Gyilkosság ​tánclépésben (Táncparkettkrimi 1.) 16 csillagozás

Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Vigyázat, ​ez a történet lesodorja a lábáról!

Amikor Stacy Graysin rajtakapja vőlegényét és táncpartnerét, Rafe-et, hogy az ágyban mambózik egy szambakirálynővel, azonnal felbontja az eljegyzésüket. Ám továbbra is közös tánciskolájuk társtulajdonosai maradnak. Rafe azzal akarja nyereségesebbé tenni a stúdiót, hogy hiphop- és szteppórákkal bővítené a kínálatot, de Stacy inkább leborotválná szőke fürtjeit, semhogy ilyen zenére táncoljon.
Amikor Stacy felfedezi Rafe holttestét a tánciskolában, nem tud magához térni a döbbenettől, amikor pedig a rendőrség őt nevezi meg első számú gyanúsítottként, úgy dönt, nyomozásba kezd, mert semmi kedve a cellatársaknak börtönrockot tanítani.
Mindenki arra számít, hogy Stacy lesz a stúdió kizárólagos tulajdonosa, Rafe azonban megváltoztatta a végakaratát. Az így hirtelen képbe került rokon készen áll arra, hogy eladja a részét annak, aki a legtöbbet ígéri érte… aki, nem kizárt, hogy maga a gyilkos.

„Ez a vagány, vadul… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
I.P.C., Budapest, 2015
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636355302

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
meteoritastar
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Sajnos csalodtam ebben a konyvben.
Maga a tortenet jo volt. Tanc es gyilkossag:)):))
De nekem egy hangu volt, monoton es voltak benne olyan jelenetek, amik nelkul meglettem volna.
De a szalon tanc vilagarol megtudtam jo par erdekesseget. Ezt dijjaztam.
A krimi szal is tetszett. Vegre tudtam tippelgetni, hogy ki a gyilkos, elmeletet gyartani a fohosnovel es koppani vele egyutt, hogy erre nem gondoltunk:)):))Az ilyet szeretem.
Humor??? Olvastam mar olyan konyvet, aminel nem volt ez a cimke es nagyon sokat mosolyogtam, nevettem olvasas kozben. Itt nem. :((:(( Persze itt is akadt par jopofa szoveg, de…. nagyon keves. Az is inkabb Vitalijnak koszonheto:)):))
Romantika???? Hol????
Ebben ugy volt romantika, mint hip hop tanc.
spoiler
Nagyon sajnalom, mert ha kicsit viccesebb lett volna vagy, ha nincs ennyi rizsa, akkor egy nagyon jo kis krimi lett volna. De igy? Szamomra egyszeri olvasmany…..

>!
Felixa P
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Tánclépésenként van adagolva a történet. Betekintést nyerhetünk a szalontáncok, a táncversenyek rejtelmeibe, illetve egy táncstúdió működésébe. A krimi szál, olyan, amilyennek lennie kell; egyre inkább szaporodnak a gyanúsítottak, rejtélyek kerülnek felszínre, nyomoz, akinek nyomoznia kell és ráadásul egy kis leheletnyi romantika humorral fűszerezve. Összességében kellemes olvasmány.

>!
roganedina
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Egészen jó krimi volt, de komolyan! Tetszett, hogy kaptunk egy kis ízelítőt a szalontánc és a táncversenyek világából is (régebben nagyon szerettem táncolni, talán innen az érdeklődés…). Fordulatos volt, a gyilkos kiléte pedig nagyon jól volt álcázva! Várom a folytatást! :)

>!
eeszter P
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Nagyon kellemesen csalódtam ebben a történetben, a 75%-os összesített értékelés miatt gyengébbre számítottam, de szerintem nagyon szórakoztató történet volt. S ami nálam mostanában nagyon sokat számít: nem volt idegesítően esetlen a főszereplő, hanem egy aránylag hétköznapi nő erényekkel és hibákkal. Erre a végkifejletre sem számítottam.

>!
Aurora_Michaelis P
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Nem voltak igazán extra dolgok ebben a történetben, nem rágtam le a körmöm, és nem is váltott ki belőlem erős érzelmeket, de kellemes kikapcsolódás volt reggel-este a buszon, metrón, és még arra sem jöttem rá, ki a tettes.

>!
Carsi
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

Mennyi gyilkos-jelöl rohangál ebben a könyvben, és ha már ilyen sok jelölt van, akkor tuti, hogy egy olyan személynél kell keresni a fegyvert, akire eddig nem is gondoltál – így is lett
Stacy új párja, hát elég fura választás….

Nem volt rossz, de azért nem fogok tűkön ülni a folytatás kedvéért. Vonaton olvasni a napi ingázás alatt jó volt, legalább az otthon töltött óráim alatt már nem kívántam kézbe venni – nem úgy mint sok más könyv esetében, ahol emlékeztetnem kell magam, hogy a tányér nem lesz magától tiszta….

>!
Gyucha_Pálma
Ella Barrick: Gyilkosság tánclépésben

egy kicsit lassú folyású volt, de ezt leszámítva tetszett. fordulatos volt.


Népszerű idézetek

>!
meteoritastar

– Nem rossz gondolat! Most amugy vadasszezon van?
-Passz…
A tisztason alltunk a foldet vizsgalva, majd a szemunk sarkabol egymasra sanditottunk.
– Nem vagyunk valami pengek ebben a nyomozosdiban, mi?- allapitottam meg.

285. oldal


A sorozat következő kötete

Táncparkettkrimi sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephenie Meyer: A Vegyész
Janet Evanovich: A négy fejvadász
Liliana Hart: Go-go girl és a halott örökös
Marni Bates: Gyilkos a vonal végén
J. D. Robb: Halálos rögeszme
Vavyan Fable: Ki feküdt az ágyamban?
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Julie Garwood: Árnyéktánc
M. C. Beaton: Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő