Legtávolabb ​a haláltól 48 csillagozás

Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Mi lehetne legtávolabb a haláltól? Ezt a kérdést előbb-utóbb mindenki kénytelen feltenni magának ebben a regényben, és természetesen meg is próbál válaszolni rá. A párhuzamos idősíkokban és történetekben egy, legboldogabb gyermek- és kamaszéveit Afrikában töltő férfi visszatér, hogy a régi helyen újrakezdje életét; egy tehetséges fekete lány kemény munkával ki tud ugyan szakadni a nyomorúságból, de az igazságtalanság ellen hiába küzd; lenyűgözően szép, gyermekkori barátnője pedig már egészen fiatalon a prostitúció poklának legsötétebb bugyraiba kerül, ahonnan nincs visszatérés. Véglényként tengődő utcagyerekek, nyomorgó falusiak, vaktában lövöldöző fegyveresek és korrupt egykori gyarmatosítók között próbálják megtalálni másokban a szeretetet és a jóságot, ha már a világban lehetetlen.

Az elesettek iránti részvét, a tehetetlenség fájdalma és az egyéni felelősségvállaláson alapuló, személyes hit teszik megindító, humanista könyvvé Hirvonen regényét.

Eredeti cím: Kauimpana kuolemasta

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Magvető, Budapest, 2012
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429893 · Fordította: Huotari Olga

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Marcus Aurelius


Kedvencelte 10

Most olvassa 3

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

egy_ember>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Gyerekeket látsz az utca szélén állni. Mereven néznek a semmibe, körülöttük zajlik az élet, de nem fognak fel semmit belőle. Rongyokba öltözöttek. Arcukon kosz és takonycsík, kezükben ragasztós zacskó.
Egy kamerát látsz, be van kapcsolva. Ha felemeled a tekintetedet, meglátod a szobát is. Ócska berendezés, vetetlen ágy. Az ágyon egy még majdnem gyerek lány. Paróka van a fején, az arcát durván sminkelték ki. Majdnem meztelen, testén mindenhol véraláfutások.
Egy repülő követ látsz. Aztán még sokat. Egy férfit dobálnak, aki ellopott pár paradicsomot a piacon. Napok óta nem evett.
Egy fehér fiút látsz a fürdőszoba tükrében, a kezében fogkefe. Megmerevedett. A fölszintről lövések zaját hallja. Tudja, hogy milyen az.
Egy bakancsot látsz. Túl közelről, egészen az arcodnál. Tudod, hogy az egy Martens. Szép a varrása. Tudod, hogy vasalva van az orra.

Mikor vagyunk legtávolabb a haláltól? Mikor nem vagyunk rémisztően közel hozzá?

Mikor lép be az életünkbe a halál? Amikor rádöbbenünk, hogy a szeretteink halandók? Vagy amikor rájövünk, hogy mi is azok vagyunk, sőt olykor kéjesen eljátszunk saját halálunk gondolatával? Amikor gyerekünk születik? Amikor már a kapujában állunk? Szerintem tudat alatt ott van folyamatosan.

Bennünk van a halál félése, tagadása és kívánása is. A magváltó halál tudata. A kegyetlen és váratlan ismerete. Az áldozat öröme. A gyász. Az idegenek halála fölött érzett furcsa, személytelen döbbenet. A tömeges halálok elkeserítő, gyomorforgató tudása.
Ismerjük az úr adta, az úr elvette fatalista ostobaságát, és a tíz körömmel kapaszkodást az életnek már alig nevezhető szenvedésbe. A halál jó ismerősünk, mégis a lehető legtávolabb akarunk lenni tőle.

A halál: a lelki, testi fájdalom, amit egy másik ember okoz.
A halál: a tehetetlenség.
A halál: a kisebb-nagyobb árulások, amik összeadódva az életet alkotják.

Ez a mosolygós, szőke finn nő megint hasba rúgott.

12 hozzászólás
Bélabá>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Elina Hirvonen regényének a címe, Legtávolabb a haláltól egy bizarr kérdés a könyvben. Nem lehet rá egzakt módon válaszolni Pláne nem egy Afrikáról szóló történetfolyamban… Mert azon a földrészen minden, mindenki legközelebb kerül hozzá. Ezt anélkül is megtudjuk, ha marslakóként olvassuk a regényt, Esther, a zambiai lány történetei rávilágítanak az ottani törzsi hagyományokra, mindennapos küzdelmekre, a természet és az emberek vadságára, a politikai visszásságokra. Szóval cakk und pakk minden életfaktorra. Esther is menekül ebből a közegből, kitörése sikeres, és végül egy furcsa találkozás jóvoltából megismeri a másik főszereplőt, Pault. Az európai férfi egy segélyszervezet munkatársaként járja be a kontinens tucatnyi országát. Ő is beszámol az ottani kalandokról, élményekről, meg persze az elbaltázott házasságáról. A párhuzamosnak mondható „tárlatvezetés” nagyszerű írói ötlet mintha egy Murakami Haruki regényt olvasnánk. :) A szomorkás, letaglózó, drámai történések ellenére nem éreztem búskomorságot olvasás közben. Talán, mert a kiutat engedte láttatni Hirvonen. Egy pozitívabb világot a nyomornegyedek porából, egy feltörekvő lány, és egy segíteni próbáló férfi sztorijait. Remekül megírt regény, amin lehet még utólag gondolkodni. Elég, ha csak a címre gondolunk: Mi van legtávolabb a haláltól?
4,5 csillagot (4,6 pont) adok, mert nem éreztem katartikus befejezést, ellenben a történet és stílus viszont nagyon tetszett. Ajánlom, jó kis szépirodalom Afrika kedvelőknek.

Youditta>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Fullasztó, amibe én is majdnem belefulladtam. Afrika a javából, minden sötét bugyrával, érzések hadával. Emlékfoszlányok, gondolatok kavargása fűti, izzasztja az olvasót. Kemény.

4 hozzászólás
sztinus>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

ez egy hú de jó könyv.
a másik könyve sem okozott csalódást.de emlékeim szerint ez még jobb.
nem egyszerű a síkokat követni, és mozaikolni, de megéri. itt azért elég rendes érzelmi labirintusokba mehet az ember, sok napra elég gondolkodni valót ad.
egy nagyon pici párhuzamot találtam közte, és a papírsárkányok között,nyilván egy hasonló klímájú és gazdasági meg egyéb vonatkozású táj, mégpedig azokban a cselekményekben, amik az árvaházakban történtek. ( sajnos)
5+1 csillag.

2 hozzászólás
cseri>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Ez is egy olyan könyv, amiről nem írnék, ha nem egy kihívás miatt lenne muszáj. Nehéz volt olvasni, nyomasztó, és sok kérdést vet fel arról, hogy miért vannak olyan borzalmas sorsok a világban, azok az emberek, akik szenvedésre születtek, miért ezt „érdemlik”, és mi vajon mivel érdemeltük ki azt, hogy nem ez jutott nekünk. Nyilván semmivel, de akkor hol az igazság a világban. Ja, sehol. Nekem ez most oda vezet, hogy van-e értelme bármiért is hálásnak lenni, amikor nyilvánvalóan igazságtalan ez az egész. Nem inkább szégyenkezni kéne-e.

KBCsilla P>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Valahogy mostanában gyakran érint meg a halál szele.
Könyvben is, az életben is, szinte bekúszik a bőröm alá.
Nagyon találó és átélő pillanatban kaptam a könyvet.
Talán most még fogékonyabb vagyok, mint máskor, vidámabb élethelyzeteimben.
Mégis – vagy pont ezért – annyira nyomasztónak éreztem, hogy szinte fájt.
Még most is fáj, napok múltával.
Most azt érzem, hogy hamarosan újra kell olvasnom, hogy minden mondatát fel tudjam fogni teljesen.
Köszönöm @Nefi!

5 hozzászólás
cortinadampezzo P>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Hol vagyunk a legtávolabb a haláltól, ha folyton a halál vesz körbe bennünket? Történetünk két főhőse, Esther és Paul erre a kérdésre keresi a választ, de merőben más szemszögből: Esther túlélni akar, Paul meghalni készül. Útjuk során a halál szinte minden formájával találkoznak, ám véletlen találkozásuk megfordítja addig sanyarú sorsukat és felvillantja számukra egy reményteljesebb jövő lehetőségét.*

A regény igazi főszereplője azonban Afrika (még közelebbről Zambia), ahol az emberélet semmit sem ér, ahol a kislányokat rutinszerűen erőszakolják meg, ahol a gyerekek ragasztót szipuzva ténferegnek az utcákon. Ó, igen, itt nincsenek elefántok meg zsiráfok meg törzsi népek kedves szokásai (maximum a pénzes nyugati turistáknak), helyette nyomor van, nélkülözés, betegségek és halál-halál-halál.

A Legtávolabb a haláltól sok-sok apró mozaikból épül fel, és ezeket a töredékeket hiába is próbáljuk egymás mellé tenni, nem állnak össze egésszé. Inkább csak felvillanó foszlányok valahonnan az emlékek mélyéről. Elina Hirvonen remekül használja a cliffhanger technikát, vagyis minden ilyen emlékmozaikot pont úgy vág el, hogy drámai legyen, de ne hatásvadász; hogy arra ingerelje az olvasót, hogy olvasson előre, lapozzon vissza, gondolkodjon a leírtakon és a le nem írtakon. Ezek a törések egy kicsit ugyan megtörik az olvasás ütemét, de a figyelmes olvasónak sokkal mélyebb megértést tesz lehetővé.

Megrázó és fájdalmas regény, igazi érzelmi hullámvasút. De számomra az év olvasmánya volt.

* spoiler

>!
Magvető, Budapest, 2012
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429893 · Fordította: Huotari Olga
Kek P>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Kerültem már olyan közel a halálhoz, hogy ez a cím felborzolja a szőrt a hátamon – ha van –, vagy mit. A lélek langyos állóvizét. A mindennapi pocsolyát. Szóval, már a cím zseniális. Költői. És telitalálat. Kérdőjel nélküli kérdés, mert aki szembe találja magát e kifejezéssel, választ is keres rá rögtön, azzal a tudat alatti kiáltással, hogy nincs olyan idő, hely vagy állapot, egyszerűen nem létezhet leg ebben a viszonyulásban. Még akkor is, ha az én hívő szívem lükteti: az örökkévalóság! – de ez nem ebből a könyvből jön, tehát ez csak egy személyes válasz azok után, hogy a könyv felkavart és megdolgozott.
A könyv elején Johanna, Paul akkor még leendő felesége teszi fel ezt a provokáló kérdést és rögtön meg is válaszolja, európai módon, a vágyálmok idilljét fókuszba állítva. Mert mindenkiben él valami jó és szép és igaz utáni vágy, a remény, egyfajta optimizmus, valami gyermeki. A halhatatlanság utáni vágy. Hogy egyszer majd jobb lesz. És igen, könyvet olvasva is így indulunk egy történetnek, reméljük, hogy a végére majd valami jó sül ki belőle, vágyunk a katarzisra. De miért? Hisz az életben sem így van – és mégis ezt várjuk. A fülszöveget olvasva, majd Esther és Paul fejezeteit egymás után, az egyre nyomasztóbb epizódok terhe alatt kínlódva is azt reméljük, hátha a végére valami egységgé – családdá? – kovácsolódik 3 ember élete. De nem. Nem kapjuk meg e „boldog véget”, nem kapjuk meg e lezárást – sőt! nem kapunk lezárást. A nyitva hagyott lehetőségek sokkoló zűrzavarával és sokaságával nekünk kell kezdeni valamit. Elképzelni más és más befejezést aszerint, hogy a realitásérzékünket, a nyomasztó benyomásainkat és ismereteinket, vagy valami lelkes tenni akaró jószándékunkat engedjük képzeletünkben felülemelkedni. Mert felül. E könyv mélyvizében mindenki kapálózni kezd, küzdeni az örvénylő árral. Hogy ezt le kell győzni, túl kell élni.
     … annak ellenére, hogy                hú, de utálom ezt a kifejezést               , mert annyiszor kezeltek már le vele                és most mégis ez jut eszembe. Annak ellenére, hogy a feltoluló vágyainkra csak nemleges válaszok vannak, lehetnek, mégis azt kívánjuk a könyv utolsó mondatait olvasva (pl. az ilyeneket: https://moly.hu/idezetek/829374 ), bárcsak a férfi továbbra is boldog lehetne, hogy Susan megélhetné a felnőttkort, ne kellene árvaházban felnőnie vagy korán valami betegségben vagy szövődményben meghalnia. Hogy a rajza valósággá válhatna: a kenuban ülő 4 ember boldog lehetne együtt (Esther, Susan, Paul és John) és nyilván ez azt is jelentené, hogy John magához térne a kómából, és ők ketten visszajönnének… És valamelyikük elvenné Esthert és örökbe fogadnák Susant és… és… És színezhetnénk. Az emberi elme könnyen ír szappanoperát. Ehelyett ott a könyv kijózanító zárómondata: „Susannak, aki 14 éves korában halt meg az utcagyerekek otthonában, Zambiában.” És marad a kérdés: Ki ezért a felelős? Ki törte össze a kalebassit?
               Minden Egész eltörött,
               Minden láng csak részekben lobban,
               (Ady: Kocsi-út az éjszakában)

A töredék nem attól az, mert hiányzik belőle valami, hanem attól, ami benne megvan.
(Esterházy Péter: Harmonia caelestis, II, 96.)

E könyv töredékei töredékek maradnak. Túl apró és túl sok. Nem lehet éppé ragasztani őket.

2 hozzászólás
latinta P>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Még több csillagot érdemelne!
Szilánkokra hasadt kérgek, szétforgácsolódott emberi kapcsolatok…
Egy kívülről fehér finn férfi, aki menekül az élete elől, és egy, valahol az Egyenlítőtől délre eső afrikai országban élő kívülről fekete nő életének hegyes, szúrós szilánkjai valamiféle sorsszerű véletlenség folytán egymás felé sodródnak, majd egymás mellett csiszolódnak, s formálódnak.
Nem illeszthetők össze egy egésszé, mégis olyan kirakós elemeivé válnak, amelyek egy idő után felcserélhetőknek mutatkoznak.
Az apaság felelősségét saját gyermekével szemben meg nem tapasztaló Paul annyi szeretetet kap és képes adni egy árva, afrikai gyermeklány közelében, hogy elgondolkodik: Lazító gyakorlatokat végzek. Apára és fiára gondolok, amint sátrat vernek, az apa megtanítja fiát tüzet rakni. Azokra az évekre gondolok, amelyeket nem kapok vissza, dolgokra, amelyekről nem tudtam, hogy el akarom őket mondani. Lehet, hogy most nem tudom elmondani. Lehet, hogy mark nem akarja hallani. Valószínű, hogy sok olyat mond, amit nem akarok meghallgatni. De meg kell próbálnom.
Ő visszatér az életbe Afrikában, ahova halni érkezett, s lehetőséget ad Esthernek arra, hogy elrepüljön súlyosan megsebesített kedveséhez, Johnhoz.
Helyet, világot cserélnek tehát, s ezáltal kerülnek mindketten Legtávolabb a haláltól.

deaxx>!
Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól

Nagyon nyomasztó kötet, fuldokolni lehet olvasás közben. És egy fia feloldozás, egy csöppnyi levegővétel sincs.

Szétforgácsolt szöveg, két elbeszélővel, mindkettő egy jelen és egy múlt idősíkkal. Ezek az elbeszélői történettöredékek állnak össze a kötet végére.
Maga a történet témájánál fogva hasonrúg, leírásmódja sokszor szinte költői, szerintem Hirvonen baromi jól tud tájat leírni és hangulatot festeni.

De fuldokoltam benne, és témájától elvonatkoztatva nem éreztem katarzist olvasás közben, a vége sem hozott feloldozást. Mintha maga a téma akarná elvinni a hátán az egészet, nem is kell semmi, elég egy afrikai ország, és annak minden nyomora, kész. Ez nekem kevés (parbleu, hatásvadász). Sokszor úgy éreztem, mintha katalógust olvastam volna, nem regényt.

És itt térnék át a másik, sokkal pofátlanabb bajomra – szerintem ez nem egy regény, és levélregénynek is sántítana. Az egyes fejezetek, úgy érzem, mindig egy sajátos befejezést kapnak, pont a megfelelő pillanatban. Mint egy jó novellában. Szóval, dobpergés, ami nekünk kell, az a történetfüzér. Mert vannak itt kis beépített (de nagyon erős!) történetek, amik novellaként szerintem jobban kiteljesedtek volna, kicsit jobban szét kellett volna szedni az egészet, és a két elbeszélőt is jobban megmozgatni, ez az idősíkos játék is jobban funkcionált volna. Volna, volna, volna, abbahagyom. Hiteles elbeszélőnek érzem Esther-t, a zambiai női elbeszélőnket. Nem voltam viszont egészen kibékülve Paul-lal, valahogy túlságosan egybecsengett a stílusa Estherével, mintha mindkét részt ugyanaz a személy írta volna (tudom, egy az író, de ha két karakter szól, legyen köztük különbség). Kissé hiteltelennek is éreztem Paul figuráját, az ő motivációi, döntései kevésbé tudtak úgy megragadni mint Estheréi.
(De lehet, hogy azért, mert nem ismerek valódi zambiai nőt, és ez igaziból Hirvonen hangja… mindkét karakterben.)

Valahogy nem sikerült ez most, az írónő korábbi könyve jobban tetszett.

Megj.: Nemrég olvastam egy novelláskötetet (Moesko Péter: Megyünk haza), ahol a női elbeszélőknek volt férfiízük, itt megkaptam ezt pepitában, itt Paulnak van női íze. Nem is tudom objektíven elmagyarázni. Hiába írják le, hogy egy karakter férfi, vagy nő, a fejem átkölti a szöveg alapján, aztán, hát, kellemetlen.

>!
Magvető, Budapest, 2012
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429893 · Fordította: Huotari Olga

Népszerű idézetek

egy_ember>!

Pont ezért utálom a sírást. Mert mindig annak van joga, aki sír. Senki másnak.

153. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sírás
1 hozzászólás
egy_ember>!

Ezért szerettem őt. Mert ugyanazokat a dolgokat gyűlöltük.

196. oldal

2 hozzászólás
egy_ember>!

Amiről manapság valóságként beszélnek, annyira undorító, hogy ha az embernek csak egy csöppnyi önbecsülése is van, figyelmen kívül kell hagynia.

224. oldal

4 hozzászólás
egy_ember>!

A gondolat, hogy apa ébren van és könyvet olvas az éjjeli lámpa fényénél, kissé enyhítette a hasfájásomat. Mellé akartam bújni és megkérni, olvasson hangosan. Néhányszor már megtette ezt, de úgy éreztem, az az idő egy másik fiú életébe tartozik. Akkor ujja köröket rajzolt a fejbőrömre és mély, egyenletes hangja kizárta a külvilágot. Apa mellkasán volt az arcom, amikor elaludtam, és álmomban az ismerős emberek nem torzultak szörnyetegekké és senki sem üldözött. Reggel úgy ébredtem, mintha mély, meleg vizes medencéből lépnék ki.

80. oldal

latinta P>!

Már gyerekkoromban azt gondoltam, hogy a fehér afrikaiak bőre felkiáltójel, emlékeztető, hogy a perzselő nap birodalmában örökre idegenek maradnak, terepjárók, bevásárlóközpontok és villanykerítéssel megerősített falak által behatárolt nyúlványok, akik generációkon át sem olvadnak be a környezetükbe, hanem minden mástól eltérő kultúrát hoznak létre benne: vadászat és halászat, sátorozás és grillpartik, fegyverek és alkohol. És szótlan egyetértés még a távoli afrikai országokban élő fehérekkel is, az afrikai mellett európai útlevél, valamint bizonytalan oldalpillantások, ha a beszélgetés a hazára vagy a gyökerekre terelődik.

86. oldal

latinta P>!

Gyerekkoromban féltem a haláltól vagy a nagy bánattal járó végtől, minden megszokott dolog visszafordíthatatlan megváltozásától. Most már tudom, hogy nem a változás a legrosszabb, hanem ha semmi sem változik.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
egy_ember>!

Abban az időben a lampionok megvilágította kertekben nagy ünnepségeket rendeztek, a felnőttek részegre itták magukat, és a mixert meg lehetett vesztegetni, hogy a coca-colába rumot öntsön; hajnalban az úszómedence szélén Van Morrison dala mellett (Then we sat on our own starand dreamed of the way that we were and the way that we were meant to be) – jointot lehetett tekerni a kanadai diplomaták által termesztett marihuánából. A diplomaták gyerekei a szülők kertészeti hobbijának köszönhetően a baráti kör kedvencei lettek, ugyanakkor a szülők igyekeztek eltitkolni a gyerekek elől a növény létét, de legalábbis használati célját. Abban az időben kezeim Loveness bőrén kalandoztak, és minden, ami megtörténhet, de még nem történt meg, a bőröm alatt bizsergett, akár a sötét égre kilőtt tűzijáték-rakéták.

73-73. oldal

Kek P>!

Nem tudom boldog vagyok e. Ez a meghatározás túl egyszerű lenne. De pillanatnyilag örülök annak, hogy élek. És most úgy érzem, tartozom valahová.

277. oldal - Paul

1 hozzászólás
motyi11 P>!

Gyűlölöm a papolást a gyerek és a szülő kapcsolatáról. Semmi sem csodálatosabb a saját gyereknél. Ez a legfontosabb a világon. Semmi sem hasonlítható a szülő gyermeke iránt érzett szeretetéhez. Arról senki sem beszél, mi történik, ha nem jön létre ez a szeretet. Ha nem működik a kapcsolat. Ha az apa vagy az anya egyszerűen kudarcot vall. Ha a saját gyerek idegen furcsaság marad, egy biológiai esemény ellenszenves következménye. És mégis, országunk tele van olyan emberekkel, akik terápiás kezeléseken rágódnak évekig gyermekkorukon és szüleik hibáin. És olyanokkal, akik nem rágódnak semmin, hanem isznak és gyógyszereket szednek, csendben vannak és tönkreteszik szerető kapcsolataikat, kést ragadnak és saját vagy mások húsába döfik.

177-178. oldal

Kek P>!

Jártunk iskolába és templomba, segítettünk a házimunkában, és hallgattuk nagymama történeteit a vízen járó Jézusról és az Istenről, aki mannát szórt az égből az éhező népnek. Próbáltuk kitalálni, milyen lehet az íze. Mint a mézé? Mint a frissen sült csirkéé? Vagy mint a csokoládéé, amit a falun fehér autóban áthajtó nő adott egyszer, amikor elmagyaráztuk neki, hogyan juthat el a misszió udvarára? A csokoládé csillogó sztaniolpapírban volt és annyira megolvadt, hogy nyalnunk kellett, s utána a szánkon és állunkon csodálatos, ragacsosan édes szakáll nőtt. Úgy döntöttünk, hogy a manna biztos csokoládéízű, és vasárnaponként templom után csendben megálltunk a mező szélén, fejünket hátrahajtva kinyújtottuk a nyelvünket, és vártuk, hogy a mennyei csokoládé Isten ujjain át tátott szánkba csorogjon.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csokoládé

Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
Lionel Shriver: Ennyit erről
Djaïli Amadou Amal: A türelmetlen
Wilbur Smith: Kék horizont
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Lucinda Riley: Napnővér
Rick Atkinson: Hajnali hadsereg
Amélie Nothomb: Első vér
Tommi Kinnunen: Négyesút
Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong