Briliáns ​barátnőm (Nápolyi regények 1.) 971 csillagozás

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm Elena Ferrante: Briliáns barátnőm Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni.

A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését, és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2020
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633557471 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2020
338 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633557211 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2018
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633554425 · Fordította: Matolcsi Balázs

2 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Nápolyi regények

23 tag · 2 karc · Utolsó karc: 2020. március 2., 13:17 · Bővebben


Enciklopédia 27

Szereplők népszerűség szerint

Elena Greco · Lila Cerullo · Antonio Cappuccio · Marcello Solara · Michele Solara · Nino Sarratore

Helyszínek népszerűség szerint

Nápoly


Kedvencelte 175

Most olvassa 93

Várólistára tette 617

Kívánságlistára tette 477

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

A Park kiadó szemmel láthatóan vonzódik ezekhez a jelenetközpontú, epikus regényformákhoz, amelyek finoman visznek végig a fájdalom stációin, és elvetik a formai kísérletezés meg a belső monológ eszközét. Jól van ez így – az irodalom végtére is történetmesélés, és egy jó író által elmondott jó történetnek mindig helye kell legyen a polcunkon*. (Sok egyéb mellett, nyilván.)

A Briliáns barátnőm kétarcú regény. Első szinten a háború utáni Nápoly szegénynegyedeinek regénye, a „telep” krónikája, amit egy sajátos (és Ferrante által mesterien felvázolt) „telepi logika” működtet. Ebben a világban az apák nyugodtan kihajíthatják a porontyukat az ablakon, az ő dolguk, nincs gyámügy, hogy megdorgálja őket ezért. (És különben is: amúgy rendes, dolgos ember. Hát… néha elveszíti a kontrollt, az igaz, de most mit tegyünk.) A bátyóknak pedig kutya kötelességük ököllel venni elégtételt, ha a húgukra valaki szemet mer vetni – az csak természetes, hogy a húg is kaphat egyet-kettőt, ha az a benyomás alakul ki, hogy viszonozta a pillantást. Ez a világ a plebs világa – persze plebs és plebs között is van különbség: az egyik például kocsival jár, ő a plebstársadalom csúcsragadozója, de attól még ne bízza el magát, mert ő is csak aljanép, ha meg is szedte magát. Az, hogy Ferrante a telep krónikáját női szemmel mutatja be, csak kiemeli e logika végletes igazságtalanságát. Merthogy nőnek lenni itt kiváltképp nagy szívás – kiemelkedni onnan pedig emberfeletti erőfeszítést kíván: a lány vagy asszony lesz, és akkor legalább a szűk otthon kötöttségeitől megszabadul (hogy újabb szűk otthoni kötöttségeket hozzon létre), vagy tanul, tanul és tanul, és az oktatás költséges és kacskaringós ösvényén próbál meg kiutat találni.

Másfelől meg ez a könyv (egy döbbenetes leegyszerűsítéssel élve) egy barátság regénye. Az elbeszélő Elena és barátja, Lila egyfelől konfliktusban állnak a telep logikájával, és ebben a konfliktusban egymás szövetségesei, de legalább annyira folyamatos a konfrontáció kettőjük között is. (Tulajdonképpen lehet ez (is) a barátság definíciója: folyamatos viszonyváltozás és konfrontáció olyan felek között, akiknek közös érdeke a helyzet normalizálása.) Ebben a szituációban Lila az extrovertált, Elena pedig az introvertált fél, és hogy utóbbi hangját halljuk, teljesen természetes – ő az, akivel könnyen azonosulunk (igen, még akár én is), mert neki meg kell dolgoznia a sikerért, keményen, vért izzadva, ahogy nekünk is, Lilának viszont minden „csak úgy” a rendelkezésére áll. „Csak úgy” intelligens, „csak úgy” vonzó, és még azt is megengedheti magának, hogy ezeket az adományokat lépten-nyomon elpazarolja. Mi, olvasók többnyire Elenák vagyunk, akiket frusztrál a Lilák tökélye, de mégis: szeretjük a közelünkben tudni őt, és néhanap (ímhol egy vallomás) Lilának képzeljük magunkat.

* Azon már lehet vitatkozni, hogy nem kéne-e „irodalmibb” (persze ezt bővebben ki kéne fejteni) borítókkal elkülöníteni ezeket a magasan kvalifikált szépirodalmakat a lektűrösebb címektől. A Briliáns barátnőm esküvői ruhás, tündi-bündi kislányos borítóképe talán távol tartja azokat e könyvtől, akik a Magvető makrofotókra támaszkodó, „piszkos” címlapjain szocializálódtak – de esetleg cserébe elad egy jó könyvet még több embernek, olyanoknak, akik Fábián Janka felől érkeznek a szépirodalom felé.

27 hozzászólás
Suba_Csaba P>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

A sokat dicsért Nápolyi regények tetralógia első részét nemcsak a NIOK kihívás miatt vettem a kezembe, hanem azért is mert többen ajánlották a környezetemben. Engem elég gyorsan magába szippantott a két lány története, furcsa barátsága, egymáshoz való viszonya. Ferrante nagyon tud mesélni, hömpölyög a történet, szinte magától értetődően bontakozik ki a nápolyi „telep” durva, erőszakos világa, az itt élő családok viszálykodása és a történetmesélő személyisége. Ferrante egy igazi olaszos, temperamentumos, erőszakos világot mutat be hiteles karakterekkel. Kicsit ugyan szappanopera-szerű a történet, de mindvégig fenntartja az érdeklődést és az olvasó szinte várja a meglepő fordulatokat, izgalmasabb szituációkat. Lila karaktere számomra végig érdekes és titokzatos volt, a mesélő Elena személyisége pedig a könyv végére formálódott, fejlődött ki igazán.
Nyitott voltam a könyv felé és így könnyedén bevonódtam, kíváncsian várom a lányok életének további alakulását. Én bevállalom a második részt is. ;)

5 hozzászólás
Málnika >!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

”Ha meg se próbáljuk, nem változik semmi.”

A Nápolyi regények tetralógia első része két teljesen eltérő természetű lány gyermek- és kamaszkorát tárja elénk, egyikük, Elena visszaemlékező elbeszélése által. Lila és Elena kapcsolata azonban valójában jó távol áll mindattól, amit barátságnak nevezhetünk, már Lila kezdeti gonosz cselekedete spoiler és Elena arra adott reakciója kijelöli ezt. Bár az alá-fölé rendeltségi viszony kezdetben egyértelműnek tűnik kettejük között, egymás állandó méregetése, mindenre kiterjedő kőkemény rivalizálás jellemzi úgynevezett barátságukat, miközben Nápoly szegény lakótelepén jelen levő erőszak is hangsúlyos bemutatásra kerül a regényben. Sajnálatos megoldás, hogy szerzője nem váltott szemszögű elbeszélést alkalmazott, kifejezetten érdekes lett volna a történteket Lila nézőpontjából is olvasni.

Nagyon akartam szeretni a számomra ironikus című Briliáns barátnőket, de nem sikerült, a Ferrante-láz messzire elkerült. Egy utálatos szereplőkkel telített unalmas szappanoperát kaptam, amelynek egyelőre nem szomjazom a folytatására, hiába gondoskodott titokzatos szerzője az érdekesen záruló, nyitott végről.

26 hozzászólás
Annamarie>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Elena Ferrante négykötetes sorozatának elolvasása már régi fogadalmam volt. Még 2019-ben került pont az „i-re” az Őszi Margó Fesztiválon, amikor Kim Leine dedikálásért álltunk sorba és várakozás közben beszélgetni kezdtünk az előttünk álló férfivel. Akkor „mindenképp el fogom olvasni” ígérete nélkül szinte nem is távozhattam a helyszínről. Régóta terveztem a könyvek elolvasását, hiszen Ferrante megismerése új korszakot hozott az életemben. A Tékozló szeretet című könyvével találkoztam először, amikor még nem voltam molyos, viszont már akkor is tagja voltam egy online olvasói körnek, akikkel közös olvasásokat terveztünk. Megdöbbentő élmény volt a könyv, bár nem egyértelmű kedvenc, mégis meghatározó jellegű.

A Nápolyi regények sorozat nyitó kötete, a Briliáns barátnőm pillanatok leforgása alatt berántott az ötvenes évek Nápolyába és egy barátság kezdetébe. Lila és Elena életre szóló köteléke akkor pecsételődik meg, amikor bedobják babáikat a pincébe, ez már amolyan vérszerződés. Életük színtere a telep, melynek életét szorosan meghatározza a kolónia íratlan szabályrendszere, ami alól nem könnyű és nem is ajánlott kilógni. A háború utáni nyomor falak közé szorult szegénysége úgy ül meg a családok életén, mint a por. Mindent belep, lerázhatatlan, s minden lélegzettel egyre mélyebbre kerül az ember tüdejébe. De még itt is megvan a hierarchia; akinek kicsivel is több van, mint a többinek, könnyen a másik feje fölé nőhet. Hamar kialakul a szerepek leosztása. Ebben az ökölharcok vezérelte világban kezd alakot ölteni Elena intelligenciája, tudásvágya, amihez Lila ösztönös tudása jól tud kapcsolódni. Kettejük barátsága olyan ellentmondásos, amilyen csak lehet. Elena folyton Lila megbecsülésére vágyik, míg Lila barátsága birtokló szeretet.

Egyfelől érdekes a megteremtett olasz miliő, másfelől a szereplők alakja is végtelenül izgalmas. Nem csak Lila és Elena, hanem az összes résztvevő vonzza az érdeklődést. Lila egy hihetetlenül erős egyéniség, mindig tudja mit akar, képes elérni bármit, mindvégig úgy tűnik, hogy ő mozgatja a szálakat. Lehetetlenség volt őt szeretni, bár nagyszerűsége vitathatatlan. A szerző a történetet mesélő Elena mellé helyezi olvasóját, de ne gondolja senki, hogy ez könnyebb feladat. Ahogy halad előre a történet, egyre nehezebb megérteni a lány cselekedeteinek mozgatórugóját. Egy olyan útra lép, ami nem csak a szülei, hanem a telep életétől is eltér. A mintanélküliség, az első generációs értelmiség magányának batyuját veszi a vállára. Ebben a kemény, férfias világban nehéz a járatlan utat választani, és nem mindenki alkalmas erre.

spoiler
Van bennem egy tisztelet és hódolat a szerző nagyszerűsége okán. Olyan különleges jellemekkel kínált meg engem, akiket el sem tudtam volna képzelni. Részletes, meghökkentő, ugyanakkor egy pillanatra sem bújtam volna a szereplők bőrébe. Ez a Vezúv lábánál elterülő monumentális olasz város most árnyékos oldalait mutatja meg. Bár a téma okán bármikor lecsúszhatott volna a színvonal, Ferrante nem engedte ki kezéből a gyeplőt. Azáltal, hogy Lila és Elena életének változásait mindvégig társadalmi összefüggésbe helyezte, egyben elvette a lehetőséget a regénytől, hogy az elakadjon a csetepaték, verekedések és hisztérikus szerelmi viszonyok küszöbén.
Ennek a sorozatnak kiemelkedő ábrázolási eszköze az árnyalt nyelvi kifejezés, ami a magyarban talán visszaadhatatlan. A nápolyi nyelv -melynek eredőjéül a vulgáris latint jelölik meg-, a lakosság felének anyanyelve, holott a hivatalos olasz a toszkán dialektuson alapul. Elena történetének, környezetéhez való viszonyulásának alakulását a szerző a nápolyi illetve olasz nyelv váltott használatával oldja meg. A sorozatot fordító Matolcsi Balázs, illetve a negyedik részt fordító Verseghi Anna, véleményem szerint nem kis kihívással nézhetett szembe.

Összességében nagyon nagy olvasási élménnyel ajándékozott meg engem a titokzatos olasz írónő. Ez a hatalmas nápolyi saga felejthetetlen, s egyben örök titok is marad számomra. Lila karizmatikus, mindent lesöprő figurája egy megfejthetetlen rejtély marad nekem, akárcsak annak megítélése, mire jutott volna Elena egyedül. A saját hang megtalálása nemcsak az írásban bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem az élet minden területén. Elgondolkodtatott, kalandra hívott a történet. Nem bántam meg az olvasást, pedig többször is feldühítettek a szereplők, nehéz volt szembenéznem a saját értetlenségemmel is. Ferranta valami ősi, nyers erővel ábrázol, végtelenül lazán tipor a lelkekbe, tapad, sűrű és fojtó. Ennek elviselése nem kis teljesítményt kíván az embertől, ugyanakkor megajándékoz valami igazán különlegessel.

16 hozzászólás
sztimi53>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Pár éve a legelső és egyetlen olvasás után bepattintottam Ferrantét a kedvenc írók közé, azóta minden magyarul kiadott könyvét elolvastam, maradt a helyén, rászolgált a címre. Pedig most meglepett. Iszonyú gördülékeny volt számomra, azonnal felfaltam a tetralógia kezdő darabját. Megszoktam azt a gyakran keserű, de mindig őszinte önvallomásokat tőle, legyen az bármily fájdalmas, ehelyett most igazi történetet kaptam. Szeretett Olaszországom talpra állását a háború után, az ötvenes évek politikai vihara közepette. Ám bármily nagy dolgok történnek is a világban, a telep zárt világa a minden főszereplőinknek. Két nagyon érdekes kislány története nő ki a sorok közül, leánnyá majd nővé érés regény, de a legjobb fajtából. Azt hihetnénk, hogy az idős Elena gyerekkorba visszatekintő nosztalgiája unalmas lehet, de én cseppet sem untam. Adott egy nagyon erős, határozott kislány és az ő önfejűséghez, bátorsághoz vonzódó másik lánygyermek, kiknek életet átívelő barátsága egy erőszakos környezetben alakul ki, egymásból merítenek erőt, ebben a mindentől elreteszelt világban, ahol a verekedő apák és fivérek, valamit a kevés, tisztességtelenül meggazdagodott üzletember az urak. Olyan banálisan hangzik ez a barátság szó erre a kapcsolatra, annyival több ennél, átszövi a féltékenység, a versengés, hol egyik, hol másik lány felsőbbrendűsége, de mindvégig nagyon erős az érzelem mindkét oldalon. Nagyszerű végigkövetni, ahogy kinyílik a gyerekek szeme a világra, a nagy megvilágosodásokat, a bimbózó szerelmeket, a kis majd egyre nagyobb játszmákat, érzelmekkel, emberekkel, életekkel. A cél a kitörés. A kérdés a hogyan, házasság vagy tanulás útján. Egyik vagy mindkettő gúzsba köthet vagy kiutat jelenthet ebből a világból. Majd kiderül. Bár olvashatnám a folytatást.

4 hozzászólás
Jagika P>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Nemcsak Lila, hanem az írónő is „képes volt írva beszélni. (…) Elragadott, megigézett ez a szövegbe foglalt hang (…).” Talán ez a különleges elbeszélői mód a könyv egyik sikerének oka. Természetesen ott van még a kor- és társadalomrajz, a jellemfejlődés, a cselekmény feszültsége stb., melyeket pozitívumként kiemelhetnék, de nem teszem. Szerintem vannak olyan művek, amelyeket nem kell, nem érdemes ennyire elemezni – inkább olvassuk el. Ez a könyv is ilyen…

meseanyu P>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Sokáig kerülgettem ezt a sorozatot, mert úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy nekem szól, de aztán mégis megadtam magam, és elkezdtem. Még most is azt mondom, hogy nem igazán az én könyvem, én jobban szeretek elveszni a hangulatokban és a csodás körmondatokban, de ettől még látom ennek a szikár prózának is az irodalmi jelentőségét. A történet pedig lebilincselően izgalmas, tele kisebb-nagyobb meglepetésekkel. A kötet vége is meghökkentő, úgyhogy folytatom is tovább. :-)

7 hozzászólás
Rituga P>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Az elején nem tetszett. Nagyon nem. Túl nyers, túl harsány, tele felfokozott, kifelé felnagyított érzésekkel. Elena és Lila állandó rivalizálása pedig egyenesen az agyamra ment. Aztán ahogy az oldalak fogytak, egyre jobban megismertem a két lány történetét, életét – Nápoly szegény negyedét harcaival, kilátástalanságával, vágyaival – egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom letenni a könyvet. Alattomosan beszippantott, belopta magát az agyamba lassú meséjével. Mivel érdekel a történet folytatása, biztosan el fogom olvasni.

5 hozzászólás
pannik>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Erősen foglalkoztat a kérdés, amit anyósom vetett fel a könyv elolvasása után, miszerint: „Melyikük a BRILIÁNS barátnő, és mitől az?” Mert egyáltalán nem egyértelmű elsőre, de aztán belegondolva nekem megvan a válaszom rá, de ezt majd később.

A regény felemás érzéseket keltett. Nagyon tetszett az írónő érzékletes leírása a korabeli olasz helyzetről, azon belül is Nápoly nyomornegyedében folydogáló, csöppet sem könnyű életről, főként a nincstelenségből eredő nyomorúságos mindennapok nehézségei üvöltenek ki a regényből, szinte kézzel foghatóan. Valamint a nők helyzete és a társadalmi elvárások velük szemben, a korlátozott lehetőség a tanulásra (anyagi okokból) és egy jobb életre. A férfiak tekintetében a családfői és testvéri kötelességek, a tehetetlenség, a változtathatatlanság, a tettlegesség mind egymás mind a nők irányába is ki van domborítva erősen a fiú testvéreken, apákon és barátokon keresztül. Ezek a részek nagyon érdekeltek és szívesen olvastam, sok új, érdekes információt tartalmazott a korabeli időszakról és arról a bizonyos olasz mentalitásról is. Az írónő ezen a téren zseniálisan és nagyon valóságosan festi elénk a korszak meghatározó jellemzőit.
A másik oldal (mondhatnám a fő vonal), a két lány viszonya, egymáshoz való kapcsolódása, képességeik, érzéseik, barátságuk és rivalizálásuk már sokkal kevésbé volt könnyen olvasható. Helyenként egyszerűen dühítettek a sorok, vagy felborzolták a kedélyemet, nehéz is róla írni, mert mindemellett meg sokat gondolkodtam gyerekkori barátnőmről és esetenként párhuzamot is vontam, ilyen szempontból érdekes volt. De megterhelt a lányok húzd meg -ereszd meg „játéka”.
Az írónő stílusa tetszett, jól ír, a történtet szépen szövi, olvasmányos a könyv. Igazából csak Elena miatt volt rossz érzésem, mert sokszor szívesen megrángattam volna, hogy ébredjen már fel, mennyire értékes, szorgalmas ember és nem kell máshoz hasonlítgatni- sem alábecsülnie magát, és nem kell ilyen mértékben alárendelt szerepet vállalni, nem szükséges, nem szabad. Máskor meg Lilát rángattam volna meg, hogy vegyen már vissza abból a fene nagy arcból meg pökhendiségből még ha van is oka rá, mert sok és visszataszító. Szóval ilyen érzések mellett talán látszik, ki a briliáns barátnő az én értelmezésemben.
Érdemes elolvasni mert érdekes, izgalmas regény.

>!
Park, Budapest, 2018
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633554425 · Fordította: Matolcsi Balázs
15 hozzászólás
dacecc P>!
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Egyre figyelmetlenebb vagyok mostanában, legalábbis ezt mutatja a rengeteg impulzusvásárolt könyv, amiktől roskadozik a polcom. Munkámból adódóan könyvekkel vagyok körbevéve a nap nagy részében, szóval azért mindig van sejtésem, arról, hogy mit veszek, mégis meglep néha egy-két választás. Ferrante is ilyesmi, nem terveztem elolvasni, tudtam, hogy jó a visszhangja, tudtam, hogy nagyjából milyen lesz, aztán mégiscsak otthon találtam magam egy babzsákban, és fel sem néztem 100 oldalig. Ami egyben egy kicsit sok, de észre sem vettem, annyira vitt a szöveg. Ehhez kellett azért pár dolog: a nápolyi negyed hangulata, a felnövéssel járó frusztrációk és örömök hitelesnek ható ábrázolása, és a szereplők életszerűre írt dinamikája is oka annak, hogy ennyire szerettem.
Remek arányérzékkel megírt történet, meg vagyok véve.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Most értettem meg igazán, mi az a plebs, sokkal világosabban, mint amikor a tanárnő elmagyarázta. Mi vagyunk a plebs. A plebs ez a viszálykodás az étel és a bor miatt, a torzsalkodás, hogy kit szolgálnak ki előbb és jobban, ez a mocskos padló, melyen jönnek-mennek a pincérek, ezek az egyre közönségesebb koccintások. A plebs az anyám, aki felöntött a garatra, és most hátát mosolytalan apám vállának vetve teli szájjal nevet az ószeres sikamlós célzásain.

337. oldal

2 hozzászólás
gjudit8>!

– Szeretet nélkül nemcsak az ember élete sivár, hanem a városoké is.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet · urbanizáció (városiasodás) · város
szadrienn P>!

Olyan világban éltünk, ahol gyerekek és felnőttek gyakran megsérültek, a sebekből folyt a vér, elgennyesedtek, és belehalhatott az ember. A zöldséges Assunta egyik fia rozsdás szögbe lépett, vérmérgezést kapott, és meghalt. Spagnuolo asszony legkisebb fia torokgyíkot kapott, és meghalt. (…) Don Achille nagyfia – sosem láttam, mégis mintha emlékeztem volna rá – elment a háborúba, és kétszer is meghalt, először belefulladt a Csendes-óceánba, aztán megették a cápák.

25. oldal

szadrienn P>!

Don Achille a mesék mumusa volt, szigorúan tilos volt megközelítenem, beszélnem vele, ránéznem, meglesnem, úgy kellett tennem, mintha nem létezne, sem ő, sem a családja. (…) Nem tudtam, milyen anyagból lehet, vasból, üvegből, csalánból, de abban biztos voltam, hogy nagyon is eleven, és forró a lehelete, orrán-száján dől belőle a forróság. Ha csak messziről is rápillantanék, belelövellne a szemembe egy éles, égető valamit, s ha netán arra az őrültségre vetemednék, hogy közel merészkedem a lakása ajtajához, megölne.

19. oldal

tonks>!

A pénzre egyfajta cementként tekintünk, ami megszilárdít, és megakadályozza, hogy a saját létünk és mindenkié, aki kedves számunkra, elveszítse a kontúrjait.

251. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz
Kókuszka>!

– Túl sok a rossz lovagregény, Lenu. Itt van a Don Quijote; minden tiszteletem Don Quijotének, de nekünk Nápolyban nem olyanokra van szükségünk, akik szélmalmok ellen harcolnak, fölösleges erőpazarlás: nekünk olyanok kellenek, akik tudják, hogyan működnek a szélmalmok, és működtetik is.

332. oldal, 61.fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote
hollow_crown >!

– Nem fogant meg az a szépség, Greco, ami Cerullo fejében volt kislányként, átvándorolt az arcára, a mellére, a combjára, a seggére, olyan helyekre, ahol gyorsan elhervad, mintha soha nem is lett volna.

281. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lila Cerullo
clarity>!

Nem érzek nosztalgiát a gyerekkorunk iránt, teli volt erőszakkal. … Ez volt az élet, és kész, úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, muszáj megnehezítenünk mások életét, még mielőtt ők nehezítenék meg a miénket.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyerekkor
martuus_p>!

– Végre valami jót is csinálsz.
– Mit?
– Barátkozol Marcello Solarával.
– Nem barátkozom, apa.
– Akkor ugyanolyan hülye vagy, mint voltál.

199. oldal

Uzsonna >!

    Felejthetetlen pillanat volt. Elindultunk a Caracciolo úton, egyre jobban fújt a szél, egyre jobban vakított a nap. A Vezúv formás, pasztellszínű kúpjának tövében fehér kavicsokként ragyogtak a város házai, előbukkant a Castel dell'Ovo földbarna vonulata, a tenger. De micsoda tenger! Háborgó, robajló; süvített a szél, ránk tapasztotta a ruhát, kifújta a hajunkat a homlokunkból. Megálltunk az út túloldalán, egy kis csoport bámészkodóval együtt gyönyörködtünk a látványban. Kékes fémhengerként görögtek a hullámok, tojásfehérje-szerű tajtékot vetettek, aztán ezernyi csillámló szilánkra törtek, és a nézőközönség ámuldozó és rémült kiáltásai közepette kiszóródtak egész az utcáig.

135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nápoly · szél · tenger · Vezúv

Népszerű triviák

Suba_Csaba P>!

Az HBO 2018-ban 8 részes sorozatot készített a könyv alapján.

[hbogo.hu]

Kapcsolódó könyvek: Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Kapcsolódó alkotók: Elena Ferrante

2 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Nápolyi regények sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Mazzantini: Újjászületés
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély
Leiner Laura: Higgy nekem
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!