„Ne feledd, nincs két egyforma ember. Mindenki más irányból közelít más-más cél felé.”
Tulajdonképpen, mindig büszke voltam arra, hogy pontosan tudom mit akarok az élettől, mit és mennyit várok el magamtól és másoktól. Egyszóval határozott embernek tartom magam.
De mostanában sikeresen felfedeztem, hogy sokszor írom, nem szeretem a női bántalmazás témakörét, sőt kimondottan kerülöm, pedig ha valaki jó megfigyelő, láthatja, hogy szinte minden második könyvem e téma körül forog, vagy nagy szerepe van az adott történetben.
Úgyhogy itt elismerem, tévedtem és igen is érdekel a téma, sőt mi több, most már tudatosan fogom keresni, mert tudnom kell a kérdéseimre a válaszokat.
Mint fent említettem érdekel ez a témakör és nagy megelégedésemre szolgált, hogy ez a történet a javából érintett.
Még sosem olvastam az írónőtől semmit, ezért, mint lenni szokott csak a molyos értékelések alapján, hoztam egy ítéletet, „talán” megüti a mércét és találhatok benne, olyan részt ami leköt.
Mint ahogy azt várni lehetett, képtelen voltam letenni. Azt hiszem olyan mélyre rántott, hogy még most sem tértem igazán magamhoz.
Ami nekem kimondottan tetszett a kötetben, az a felépítés.
Felváltva élhetjük át Cathy jelenét és múltját. Meglepődve olvastam, mennyire szépen van felvázolva Lee-vel való kapcsolatának alakulása, valamint a jelenben való küzdelmei. Nagy megkönnyebbülést okozott, hogy Stuart felbukkant, egy picit segített levegőt vennem és nem hagyta, hogy végig fuldokoljak a történeten.
A múlt nagyon érdekes szemléletet okozott nálam, ugyanis hónapok telnek el a kapcsolatukban, és bár van egy – két érdekesség e téren, mégis semmi olyant nem fedeztem fel, ami indokolná Cathy ilyen szintű lelki összetörtségét. Nagyon mérges voltam, mert Cathy nem tartott ki az elhatározása mellett, pedig érezte, hogy ez így nem jó.
A barátai pedig nem barátok. Ez a szó, illetve fogalom, azt takarja, hogy hiszel és bízol a másik félben, bármennyire is őrültségnek tűnjön amit állít. Legalább utána nézel és ha nem bizonyul valósnak, MEGBESZÉLED vele. De itt erről szó sem volt, előbb adtak igazat egy idegennek, mint neki. És ezt én nem nevezem barátságnak.
És most lehet rám köveket dobálni, de nagyon örültem ami Sylviával történt.
A váltott szempont tehát nagyon nagyban segítette az olvasásomat, ugyan végig szorongtam, de erősen hittem, hogy túl él mindent, még ha nagyon nagy nehézségek árán is.
Összességében, nagyon tetszett a történet, és pont emiatt, mert itt döbbentem rá a téma kör „szeretete”, bennem létezik és él, csak ajánlani tudom és természetesen kedvenc.
Olvassátok!