10 ​perc 38 másodperc 91% 364 csillagozás

Az első Shafak könyvem megdöbbentő felütéssel indul. Egy nő inog a nemlét peremén lassan elhagyva világot. Visszaemlékezéseiből az arab világ előterében tündöklő Törökország mélye rajzolódik ki. Egy világ, ahol az asszonyoknak csak kevés hely jut.
Elképesztő babonák, szokások kötik gúzsba a nőket, és akkor még ott a vallás minden átfogó sűrű szövete. A férfiak, akik úgy értelmezik a vallási szabályokat ahogy akarják, elvárják, hogy a nők mindenben alávessék magukat Isten és a férfi akaratának.
Hagyomány és fejlődés keveredik az oldalakon. Egy ősi társadalom egy modern államban. A vallás minden bűnt lefed. Ahogy a politika is. Az egész ország különböző ideológiák fogságában tengődik. A fiatal értelmiségiek éppúgy mint az idős dzsihádisták, vagy a tanulatlan feleségek. Mindenkinek más a démona, de attól még démon. Törökország is csak látszólag Európa, a felszín alatt bőven Közel-Kelet. Ez a könyv voltaképpen Isztambul eposza, bár a város itt inkább antihős, mint hős.
Ízek, hangok, és szagok keverednek ebben a regényben, mint egy török bazárban. Az ország hangulatát adja meg a könyv, amikor túllátunk a történeten. A cselekmény maga jól megfogható, mégis parttalan. Az írónő számtalan érdekes és rendhagyó helyzetképet összehordott, de a fő cselekményszál lezáratlan maradt.
Érdekes volt látni Törökország rejtett arcát. Gondolom egyébként a világ többi sötét foltja is hasonló lehet, maximum más ideák szerint működik.
Ugyanakkor borzasztó volt dagonyázni valakinek a tetemén. Nézni a haláltusáját, megélni az emlékeit. Kicsit elárulva is érzem magam amiatt, hogy belevitt az írónő. Szemérmes hullagyalázás. Fojtogató.

Elif Shafak egy másik könyvét kerestem a könyvtárban, de helyette ezt találtam. Egy percig nem bántam meg, annyira zseniális és annyira eredeti. Eredetisége a felépítésében és a témájában egyaránt megmutatkozik, mert nem túl gyakran kezdődik az éppen meghalt főhős halálon túli utolsó gondolataival egy történet.

Tele van szomorúsággal ez a könyv, szinte egy himnusz a nőkért, a nőket ért igazságtalanságokért, az elesettekért, ugyanakkor megmutatja a nők erejét, a barátság csodáját és igen, mindezek ellenére az élet szépségeit. A könyv története a 70-es évek Isztambuljába repít vissza, de mintha megállt volna az idő, ma is küzdenek vallásszabadságért, emberi jogokért, esélyegyenlőségért a bátrak és erősek világszerte.
Kemény olvasmány, nagyon sok mindennek hangot ad a szerző, nehéz témákat mutat be, mint a pedofíliát, a vallási szélsőségeket, a transzfóbiát, homofóbiát, szegénységet és szexuális kizsákmányolást, mintegy felhívja az emberek figyelmét azokra a dolgokra, amik felett soha nem szabad szemet hunyni.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/08/elif-shafak-10-pe…

Legutóbbi könyvtári látogatásom során szinte véletlenül botlottam ebbe a könyve, amely a Booker-díj 2019-es szűkített listájára is felkerült. Korábban nem ismertem Elif Shafak műveit, így teljesen prekoncepcióktól mentesen kezdtem neki az olvasásnak. Különös nézőpontot választott az írónő egy vidékről Isztambulba került, hányattatott sorsú nő életének, és ezen keresztül a 20. századi török valóságnak, a nők helyzetének bemutatására. A negyvenes éveiben járó prostituált Leilát meggyilkolja és holttestét egy utcai szeméttárolóba dobja egy fanatikus. A halála utáni 10 perc 38 másodpercben Leila fejében leperegnek élete legfontosabb eseményei, emlékei mind egy – egy meghatározó ízhez, vagy illathoz kapcsolódva. Shafak művének középpontjában a nyugati és keleti kultúra, valamint a vidéki és nagyvárosi élet közötti különbségek, a nők társadalmilag elnyomott helyzete áll. Shafak olvasmányosan, nagyon színesen és érzelmekkel teli stílusban ír, a sorok között megelevenedik az olvasó lelki szemei előtt Isztambul sajátos világa. Shafak kendőzetlenül, a maga valóságában mutatja be a nőkkel, bevándorlókkal és a társadalom peremére szorultakkal szembeni megalázó, kegyetlen bánásmódot, a fizikai és lelki erőszakot. Mikor már éppen kezdene nagyon nyomasztóvá válni a valóság, az írónő egy-egy múltbéli kedves emlék felidézésével remek érzékkel szakítja meg ezeket a részeket. A regény második részét – amikor a négy barát „elrabolja” Leila testét, hogy halála után az őt megillető méltó helyre kerülhessen – kicsit gyengébbnek és kevésbé kidolgozottnak éreztem. Összességében egy érdekes utazás volt egy számomra szinte teljesen ismeretlen kultúrába. Kíváncsi vagyok Shafak korábbi regényeire is.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/03/elif-shafak-10-…

„Elif Shafak rendkívüli szerző. Női finomsággal telített, magas szintű intellektualitásról árulkodó művei táplálják az elmét. Hálás vagyok az Európa kiadónak, hogy ilyen nagyszerű szerzők munkásságait jelentetik meg, melyek hozzájárulnak az olvasó mentális fejlődéséhez.
Bár A szerelem 40 szabálya is a maga módján megragadta a fantáziámat, a 10 perc 38 másodperc című regény a központi problémakörét illetően sokkal inkább közelebb áll a jellememhez, így magam is befogadóbb voltam olvasás tekintetében. Ennél a könyvnél már nem csak mint külső, néma szemlélődő voltam jelen, hanem úgy éreztem, magam is jelen vagyok a lapokon. Azonosultam a szereplők életével, miközben egy, a sajátomtól teljesen eltérő kultúrával és egy idegen város furcsa és rideg szokásaival szembesültem. Isztambulnak megvan a maga fénye és sötétsége egyaránt – ahogy minden más városnak is.
Leila története szomorú. Az emlékezetébe villanó emlékek és illatok által felfedett múltbéli sorsát megismerve pedig egyenesen tragikus. A külső szemnek ő csak egy egyszerű utcalány volt, egy eldobható, emberként megfakult tárgy. Azoknak, akik valóban ismerték – és a könyv végére hozzájuk közelinek érezheti magát az olvasó is – pedig az égen ragyogó kék szárnyakkal repkedő káprázatos madárként jelenik meg. Elif Shafak története nagyon sok gondolatot elültet az olvasó fejében, amiket a könyv elolvasása után még jó ideig magában hordoz, nyelvén forgatva ízlelgeti őket. Gondolkodásra ingerli.
Adhat-e ennél többet egy könyv? Tökéletes kikapcsolódást, hullámzó érzésvilágot, világból történő kiragadást és új látásmódokat? Ez egy csodálatos történet, amely az arra nyitott lelkekben otthonra talál.”

Vannak azok a könyvek, melyek olvasása után felteszem magamnak a kérdést: Én ezt miért nem olvastam eddig? Na, a 10 perc 38 másodperc is pont ilyen könyv.

Elif Shafak olyan emberek sorsairól mesél, akiket valamiért elűzött a családjuk, majd ezt követően kizárt a társadalmuk is, melynek peremén éppen csak meg tudnak kapaszkodni. A középpontban Leila áll, aki egy mai keresztény kultúra szerint élő ember számára érdekes családi kapcsolatrendszerrel bír, s akinek már születési körülményei is dagonyáznak az Allah neve által szentesített igazságtalanságban. Ahogy ráébred, milyen sorsot szánnak neki, az egyetlen járható utat választja, mely megmentheti őt a lelki nyomortól: a menekülést. Sokszor kerül olyan helyzetbe, melyet egy külső szemlélő elítélne, s mégis, az ő és barátai szemén keresztül nem látunk mást, mint egy vallási és társadalmi rendszer kitagadott áldozatait, akik valahogy mégis megtalálják a maguk boldogságát bántó világukban, s bizonyos szempontból sokkal több igazság és öröm lakozik a szívükben, mint annak, aki mindig a biztonságos és járt utat választja.

Leila haldoklása közben idézi fel azokat az illatokat, s a hozzájuk kapcsolódó emlékeket, melyek örök időkre elméjébe vésődtek, akaratlanul is formálva személyiségét. 10 perc 38 másodperc alatt nem csak őt, vér szerinti családját, de a számára igazán fontos emberek életútjait is megismerhetjük: a barátaiét, választott családjáét. Életük tele van megpróbáltatásokkal, szigorral, elvárásokkal, ők mégsem felejtik el soha, kik ők, és meg tudják őrizni önmagukat még olyan körülmények között is, ahol a legtöbb ember minden bizonnyal felőrlődne, s amely helyzetekre a kiváltságosabb életkörülményekkel rendelkező egyének nagy része mégis lenézően tekint. Olyan lelkek ők, akiknek a folyamatos küzdés mindennapos dolog, az pedig, hogy minden áron kiállnak azokért, akiket szeretnek, teljesen természetes. Megmutatják, miért érdemes élni, melyek azok a pillanatok és értékek, melyek igazán fontosak, megtisztítva az emberi elme által kreált, többnyire gyötrődést okozó fogalmaktól. Feltárják az olvasó szívét, leradírozzák róla az előítéletet és elvárásokat, rákényszerítik, hogy más nézőpontból tekintsen bizonyos dolgokra.

Az írónő súlyos témák egyvelegét sűríti könyvébe, találkozhatunk prostituáltakkal (főleg azokkal), transzvesztitával, homoszexuális férfival, s mindezek mellett olyan személyekkel, akiket emberségükért csak becsülni lehet. A könyv sorai sok helyen borzasztóan fájdították a szívem, sok helyen pedig annyira megmelengették és megmosolyogtatták, hogy örömkönnyeket hullattam. Ez a történet olyan, mint a szereplői: élő, lélegző lázadás az uniformizált, ítélkező társadalmak és kultúrák ellen, s mégis oly természetesen tekint saját létezésére, mintha nem lenne tisztában azzal, mekkora kincs. És valószínűleg nincs is.

Mindenkinek ajánlom.

Blogbejegyzés: link

Hú, hát ez nagyon ott volt!! Egyedi és ötletes a narratíva, ahogyan végigkövethettük Leila életét – és micsoda élete volt! Nem könnyű és nem boldog, tele küzdelemmel, fájdalommal, haraggal… Komoly témákat boncolgat (nők jogai, megbélyegzés, vallási ellentétek), de teszi ezt mégis olyan olvasmányos és eredeti módon, hogy nem fekszi meg az olvasó gyomrát, hanem egyre csak többet és többet akar ebből a könyvből.
Le a kalappal, mindenképp szeretnék még olvasni az írónőtől.

Ez egy kifejezetten elgondolkodtató könyv.

Volt szerencsém már az arab kultúráról olvasni. A lázadó még mindig élesen él az emlékezetemben. Kicsit ez a könyv visszahozta azokat az érzéseket, amiket akkor is éreztem.

Düh, kétségbeesés, undor és még sok más negatív gondolat.

Ha abból a könyvből indulok ki, akkor ebben a könyvben gyomorforgatóan sok dolog történt és történik meg valójában ami rémes és legtöbbünk számára valószínűleg hihetetlen.

A történet felépítése, hogy visszaemlékezéseken keresztül ismerhetjük meg Leila viszontagságos életét, nagyon tetszett. A három részre tagolás is. Egy szép keretet kapott a történet.

Őszintén nem tudom azt mondani, hogy nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, de szerintem egy fontos olvasmány ami jó ha minél többekhez eljut.

Vajon miután a szívünk leáll, az elménk valóban élhet tovább valamennyi ideig? Amennyiben igen, tényleg olyan lenne, mintha leperegne előttünk életünk filmje?
Leyla esetében igen, és visszatekintve események tragikus sorozatát látjuk. Nehéz, küzdelmekkel teli élete volt, kezdve gyermekkorában tapasztalt hazugságoktól és elhallgatásoktól, családon belüli erőszaktól. Bár megszökik, hogy önállósodjon, csak még lejjebb csúszik a lejtőn, hiszen hogyan máshogyan tudná eltartani magát egy bakfis kislány, minthogy prostituáltnak áll? Leila sorsán keresztül érdekes képet kapunk a 70'-es-’80-as évek Törökországáról, a bevándorlókról, különböző vallású emberek egymáshoz való viszonyulásáról és a lecsúszott, szegény réteg mindennapi küzdéséről. Bár az eseményekben nehéz pozitívumokat találni, a regény maga mégsem nyomasztó. A lelkem azért megnyugodott, mert Leilára is rátalált az igaz szerelem: valaki igazán, szívből szerette őt, és megadatott nekik pár boldog év együtt, spoiler. Emellett ott voltak neki a barátai, akik bár egymással nem feltétlenül voltak jóban, Leiláért mégis összefogtak, hogy spoiler. Ez az utolsó rész nekem kissé kiesik a történetből, megtörte a regény menetét, ismét arcunkra zúdítva a nyomor és küzdés minden formáját spoiler ám összességében azt kell mondanom, tetszett a történet és biztosan fogok még olvasni az írónőtől.

Elif Shafak regénye az egyik legértékesebb mű, amivel – nemcsak ebben az évben –, de az életemben találkoztam.
Nem olvastam az írónőtől korábban, és a török és iszlám világ is szinte ismeretlen számomra, már ami az irodalmat illeti. Ez most megtört, és nagyon örülök, hogy megismerhettem az írónő munkásságát, és amit képvisel. Alig várom, hogy újabb regényét olvashassam!

A történet első percétől lebilincselő, hiszen egy nő halála utáni gondolataival kezdődik. Számomra új ismeret, hogy az ember halála után még mutathat agyi aktivitást. Az írónő ebből a felfedezésből építkezett. Leila, vagy ahogy barátai nevezték, Tequila Leila prostituáltként dolgozott a pezsgő Isztambulban, ahol ezt a mesterséget a mély muszlimok leginkább elítélték. A gondolat, hogy egy halott ember emlékeivel találkozunk, amire már az életen túl „tekint vissza” morbidnak hangozhat, de egyáltalán nem az. Van abban valami szomorú, hogy így ismerjük meg azt a nőt, szereplőt, aki nincs már velünk. Olvasunk a gyerekkoráról, a családi hátteréről, és az őt ért sérelmekről… Egy igazán kitartó, erős és a sok viszontagság ellenére, jóságát sosem elvesztő nőt ismerünk meg a sorok között.

Ám nem egyedül Leiláról szól ez a regény. A halál – mint központi motívum – mellett az, amiről a regény szól nem más, mint a barátság. Az igazi, hűséges barátok. A második család, ahogy az olvasható benne, és ami engem igazán megfogott. Öt csodálatos embert ismerhetünk meg, az írónő részletesen bemutatja őket nekünk, a történetüket, akik, ha nincs Leila, talán sosem találkoztak volna, és különbözőségeiket, ellentéteiket leküzdve, kitartanak és támogatják egymást. Hiszen Leila is ilyen barátokat érdemel.

Nagyon szép, megindító történet a 10 perc 38 másodperc. Nem olvastam hasonlót, és nem is hiszem, hogy fogok. Minden tekintetben páratlan alkotás, sokáig fogok még gondolkozni rajta. Ajánlom mindenkinek!

„Tapasztalatból tudta, hogy az életet úgy lehet a leginkább épen és sértetlenül megúszni, ha az ember két alapvető elvvel tisztában van: tudja, hogy mikor jött el az ideje az érkezésnek, és mikor jött el az ideje a távozásnak.”

Kíváncsian vágtam bele a könyv olvasásába, mert nagyon megtetszett az írónő stílusa és többen dicsérték is ezt a regényét. Elég meglepő módon indul a történet, mert a főszereplő, Leila halála a kezdő jelenet. A könyv első része tetszett a legjobban, amiben Leila a halála utáni 10 perc 38 másodpercben felidézi élete fontosabb állomásait. Szeretem az ilyen típusú történetvezetést, ahol a főszereplő életét megismerjük egészen a kezdetektől. Amellett, hogy megismerjük Leila életét, több fontos témát is boncolgat az írónő. A legkiemelkedőbb ezek közül a társadalmilag elnyomott nők helyzete a keleti kultúrában. Annak ellenére, hogy milyen szörnyű dolgok történtek a szereplőkkel, mégis volt bennem végig egy jó érzés, ami Shafak különleges és egyedi írásmódjának köszönhető.
Leila karakterét nagyon megkedveltem és mélységesen sajnáltam… Nem volt valami egyszerű élete, de legalább olyan igaz barátokra lelt, akik még a halála után is rendkívül szívükön viselték a sorsát. Az öt barát körül Nalan került hozzám legközelebb.
Összességében nézve tetszett a könyv és örülök, hogy elolvastam, de A szerelem 40 szabályát valamiért jobban megszerettem. :)