Imádlak, ​Jason Thorn (Love & Hate 1.) 554 csillagozás

Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

„Tökéletes ​romantikus regény!” – BFF BOOK BLOG

Az első perctől kezdve odavagyok érte…
Jason Thorn… a bátyám legjobb gyerekkori barátja.
Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók – és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem.
Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem.
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem.
Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Álomgyár, Budapest, 2018
494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155875700 · Fordította: Varga Csaba
>!
Álomgyár, Budapest, 2018
494 oldal · ISBN: 9786155875717 · Fordította: Varga Csaba

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Jason Thorn · Olive Taylor · Lucy Meyer


Kedvencelte 60

Most olvassa 12

Várólistára tette 128

Kívánságlistára tette 117

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Vacilláltam a 3,5 és a 4 csillag között, de győzött a jó szívem és megadtam a négyest. Ez egy ezerszer feldolgozott téma, és írták már meg jobban is, de legalább nem nyújtotta el a szerző. A bevezető lehetett volna hosszabb, ha mondjuk Olive nem olvad el azonnal Jasontől, de akkor valószínűleg még további oldalakra lett volna szükség. Nem is azt tartottam a legnagyobb mesének a történetben, hogy Jason egy filmsztár, hanem, hogy Olive már az első könyvével annyira befutott, hogy filmet akarnak csinálni belőle. Annyi baj legyen, a sci-fi és a fantasy is nyerő nálam.
Lucy, a hősnő barátnője viszont annyira fura figura, hogy elkezdett érdekelni mit hoz össze Adam Connorral. Sajnos a kiadó fordításai annyira nem nyerőek, hogy bevásároljak belőlük, ami nagy kár.

8 hozzászólás
Naiva P>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Ennek a könyvnek sikerült többször is mosolyt csalni az arcomra. Egyébként angolul olvasva sokkal jobb volt és most nem arra akarok célozni, hogy rossz lett volna a fordítás, mert nem. Talán az angol kifejezésekkel, obszcén szavakkal együtt, de jobban átjött a könyv hangulata. Olive és Jason szerintem aranyos párost alkottak, de Lucy szabaszájúságát bírtam most is a legjobban. Az eredetin borítón látható (arcnélküli) pasival valamiért jobban tudtam azonosítani Jason-t, mint a magyar kiadáson láthatóval.

vikcs>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Mostanában elég ritkán történt velem meg az, hogy egy könyv után kedvenc íróvá avassak valakit. Azt hiszem, ebben a pillanatban most ez mégis megtörténik, ugyanis Ella Maise könyve teljesen elvarázsolt. Őszintén nem tudtam mire számítsak ezzel a könyvvel kapcsolatban, de a legpozitívabban csalódtam, ahogy csak lehetett.

A főszereplők mindketten szimpatikusak voltak számomra, szinte szikrázott közöttük a levegő amikor egy légtérben voltak. Tetszett ez a cicaharc köztük, ahogy a valóság egybemosódott a képzelettel és egy regénnyel. A váltott szemszög kifejezetten a könyv előnyére volt, hiszen mindig jó dolog, ha belelátunk egy nőcsábász fejébe és érdekes volt a színészettel kapcsolatos információkat is olvasni.

Letehetetlen romantikus tündérmese, ahol az álmok valóra válnak. Nem tudok mást mondani, egyszerűen imádtam! Az elejétől a végéig magához láncolt, faltam az oldalakat, teljesen magába szippantott a könyv. Könnyed, humoros hangvételével eléri, hogy akármilyen körülmények között szórakoztassa az olvasót. Hollywood, filmforgatás és csókolni való gödröcskék. Mi kell még?

A könyv végére már szinte szerelmes voltam a történetbe, aztán egy picit csalódott lettem, ugyanis úgy éreztem, hogy az írónő kicsit túltolta az erotikus részeket. Egy után rögtön jött még egy, aztán még egy és kicsit elhanyagolta a történetet. Utána persze felvettük a fonalat, de a végére még jöhetett volna pár oldal róluk, nem csak ez a kis szösszenet. Emiatt levontam fél csillagot, de ettől függetlenül tényleg egy imádni való könyvről van szó.

Bővebben a blogomon: https://konyvmaniablog.blogspot.com/2019/03/ella-maise-…

Magdi1017>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Ezzel a könyvvel is úgy vagyok, hogy elolvasom még egyszer, arra is adok 5 csillagot, és akkor 10 csillagos lesz. Viccen kívül….
Mikor a Facebookon megláttam az @Álomgyár_Kiadó oldalán, egyből tudtam, hogy ez nekem kell!!
Az első betűtől az utolsóig imádtam minden sorát. Igazi tündérmese felnőtteknek, én azt mondom.
Tetszett, hogy beleláthattam a nőcsábász Jason fejébe is, kifejezetten jót tett a könyvnek a váltott szemszög.
Olive is remek karakter, továbbá Lucy számomra a kedvenc mellékszereplő volt. Charlotte….? Hát, a való életben is utálom az ilyen kétszínű, sunyi p…ákat.
Ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed, gördülékeny történetre vágyik.

Bitten>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Na tőlem se olvastatok még ilyet de ez most kiszakad! Szoval pironkodók, prűdek reakcioitokra nem tartok igényt.

Mi a csoda az az „Egen.”?
Miért lesz egy könyv erotikus tartalmú a „fütyi” szótol?

Komolyan ezek egyre inkább elszomorító fordulatok, amelyek arra ösztönöznek, hogy hagyjam a csodába ezeket az újdonságokat. Hagyjam meg egy igénytelen mindent elfogadó és semmivel sem törődő rétegnek…..akinek dosztan mindegy mit olvas csak lógjon benne himbilimbi, legyen az ürge tökéletes és gazdag…..ezzel nincs is gond, inkább azzal amit elémtesznek na azzal már inkább van gondom. Azzal a bizonyos „ahogyan”-al….. magyarság lehúzva a budin!

Ja! És amúgy a könyv még tetszhetne is….. még nem végeztem vele ;)

Szóval Kedveskéim végeztem velük. Ítélet a következő:
– a történet maga elég átlagos, viszonylag sok kiaknazatlan lehetőséget hagyott el az események árjában – olyan volt mint amikor a száguldó autó sorra hagyja maga mögött a lehetséges letérőket
– szereplők kedvelhetők
– események hát tudtam volna még mit csinálni velük…..sokszor volt fölösleges mozzanat , jobb lett volna ha másra koncentrál

Lényegében tetszett aranyos kis story, ha az ember magaban helyrerázza a bakikat amiket egyesek elkövettek a könyvvel szemben.

Jöhet a következő!

14 hozzászólás
KönyvMoly_1989>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

A sok krimi után kellemes kikapcsolódás volt egy szerelmi történetbe csöppenni. Mindig is szerettem a hollywoodi románcokat, és a könyv 80 százalékát itt is nagyon élveztem.
Olive és Jason aranyos páros, mégha a történet maga meglehetősen kiszámítható is. Cuki, szexi, érzelmes amerikai mese, jó kis agykikapcs.
Ami miatt egy csillagot mégis levontam, az a regény kb utolsó harmada, ahol is már nem a cselekményen volt a hangsúly, hanem a felesleges drámán és a kufircon.

3 hozzászólás
BarbyMalik0112 P>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Az Imádlak, Jason Thorn egy hollywoodi tündérmese, tökéletes kikapcsolódás az olyan időszakokra, amikor csak egy kis mosolygásra vágyunk. Hiszen Ella Maise könyvében ez a legfőbb erény: Megnevetteti és felvidítja az olvasóját.
Alig bírtam letenni, annyira magával ragadott Olive és Jason története.
Édes, aranyos és szívet melengető regény.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretik a bájos történeteket egy csipet humorral és erotikával fűszerezve.

Bővebben a blogomon » https://barbyesakonyvek.blogspot.com/2019/02/ella-maise…

Unicooorn P>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Első könyvem volt az írónőtöl és egyszerűen iiiiiimmmmááááááddddtttaaaammmmmmm. ❤❤❤
Hmmmm a borító nagyon „betalált” nálam,hiába a kevesebb néha sokkal többet mutat.
Az írásmód elvarázsolt,szeretem a váltott szemszöget amikor mind a két szereplő fejébe bele láthatok.
Kaptunk egy vicces,romantikus történetet szerelmi és erotikus szállal megspékelve.
Már a „tini kori” Jason elvarázsolt.
Volt benne valami ami megfogott.
A felnőtt Jason pedig hát nos hogy is mondjam különös lányos részeimet is megmozgatta. :):):)
A kicsi Olive nagyon édes volt,és valahogy a történet további részében is így gondoltam rá,de aztán kellemeset csalódtam benne.
Sokkal merészebb,vakmerőbb volt mint amire számítottam.
Valami nagyobb zűrre számítottam kettejük között és nehezebb kibékülésre de mégis annyira el lett találva a történet hogy nem volt hiányérzetem.
Bár egy rendes,meghitt esküvőt azért hiányoltam,de a befejezés kárpótolt érte.
Tűkön ülve várom a folytatást.
Imádlak Jason Thorn. ❤❤❤❤❤

1 hozzászólás
Trice29 P>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Ez aztán valóban üdítő történet volt. A humoros mai szöveg mindent vitt. Ennyire jó, pezsdítő olvasmány régen volt a kezemben. Maga a történet aranyos, semmi rendkívüli. A kémia viszont perzselt.
Nagyon csíptem Olive barinőjét. Lucy igazán tűzről pattant nőszemély, kíváncsi vagyok az Ő történetére is ♥

9 hozzászólás
Finn_Hudson>!
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Alapvetően nem rossz történet, a kisgyermekkori szál nagyon sokat dob rajta. Viszont amit sajnáltam, hogy a kedves szomszéd srácból ilyen Hollywoodi szívtiprót kellett faragni. Mármint oké, hogy Oliveval ugyanúgy viselkedett, de alapjában véve ő is az a tipikus nőcsábász figura lett.
A történettel egy nagy gondom volt, méghozzá hogy minek kellett behozni ezt a spoiler
Karaktereket tekintve a kedvenc egyértelműen Lucy lett, nagyon várom az ő történetét. Jasonnek voltak jó pillanatai, de azért nem mondanám könyves álompasinak. Olive egy kissé idegesítő volt, hogy nem volt képes a talpára állni és nyíltan már az elején tisztázni az érzéseit.
Összességében azonban kikapcsolódásnak jó kis történet, főleg így a vizsgaidőszak után.


Népszerű idézetek

K_A_Hikari I>!

Nem lehet jó író az, aki nem képes beleszeretni a hőseibe, a jókba és a rosszakba egyaránt.

363. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Olive Taylor
K_A_Hikari I>!

– Lucy, te mégis mit csinálsz?
A barátnőm feje előbukkant a hűtőszekrény ajtaja mögül.
– Ételt guberálok, mint girhes macska a sikátorban. Miért, te mit gondoltál?

378. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lucy Meyer · Olive Taylor
K_A_Hikari I>!

– Gyere, hadd öleljelek magamhoz! Ha már úgyis zokogni fogsz, akkor megérdemled, hogy sírás közben átöleljen valaki.

125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jason Thorn
K_A_Hikari I>!

Van az a dolog, ami a keblünkben lakik. Az enyém szárnyra kapott és elrepült. A másik pedig, a koponyám lakója, ő csendben cseppfolyóssá vált.

159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Olive Taylor
K_A_Hikari I>!

Az én kis szívem készen állt arra, hogy porba borulva átölelje Jason lábát, míg őkegyelme végre fel nem emeli magához. De hülye szívem van.

308. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Olive Taylor
Guminudli P>!

– Te vagy a földkerekség legpocsékabb barátnője.
– Köszönöm, igyekszem.

388. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lucy Meyer · Olive Taylor
K_A_Hikari I>!

A haragot sokkal könnyebb kezelni, mint az érzelmeket: ezt a saját családomtól tanultam meg.

32. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jason Thorn
K_A_Hikari I>!

Te akkor is az álmaid rabja vagy, ha éppen nem írsz.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Olive Taylor
vikcs>!

– Csókolj meg, Olive!
Egy önkéntelen mozdulattal feljebb emeltem a fejemet, és lágyan megcsókoltam az ajkát. Ez a mocsok szórakozik velem!
– Te most meg mit parancsolgatsz így hirtelen?
– Pofa be, és csókolj, asszony!

453-454. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jason Thorn · Olive Taylor
K_A_Hikari I>!

Csak hát a percek szörnyen lassan vánszorognak, ha éppen az idegösszeomlás szélén táncolsz, és megtörténhet, hogy egy tucatnyi ismeretlen szeme láttára elhányod magad.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Olive Taylor

A sorozat következő kötete

Love & Hate sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Vi Keeland: Órákon át kívánlak
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Vi Keeland: Csak szex
Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heart – Lázadó szív
Lynn Painter: Mr. Téves Szám
Sarah Adams: Csalóka szerelem
Lucy Score: Amin sosem leszünk túl
Vi Keeland: A viszony
Mia Sosa: A legrosszabb esküvői tanú
Vi Keeland: Fiatal szerető