Bevallom őszintén, egészen október elejéig nem hallottam nemhogy erről a könyvről, de még az írónőről sem. Azt tudtam, hogy létezik egy olyan könyv, hogy Észak és Dél, de nem tudtam, hogy ki írta. Na, de mindez megváltozott, amikor rátaláltam a Victober elnevezésű olvasási maratonra. Ott ezt választották ki közös olvasmánynak, azaz október elsejétől egészen 30-ig minden nap kettő fejezetet olvastunk el. Ez volt a legelső read-a-longom, de annyira megtetszett ez a koncepció, hogy többe is tervezek csatlakozni.
A történet sok évet felölel, de csakis egy kisvárosban zajlik. Tehát igazából mondhatjuk, hogy nagyrészt szalonokban játszódik az egész, mégse unalmas. Természetesen nem egy modern, akciódús regényre kell számítani, hisz mégiscsak a viktoriánus korban íródott.
Számomra a karakterek mindent vittek – mindegyik olyan sokrétű, amilyennek egy jól megírt könyvben kell, hogy legyenek, de még volt egy plusz, amit csakis ilyen viktoriánus korabeli, hasonszőrű regényektől kapok meg. Nem tudom pontosan az okát, de rendkívül komfortossá teszi a napomat, jó érzés olvasni őket. Szurkoltam a szimpatikus karaktereknek, és pokolba kívántam azt az egy-két tenyérbe mászó, hátsó szándékkal rendelkező szereplőt.
Amin meglepődtem, hogy bővelkedett humorban az egész kötet. Imádtam Molly és Cynthia szarkasztikus megszólalásait, amiket főképp Mrs. Gibsonnak céloztak. De nemcsak az ő házukban, hanem a Hamley Hallban váltott beszélgetéseken is rendre elmosolyogtam magam.
Az írásról se szólhatok egy rossz szót se, sokaknak túlírt lehet, mert tényleg nem rövid, viszont így egy hónapra lebontva nekem pont tökéletes hosszúságú volt. Rettentően sajnálom, hogy Gaskell meghalt, mielőtt befejezhette volna remekművét… Bár sejthető, hogy mi a végkifejlet, annyira szívesen olvastam volna még, amíg eljutunk oda.
Mindenképpen fogok még olvasni tőle, erre a regényére pedig szeretettel tudok visszagondolni, az újraolvasós kategóriába is bekerült nálam.
