A ​sötét sebessége 72 csillagozás

Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Az ​orvostudomány csodái mind több betegségtől szabadítják meg végleg az emberiséget, és a genetikai tervezés hamarosan már a születendő gyermekeknél is lehetővé teszi egészségük előzetes tökéletesítését. De mi van azokkal, akik köztünk élnek, méghozzá valami olyan fogyatékossággal, ami megnehezíti beilleszkedésüket a társadalomba? Lou Arrendale felelős állásban dolgozik egy nagyvállalatnál, munkáján kulcsfontosságú üzleti döntések múlnak. Magánélete azonban valóságos akadályfutás, környezete nehezen fogadja el, a legapróbb feladatok végrehajtása is kihívások elé állítja. Lou ugyanis autista. Amikor aztán vállalata több kollégájával együtt beutalja egy kísérleti kezelésre, melynek eredményeként normális életet élhetne, olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amik megkérdőjelezik benne, mi is valójában a „normális”, és hogy valóban betegség-e az állapota, vagy esetleg az emberi törzsfejlődés következő állomása. Elizabeth Moon Nebula-díjas regénye olyan korábbi művekkel állítható… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Metropolis Media, Budapest, 2009
304 oldal · ISBN: 9789639866034 · Fordította: Gálvölgyi Judit

Enciklopédia 13


Kedvencelte 9

Most olvassa 1

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Zsola P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Érdekes volt „belelátni” egy autista gondolataiba. Ráébredni arra, hogy mennyire máshogyan látják ők a világot, hogy mennyire máshogyan gondolkodnak és mégis valahogyan nagyon hasonlóan hozzánk. Megdöbbentő és egyúttal szívet melengető érzés.

Bár más témát dolgoz fel más végkifejlettel mégis talán a Virágot Algernonnak c. regényt tudnám e könyv mellé állítani. Akinek az tetszett annak szerintem ez is fog.

6 hozzászólás
pat P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Végre egy könyv, aminek az olvasása közben az ember úgy érzi, valamennyire megértheti, hogyan is működik egy autista elméje – mindenesetre sokkal inkább, mint bárakárhány szakkönyv elolvasása után. És mivel az író egy autista gyermek anyukája, azt hiszem, elfogadhatjuk hiteles forrásnak.
A történet épp csak annyi, hogy legyen miért megírni és elolvasni a könyvet, meg hogy fel lehessen tenni bizonyos kérdéseket. Bár én legalább ilyen szívesen olvastam volna 300 oldalt csak a srác mindennapjairól.
És hogy az autizmus betegség, vagy „csak” eltérés a Nagy Társadalmi Átlagtól? Ezen lehet vitatkozni, de legfőképpen azt vegyük észre, milyen borzasztó nehéz és energiaigényes dolog legalább alapszinten funkcionálni és társadalomba beilleszkedni egy autistának. Még egy ilyen ragyogó intellektusú és nagyon jó korai fejlesztésen átesett autistának is.

14 hozzászólás
csartak P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Egyedi hangvételű könyv, már az elején kiderül, hogy nem a megszokott „normális” gondolatvilágba kerülünk bele, hanem egy autista férfi egyes szám első személyben előadott monológjába. Ez a stílus jó sűrű, rengeteg kérdése van, nagyon sok dolog másképp evidens neki, és a nyilvánvaló új értelmet nyer.
Érdekelt viszont engem a sötét sebessége témája, kár hogy erről jóval kevesebbet tudhatunk meg. Lou szerint a nem tudás gyorsabban tágul, mint a tudás, így a sötét sebessége nagyobb lehet a fény sebességénél. Ha mindig kell sötétnek lenni a fény körül, akkor előtte kell kimennie… A könyv története többek között egy dilemma körül is bonyolódik, pontosabban egy orvosi kezelésről, ami ugyan segíthet Lou-n és társain, de viszont megváltoztathatja a személyiséget. Az utolsó oldalak izgalmasak voltak, kár hogy ezt a személyiség alakulást, kevésbé fejti ki az író… Úgy lenne jó, ha kevesebb lenne a vívólecke, és ellenben több mélység, a sötétség… Engem az érdekelt volna, hogy mi történt az utolsó oldal után. Hát ez van. :)

Juci P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Állati érdekes belenézni egy másik ember fejébe, akinek az agya ennyire másképpen működik, mint az átlag. Nyilván soha nem lehet pontos az ábrázolás, de még mindig olyanok adják a legjobb közelítést, akik együtt élnek autistákkal. Én cselekményt különösebben nem is igényeltem ehhez, önmagában érdekes volt a nézőpont.
A fordítás bőven hagyott kívánnivalót maga után (főleg a tudományos részek – „autizmus színkép rendellenesség”? vááááá!), és a negatív szereplők jelleme, viselkedése is nagyon sablonos volt szerintem. De arra jók, hogy elgondolkodjunk, mi magunk hogyan viszonyulunk – akár társadalmi szinten – a hasonló helyzetben lévő embertársainkhoz; mire tartjuk képesnek őket, mit várunk tőlük, hogyan tudunk esetleg segíteni nekik.

7 hozzászólás
kvzs P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Mi a normális? Mi a normalitás mérőszáma? Mitől számít valaki normálisnak és miért mondjuk valakire, hogy beteg?
Kell-e valakinek segíteni, aki nem normális, de elégedett az életével? Mikor segítség és mikor ártó a beavatkozás? Miért akarunk valamit megjavítani, ha nem is értjük a működését? Miért kell valamit megjavítani, ha máshogy működik mint az átlag? Miért csak a nagykönyv szerinti átlagos az elfogadható?
Sok-sok kérdés, de válasz annál kevesebb. A könyv bemutat néhány alternatívát, de -nagyon helyesen- nem foglal állást, inkább csak továbbgondolásra késztet. Ezt a gondolkodásra késztetést, és néhány lehetőség felvillantását nagyon ügyesen, elegánsan oldotta meg az író. Ha a fordító nem követett volna el néhány ordító hibát, akkor bőven 5*-os lenne a könyv…

1 hozzászólás
Noro >!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Ez a könyv szerintem nem azért sci-fi, mert hébe-hóba elejt egy megjegyzést az űrhajókról vagy a viselkedést ellenőrző chipekről. Ez a könyv azért sci-fi, mert egy kívülálló szemével mutatja meg a közönséges emberek világát.

Ezt nem is ragoznám tovább. Csak annyit teszek hozzá, hogy a befejezés érzésem szerint szembemegy a könyv adigra már megfogalmazódott üzenetével. Kár volt érte.

Röfipingvin P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Amennyire nem tetszett az eleje, annyira tetszett a vége, és nem azért, amire végül Lou vállalkozik. Nem is szeretnék belemenni a kísérletezésbe, a gyógykezelésbe. Mostani orvostudományi, gyógypedagógiai ismereteink szerint nem gyógyítható az autizmus, eredete genetikus, de természetesen nagy szerepe van a környezetnek is.
Viszont a klasszikus hiba itt is megjelent sajnos: Lou rendelkezik szinte az összes jellemzővel, tünettel, amivel egy autista csak rendelkezhet (kezdve természetesen az autisztikus triásszal, ami nélkül nincs diagnózis, egészen a kényszerekig…). Persze, statisztika szerint léteznek ilyen autisták, de furcsa minden bekezdésben valami újabb „tünettel” találkozni. Ha erre vagyok kíváncsi elolvasok egy-két szakkönyvet, amire hivatkozik is az írónő – aki maga is nevel egy autista fiút – az előszóban (Oliver Sacks, ill. Temple Grandin munkássága).
És hát akkor a kérdés, ami az egész könyvnek a veleje: Ki a normális? Van egyáltalán olyan, hogy normális? off

2 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Tudtam én, hogy jó könyv lesz, na de hogy ennyire?!

Beszivárgott a gondolataim közé, mint Lou Arrendale kedvenc zenéi a vívócsörtékbe, és ott maradt akkor is, ha letettem a könyvet. Úgyhogy a 90. oldal környékén már próbáltam le se tenni, hogy ne keletkezzenek visszásságok Lou univerzuma és az enyém között, mert váltani lehet, de minek…

A narráció szerintem telitalálat (ezt a kijelentést úgy kezeljétek, hogy a Virágot Algernonnakért is odavoltam annak idején, talán ugyanazokat az idegpályákat hozta lázba ez a történet is), minden adott, hogy feltehessük a megfelelő kérdéseket a normális/abnormális, többség/kisebbség, vagy akár a fogyatékos/zseniális fogalmak határai mentén. Haladóknak több dimenzióban való gondolkodás a témában szintén lehetséges. Vizuálisok elmerülhetnek az ábrázolt sémarengetegben, muzikálisok befűzhetik a felidézett fúgákat és prelűdöket. Ugyanitt satöbbi, igény szerint. Egyszóval: több érzék segítségével, változatos módokon közelíthetünk az autista elme működése és az autisták mindennapjainak, kapcsolatainak megértése felé.
Bár nem sokat tudok erről a típusú működési zavarról, az írónő, aki egy autista fiú édesanyja, kétségkívül tanult is, tapasztalt is eleget ahhoz hogy higgyek neki – akkor is, ha időnként felróják neki, hogy „túlírta” Lou autizmusát, hogy afféle „orvosi ló” gyanánt az autizmus számtalan tünetének extrém széles skálájával, azoknak pedig változatos megjelenési formáival bír. Gondolom, ez a fajta építkezés eredetileg arra szolgált, hogy minél többek fantáziájára hatni tudjon, minél kevesebben tegyék le vállvonogatva a könyvet. Másfelől pedig egy igazán egyedi, szuggesztív nyelvezetet hozott létre, amiben az egyes szereplőknek és álláspontoknak külön, jól megkülönböztethető szólam/árnyalat jut, a befogadó gondolkodásmódjától függően :).

Történet mindehhez pont annyi van benne, amennyi szükséges. Mármint ahhoz, hogy mindez a színes-szagos összkép ne váljon unalmassá. Nálam sikerrel járt, kifejezetten sajnálom, hogy nem hosszabb pár száz oldallal.

Elérte, hogy utánanézzek, mire is adják a Nebula-díjat, és a díjazottjait ne nagyon tévesszem szem elől a továbbiakban.

clarisssa P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Az autista Lou sémaelemzéssel foglalkozik. Ha a könyv sémáját akarnánk meghatározni, akkor szerintem ilyen összetevők szerepelnének benne:
– 30% információ az autizmusról
– 38% filozofálás az autizmus kapcsán
– 24% lassú sodrású cselekmény
– 6% sci-fi
– 2% romantika.

Ez a lista azonban önmagában nem ad magyarázatot a 4 és fél csillagra, így, bármennyire is feleslegesnek találná az autista Lou, írok hozzá szöveges magyarázatot is.

Az Esőembert szinte mindenki látta, és emiatt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk is az autizmusról. Még a pszichiátria könyvem is csak kb. másfél oldalban foglalkozik a témával, de az is elég „tankönyvszagú” és definíciószerű, így cseppet sem sikerül közelebb hoznia, érthetővé tennie a betegség lényegét. Tavasszal jártam viszont egy autizmus-témájú tanfolyamra, ahol nemcsak sok új információval, de egy saját „autizmus-szemüveggel” is gazdagabb lettem. Az előadó szakemberek közül nem egy személyesen is érintett volt egy-egy családtag révén, így aztán az sem lepett meg, hogy ennek a könyvnek a szerzője is egy autista gyermek édesanyja. Ettől válik igazán hitelessé a főszereplő karaktere.

Számomra a legérdekesebbek a Lou által egyes szám első személyben elmesélt részek voltak. Oké, nyilván az autizmus szinte minden jellegzetességét felismerjük rajta, ami a valóságban azért ritka, de akkor is érdekes ezek belső tolmácsolását is hallani.
Az sem utolsó, amilyen filozófiai mélységeket elér helyenként a könyv. Mi, ki számít normálisnak? Hogyan fogadjuk el magunkat, ha közben tudjuk, lenne rajtunk javítanivaló? A változás áldás-e vagy átok? Mi a legfőbb cél az életben, mi cselekedeteink, bátorságunk igazi mozgatórugója?
Ezekbe a kérdésekbe a szerző is olyannyira belemerül, hogy csak néha kap észbe, hogy tulajdonképpen egy sci-fit akart írni. Ilyenkor aztán gyorsan elszór néhány információt a jövőbe megálmodott gyógykezelésekről, fantasztikus technikákról és az űrutazás mindennapos lehetőségéről…
Az sem marad azonban kielégítetlen, aki egy újabb Virágot Algernonnak-élményre vágyik, de nyilván nem ennek a könyvnek az újraalkotásáról van szó. Sokkal inkább egy lassan haladó, sokat elmélkedő történet ez, aminek a befejezéséről mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy happy enddel zárul-e vagy sem…

>!
Metropolis Media, Budapest, 2009
304 oldal · ISBN: 9789639866034 · Fordította: Gálvölgyi Judit
Sheeana P>!
Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Krimit és sci-fit csak nyomokban tartalmaz. Leginkább a tudatregény meghatározás illik rá. Itt hitelesnek éreztem a belső monológokat. És igen, el lehet rajta lamentálni, miért számít normális viselkedésnek kéretlenül beleszólni más dolgába, és miért nem, ha mindig ugyanazon a napon mosunk, vagy ha csak a komolyzene tud megnyugtatni, ha zaklatott vagy. Valamint, hogy miért mindig más akarja meghatározni, hogy mi a normális, addig amíg nem ártasz másnak? Miért kell mindig védekezned (bocs, hogy létezem), ha más vagy, mint az átlag?


Népszerű idézetek

Ballyhara>!

A boldogság olyan érzés, mint a normálisnál kisebb gravitáció.

Röfipingvin P>!

Zene árad a tudatomba hirtelen, zongoramuzsika. Szelíd, egyenletes, szervezett hangzás… becsukom a szemem, újra lazítok. Beugrik a név: Chopin. Egy etűd. Az etűd amolyan tanulmány… nem, hagyjuk áradni a zenét; ne gondolkodjunk.

300. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Frederic Chopin · zene · zongora
1 hozzászólás
Noro >!

Ha nem hallgatnak meg, miért beszéljek?

Első fejezet, 9. oldal

dianna76 P>!

(…) az az egy dolog, amelyet senki nem csinálhat jobban, mint te, az, hogy te vagy.

138. oldal

AnyAnonymous P>!

Amikor először mentem az állami személyazonossági kártyámért, a nyomtatványon a szemem színét kérdezték. Megpróbáltam odaírni a szemem összes színét, de a blankettán nem volt elegendő hely. Azt mondták, írjam oda, hogy „barna”. Odaírtam, „barna”, de igazából nem egyedül ez a szemem színe. Az csak az a szín, amelyet az emberek látnak, mert nem igazán néznek mások szemébe.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: autizmus · megfigyelés · színek
Ballyhara>!

Amin nem tudsz változtatni, azon ne siránkozz, mondta anyám.

Ballyhara>!

Szeretjük egymást, és akkor is szeretjük egymást, amikor haragszunk. A szeretet ott van a harag mögött, mint a fal a függöny mögött vagy a táj, amelyen vihar söpör végig. A vihar elvonul, és a táj ott van.

Röfipingvin P>!

Mit mondtak volna, ha ez a gyógykezelés hozzáférhető lett volna gyerekkoromban? Azt akarták volna, hogy erősebb legyek, vagy azt, hogy normális legyek? A kezelés elfogadása azt jelentette volna, hogy gyenge jellem vagyok? Vagy találtam volna más küzdelmeket?

130. oldal

Röfipingvin P>!

Csütörtök reggel. Hideg, szeles az idő, szürke felhők úsznak az égnek. Beethoven C-dúr miséjét hallom.

277. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ludwig van Beethoven
1 hozzászólás
dianna76 P>!

Emlékszem, a szüleim azt mondták, hogy ha az ember tenni akar valamit, az nem ugyanaz, mintha tenné is… hogy megpróbálni nem annyi, mint tenni.

044. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Jeff VanderMeer: Expedíció
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Frank Herbert: A Dűne
Orson Scott Card: Végjáték
Frederik Pohl: Az átjáró
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt
Joe Haldeman: Örök háború
Gene Wolfe: A Békéltető ereklyéje
Isaac Asimov: Az istenek is…