Tömeg ​és hatalom 4 csillagozás

Elias Canetti: Tömeg és hatalom

A ​Tömeg és hatalom alig egy évvel később jelent meg magyarul, mint Canetti önéletrajzának második kötete, amelyben az író beszámol róla, milyen korán foglalkoztatni kezdte a tömeg lélektana: már húszéves korában nekifogott ennek a nagyszabású tanulmánynak az előkészületeihez. Beszámol róla, mennyire magával ragadta Frankfurtban a tüntető munkások látványa, és hogy mit élt át az 1927. július 15-i, bécsi tömegtüntetés résztvevőjeként. Miután a korszak legnagyobb hatású lélektani elméleteiben hiába keresett magyarázatot ezekre az élményekre, nekiült, hogy megírja és értelmezze tapasztalatait. Megtudjuk azt is, hogy a tanulmány alapgondolata – nevezetesen, hogy „van egy tömegösztön, amely szüntelen harcban áll a személyiségösztönnel”, szinte megvilágosodásszerűen merült föl benne egy bécsi sétája alkalmával. Ennek a megvilágosodásnak az ereje még a 35 évvel később megjelent tanulmányban is érezhető. Canetti az övével nem egyező nézetek cáfolatára nem sok szót veszteget; a különféle… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 1991
496 oldal · ISBN: 9630752727 · Fordította: Bor Ambrus

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Viharsarok>!
Elias Canetti: Tömeg és hatalom

Ez egy nulla, egy rohadt nagy koelhózás. De legalább most már tudom, hogy a Káprázat Kienjéhez Canettinek nem kellett túl messzire mennie.


Népszerű idézetek

Twisted_words>!

Ugyan van-e látványosabb kifejezése a hatalomnak a karmester tevékenységénél? Nyilvános magatartásának minden részlete beszédes, minden, amit csinál, a hatalom természetét világítja meg. Aki semmit sem tud a hatalomról, sorra-rendre levezetheti összes tulajdonságát, ha gondosan megfigyel egy karmestert.
(…)
A karmester áll. A fölegyenesedő ember, az ősemlék a hatalom számos ábrázolatán máig jelentőset mond. A karmester egymagában áll. Körülötte ül a zenekar, mögötte ül a hallgatóság: feltűnő, hogy csak ő áll. Emelvényen áll, elölről is látható, hátulról is. Mozdulatai előre a zenekarra hatnak, hátrafelé a közönségre. Utasításait vagy csak a kezével adja, vagy a kezével és a pálcájával. Parányi mozdulatára itt is, ott is tüstént hang támad, és bármelyik elnémul, ha úgy akarja. A hangok életének és halálának ura. Hosszú ideje halott hang az ő parancsára föltámad. A hangszerek sokfélék, ahogy sokféle az ember is. A zenekar olyan, mint a legfontosabb embertípusok gyülekezete. Készséges, engedelmes, ezzel módot ad a karmesternek arra, hogy egységgé formálja, közszemlére bocsássa.
(…)
A karmesternek ugyanolyan fontos óhaja az, hogy a közönség csendben üljön, mint az, hogy a zenekar engedelmeskedjék neki. Rákényszeríti a közönséget, hogy ne moccanjon. Amíg be nem jön, hangverseny előtt a közönség beszélget és nyüzsög. Hogy a muzsikusok jelen vannak, az senkit sem zavar, alig törődik velük bárki. Aztán megjelenik a karmester. Csend lesz. A karmester kiáll, megköszörüli a torkát, fölemeli a pálcáját: mindenki elnémul, megdermed. Amíg a karmester vezényel, nem moccanhat. Ha befejezte, akkor mindenki tapsoljon. A zene mozgásingert ébreszt, ezt egyre fokozza, de ez mindenestül mindvégig csak torlódjék föl, aztán viszont törjön ki. A tapsoló tenyerek előtt meghajol a karmester. Ahányszor a tenyerek kívánják, visszajön. Nekik, ámbár kizárólag nekik ki van szolgáltatva, igazában érettük él. A győztesnek járó ősi éljenzésben részesíti a taps. A győzelem nagyságát az éljenzés heve fejezi ki. A karmester lelki háztartása győzelem és vereség képében valósul meg. Ezeken kívül semmi sem számít, más emberek összes egyéb élettartalma az ő esetében győzelemmé és vereséggé változik.
(…)
Mindentudó ő, mert amíg a muzsikusok előtt csak a szólamuk áll, neki fejében van az egész partitúra, vagy az van előtte a pulton. Pontosan tudja, mit szabad kinek melyik pillanatban. Az, hogy egyszerre tart szemmel mindenkit, a mindenütt jelenvaló tekintélyével ruházza fel. Ő mondhatni mindenkinek a feje. Tudja, hogy kinek-kinek mi a dolga, és azt is tudja, hogy ki-ki mit csinál. Ő minden törvény eleven foglalata, ő intézi mindkétfelől az erkölcsi világ dolgait. Ő jelzi parancsoló kezével a megteendőt, és ő állja vele útját a meg nem teendőnek. Fülelve keresi azt, ami tilos. Ilyenképpen a karmester a zenekar felől nézve valóban maga a teljes mű a maga egyidejűségében és időfolyamatában, és mert előadás közben kívánatos, hogy a világ semmi egyéb ne legyen, mint a mű, a karmester, amíg a mű tart, a világ ura.

405-407. oldal (A karmester)


Hasonló könyvek címkék alapján

Krasztev Péter (szerk.): A mutáns egzotikuma
Pavel Szpaszov: Zaharij ikonfestő bűnös szerelme
Georgi Misev: Matriarchátus
Blaga Dimitrova: Szeretetre ítélve
Emilijan Sztanev: Az Antikrisztus
Anton Doncsev: Rodopei krónika
A rózsaszínű pelikán
Pavel Vezsinov: A nyomok nem tűnnek el
Ljuben Dilov: Az Ikárosz útja
Pavel Vezsinov: A sorompó / A fehér szalamandra