A ​szeretők története 9 csillagozás

Elizabeth Abbott: A szeretők története

A szeretők története női sorsokat tár föl az ókortól egészen napjainkig. Olyan asszonyok portréit rajzolja meg, akik különböző történelmi korszakokban éltek ugyan, ám sorsukat mégis összekötötte, hogy nem foglalhatták el az első helyet, az életüket meghatározó férfi oldalán.
Keleti ágyasokról éppen úgy olvashatunk, mint Európa királyainak szeretőiről, a lelkipásztorok pásztoróráiról, híres írók múzsáiról vagy a 20. század olyan ikonjairól, mint Marilyn Monroe vagy Maria Callas. Legyen szó kéjvágyról, szerelemről, kapzsiságról vagy hatalomvágyról, Abott okos, élvezetes stílusban mutatja be a történelem leghírhedtebb és leglenyűgözőbb nőinek szeretővé válását, motivációit. Az eredmény érdekes és elgondolkodtató.

Tartalomjegyzék

>!
Alexandra, Pécs, 2010
544 oldal · ISBN: 9789632972855 · Fordította: Bozai Ágota
>!
Alexandra, Pécs, 2007
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633704264 · Fordította: Bozai Ágota

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

NyZita>!
Elizabeth Abbott: A szeretők története

A borítóra és a címre tekintve akár valami szirupos történelmi romantikus is lehetne. Azonban egy nagyon jó történelmi-kulturális ismeretterjesztőről van szó. A szerző szépen sorra veszi a szeretők illetve a házasságon kívüli kapcsolatok kérdését az ókortól egészen napjainkig. Témákra bontva úgymint például közel- és távol-keleti háremek, királyi szeretők, katolikus papok szeretői, hódítók-megszállók szeretői, zsidó nők a 2. világháború környékén, rabszolgaság és a szerelmi viszonyok, múzsák mint szeretők, szeretők a híres irodalmi művekben…

Mivel én is ahhoz a táborhoz tartozom, akik a történelmen belül különösen érdeklődnek a pletykák és szenzációhajhász apróságok iránt :D nekem ez a könyv nagyon tetszett. Ami miatt mégsem öt csillag, az a XI. (A szerető mint trófea) fejezet. Itt egy-egy konkrét híres hölgyet és az életét állítja középpontba. Marilyn Monroe, Maria Callas, stb. Ez kevésbé tetszett. Itt mintha túlságosan is elvesztünk volna a személyes részletekben és nekem nagyon életrajzos jellegű lett az egész. Vagy csak már túlságosan ismerős volt a téma, nem tudom. Mindenestere nagyon tetszett a könyv, és már be is terveztem a szerző másik, hasonló megjelenésű könyvét a cölibátusról.


Hasonló könyvek címkék alapján

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.
Budai Lotti – Zubor Rozi: Micsoda „szajhák” voltak
Mészáros János – Németh Levente (szerk.): Hősök tere
Steven Pinker: Az erőszak alkonya
Diane Ducret: Hírhedt diktátorok asszonyai
Otto English: Hamisított történelem
Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése
Edith Eva Eger: Az ajándék
Máté Gábor: A test lázadása
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima