.
Eder mester és Pumukli (Pumukli 1.) 15 csillagozás

Pumukli és Eder mester címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1965
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 2
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 13

Kiemelt értékelések


Gyerekkoromban nagyon szerettem a filmsorozatot, de nem emlékeztem rá, hogy Pumukli ennyire cuki. Vagy lehet, hogy a képernyőn nem is volt ennyire aranyos. de ennek a könyvnek minden sorát imádtuk.
A kis kobold nagyon szívbe zárható figura a sajátos világmagyarázatával, a hisztijeivel, azzal, hogy mennyire ragaszkodik Eder mesterhez, és azzal, hogy mindig bebizonyosodik, hogy a sok csintalanság mellett azért helyén van a szíve.
Annyira megszerettük, hogy meg is fogjuk venni, szerintem ezt is sokszor forgatjuk majd a következő években.


Fiatal felnőttként találkoztam először Pumuklival, a tengeri kobolddal, és Eder mesterrel. Én mindjárt szívembe zártam a kis ravaszt, és nagy élvezettel néztem az epizódokat. Most néhány epizód könyv formájában köszön vissza. Hasonlóan kellemes mint a film, szinte hallom Pusztaszeri Kornél hangját, mikor a könyvben Pumukli beszél. Van még egy-két folytatás, úgyhogy találkozhatok még a kicsi fickóval. Sajnos nekem egy sem vált láthatóvá :-) Természetesen 5/5 :-)


Nagyon szeretem ezt a mesét (is), olvasni is és nézni is. Bár ebben az esetben egy Pumukli-hajszálnyival talán jobb a filmváltozat. Igaz, azt ismertem előbb, és állandóan a fülembe cseng Pusztaszeri Kornél hangja.
Más filmben is, ha halljuk a hangját, mindig összenézünk a lányaimmal, hogy „itt van Pumukli!”
Ilyen mese kellene a gyerekeknek ma is, nem a sok gyilkolászós, háromszemű, lilafejű, alakváltós förmedvények. Talán szebb lenne a lelkük, és vidámabbak lennének. Az aláfestő zenékről már nem is merek szólni.


Ez a mese megunhatatlan :) Eder mester a maga bölcsességével és a zabolázatlan általában kócos Pumukli , igazi szülő gyermek kapcsolatát mutatja nekem . Örökös „ harc” a szülőnek , hogy átsegítse a gyereket sok butaságon , felsegítse amikor elesik , és néha engedi elesni , hogy felsegíthesse :)


A rajzfilmet már ismertem, kedveltem, bár nem volt kimondottan kedvenc. A könyv hangulata egybevág a rajzfilmével.
A magányos felnőtt és a kis kobold barátsága sok kalamajkát kibír.
Az iskoláról szóló részt viszont nem ajánlom. Nem szerencsés, ha a poroszos rendszer és a frontális oktatás kapcsolódik a gyerekbuksikban az iskolához.


Már a becenevemből is adódik, hogy imádom Pumuklit. A könyv vagy 1000 éve megvan és bevallom soha nem olvastam, de most egy kihíváson ajánlatot kaptam rá és de jó hogy így történt. Olvasás közben állandóan a tv – sorozat zenéjét hallottam, amikor a könyvben olvastam,hogy Pumukli. Elég sokszor feltünt és mivel sokkal hangsúlyosabban lett szedve síkitott a sorok között. Fiaim imádták minden csínytevését, és összenevettek a vicces részek alatt.


Ezer éve a polcomon volt már ez a könyv, és nem is hosszú. Azért nem olvastam el eddig, mert belelapoztam, és nagyon idegesítőnek találtam, hogy Pumukli neve mindig egy másik betűtípussal van szedve, mint maga a szöveg. Értem én, hogy kiemelés, meg ő a főszereplő, de akkor is.
Most egy mesekönyvhöz volt hangulatom, fél óra alatt el is olvastam, aranyos. De talán akkor is jobb a mesefilmsorozat. (Jaj, annyira a fülemben van az a hang, amikor Pumukli eltűnik vagy feltűnik!)
(Ez is ebben van: http://www.youtube.com/watch…; – jó nosztalgiázást! :-))
Népszerű idézetek




A koboldnak égnek állt a haja.
– Nem maradok itthon. Most aztán igazán nem. Még ezer és egy dolgot akarok megtanulni. Vedd tudomásul! Olyan okos leszek, mint amilyen buta vagy te.
95. oldal, Pumukli okosodni akar




– Állj! – kiáltotta Eder. – Először is, még nincs meg a pénz, ha pedig meglesz, akkor nem a padlóra tesszük, hanem a bankba.
Pumukli körülnézett.
– Itt aztán nincs egyetlenegy banka, vagyis búbosbanka sem. Legföljebb ha rigó!
Hangja olyan szemrehányóan csengett, mintha a mester megháborodott volna.
– Persze, barátocskám, csakhogy én nem búbosbankára gondolok, hanem… bankházra.
– A bankház pedig tele van búbosbankával? Igaz? És minden bankán van egy pénzdarab? Csuda vicces lehet!
139-140. oldal, Pumuklinak támad egy ötlete




– […] Minden, amit szépnek gondoltam, nem is olyan szép!
– Dehogynem… a zenedobozod még mindig megvan, és nagyszerűen muzsikál!
– Mindig ugyanazt játssza.
– Drága barátocskám, nemrégiben még arról költöttél verset, hogy te vagy a világ leggazdagabb Pumuklija, s annyi csokit ehetsz, amennyit csak akarsz…
– A sok csokitól megfájdul a hasam!
– Mindig vidám lehetsz a muzsikától.
– Az állandó vidámság unalmas!
– Gazdag lehetsz, hiszen aranyórád van.
– Ha mindig rettegnem kell miatta, akkor tulajdonképpen szegény vagyok! Tudod mit, Eder mester? Tedd be ezt a sok mindent a sok-sok-sok ezer márkával együtt a bankba! Az nagyon szép lesz. Én meg megmaradok Pumuklinak, te pedig Eder mesternek.
151. oldal, Pumuklinak támad egy ötlete




Nem kell hinnünk a koboldokban, még akkor sem, ha fölütjük a lexikont a K betűnél, és azt olvassuk: „A kobold a néphit szerint többnyire láthatatlan házimanó”.
(első mondat)




– Mi ütött beléd, Eder komám? Miért vágsz ilyen fancsali képet?
– Minden okom megvan rá. Beköltözött hozzám egy kobold.
23. oldal, Kísértet a műhelyben




– Örömmel csináltam – mondta.
– Én meg annyit, de annyit segítettem közben!
A mester nem emlékezett a segítségre.
– Nem vettem észre. Mondd csak, mit segítettél?
– Rengeteget. Nem dobtam le a festékes dobozt, nem vittem el egyetlen éket sem, nem dugtam el a dörzspapírt, nem csipkedtelek, nem piszkáltalak…
42. - 43. oldal, Az eladott ágy




– Mi lenne, barátocskám – csóválta a fejét Eder –, ha úgy viselkednél, mint a mesebeli koboldok, akik titokban kitakarítanak, minden munkában segítenek?
– Nagyon bugyuta mesékben fordulhat csak elő ilyesmi – ásított Pumukli. – Igazi kobold nem kapható az effélére.
105-106. oldal, Pumukli rendet tanul
A sorozat következő kötete
![]() | Pumukli sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Acsai Roland: Csipkerózsika 95% ·
Összehasonlítás - Michael Bond: Paddington folytatja 91% ·
Összehasonlítás - Matt Haig: Az Igazmondó Glimpi 91% ·
Összehasonlítás - Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról, csodatündérekről, manókról… 95% ·
Összehasonlítás - Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló 94% ·
Összehasonlítás - Miloš Macourek: Matyi és Sári az iskolában 92% ·
Összehasonlítás - Timo Parvela: Ella újabb kalandjai 89% ·
Összehasonlítás - Ferenczi Szilvia: A pormanó felbukkan 89% ·
Összehasonlítás - Berg Judit: Két kis dinó Budapesten 86% ·
Összehasonlítás - Jill Tomlinson: A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája 83% ·
Összehasonlítás