The ​Score – A pont (Off-Campus 3.) 1878 csillagozás

Elle Kennedy: The Score – A pont

A ​srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz…

Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.

De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.

Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2022
410 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634570776 · Fordította: Barthó Eszter
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
416 oldal · ISBN: 9789634570783 · Fordította: Barthó Eszter
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
416 oldal · ISBN: 9789634570790 · Fordította: Barthó Eszter

2 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Elle Kennedy

82 tag · 7 karc · Utolsó karc: 2023. október 13., 21:59 · Bővebben


Enciklopédia 45

Szereplők népszerűség szerint

Garrett Graham · Dean Heyward-Di Laurentis · John Logan · Hannah Wells · John 'Tuck' Tucker · Allie Hayes · Colin Fitzgerald (Fitzy) · Varys · Summer Heyward-Di Laurentis · Hunter Davenport · Beau Maxwell · Sean McCall · Megan · Chad Jensen · Doug Ellis · Joe Hayes · Nick Heyward-Di Laurentis


Kedvencelte 487

Most olvassa 54

Várólistára tette 173

Kívánságlistára tette 344

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

MissFortune>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Elképesztően jó volt Dean történetét olvasni. Ez lett az eddigi legjobb része a sorozatnak. ❤
A 4 fiú közül mindig is Dean tűnt a legérthetetlenebbnek számomra, így kíváncsi voltam. Kiderült, hogy nagyszerű ember, figyelmes, cuki, nagylelkű. Amikor a kis Hurrikánokkal van, annyira odaadó velük, igazán lehengerlő.
Allie is kedvelhető, végre nem volt felesleges hiszti.
A vége annyira durva, azonnal olvasnom kell a negyedik részt!!
Hozta az elvárt színvonalat, nekem nagyon tetszett. Remek történet az őszi bekuckózáshoz, tuti beszippant!

Niitaa P>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Zseniális! Sikítva röhögök! Imádom! Kedvenc! Szuperszónikus!

Bővebben a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.hu/2017/12/elle-kenndy-score…

„Kedves Olvasóm,

igen, ezt a levelet neked írom. Már jó ideje ismerjük egymást. Mindketten tudjuk, hogy nem kenyerem az erotikus kategóriába sorolható könyv, sőt… nagyon ritkán olvasok mocskos szex-es témájú könyvet. Szerinted velem van a baj? Így is a kolléganőm meggyanúsított, hogy lehet valami beütésem, ha a Papírhercegnők ennyire tetszett – hozzátenném, ő is imádta. Reed kicsinálta, összetörte, pedig eddig csak krimiket és thrillereket olvasott. Eddig.
Szóval nem szeretem az erotikus könyveket, de az idei év legnagyobb felfedezettje pont ezt ír: NA erotikus-romantikust. Elle Kennedy számomra A zseni. Imádom! Csak olvadozni tudok érte! De komolyan. Mondd, hogy te is épp ennyire rajongsz érte! Hisz nem lehet nem szeretni!
De tudod mit? Érzem én ott azt a kis bizonytalanságot, szóval leírom Neked most, miért kell elolvasnod a Score-t. Is. Meg a többit is.
Felkészültél?”

28 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Mi más, mint öt csillag?
Dean rácáfol arra, hogy ő csupán egy üresfejű szexmániás szépfiú. Ugyanis nem üresfejű, de a többi nagyon is igaz.
Már az első fejezeteknél majd kiesett a szemem, olyan dumát nyomott. A könyv teljes mértékben +18-as. Ha a mélyére ásunk, nincs benne semmi rendkívüli, de olyan jól van összerakva, hogy teljesen beszippant.
Allie öntudatos hősnő, aki többnyire tudja mit akar, kivéve amikor Dean di Laurentisszel kerül szembe. A romantikus akciózgatás mellett remek humoruk is van a szereplőknek.
(Az a bizonyos beszélgetés Belláról…)
Viszont a végefelé majdnem csillagot vontam le B. miatt. spoiler
Az NA regények kedvelőinek feltétlenül ajánlom.

9 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

„A tekintetem a pucér mellkasára vándorol. Mi tagadás, nem rossz látvány. Mint egy szobor: magas, szálkás és csupa izom. Tökéletesen megformált állát szexi, szőke borosta keretezi. Nem ér, hogy egy ilyen genyó alak ennyire jól nézzen ki!”

Na igen, ilyenkor igen szomorú vagyok, mikor elfogynak a lapok…
Hogy én ezt a történetet mennyire szerettem …..elképesztő gyorsan tudtam vele haladni.

Végig azon voltam, hogy ne nevessek hangosan, mert bizony vittem magammal még vizsgázni is.
Míg mindenki a folyosón magolt és izgult, én verítékben úszva, hogy vissza fogjam a hangos vihogást, próbálkoztam….nos nem sok sikerrel. Az egyik csaj meg is kérdezte mit szedek, adjak neki is, mert szüksége van rá, de csak mutattam a könyvet….az a fej amit vágott :D

Nem lehet nem szeretni Elle Kennedy történeteit, viccesek, sokszor sírva nevetősek, de megvan benne a kellő mélységű érzelmi hullám, némi össze tákolt drámával és hihetetlen mennyiségű erotikával.

Mikor úgy érzem, nem a legjobb a kedvem, csak elő kell vennem és vigyorogva fogom becsukni.

Mindegyik karaktert imádtam, mert árnyaltságuk ugyan egyenlő a nullával, de szórakoztatóak és könnyen szerethetőek. Egy falat eper a torta tetejéről.

Nekem nagy kedvenc és nagyon várom a folytatását.

Olvassátok ! :D♥

Tünde_JLT I>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Imádtam ♥♥♥
Eszméletlen. Letehetetlen. Egyszerűen totálisan rabul ejtett. :)
Akarok egy Deant spoiler és a Dean-féle életet is szeretném ;)
Nyalóka, rózsaszín Winston… Hát, persze. XD
Legszívesebben naponta újraolvasnám

4 hozzászólás
Naiva>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

„Dean Di Laurentis csak azt csinálja, amihez kedve van, nem?
– Most pont azt csinálom – von vállat.
Összevont szemöldökkel várom, hogy kifejtse.
– Boldoggá teszlek.
Kész. A szívem felrobbant. Ennyi boldogságot már nem tud magában tartani."

De szeretem Elle Kennedyt. Úgy örülök, hogy rátaláltam a könyveire. Eddig minden könyvével elkápráztatott és közben olyan jól szórakoztatott, ahogy csak kevesen képesek. Az eddigi részekhez hasonlóan, ebben is benne volt minden jó. A humor a dráma és az érzékiség kiváló egyensúlya. Az imádni való szereplőkről nem is beszélve. Az írónő nagyon jól ért az állhatatos, mégis sebezhető hősnőkhöz. Allie éppen ilyen, mert erős és kitartó. Elvégre sikerült megreformálnia az egyik legnagyobb könyves manwh*re-t. Az apjával való kapcsolata külön szívmelengető volt.
Dean….hát’ ő Dean. Engem is boldoggá tett. Érte a kezdetektől fogva rajongok. Mind a négy fiú elfér a szívemben, de Dean annak a csücske. Nem hazudtolja meg magát spoiler, de nem is áltat senkit. Teljesen őszinte és magasról tesz arra, hogy mások mit gondolnak róla. Már a leírás alapján is „marry me” kategória spoiler, de mindez semmi az óriási szíve nélkül.
Aki szereptanulás közben „sipító női hangra” vált, aki ZS kategóriás, bűn rossz francia szappanoperát néz a szeretett hölgy kedvéért, miközben egy mukkot sem ért belőle…..
Ayyy.
Imádtam, ahogyan egy nagyképű, felelőtlen fiúból, felelősségteljes férfivá érett. Lehetséges, hogy a helyzet, ami ráébresztette szivárványos volt, de szükséges is.
Egy pillanatra sem hagyott unatkozni. A párbeszédek nagyon szellemesek és még a leíró részek is izgalmasak, érdekesek.
Észre se vettem, hogy repül az idő, míg olvastam. Már nagyon várom a következő részt, amit Elle nagyon ügyesen előkészített. Olyan „az állad leesik módon.”

2 hozzászólás
Gorkie>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Megmondom őszintén, Dean könyve érdekelt a legkevésbé és végül azt kell mondjam, hogy az övé lett a legerősebb a sorozatból. Imádtam az egészet! :)

Dean mindig távol állt tőlem, nekem egy kicsit sok volt, bár nagyon bírtam a humorát. :)
Igazi bulizó és csajozógép, folyton lóg rajta 1 vagy több lány. Úgy tűnik, mintha semmit sem venne komolyan, semmi gondja, baja, mindenben sikeres. Szókimondó és magabiztos, egyáltalán nem szégyenlős. :D Ez már nem könnyed romantika, tele van erős erotikus jelenetekkel is.
Sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden lakozik Deanben és elképesztő, hogy Elle Kennedy meg tudta tartani a személyiségét minden helyzetben. Nem lett belőle romantikus hősszerelmes, nem felejtette el, hogy ki is ő. Ezért maximális pont az írónőnek.

Allie, hihetetlen! Nem hittem volna, hogy ő lesz Dean párja. Nem is olyan jó kislány, mint amilyennek tűnt, nagyon meglepődtem rajta is. :))
Természetesen, hamar megszerettem őt is. Végig éretten és megfontoltan viselkedett, de ettől még egyáltalán nem lett unalmas, nagyon is érdekes karaktere lett.

A két szereplő nagyon jól meg lett írva, változtak, de jó irányba, érettebbek és komolyabbak lettek, de ugyanakkor megmaradtak a tulajdonságaik, viselkedesük.

A történet fantasztikus volt, végig imádtam. Néhol könnyesre röhögtem magam, de volt, hogy megszakadt a szívem. Ismét kapunk egy igen komoly szálat is. Úgy látom, Kennedy mindig belecsempész egy vagy több ilyen szálat a laza, könnyed történetébe és ezzel sikerül valami pluszt bele vinnie, ezáltal pedig életszerűbbé tennie a könyveit.

Biztos, hogy újra fogom még olvasni, valószínűleg, a többi résszel együtt. *-*

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634570776 · Fordította: Barthó Eszter
7 hozzászólás
ZitussKa>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Van-e a sorozatnak olyan rèsze, ami nem üti meg azt a nagyon-nagyon magas mèrcèt, amit Elle Kennedy már az első rèsznèl felállított.? :) Eddigi ismereteim alapján nincs.
Ez a rèsz határozottan a legviccesbb kötet volt. Magam sem tudom hányszor olvastam el újra ès újra egy-egy jelenetet, mert dőltem a nevetèstől. Igyekszem nem is sokat gondolni rá mert bizonyos jelenetek, ha eszembe jutnak mèg most is kèpes vagyok csak úgy felnevetni. Azèrt valljuk be, a tanóra közepèn ez nem lenne túl ildomos :D
Dean a lazaság megtestesítője, főnyeremèny. Allie vicces ès karakán. Ez a kèt lökött pedig pontosan kiegèszítik egymást:) Izgultam mikor jönnek rá *_*
A köztük levő fizikai vonzalomról annyit, hogy olvastam már sok mindent, sokfèle párosról de igen, közöttük határozottan, ès kiemelkedő módon működik a kèmia. :))
Imádtam!
Csak feltűnès nèlkül ès az apróbetűs rèszhez írva: mindennek ellenère, ha betoppanna hozzám Dean, akkor a kezdeti döbbenetet felváltaná a kíváncsiság ès izgatottan megtudakolnám, hogy Garrett hol van, mikor jön? :D
Nálam mèg mindig ő a teljes favorit, ez van :))

3 hozzászólás
Smurfettereads>!
Elle Kennedy: The Score – A pont

❤❤ Imádom, imádom. ❤❤
Már az első részben megvett magának Dean, és ez most sem változott meg. Csak még jobban beleszerettem. ❤ Végig nevettem az egészet, vicces volt, szexi, erotikus, szenvedélyes, érzelmes, romantikus. Imádtam. ❤ Allie-t, is megkedveltem, szerethető karakter, jó páros voltak Dean-el. :-) De Garrett-et, Hannah-t, Logan-t, Grace-t, és Tucker-t is imádtam, és alig várom már Tucker történetét. :-) Már nagyon kíváncsi vagyok rá. :-)

1 hozzászólás
zuna19 >!
Elle Kennedy: The Score – A pont

Falva jó!
A történet egyszerűen fantasztikus volt. Sok érzelem volt benne. Pörgött.
Rengeteget nevettem és egy-két könnycsepp is hullott a meghatottságtól.
Karakterileg nem éreztem erősnek. Allie és Dean elég gyenge páros. Valahogy nem kedveltem meg őket.
Érdekes, mert eddig nekem az első és ez a rész nem lett kedvenc, de a második levett a lábamról. Remélem a zárórész egy csoda lesz. Amit, hogy őszinte legyek nagyon várom. Főleg, hogy megszellőztette az írónő A pont zárójelenetében, mi is lesz a cselekmény annak. Hát dobtam tőle egy hátast. Tucker-Tucker gyere már!!!

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

Naiva>!

– Te most tényleg félmeztelenre vetkőztél? – meredek rá döbbenten.
– Ja. Nem csípem a pólókat.
Nem csípi a pólókat.

102. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allie Hayes · Dean Heyward-Di Laurentis
Naiva>!

– Azt hittem, nem akarsz salsázni. Dean Di Laurentis csak azt csinálja, amihez kedve van, nem?
– Most pont azt csinálom – von vállat.
Összevont szemöldökkel várom, hogy kifejtse.
– Boldoggá teszlek.
Kész. A szívem felrobbant. Ennyi boldogságot már nem tud magában tartani.

352. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allie Hayes · Dean Heyward-Di Laurentis
Naiva>!

A reménnyel csak egy baj van: általában csalódáshoz vezet.

361. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allie Hayes · csalódás · remény
Mrs_Curran_Lennart P>!

– Ne pazarold rá az idődet! – legyint Fitzy. – A film egy kalap szar. Olvasd el inkább a könyvet!

180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Colin Fitzgerald (Fitzy)
1 hozzászólás
Naiva>!

Tettetett lazasággal Hannah-hoz fordulok.
– És hol van a másik feled?
– Itt vagyok – vigyorog önelégülten Garrett.
– A másik másik feledre céloztam – nevetek. A kis szőke drámakirálynőre, akivel egymáshoz vagytok nőve.

100. oldal

haligali>!

Tanulj a hibádból, és lépj tovább!

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allie Hayes
Black_widow>!

Nem parancsolhatod meg valakinek, hogy áldozza fel a saját boldogságát a tiédért.

Naiva>!

Ne agyalj annyit! Lesz, ahogy lesz.

316. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hannah Wells
Naiva>!

Senki sem boldog állandóan.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allie Hayes
Naiva>!

– Jesszusom, Dean! Miért vagy meztelen?
– Nem csípem a pólókat.
– Na és a nadrág? Az ellen mi kifogásod van? […]
– Mi az? – kérdezem.
– Még életemben nem találkoztam ilyen ruhafóbiás emberrel. Ez annyira fura.

407. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allie Hayes · Dean Heyward-Di Laurentis

Népszerű triviák

BrigiMoly P>!

„Amerikában 2015. február 24-én jelent meg a sorozat első kötete, a negyedik pedig 2016. szeptember 26-án. Viszont eredetileg a sokak által megszeretett szexi pasis borítók helyett egy-egy lány állt a kötetek borítóján.”

[sorok-kozott.hu]

Kapcsolódó könyvek: Elle Kennedy: The Deal – Az üzlet · Elle Kennedy: The Mistake – A baklövés · Elle Kennedy: The Score – A pont · Elle Kennedy: The Goal – A cél

Elle Kennedy: The Deal – Az üzlet
Elle Kennedy: The Mistake – A baklövés
Elle Kennedy: The Score – A pont
Elle Kennedy: The Goal – A cél

Kapcsolódó alkotók: Elle Kennedy


A sorozat következő kötete

Off-Campus sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Vi Keeland: Órákon át kívánlak
Vi Keeland: A megbízó
B. N. Toler: Lélekvesztők
L. J. Shen: Az ördög feketét visel
Vi Keeland: Nagy játékos
Vi Keeland: A beosztott
L. J. Shen: Szenzációs szerető
Karina Halle: A lázadó herceg
Hannah Grace: Icebreaker – Jégtörő
Vi Keeland: Fiatal szerető