Range ​of Ghosts – Szellemek hegyei (Végtelen Ég 1.) 15 csillagozás

Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Valaha ​száz hold kelt minden éjjel Éjanyánkkal szerte a Végtelen Égen. Valaha száz fia és unokája volt a Nagy Khagannak, a sztyeppék urának, kinek birodalma a világ egyik szélétől a másikig ért. Mára viszályok szította lángokba borult a birodalom és Temur vasholdja világít már csak maroknyi társával a Végtelen Égen.

Temur visszatért a csatamezőről, ahol magára hagyták, hogy meghaljon. Szerte körülötte testvérei és rokonai elesett serege hevert, akik egymással harcoltak a Khaganátus uralmáért. Temur a vér szerinti jogos örököse nagyapja trónjának, de nem ő a legerősebb trónkövetelő. A száműzetésbe vonulás jelenti az egyetlen reményt, hogy megmeneküljön kegyetlen unokatestvérétől.

Samarkar, a hajdani hercegnő Tsarepheth varázslói Fellegvárának ezer lépcsőfokát hágja meg. Ő volt a Rasan Birodalom örököse, amíg az apja fiút nem nemzett egy új asszonynak. Ekkor elküldték feleségül Song hercegnek, de házasságuk véres háborúba torkollott. Most lemondott minden világi… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
430 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633739518 · Fordította: Farkas János

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Csering · Hrahima · Re Temur · Szamarkar


Kedvencelte 1

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Bíró_Júlia
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Vöröspöttyös létére annyira jó, hogy az agyam alig tudja kezelni az anomáliát*. Valamint olvasás közben sűrűn eszembe jutott @pat visszakereshetetlennek bizonyult megnyilvánulása, miszerint nem kell a jó könyveket folyton elszúrni valami cselekménnyel. Ha már nem hajlandó tovább tartani párszáz oldallal.
Ide ugyanis egyszerűen nem fér belőle több pár kulcseseménynél és az azok nyomában loholásnál; amikor meg mégis felpörgött, alig vártam, hogy visszatérjen sétatempóba. Kell a hely a különféle ázsiai mitológiákból szőtt világnak, a földön húzódó határok égi megfelelőinek elhintésére spoiler, a gyógyítás vagy épp a különféle nemesi udvarok és kasztok életmódjának bemutatására, nassolnivalókra és öltözékekre, teaízesítőkre és tájleírásokra, filozofálásra és lóápolásra. Szóval mindenre, amire lehetőség van, miközben a karakterek változó mértékben egyenes vonalú, egyenletes mozgást végeznek,de még inkább megállnak valahol, gyönyörködnek, furcsálkodnak, terveket szőnek, tanulnak vagy magukba merülve emésztik az előző kört.
Ez nyilván csak akkor működik, ha a főszereplőket kedveli az ember, de legalábbis végig tud olvasni egy nézőpontfejezetet anélkül, hogy szívlapátért kiáltana. Itt nagyot bukhatott volna a könyv, de nem teszi – anélkül kapunk erős és a saját világukban így-úgy kívülállónak számító hősöket, hogy nem fordul egy-egy karakter öncélú verbális körberajongásába vagy „ugyanaz pepitában” életérzésbe – ami különösen nagy teljesítmény, ha megnézzük, hány élő és elpusztított várost, hányféle égboltot és gondolkodásmódot festenek itt nekünk, amivel különben mind lehet így-úgy azonosulni.
Finom szövetű, gazdagon mintázott keleti szőnyegre hasonlít, amin ugyan csak az ágytól az asztalig lehet elsétálni, de minden csomócskát érdemes megcsodálni rajta.
A fordításba bele-belecsúszik némi anakronizmus – vagy nem tudom, látom, hogy létezik laminált íj, de nehezen hiszem, hogy kvázi-középkori sztyeppei lovasurak így hivatkoztak volna a technikára –, de összességében véve egy elegáns, ünnepélyesen hömpölygő magyar szöveget kapunk.

És ez egy vöröspöttyös. Eszem megáll.

*Úgy kell nekem meg az előítéleteimnek. Megint.

11 hozzászólás
>!
Shanara
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

„(…) egy határozottan lassú folyású, hosszú leírásokat tartalmazó történettel találtam szemben magam, amelynek a hangulata egyébként kifejezetten egyedi. A nagy részletességű bemutatások szövege között azonban ráakadtam arra, ami a komótosan csordogáló cselekmények mellett is fenntartotta az érdeklődésem: a legendákra és a különleges lényekre.”

"Tetszett az alapötlet, a kultúrák bemutatása: kifejezetten kedveltem, ahogy a különböző népek egymástól eltérő hiedelemvilága ennyire látványosan nyilvánult meg, ahogy az egek és az égitestek – mindennél nyilvánvalóbban – jelezték a birodalmak határát, illetve a bekövetkezett változásokat. A varázslás érdekében hozott áldozat nagysága miatt okozott döbbenet és csodálat mellett elkápráztattak a különleges lények leírásai és szerepei, illetve a mágiával kapcsolatos egyedi megoldások. Csak egy valami hiányzott nekem a regényből: a humor – határozottan jót tett volna a történetnek, ha a szinte végig komoly, aggodalommal teli, már-már komor hangulatot helyenként oldotta volna egy kis könnyedség.

Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy ez a rész nem más, mint egy hosszú felvezetés, amely a hiedelemvilág és a fantasztikus hangulat ellenére sem ad egyelőre többet annál, mint megrajzolja a játéktér körvonalait és felállítja a játszmában részt vevő bábukat. A kötet végére ugyan gazdagabb lettem a birodalmakra és a politikai helyzetre vonatkozó lényeges ismeretekkel, volt részem némi kalandban is, felsejlettek a háttérben munkálkodó erők, de abban biztos vagyok, hogy a lényeges események még csak ezután – a folytatásokban – várhatóak."

Ja, és még valami: ez a regény nem Vörös pöttyös kategória – bármennyire is tágan értelmezhetők a fogalomkör határai.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/08/elizabeth-bear-r…

>!
Szirmocska
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Egyedi és sokat ígérő ötletek igazán gyenge kivitelezése. Talán ez bosszantóbb, mint ha fordított lenne a felállás…
Egyrészről végre! Végre mer valaki kicsit keletebbre, de nem túlságosan a Távol-Keletre kacsintgatni és egy olyan mitológiai kincshez nyúlni, amit nem koptatott még laposra a fantasztikus irodalom mostani dömpingje. Némelyik ötlet szédítően új távlatokat nyit és ez a világ rengeteg lehetőséget tartogatna még.
Ugyanakkor borzalmasan unalmas és érdektelen. Ha meg van benne fordulat az olyan váratlan, hogy teljesen megalapozatlan az egész. Nem keresek utána, de mibe, hogy egy trilógia első kötetéről van szó? Mi lenne, ha előbb egy teljes regényt írna meg az írónő és azt adnák ki? Mert ha tényleg olyan jók a folytatásai ennek a sorozatnak, akkor egyrészt nagyon mélyről kapaszkodik fel, másrészt pedig az első részt simán beáldozták a rétestészta kedvéért. Szerintem ez gáz! Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de egykötetes regényeket is szeretek olvasni és a lógiákból se csak a tri van! Nem mintha alapjáraton bajom lenne velük, de nehogy már a farok csóválja…
A szereplőket időnként nem is értettem. Ki, mikor, mit? Aztán csak mennek, hegyre fel, sztyeppére le, megint hegyre fel…mintha a végzet vezetné őket, de közben nem tudom elhinni a motivációkat, néhol nagyon komolytalan. De a legszebbek a csatajelenetek, amikor 3 mondat után jöttem rá, hogy a rosszfiúknak szurkoltam, mert nem derült ki, hogy most épp ki salapál ki felé.
Talán mindez elnézhető lett volna, ha a stílus visz magával, de az írónő egész végig képtelen volt eldönteni, hogy milyen hangulat mellett teszi le a voksát. És ez, az ötlet és a merészen kiválasztott háttérvilág miatt borzasztóan kár!
Azt már csak fáradt lemondással jegyzem meg, hogy a KMK ingyenes nyelvleckéi még mindig stílustalanok :)

5 hozzászólás
>!
Zsoofia
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Mindenki emlékszik a Gyűrűk urára, igaz? Pontosan tudjuk, hogyha probléma van, annak egy megoldása van: a sasok. Hát, ez a könyv beleesik ugyanebbe a klisébe, csak itt deus ex ló van. A könyv második felében már vártam, mikor bukkan fel Gömböc, hogy megmentse a gazdáját.

Ami remekül működik ebben a könyvben, az a természettudomány. Kezdve a biológiával, hogy egy orvos azt a tanácsot adja egy termékenységét vesztett nőnek, hogy egyen sok szóját, illetve hogy zárt helyeken, legyen az egy hidegtől elzárt barlang vagy egy titkos folyosó, elfogy a levegő, folytatva a kémiával a rakéták összeeszkábálásával, említve a fizikát is, hogy egy sztyeppei embernek problémás a légzés a hegyek között, megfűzve egy adag józan paraszti ésszel, miszerint hegyekben öszvéreket és nem a populáris lovakat használnak teherhordásra. És végre megtanultam, mi az a kumisz. Az írónő kifejezetten ügyelt rá, hogy a világa lélegző legyen.

Aprócska, de meghatározó pozitívum: a főszereplőt és a főgonoszt kivéve minden fontos karakter nő volt, és nem zúgott bele mindenki teljes testsúllyal a főszereplőbe. (Vöröspöttyös könyvről van szó, nem tettem magasra az elvárásaimat, na.)

Ezek teszik számomra a könyvet kiemelkedővé és egyedivé. Ezek mellett tartalmaz:
– Kedvelhető főhősöket, akiknek meg lehet bocsátani, hogy nagyon kevés dolgot cselekszenek, de annál többet mutatnak be a világból,
– Ami eléggé keleties ahhoz, hogy új legyen, de elég megfogható ahhoz, hogy még értsük,
– Ami eléggé részletes és izgalmas is ahhoz, hogy az olvasó meg tudja bocsátani, hogy tényleg alig történik cselekmény,
– Ami lényegében nincs. De ez nem baj.

>!
ppayter
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

"Elizabeth Bear (aki civilben a sokkal menőbb Sarah Bear Elizabeth Wishnevsky névre hallgat) már több mint egy tucat regényt, avagy négy trilógiát és két további sorozatot jegyzett, mielőtt nekifogott az elsősorban közép-ázsiai kultúrákra épülő Végtelen Ég trilógia megírásához. Ez egyrészt szépen tükrözi azt az egyre furcsább trendet, mely szerint szinte minden új történet minimum trilógia, másrészt bizonyos mértékig nehezen magyarázhatóvá teszi ennek a regénynek a hibáit, de erről majd később.

A Szellemek hegyei üde színfolt az alapvetően kelta és/vagy északi mitológiát használó fantasyk tengerében és egyúttal klasszikus high/hősi fantasy modern köntösben. Legközelebbi rokonait valahol David Gemmell és Anthony Ryan környékén érdemes keresni, sőt, némi szerepjátékos hatást is felfedezni véltem itt-ott. […]

Amikor nem arról próbál írni, amit nem ért, szépen előjön Bear rutinja és kifejezetten izgalmas, fantáziadús történetet kap az olvasó. Ugyan eleinte kissé lassan indul a regény, a sok leírás ilyen formában túlzásnak hat (ami Tolkiennál érdekes, azt mások nem feltétlenül tudják igazán jól tálalni) és határozottan az az érzésem, hogy az esetleges megfilmesítés miatt kerültek csak bele (ami a könyvben több mondatnyi leírás, az filmen csak egy vágókép), később viszont beindul és nem csak egészen komoly akciójelenetek jönnek, hanem még a karakterek személyisége és a világ szigorúan fantasys része is kibomlik valamelyest. Nyelvezetéből és stílusából adódóan a Szellemek hegyei ifjúsági, esetleg „young adult” regény, így sem a sztori, sem a karakterépítés nem különösebben bonyolult, az átlagot azonban hozza és ha az ember el tud vonatkoztatni a háttértudás hiányából fakadó hibáktól és a nevek, kifejezések rossz átírásától (a magyarban itt-ott a fordítás is billeg, de remélhetőleg a végleges produktumban ezek helyre lettek pofozva), teljesen szórakoztató, avagy a funkciójának tökéletesen megfelel."


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2015/04/elizabeth-bear-sz…

8 hozzászólás
>!
blackett P
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Az SFF-szerzők általában nem nagyon merészkednek messzebb a skandináv, kelta, na egye fene, esetleg a japán mitológiánál, ha ihletet keresnek, ehhez képest Bear meg sem áll Mongóliáig. Egy orientalista a kötet olvastán mondjuk valószínűleg legkésőbb a tigrisembereknél letenné a haját, de ne feledjük, Lőrincz L. László képzeletét is a valósághoz nem különösképpen ragaszkodó A Kék Hold völgye lobbantotta lángra annyira, hogy végül orientalista vált belőle. Kapunk egy csomó egymástól világosan megkülönböztethető szereplőt, akik közül szinte senki sem zúg bele senkibe a kötet harmadánál, random felbukkanó, gyanúsan intelligens lovakat, vérmágiát, egy csomó hiteles természettudományos részletet, meg intrikusokat, akiktől jólesően, de azért nem túlzottan borsódzik az olvasó háta. Kicsit bosszantó, hogy mire beindul a cselekmény, vége az első kötetnek, de a kiadótól már az is szép teljesítmény, hogy az első kötetet kiadta, annak ellenére, hogy valószínűleg sejtette, hogy belebukik a sorozatba. A fordítás olyan, amilyen, de már az elején elhatároztam, hogy nem fogok fennakadni rajta. Folytatnám, de nem azonnal.

>!
Zizifalva
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

A könyv kb. 60-70%-ban felvezetés gyönyörű leírásokkal és érdekes alaptörténettel kiegészülve. Bármennyire szerettem is, elég sok volt a lassú, néhol vontatott cselekmény, így ez most csak egy négyes.
Temur és Szamarkar érdekes karakterek érdekes háttérsztorival, örülök, hogy a rész vége úgy alakult, ahogy. Ha pedig egy varázsló és egy harcos nem lenne elég, vannak még hányatott sorsú hercegnők, szellemek, horták hajlongók, dzsinnek és a kiaknázatlan és meglepetéseket rejtegető keleti mitológia. Végig olyan hangulatom volt, mintha a Trónok harcát olvastam volna, ezért remélem, minél előbb megkapjuk a folytatást. :)

>!
Fummie
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Aztán elkezdtem, és olvastam, és nem történt semmi, és folytattam, és még mindig nem történt semmi, és hiába szeretem a világfelépítést meg a tájleírásokat olvasni, a könyv harmadánál azért ez kezdett kicsit unalmas lenni. És mikor már majdnem ott jártam, hogy halálra unom magam, beindult a történet. Ahogy ez lenni szokott, semmit nem értettem az elején, és fogalmam sem volt, hogy a történetszálak hogy fognak majd összefüggeni, de amikor végre találkoztak, alig bírtam letenni a könyvet. Na jó, kivéve azokat a részeket, amik megint ellaposodtak, de onnantól kezdve nem volt olyan, hogy untam volna, mert végre sikerült annyira belemerülnöm a történetbe és a világba, hogy lefoglaljon.
High fantasynál ugye fontos elem a világ, és ez jól kidolgozottnak tűnik elsőre, annyira, hogy egy csomó mindent még így sem értettem, bár azért sikerült a fontos dolgokat átlátnom… azt hiszem. Nem tudom, hogy mennyire van benne a mongol kultúra, vagy mennyire hiteles, mert szégyen vagy sem, tényleg semmit nem tudok erről. Tetszettek a szellemek, a varázslás része meg a különleges lények is.
(Bővebben a blogon.)

>!
ViveEe P
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei

Nem kedveltem meg, de nem is utálom a könyvet. Az a bajom vele, hogy kb. a 180. oldalnál mondtam azt először, hogy „Na! Végre valami érdekes esemény.” Ez egy sorozat hosszadalmas félvezetése. Engem sajnos a keleti világ sem ragadott meg, és a főszereplők sem nőttek a szívemhez (kivéve Bans-t), de ettől függetlenül nem rossz karakterek. Számomra a rosszfiúk oldala a legérdekesebb, remélem később több dolgot is megtudhatunk a varázslataikról, a hitükről, és, hogy igazából mi motiválja őket.
Nem tudom elolvasom-e a következő részt, de ha igen, remélem izgalmasabbnak fogom találni, mint ezt a részt.


Népszerű idézetek

>!
Zizifalva

Nincs mit megnyerni akkor, amikor azok ellen viselünk háborút, akikkel a pajzsunkat és a tábortüzünket kellene megosztanunk.

10. oldal, Első fejezet

>!
Zizifalva

A lovak hatvannégy szent színe közül ő a viharnak nevezettben tündökölt. Füstös fekete színe volt, sörénye csíkos és ritkás, farka színe a felkelő nap által alulról megvilágított szélfútta felhők színét idézte. Szeme és orrlyuka között széles, fehér folt díszelgett, szeme fényes és kedves volt. Élénk füle egy magas, ovális, a feje tetején nyugvó koronába ért bele.

118. oldal, 6. fejezet

>!
Zizifalva

A háború félelmet szül. A félelem dühöt. A dühből gyűlölet kél. A gyűlölet tovább erősíti a dühöt. A Belső Nap irtózik a gyűlölettől, mert az diszharmóniát okoz. A gyűlölet a káosz fegyvere.

371. oldal, 16. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet · Hrahima
>!
Zizifalva

Szamarkar fogta a szeladon porceláncsészét, amit Pejma adott a kezébe, és fölé hajolt. Abban a pillanatban észrevette a két-három hervadt, áttetsző virágszirmot, amelyek a tiszta zöldes-borostyánsárgás színben játszó folyadék mélyében ringatóztak. A tea rózsalekvárral volt édesítve, éppúgy, azon a sajátos módon, ahogy Szamarkar szerette, amikor az italt nem étkezéskor szolgálták fel.

87-88. oldal, 5. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Szamarkar · tea
>!
Zizifalva

– Akkor mihez imádkoznak nálatok az emberek?
Újabb fojtott nevetés jött válaszul.
– „Az emberek?” – A tigris elhallgatott, és megtörölte kezeit combjai oszlopain. – Az emberek nálunk a Belső Napot imádják, és a Bennünk Rejlő Végzetet.
– De te nem, igaz?
Szamarkar érdeklődve figyelte őket az egyik öszvér háta mögül.
– Én nem imádkozom – felelte Hrahima, és az egyik tenyerét a fülére terítette. – Én inkább a szabad akarat illúziójában hiszek.

200-201. oldal, 9. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Hrahima · Re Temur · Szamarkar
>!
Zizifalva

– A föld az az elem – magyarázta Csering –, melynek a legszorosabb kapcsolata van az élettel, így az egyedüli az öt őselem közül, amelyet nem tud létrehozni egy varázsló. Így aztán ez az, amelyet arra használunk, hogy a többi elemet – a tüzet, a levegőt, a vizet és az ürességet – hajtsuk uralmunk alá. Befolyásolni tudjuk a földet, és így tudjuk befolyásolni az életet is. De teremteni egyiket sem tudunk.

154. oldal, 8. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Csering
>!
Zizifalva

(…) Nem, a nők ugyanolyan ügyesek – és veszélyesek – voltak, mint bármelyik férfi. Néha még jobban is.

287. oldal, 12. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · nők
>!
Zizifalva

Legyen az utad kényelmes és pihentető, bármerre is jársz!

109. oldal, 6. fejezet

>!
Zizifalva

Az idős asszonyok gyakran tréfálkoztak, piszkálódtak és zsörtölődtek – de csak a családtagjaikkal.

71. oldal, 4. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Gail Z. Martin: Az árnyak háborúja
Brian Staveley: A tűz kegyelme
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Brian McClellan: A birodalom bűnei
Brian McClellan: Őszi köztársaság
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
R. A. Salvatore: Otthon
Brandon Sanderson: Elantris
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Renée Ahdieh: Harag & hajnal