Toszkánai ​nyár 80% 147 csillagozás

Ez a könyv nálam 5 csillagról indult. És miért? Mert gyönyörű leírások vannak benne. Mint legerősebb pont, ezt tudom felhozni mellette: csodálatos, már-már ízletes módon tálalja az írónő az olasz vidékeket. Úgy érzem, hogy inkább hangsúly ezeken van, és nem is a cselekményen. A cselekményünk egy ilyen tessék-lássék valami, kissé lapos, lassú, nagyon nagyot nem üt. Ami nagyot üt, az a helyszín, a szemet gyönyörködtető tájak, az ínycsiklandozó ételek, borok és az olasz életérzés. Az írónőnek van tehetsége ahhoz, hogy a szemünk elé varázsolja a Toszkán tájat, az olasz kajákat, az olaszok életmódját és a kis csendes falvait, ugyanakkor a nagy híres városait is, mint Róma, Firenze. Csodálatos olasz bemutató. Ezt a részét őszintén nagyon imádtam. Olyan volt, mint egy kis olasz nyaralás (sajnos csak képzeletben).
Viszont a cselekmény az elég vérszegény volt. Nem volt nagy durranás, érzelem alig, szenvedély szinte nulla. A főszereplő nő kifejezetten idegesítő volt. Ez a folytonos önsajnálat és ez az én nem érdemlem meg az életet… nagyon idegesített már. Aztán voltak benne olyan mondatok, amiket nem volt ahová tegyek:
Gemma: – Persze, jól vagyok, csak nem bírom a vér látványát, ennyi az egész.
Na, ne már… egy orvos nem bírja a vér látványát?? Ezt nem gondolta komolyan az írónő.
Ilyenkor sajnos csak a szememet forgattam és úgy éreztem, hogy nem volt teljesen átgondolva minden jelenet.
A szerelmi szál is kidolgozatlan volt, kissé olyan érzést keltett, mintha csak egy ilyen kényszertörténet lenne, amihez az írónőnek nem volt kedve, ezért csak úgy ott van. Ilyen erőltetett módon zajlott az egész, legalábbis az én szememben.

Ez a könyv annyira, annyira, de annyira… Nem egyszerűen új kedvencem lett. Nem csupán meggyőzött. Ez az első olyan történet több, mint 900 olvasásból, ami miatt olyan elmondhatatlan vágyat érzek bejárni minden helyet, amiről olvastam, mint amit elképzelni sem tudtam soha. Mindenki tudja, hol van Toszkána, mitől Toszkána Toszkána, létezett a fejemben egy kép nekem is. De az a kép sokkal fakóbb, egyszerűbb és kevésbé vonzó volt, mint ahogy ez a regény engedi látni. Olyan izgatott vagyok, első dolgom volt kora reggel (szerinte még hajnalban) megrohamozni az alvó férjem, hogy közöljem megfellebbezhetetlen hangon: nekünk bizony egyszer el kell jutni Toszkánába. Persze, persze – mondta, hiszen ő sem tudja átérezni ezt úgy, ahogy a könyv előtt én se tudtam volna. Aranyos a történet is, de talán elveszne a többi hasonló között, ha nem lettem volna azonnal szerelmes a pompás idillbe, a simogató tájleírásokba, a varázslatos illatokba, zamatos ízekbe, színes virágokba, harmonikus, napfényes életvitelbe… Így viszont mindent megbűvölve, rózsaszín szemüvegen át látok, és nem tudom megfelelően kifejezni, mennyire imádtam olvasni.

    Ugyan majdnem egy hónapig olvastam, ez mégsem azt jelenti, hogy nyögvenyelős olvasmány. Épp ellenkezőleg: fordulatos, gördülékeny, könnyű nyári olvasmány. Csak hát monitorról olvasni nem annyira pihentető, mint kézben tartva egy nyomtatott példányt.
    Toszkánában játszódik, ezzel eleve megvett magának a szerző.
    Gemma, a munkájának élő New York-i doktornő és Ben, a sármos, de eleinte ellenséges és gőgös amerikai vállalkozó egymásra találásának története, megfűszerezve a toszkánai élet apróságaival. No és persze Nonna sem egy mindennapi nagymama, aki örömmel költözik vissza gyermekkora színhelyére.
    Ne hagyja ki, aki szórakoztató olvasmányt keres.

Könnyű kis nyári (nálam őszi) olvasmány. Elizabeth Adler ismét gyönyörű helyszínre, Toszkánába invitálja az olvasókat. A történet szinte álomszerű. Az évtizedek óta Amerikában élő Nonna levelet kap, amely szerint egy villát örökölt Toszkána egyik kis falucskájában. Lányával és unokájával útra kelnek, hogy megnézzék és átvegyék örökségüket. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az örökség körül nincs minden rendben. Sok minden vár rájuk Toszkánában, többek között a nagy szerelem is.

Romantikus, a műfajon belül nem rossz, de annak minden jellegzetességével, kiszámíthatóságával, naaagy fordulatával. Szóval meglepetést nem okoz… vagyis de… egy dologban nagyon jó, a leírásokban és az azokkal való hangulatteremtésben. Zamata, illata van, érzed a bőrödön a sirokkót, és belefeledkezel a toszkán táj látványába, mely önkéntelenül is megjelenik a szemeid előtt.
Nem igazán a sztori a lényeg ebben a könyvben (az sablonos), hanem inkább a „toszkán vidék”-életérzés. A belassult idő, az élet apró örömei, élvezni és megélni a mindennapok adta szépséget, belefeledkezni a vidék ínycsiklandozó ízeibe, miközben évszázadok koptatta macskaköveken sétálsz, és a melletted futó kőfalak történetét szeretnéd tudni.
Élni. Megélni a pillanatot, élvezni az életet. Ezt tanulják főhőseink, és mi is simán eltanulhatnánk tőlük… Igazából, akár a Bor, mámor, Provence is lehetne, vagy akár a Napsütötte Toszkána is. Mindegy is. Mint mondtam, nem a sztori a lényeg, hanem a környezet, a körítés… Kant után meg pon'jó!;) … Jaaa, és málnamustár van benne. Nem tudom mi az, de izgalmasan hangzik!

Amikor beköszönt a szép idő, akkor még inkább megjön a kedvem a nyári, romantikus történetekhez. Elizabeth Adler Toszkánai nyár című regénye pedig pont ezt nyújtja az embernek. Ugyan voltak hiányosságai – főként karakterisztikáját és cselekményét tekintve –, de olyan mesés tájra kalauzol el bennünket, hogy az érzékletes tájleírások hatására mi magunk is érezzük a bőrünkön a szellőt, az esőt, a perzselő napsütést, a nyelvünkön pedig a bor aromáját és a finom falatok ízét. A regény legfőbb erénye, hogy egy különleges kultúrával ismertet meg minket, megeleveníti a vidéket, az atmoszférát, ezáltal tényleg szinte mi is jelen lehetünk a helyszínen. Igazi utazásra hív.

Azoknak ajánlanám ezt a kötetet, akik egy nyári kikapcsolódásra vágynak a napsütésben, valamint hogy megtapasztalják az olasz életérzést, mentalitást egy romantikus családregényben, ahol a szerelemé a főszerep.

Bővebb értékelés » https://barbyesakonyvek.blogspot.com/2021/06/elizabeth-…

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 4
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 3
Tartalom (mondanivaló): 3
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 4
Érzelmek (ábrázolása): 4,5
Izgalom: 4
Humor: 3

Kellemes kis nyári olvasmány volt. Habkönnyű, mint egy tölcsér pisztáciafagyi. Gyönyörű tájakon vezetett minket végig az írónő, élvezet volt olvasni Olaszország különböző vidékeinek tájleírását. Ugyanakkor a cselekmény maga eléggé sablonosra sikerült. Tizenkettő egy tucat ebből a sztoriból, nem volt benne semmi eredeti. Mégis élvezetes volt összességében, de azért nem olvasnám el újra.

Könnyed, kedves, szerelmes történet, a gyönyörű Toszkánával – nem is vágytam most többre ennél! A szereplők szerethetőek, némelyik különös, mégis kedves. A férfi főhős természetesen egy amorózó, a nő jelleme kicsit nehezen hihető – hogy egy múltbéli trauma miatt egy nőt ennyire ne érdekeljen a külseje! S ennyire önbizalomhiányos legyen!
Bezzeg Nonna olyan, mint egy valódi hercegnő, s Gemma lánya sem piskóta – ő éppen a lázadó tinikorban van. Szerettem ezt a regényt, jólesett a lelkemnek. A szerelmi jelenetek hem voltak eltúlzottak, s a táj leírását imádtam! Remélem, egyszer eljutok Toszkánába,

A könyv olvasása során többször is kedvem lett volna csomagolni és utazni Toszkánába, Firenzébe, vissza Rómába vagy épp újra Positanoba. A tájleírások csodásan visszaadták azt az érzést, ami engem is elkapott valahányszor Olaszországban jártam és amiért folyton szeretnék visszatérni. Az ételek leírása közben pedig rendre összefutott a nyál a számban.
Lényegében ezért kapott 4 csillagot a könyv.
Maga a történet elég kiszámítható volt, a főszereplő Gemma viszont egyenesen irritáló az állandó önsajnálatával. Miután kiderült a „titka” valamilyen szinten érthető kellett volna, hogy legyen a viselkedése, de mégsem tudtam jobban megkedvelni. Mindenesetre sejtethető volt a végkifejlet, csak túlságosan elhúzódott.
Könnyed, nyári olvasmánynak jó volt, de nem hiszem, hogy többször elolvasom.

Kellemes, könnyed strandra való történet, gyönyörű tájleírással.
Végre nem egy topmodell volt a főszereplő, hanem egy átlagos kinézetű, nem túl nőiesen és néhol túlzottan esetlen hölgy. A nagymama igazán cukifaktor volt. Tipikusan így képzelem el az olasz „Mammákat”. Nem Hiába az olasz vér nem hül ki még évtizedes távol tartózkodás után sem.
Hát az életképekről, amiket felrajzolt előttem az írónő…. hát nem is tudom mit mondjak… eddig is abszolút liblingem volt Olaszország szinte minden része. ahol jártam, de szívem szerint most azonnal kocsiba ülnék, és csapot-papot itt hagyva simán ott töltenék „magányosan” pár hónapot. Mert az olasz vidéki életérzést turistaként pár nap alatt nem lehet meglelni, nem lehet olyan gyorsan átszellemülni. Biztosan tudom, hogy idegesítene hosszú távon az olasz mentalitás, de pár hónap ott, tuti, hogy gyökeresen változtatna a jelenlegi életemen.
Ami a molyos értékelést illeti, – bár én nagyon elfogult vagyok az olaszországi témájú könyvekkel – azért most egyetértek, mert a történet nem volt egy nagy szám.