Az anyai szeretet szent dolog. Többszörösen is az: a gyermek – és ki nem volt gyermek, kinek ne lenne, vagy ki ne akarna gyermeket – világra hozója, szükségleteinek kielégítője, elsődleges támasza, nevelője és tanácsadója, mindez az édesanya, ahogyan a magyar kifejezés olyan érzékletesen jelöli. Édes, mert az általa nyújtott örömök megédesítik személyét és a vele való kapcsolatot. Jelenléte, feltétlen odaadása annyira természetes életünkben, hogy nem is tudunk, nem is merünk arra gondolni, hogy mindez esetleg másképp is lehetne. Arra, hogy az anya talán nem szereti mindig gyermekét, talán nem is akarja gondozni, talán nem akarja magát feláldozni miatta. Tudjuk persze, hogy vannak ilyenek: a kicsinyüket elhagyók, a rosszul nevelők, azok, akik nem akarnak sohasem teherbe esni. Őket azonban a társadalom negatív ítélete sújtja. Ha nem is mindig a törvény, annál gyakrabban a közvélemény bírálata: az anyaság a természet követelménye, amelynek engedelmeskedni kell. Aki nem ezt teszi, a… (tovább)
A szerető anya 8 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Artemisz Könyvek Csokonai
Most olvassa 1
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 10
Kiemelt értékelések
Az anyaság története Franciaországban, ez pontosabb alcíme lehetne a kötetnek.
Nem mondom, hogy nem volt hasznos, viszont azt sem, hogy olyan eget rengetően meghatározó művet olvastam, ami ugyanakkor hiánypótló a maga nemében.
A Biblia nőképe Éva és Mária alakja által van jelen.
A filozófusok nézeteinek összefoglalójában Rousseau Emiljének párja, Sophie nevelése, anyává formálása érdekes; emellett Freud is szerepet kap; sőt, Freud elméletének kritikája is.
Már amiatt megérte elolvasni, hogy tudatosít: az anyai érzés tanulandó, tanulható volt minden korban, meghatározása – ahogyan ma sem- sosem volt problémamentes. Képek kapunk a gyermekek családbeli szerepének óriási változásáról a bérdajkaság intézményének meghatározó voltáról, az apa szerepének változásáról egyaránt.
Hiányzik belőle egy, a magyar viszonyokra reflektáló tanulmány és egy ugyanilyen bibliográfia. (Ezt Krász Lilla és Deáky Zita közös kötetében viszont megtalálható.)
Nagyszerű, forrásokkal, példákkal és számszerű adatokkal gazdagon ellátott munka az anyaság (elsősorban franciaországi) modern kori kultúrtörténetéről. Bár kitekint a középkorra is, főleg a katolikus egyház házasságról és gyermekekről alkotott képére, de lényegében a 18. századból indul, amikor a kisgyerek még mindig fogyóeszköz volt. Megmutatja, hogy a bőszen védelmezett „hagyományos", sőt, „természetes" családmodell mennyire új, mesterséges képződmény, hogy a családi viszonyok és a szülők felé támasztott társadalmi elvárások évszázadról évszázadra annyira újrarendeződnek, hogy az anyjuk is nehezen ismerne rájuk. Nyomon követhetjük, hogyan alakult ki a Szent Anyai Szeretet és a Szent Gyermeki Ártatlanság koncepciója. Badinter filozófus, így elsősorban erről az oldaláról ragadja meg a problémát, de az se fog csalódni, aki inkább szociológiai vagy kultúrtörténeti érdeklődésből olvassa el a munkáját: végig gyakorlati problémákra fókuszál és remekül érvel, látszik, hogy alaposan ismeri az összes forrását, Aquinói Szent Tamástól Freudig. Külön tetszett, hogy igyekszik a mindenkori átlagember felfogását, érzéseit is érthetően felvázolni. Mivel háromszáz évet foglal össze háromszáz oldalban, nem ás a dolgok legmélyére, inkább ismeretterjesztő, összefoglaló jellegű könyv, így elég sok mindennek kellett más forrásból utánaolvasnom, de kiindulópontnak tökéletes a család-/anyatörténeti kutakodáshoz, különösen, ha a francia viszonyok érdeklik az embert. Magyar nyelven szerintem kifejezetten hiánypótló munka.
Meglepően sokan hiszik még ma is azt, hogy az anyaság iránti mélységes vágy genetikailag bele van táplálva a nőkbe, és ez az egyetlen dolog, ami igazán boldoggá és teljessé teheti az életüket. Pedig az ennek ellentmondó tények szinte kibökik a szemünket. Elég benézni bármelyik internetes anyacspoportba: annyi kegyetlen, gonosz, frusztrált nőt a net egyik más sarkában sem találni. Elisabeth Badinter: A szerető anya című könyve, lerántja a leplet az emberiség egyik legnagyobb hazugságáról: az anyai szeretetről. Kezdve azzal, hogy maga a fogalom sem létezik, pontosabban nincs egyetlen, univerzális, minden korra érvényes definíciója, mert a történelem során nagyon sokféle anyai viselkedésmód számított követendőnek. A 18. században az volt a jó anya, aki szoptatósdajkához adta a gyerekekét, annak ellenére, hogy ezen gyerekek töredéke élte csak túl az eső évet. A 17-ben az, aki nádpálcával verte a gyerekbe a szófogadást. A 19. századi nemesi családokban elég volt a “jóanyasághoz” annyi, ha az ember időnként felment a padlásra, (a kastély leghidegebb, legsötétebb részébe) és a bál előtt adott egy jóéjtpuszit a gyerekeinek. A paraszti családokban pedig az, volt a jó anya, aki korán munkára fogta a gyerekét, hiszen a túlélése függött azon, hogy megtanuljon mindent a ház körül. De nem kell nagyon visszamenni az időbe, ha ellentmondásokat akarunk találni, hiszen még ma sincs arról konszenzus, kit lehet jó anyának nevezni. Az lenne a jó, aki a gyerekkel együtt alszik, vagy az, aki néhány átsírt éjszaka árán megtanítja a csecsemőt, hogy egyedül merüljön álomba? Otthon szülés, szoptatás, hisztikezelés – elég bármelyiket felvetni, azonnal kitör az anyukaháború. Minimális történelemtanulás után nyilvánvaló szerintem, hogy úgynevezett hagyományos családmodell nincs, hagyományos anyai szerep nincs, minden, ami van az adott társadalom és korszak lenyomata. Az elvárások pedig olyan dolgoktól függenek, minthogy van-e elég bölcsis hely, részidős munkahely, mennyi a családi pótlék és hogy Magyarországon vagy épp Amerikában válik valaki anyává. Az anyaság megélése pedig egyáltalán nem csak az egyéni vágyakon múlik, de azon is, hogy valaki anyaként mennyi segítséget, támogatást kap a társadalomtól, ami azonban az általa szült gyerekek társadalmi értékétől, és az adott közösség gazdasági helyzetétől függ. Amikor ennyiféle anyaképet látunk, akkor azért elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy tökéletesség nincs, és nem is lesz soha. Ez azonban ha jól belegondolunk, valójában egy nagyon is felszabadító gondolat, mert azt jelenti, hogy nem kell görcsösen megfelelnünk az állandóan változó elvárásoknak. A mi, saját anyaságunk simán lehet más, mint amit láttunk, tapasztaltunk vagy otthonról hoztunk. Ráadásul épp itt az ideje annak is, hogy ne csak az anyaságról beszéljünk mindig, hanem az apák szerepéről is, mert az elmúlt évtizedek kutatásából egyértelműen kiderült: az ő szerepük is alapvető fontosságú a gyerekek testi-lelki egészsége szempontjából. #keddikönyv
Hasonló könyvek címkék alapján
- Budai Lotti – Zubor Rozi: Micsoda anyák voltak! 95% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: A nővérem húga 93% ·
Összehasonlítás - Romain Gary: A virradat ígérete 92% ·
Összehasonlítás - Anne-Dauphine Julliand: Egy különleges nap 92% ·
Összehasonlítás - Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban 91% ·
Összehasonlítás - Laetitia Colombani: A hajfonat 90% ·
Összehasonlítás - Deborah Feldman: Unortodox 89% ·
Összehasonlítás - Annie Ernaux: A hely / Egy asszony 89% ·
Összehasonlítás - Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés 88% ·
Összehasonlítás - Rupi Kaur: a nap és az ő virágai 86% ·
Összehasonlítás