Kisvárosi ​életek 52 csillagozás

Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

A ​tizenhárom történetet tartalmazó könyv novelláskötetként, de akár regényként is olvasható, hiszen az egyes darabokat Olive Kitteridge központi alakja fogja össze. Az idős asszony, Maine állam egy óceánparti kisvárosában tanított matematikát. A nagydarab, kemény Olive szenvedélyességével, zsarnoki természetével, gyötrődéseivel olyan figura, aki hol főszereplőként, hol rezonőrként jelenik meg a könyvben.
A Kisvárosi életek nem pusztán az öregedő embert körülvevő világot tárja az olvasó elé, Olive Kitteridge történeteiben a szűkölő szeretetéhség, a másikba való görcsös kapaszkodás, a magára maradás, az örökös remény minden korosztály, minden kapcsolat állandó velejárója.
A történetek érzelmességét, olykor melodrámáját Elizabeth Strout csodálatos stílusérzékkel írja fölül a főszereplő szigorú erejével, és az emberi természet rejtélyességének, a kapcsolatok reménytelenségének tapasztalatával. Ehhez a távolságtartó, néhol sprőd megfogalmazáshoz az óceán nyílt horizontját… (tovább)

Eredeti mű: Elizabeth Strout: Olive Kitteridge

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

>!
General Press, Budapest, 2010
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636432041 · Fordította: Szieberth Ádám

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

>!
szallosas
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Mennyi titkot, mennyi eltitkot érzelmet, mennyi vágyat, mennyi tragédiát, mennyi reményt rejteget egy kisváros?
Itt élnek egymás mellett az emberek és mégsem ismerik teljesen egymást, pedig lehet, hogy már 30 éve élnek együtt.
Egy biztos, hogy mindenkinek van valami titka.

>!
Gólyanéni
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Különös ízt éreztem a könyv olvasásakor. Nem is egy-egy történet tartalma fogott meg, inkább a tálalási mód sikeredett varázslatosra. Kimagasló munka ez, melyet az aprólékos lélektani ábrázolás koronáz. A lélek, az emberi érzések sokszínűsége szövi át az összekapcsolódó kisvárosi történeteket. Az egyes „epizódokat”, elmesélt „sztorikat”, bármelyikünk környezetében meghallgathattuk volna, akár a pletykás szomszédasszony, akár a sokat megélt nagypapa, akár a mindent látó postás szájából. De ahhoz, hogy ilyen érzéseket váltson ki belőlem, ahhoz hogy elgondolkodtasson:
– milyen emberek vesznek körül,
– kiben mi játszódik bent a mélyben,
Na ahhoz kellett ez a finoman ábrázoló, író munka.

>!
ppeva P
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Szomorú könyv. Az ember nemcsak a szereplőket szánja, de egy idő után a saját nyomorúságait is újraéli tőle… Én például éjszaka olvastam, és utána nagyon szomorúakat álmodtam. Olyan dolgokról, amiket legszívesebben elfelejtene az ember – már ha ilyen könyvek nem vakarnák fel benne a sebeket…
A könyv egymáshoz kapcsolódó elbeszélésekből áll. Az elbeszélések 40-50 évet foglalnak magukba, és egy bizonyos kisvárosban élő családok, emberek történeteit mesélik el, egy összekötő láncszemmel. Egy bizonyos család minden történetben megjelenik, végül is ők az elbeszélés füzér főszereplői. Őket látjuk fiatalon, fiatal házasként, szülőként, aztán középkorú és idős emberekként. És a többiek életét, tragédiáit az ő családi problémáik mellett vagy éppen hátterében látjuk.
Olive nem egy rokonszenves nő, de ennek ellenére ahogy a történet haladt, úgy sajnáltam őt egyre jobban.
Nem is tudom, ki a szánnivalóbb. A szülők, akik mivel maguk is szeretetlen, problémás családból származnak, nem tudják megfelelően szeretni a fiukat, vagy a fiú, aki felnőve kimászik a komplexusaiból, és igyekszik minél messzebb tudni magától a szüleit… Egy biztos: a szülőkre mindig rá lehet húzni a vizes lepedőt. Akár depressziós, akár figyelemzavaros, akár leszbikus, elvált, hitetlen, szcientológus, szektás, alkoholista, gyerekverő, gyilkos lesz a gyerek, a szülők a hunyók és kész. És jól teszik, ha el is költöznek a kisvárosból, vagy minimum hazudnak valamit a többiek kíváncsi kérdéseire, vagy átmennek láthatatlanba…
Az emberek, ha baj van a gyerekeikkel, meglátogatják a szomszédaikat, jól kifaggatják őket a gyerekeikről, és megvigasztalódva hazamennek – másnak se jobb, sőt. Hát nem szomorú?!
És a fő, hogy legyen már minél gyorsabban vége az egész nyomorú életnek…..

>!
Boglárka_Madar P
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Érdekes könyv volt. Sokszor elég nyomasztó, többségében nem túl vidám történetek vannak benne.
A novellákat Olive Kitteridge köti össze, aki valaha matematika tanár volt, de a történetek többségében már nyugdíjas. Vannak történetek amik kifejezetten róla szólnak, néhol meg csak említés szintén megjelenik. Közben megismerjük Crosby város lakóit, az össze-összefonódó életek szövevényét. Olyan történetekét, amelyek akárhol megeshetnek. És itt tényleg beigazolódik, hogy mindenkinek vannak titkai, és senkinek sem tökéletes az élete. Van aki elfogadja, van aki próbál változtatni. Van aki ki meri mondani a problémákat, van aki magába fojtja. De a múlt, az átélt események nem törölhetőek ki és hatással van az emberek további életére. Egyszerűségében is nagyszerűen megírt könyv.

Olive nem az a karakter, akit azonnal megkedvel az ember. Mégsem mondanám hogy ellenszenves volt. Ő is csak ember, és ugyanúgy mint másoknak, megvannak a maga hibái, de ugyanúgy érzései is vannak, vágyik a szeretetre, még ha ezt nem is a legjobb módon mutatja ki. Mindig ott van mindenhol, mindenki ismeri, mégis inkább kívülállónak tűnik. Nem akarom sajnálni, mert nem olyan ember aki elviseli a sajnálatot, de valahol szomorú hogy öregkorára olyan dolgokat kellett megéljen amit azért nem érdemelt meg.
A fiával való kapcsolata jól mutatja, hogy mennyire másképpen látják az emberek az átélt eseményeket, éveket, és hogy egy kívülálló mennyire hatni tud egy gyenge(?) emberre. Hajlamosak vagyunk ítéletet mondani valakiről úgy, hogy nem ismerjük, de valaki más rossz véleményét átvesszük anélkül hogy belegondolnánk, az élet sosem fekete és fehér. Mindig több nézőpont van. Persze nehéz mindig minden nézőpontot figyelembe venni, főleg ha saját nézőpontunk ellenében kell tenni.

Most látom hogy ősszel mutatta be az HBO a könyvből készült négy részes minisorozatot. Az előzetes alapján nagyon ígéretesnek tűnik, mindenképpen meg kell nézzem.

>!
BabusM
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Nagyon megszerettem a filmsorozatot, úgyhogy amikor megtudtam, hogy ebből a könyvből készült, azonnal lecsaptam rá. Az első novella elolvasása után pedig kezdtem borzasztóan örülni, hogy végre egy olyan igazi könyvet olvasok majd amerikai szerzőtől is. A kezdő történet szívet facsaró realizmusa után azonban kezdtek egyre érzelmesebbé, néha már-már érzelgőssé válni a szövegek, és ez sokat elvett az erejükből. Nem tudom, hogy a kiadója, vagy belső késztetés kényszerítette-e erre az írónőt, de sokkal jobban belénk másznának ezek az – egyébként hiteles – emberi sorsok a szenvelgősség meg az együttérző írói hang nélkül. Olive-ot pedig ne bántsa senki! Ő immár örök kedvencem.

>!
General Press, Budapest, 2010
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636432041 · Fordította: Szieberth Ádám
>!
OlvasóMókus
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Ettől a könyvtől szomorú lettem! Mindig, amikor olvastam. Hétköznapi történetek, mégis olyan nyomasztó és lehangoló volt mind. Olive Kitteridge-t, aki az összekötő kapocs volt a különálló történetekben, nem szerettem. Eléggé ellenszenves volt. Aztán a végére rájöttem, hogy az írónő csupán csak egy olyan (fő)szereplőt alkotott, aki nem mindenben tökéletes, mint a főszereplők általában. Mondhatom, hogy a végére még meg is kedveltem az összes gyarlóságával együtt. Mert igazából ilyenek vagyunk mi hús-vér emberek. Az írónő szerinti amerikai anyákról igen érdekes képet kaptam, ugyanis ha valamelyik szereplőnek volt egy kis defektje, akkor azt arra fogták, hogy az anyja miatt van. Hát nem tudom, hogy minden esetben helytálló volt-e? A két kedvenc történetem a Palackba zárt hajó és a Biztonság volt. Azt mondhatom, hogy a végére nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a könyvet.

>!
Youditta
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Tetszett a könyv. Nem vagyok novellaolvasó, de leszek, főleg ezután a könyv után. Nem szólt nagy dolgokról, de mégis.
A hangulatteremtés zseniális. Sokszor szinte fojtogató a szomorúság, főleg az első novellában, lehet, hogy utána már hozzászoktam.
Imádtam.

>!
Chöpp P
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

4-5 nagyon jó történettel találkoztam a kötetben. Olyan sűrű, színes, megmagyarázhatatlan és mélyről jövő érzelmi tobzódás jellemzi az írásokat, ami meglepő volt számomra. Sokrétű és ismeretlen – akár egymásnak tökéletesen ellentmondó – érzelmek követték egymást hihetetlen és feldolgozhatatlan gyorsasággal, amik igazából mindennapjaink észrevétlen és átgondolatlan, feldolgozatlan részei. Néhol keserédesek, máshol viccesek, aztán sírnivalók a kisvárosi élettörténetek. Henry és Olive, Harmon és Bonnie úgy öregednek meg észrevétlenül, szélsebesen, hogy fel sem fogják. Közben bennük maradnak a félelmeik, szorongásaik, vágyaik, és lassan a halál megváltóvá válik, menekülési útvonallá, utolsó mentsvárrá.

>!
Bandus78
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

A filmsorozat is nagyon tetszett és a könyv is….közel áll hozzám Olive Kitteridge őszintesége…

>!
babgul
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek

Könyv az öregedésről. Korábban mindig úgy képzeltem, hogy egy bizonyos kor megélése már önmagában nagy teljesítmény. Ezzel szemben ebben a könyvben túl sok a nyavalygás. A végére persze megértettem ennek az okát. Több szálon futott a történet, némelyik különösen megható volt (plátói szerelem), egyik-másik elgondolkodtató (gyerekekkel való kapcsolatok).


Népszerű idézetek

>!
Chöpp P

Az embernek el kell fogadnia a saját gyerekét, akármilyen is.

325. oldal

>!
Chöpp P

– Nem akarok egyedül meghalni – mondta.
– Ugyan már! Mindig egyedül vagyunk. Egyedül születünk, egyedül halunk meg. Ugyan mit számít ez? Csak ne folyjon előtte a nyálunk évekig az otthonban, ahogy a férjemnek. Én csak ettől félek.

328. oldal

>!
Chöpp P

… én az a fajta ember vagyok…, aki azt képzeli, hogy ha a világ térképén minden embert egy-egy gombostűvel jelölnének, nekem nem jutna gombostű.

305. oldal

>!
puma

Tudja, hogy a magány ölni képes – a legkülönbözőbb módokon okozhatja az ember halálát. Olive személyes nézete szerint az élet az általa „nagy durranásnak”, illetve „kis durranásnak” nevezett dolgokon múlik. A nagy durranás, olyasmi, mint a házasság meg a gyerekek, az olyan intim dolgok, amelyek felszínen tartják az embert, de ezek a nagy durranások veszélyes, láthatatlan áramlatokat is rejtenek. Ezért van szüksége az embernek a kis durranásokra is: például a barátságos eladóra a diszkontáruházban, vagy a pincérnőre a Dunkin' Donutsban, aki tudja, hogy iszod a kávét

91. oldal, General Press Kiadó

2 hozzászólás
>!
Gólyanéni

Az ember könnyen tévedésbe eshet, ha azt hiszi, hogy tudja, mit tennének mások.

139. oldal

>!
Chöpp P

Öt kilométer oda, öt vissza. Egyedül az aggasztotta, hogy a rendszeres testmozgástól esetleg tovább fog élni. Legyen vége gyorsan, gondolta most, és ezt a halálra értette – ami naponta többször is az eszébe jutott.

326. oldal

>!
Chöpp P

Nagyon valószínű, hogy azelőtt Jack sem választotta volna őt. Mégis itt vannak, és Olive lelki szemei előtt két, egymáshoz nyomott egyesülni vágyó ementáli sajt jelent meg; lyukakat hoztak magukkal – hiányoztak belőlük darabok, amelyeket az élet kivesz az emberből.
Le volt hunyva a szeme, megfáradt lényén hullámokban söpört végig a hálás öröm – és a megbánás. Maga elé képzelte a napos szobát, a napfényben fürdő falat, az ablak előtti viaszbokrot. Zavarba ejtette ez a világ. Még nem akarta itt hagyni.

349. oldal (Utolsó mondatok)

>!
anni_olvas P

Néha, ahogy most is, Olive ráérzett, hogy milyen kétségbeesetten, milyen keményen dolgozik a világon mindenki azért, amire szüksége van. Márpedig a többségnek biztonságérzetre van szüksége a rettegés tengerében, amivé az élet egyre inkább válik.

>!
Chöpp P

… a morózus ifjú pincérnő nyugdíjaskedvezménnyel számolt mindent anélkül, hogy kérték volna; ezen viccelődtek is – hogy a lánynak, aki lecsapta eléjük a kávét, talán eszébe sem jut, hogy egy szép napon az ő karján is megjelennek majd a korral járó pöttyök, és az sem, hogy a kávézást tervezni kell, mert a vérnyomásgyógyszertől annyit kell pisilni, és hogy az élet fölgyorsul, és aztán a nagy része hipp-hopp eltelik: egészen kifullasztva az embert.

163. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Art Spiegelman: A teljes Maus
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Carl Sagan: Az éden sárkányai
Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
E. L. Doctorow: A nagy menet
Alice Walker: Kedves Jóisten
John Steinbeck: Érik a gyümölcs
Cormac McCarthy: Az út