Feljegyzések 8 csillagozás

Gondolatforgácsok, melyek között akadnak remek, franciásan aforisztikus kijelentések, de hosszabb, zavaros passzusok is, ráadásul jócskán.

A bővebb részekből megismerhetjük Canetti rokon- (Georg Büchner, Karl Kraus, Kafka, Musil, Robert Walser) és ellenszenveit (Nietzsche, Freud, Thomas Mann, Sartre), a halál ellenében folytatott harcát, és találkozhatunk bizarr, utópisztikus irodalmi ötletekkel is; de mindezek töltelékszövegekbe vannak ágyazva – nekem egy valódi aforizmagyűjtemény jobban bejött volna.

A Marrákes hangjai a kedvencem, és a Káprázat is nagyon tetszett; ez a kis kötet viszont nem nyűgözött le.

A Nobel-díjas Elias Canetti legfontosabb műve a fiatalkori nagyregény,a Káprázat (amelyet a könyvmoly regényeként emlegetnek!). Nem érdektelen a három évtizeden át írt Tömeg és hatalom című filozofikus munkája sem. A könyv fülszövege az öregkorban írt önéletrajzi trilógiáját ( A megőrzött nyelv; A hallás iskolája és A szemjáték) is jelentős alkotásként említi.
Ezek mellett periférikus, de időnként egészen érdekes az Európa Kiadó Mérleg sorozatában megjelentetett Feljegyzések című napló-válogatása, amely 1942 és 1993 közötti feljegyzéseiből közöl egy kötetnyit. A szerkesztő-fordító Halasi Zoltán, a szükséges jegyzetekkel is ellátta az irodalommal, politikával, filozófiával kapcsolatos szövegeket.
Gondolom, vannak Canetti rajongók, az ő számukra kötelező ez a könyv, de a 20. század világirodalmi és világpolitikai eseményei felé átlagos érdeklődéssel közeledő olvasók is haszonnal forgathatják ezt a többnyire aforisztikus tömörségre törekvő, leginkább talán a buddhista világfelfogás szemléletéhez köthető kronologikus szöveggyűjteményt.

Canetti stílusát és gondolkozásmódját a könyv adatlapjához csatolt idézetekkel és karcokkal is bemutattam, de értékelésem végén következzen itt is egy hosszabb szemelvény 1969-ből, amely nekem különösen tetszett:

„Jóság, mondogatja. De mit ért rajta? Nem tudná valamivel pontosabban megfogalmazni? Éberséget ért rajta, amellyel elejét veszi, hogy az ember bármivel ámítsák vagy hogy az ember bármivel ámítsa magát. Erőteljes bizalmatlanságot ért rajta, bizalmatlanságot minden olyasmivel szemben, amikor az embereket úgymond „magasabb” célokra használják, noha ezek a magasabb célok valójában mások céljai. Nyitottságot és spontaneitást ért rajta, az emberek iránt soha nem szűnő, őket a társaságunkba bevonó és megértő kíváncsiságot. Hálát ért rajta, hálát azok iránt, akik ugyan mit sem tettek érte, de mégis közelednek hozzá, észreveszik az embert és szóba állnak vele. Emlékezetet ért rajta, olyan emlékezetet, amely nem hagy ki és nem enged el semmit. Reményt ért rajta, reményt a kétségbeesés dacára, ez utóbbit azonban a remény soha nem titkolja el. Ért rajta állatokat is, habár megesszük őket. De főleg olyasmit ért rajta, hogy valaki butábbnak látszik, mint amilyen valójában. Tehetetlenséget ért rajta, hatalmat soha. Aki jó a hatalomhoz, aki meghajlik előtte vagy saját maga védelmében hízeleg neki, az rossz.
(…)
Továbbá megütközést ért rajta, még vénséges vén korban is, haragot, vádat; de csak akkor, ha haragvó és vádló ezáltal nem jut hatalomhoz. Beszédet is ért rajta, hallgatást bizonyosan nem. Tudást ért rajta, de hivatalt, pozíciót, javadalmazást nem. Azt érti rajta, hogy az ember embertársainak gondját viseli itt, nem pedig a lelkükért imádkozik.”

A csillagozásom nem a könyvre vonatkozik, hanem az olvasási élményemre. Ezt azért kell leszögeznem, mert elismerem Canetti műveltségét és gondolatiságát, ezeket viszont mégsem tudtam teljesen élvezni. Rengeteg magvas gondolat és remek ötlet van itt, amit az idézetek száma is mutat, ez mégis kevés számomra ahhoz képest, hogy a gyűjtemény maradék, vaskos részében minek kéne lennie. Az ugyanis nem érintett meg, nem tudtam sehogyan sem magamra vonatkoztatni, vagy egyszerűen nem értettem. Mert hát mit kezdjek egy olyan kijelentéssel, hogy „Az a legnagyobb, ami már olyan kicsivé zsugorodott, hogy minden nagyságot fölöslegessé tesz.” (158. o.)? Mit lehet ebből tanulni? Hogyan jelenik ez meg az életben? Emögött azt a fajta európai műveltséget és művésziséget sejtem, ami rendkívül okos, rendkívül művészi, viszont meglehetősen öncélú – és persze leegyszerűsítő.
20-30 év múlva visszatérek ehhez, addigra talán megint máshogyan szemlélem a világot, és így Canettit is jobban élvezném. Persze egyes sorokon addig is elrágódok, mert remek ötletek és utópiacsírák (a fülszöveg szava) vannak itt, amelyek sokszor szétesnek a továbbgondoláskor, mégis el van rejtve bennük valami („Ott naponta cserélik a házszámokat, nehogy valaki hazataláljon.” 280. o. Mintha manapság bárki is házszámok alapján tájékozódna – de mégis, milyen lenne, ha soha nem találnánk haza?)

Canetti feljegyzéseit leginkább Márai Naplóihoz tudom rokonítani, hasonló a felépítésük, nem is lehet másképp meghatározni, mint feljegyzésekként. Közös még a két szerzőben, hogy mindkettő emigráns, „világcsavargó”, és mindketten kb. 89 évet éltek. Az egyik zsidó, a másik magyar. Egyik sem valami szerencsés dolog.

De körülbelül ennyi a hasonlóság. Jellemző, hogy bár mind a ketten 40 éves koruk után kezdtek el efféle „feljegyzéseket” írni, szerkeszteni és kiadni, Márai feljegyzései több kötetet tesznek ki, Canettié viszont (1942-től 1994-ig) alig 400 oldalt. Ne legyünk cinikusok, úgyhogy ne jegyezzük meg, hogy Canetti ki tudta válogatni a gondolatok közül azt, amelyik teljesen egyedi, Márait viszont valószínűleg vonzották a vastag kötetek, amelyeken a saját neve volt feltüntetve. Egy ilyen könyvről nem lehet sokmindent mondani, csak olyan semmitmondó dolgokat, hogy tetszett, gondolatébresztő volt, stb. Proust óta tudjuk, hogy egy sütemény is lehet gondolatébresztő. Szerintem nem csak a Madeleine képes erre, hanem egy olcsó linzer is a sarki cukrászdából. Vagy egy stefánia a Józsefváros mélyén, hol a házak összesúgtak.

Nem lesz tőlem szép dolog, de azt mondom, Canetti feljegyzései jobban tetszettek, mint Márai naplói. A magyar helyett a zsidót választom, ez nem fog sokaknak tetszeni. Ez van. Meglátjuk, regényben is jobb volt-e Elias Canetti.

Jegyzetek, gondolatok, szösszenetek, ötletek, regényötletek, aforizmák, reflexiók. Minden sor, minden oldal elgondolkodtató kaland. A bölcsesség, és a megfigyelés, a gondolat és a szellem nagyságának bizonyítéka. Ez a kis kötet Canetti 3 kötetes önéletrajzával és a Káprázattal egyenértékű!