44. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján

Az ​új név története (Nápolyi regények 2.) 284 csillagozás

Elena Ferrante: Az új név története Elena Ferrante: Az új név története

Lila ​és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül.

Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete.

Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Park, Budapest, 2020
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633551615 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2017
460 oldal · ISBN: 9789633553572 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2017
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553367 · Fordította: Matolcsi Balázs

Kapcsolódó zóna

!

Nápolyi regények

11 tag · 2 karc · Utolsó karc: 2020. március 2., 13:17 · Bővebben


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Elena Greco · Lila Cerullo · Marcello Solara · Michele Solara · Stefano Carracci


Kedvencelte 71

Most olvassa 44

Várólistára tette 143

Kívánságlistára tette 130


Kiemelt értékelések

>!
n P
Elena Ferrante: Az új név története

Nem tudom, hogy a könyveknek van-e sorsfordító erejük. Azt sem, hogy kell-e, hogy legyen. De, azt gondolom, hogy ha a Nápolyi regények első két kötetét egy tizenéves ha elolvassa, akkor több találkozása is lehet a történet szereplőiben önmagával. Ha pedig már nem tizenéves, hanem a negyvenes éveinek végén jár, akkor a többi kötetében (is) magára ismerhet az olvasó. Ha akarja, persze. Ferrante sokat tud az emberi természetről, jellemről, a viselkedésről, gátlásokról, félelmekről. Arról, hogyan lehet megmutatni – korosztálytól függetlenül – hogy milyenek lehetünk, vagy vagyunk a felnőtté válásunk és a már felnőtt létünk során. Nem fájdalommentesen teszi ezt, de óvatos finomsággal. Ismerem a könyveit, ezért is merem azt mondani, hogy értő kezek közé kerülünk. Jó őt olvasni.

6 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis
Elena Ferrante: Az új név története

Tudjátok, vannak azok a barátok, akikkel ha csak hónapokkal, vagy akár évekkel később találkoztok, akkor is ott tudjátok folytatni a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytátok. Na ilyen érzés a Nápolyi-regényeket olvasni.

Szinte seperc alatt visszarázódtam Lila és Elena életébe, és bár az életük nem könnyebb, hanem inkább egyre nehezebb lesz, és egyre inkább kibontakozik előttünk a telep és az ott élők nyomorúsága, mégis az ember csak úgy falja az oldalakat. Ferrante ért ahhoz, hogy egy sokunktól nagyon távol álló világot közelebb hozzon hozzánk, hogy olyan emberek problémáit is megértsük, akik mind korban, mind világnézetben távol állnak tőlünk.

Én magam jártam Nápolyban, még ha csak pár napra is, így sokkal könnyebb elképzelni a környezetet, de az érzelmekhez nem kell hogy ismerjük a városképet. Ugyanis ha a regény mélyére nézünk, mindenki ugyanazokkal az erényekkel és gyarlóságokkal bír, mint mi magunk. Ugyanúgy szeretnek, gyűlölnek, szenvednek, nevetnek, csak más körülmények között.

Alig várom, hogy visszatérjek ebbe a világba. Viszont be is osztom magamnak a köteteket, mert nem szeretném, ha túl hamar vége lenne…

14 hozzászólás
>!
ppeva P
Elena Ferrante: Az új név története

Nyár van, az ember jön-megy, lót-fut, nyaral – és persze olvas mindenhol. Egyik könyv véget ér, kezdődik is a másik.
Na de mi van akkor, ha az egyik annyira hasonlít a másikra, hogy utólag úgy érzem, mintha egy könyvet olvastam volna?!
Az egyik: Alice Munro: Asszonyok, lányok élete – a másik pedig ez a könyv. Hiába van köztük vagy húsz év, hiába játszódik más országban, más kontinensen, mintha folytatódna a történet, az asszonyok, lányok élete. De nehogy azt higgyétek ám, hogy ettől unalmas lett! Sőt, annyira örültem, hogy szinte továbbolvashatom az egyiket a másikban.
A Nápolyi regények első részét több mint egy éve olvastam. Nagyon tetszett, terveztem a folytatást, csak mindig betolakodott a sorba valami más. Bár az elején nagyon kellett koncentrálnom a szereplőkre, és azt gondoltam, jobb lett volna nagyjából folytatólagosan olvasni, elég hamar ismét átláttam a szövevényes családi-rokoni-baráti hálózatot. Az biztos, hogy a további két kötettel nem várok ilyen sokáig.

2 hozzászólás
>!
Kovaxka P
Elena Ferrante: Az új név története

Amellett, hogy az év felfedezése számomra Elena Ferrante, az év sorozata minden bizonnyal a Nápolyi regények lesz. Az első résznél meglévő icipici fenntartásaim is eltűntek: gyakorlatilag letehetetlen volt. Az utolsó harmadában már azt éreztem, hogy egy Fellini filmbe csöppentem – és ezt imádtam. A telepen dúltak az érzelmek, szerették és csalták egymást a szereplők, csattantak a pofonok, repkedtek a szitkok (nyelvjárásban), míg a szemüveges egyetemisták és más értelmiségiek próbálták megváltani a világot. Elena és Lila is megjárta többször a mennyországot és a poklot – és még csak huszonévesek. Próbálom nem azonnal folytatni, hogy kihúzzam valahogy a negyedik kötet megjelenéséig.

4 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Elena Ferrante: Az új név története

A közel ötszáz oldal alatt egyszer sem unatkoztam, a telep világa kiszakít a valóságból. A versengés megmaradt, de a problémák komolyodtak, nem mintha a gyerekkoruk könnyű lett volna. A házasság pokla és a nem értelmiségi családból származó lány tanulmányi küzdelme is eléggé elviselhetetlen, de a nagy összeveszések, kitolások, ellenségeskedések ellenére valahogy mindig ott vannak egymásnak, hol a másikat versenyre kényszerítve, hol támogatva, hol megbántva, egymás önbizalmát építve/rombolva. A végén csak egy kérdésem maradt. Hol van már a harmadik?

>!
Amadea
Elena Ferrante: Az új név története

Folytatódik a Ferrante-láz!

Ha a kiadó tartani fogja a megjelenési ütemtervet, azaz év végén, a karácsonyi szezon előtt jelenteti meg a Nápolyi regények soron következő kötetét, akkor masszív, négy évig terjedő hagyomány lesz nálam, hogy Elenával és Lilával búcsúztatom az óévet.

Emlékszem, az első részt, a Briliáns barátnőmet jóformán felfaltam, teljesen magába szippantott és csak egy kicsit legyintett meg a „túlolvasás” (tkp. túladagolás) szele. Az új név történeténél már jobban, és csatlakozott hozzá a nálam speciálisan Ferrantéhoz kapcsolódó érzés: az emberek iránti undor, és ennek semmi köze a terjedelemhez, a Tékozló szeretetet a szellős kétszáz oldalával alig bírtam végigolvasni.

Miután a vonaton egyhuzamban elolvastam 100+ oldalt, az is megfordult a fejemben, hogy egy ideig pihentetni fogom a könyvet, annyira megutáltam a szereplőket; képtelen vagyok felfogni ezt a fajta szűklátókörűséget és kicsinyességet. Jelentéktelen szarságokon marakodnak, halálos, vérre menő vehemenciával, ami naponta változtatja a célpontját; ki mit mondott kinek, mit csinált a csip-csup ügyeiben, kicsinállak, agyonverlek, sohatöbbénemakarlakátni. Ráadásul egymással; ezek a fiatalok – nehéz volt észben tartani, hogy többnyire 16-18 éves gyerekekről van szó – jóformán a születésüktől kezdve ismerik egymást, kapcsolataik egyre több emlékkel, sérelemmel terhelődnek, és számomra érthetetlen módon nem akarnak (vagy nem tudnak) egymástól elszakadni, párok alakulnak ki, eljegyzések köttetnek, esküvőt terveznek.

Időnként emlékeztetnem kellett magam, hogy a történet az ötvenes-hatvanas években játszódik, jobbára egy dél-olasz lakótelepen, ami egy iszonyatosan zárt közösség is egyben, megcsontosodott, megkeseredett hagyományokkal, amelyeket az idősebb nemzedékek öntudatlanul a fiatalabbak vállára helyeznek. Nincs hosszú távú gondolkozás, a szülők tehernek tekintik a gyerekeiket és minden reakciójukból süt a fáradt ingerültség, testüket-lelküket hamar elnyűtte a nehéz munka, a pénz hiánya, riasztó, szürke masszává olvadnak össze; nehéz elképzelni, hogy valaha ők is fiatalok voltak, akik azt hiszik, előttük az élet, és ők majd máshogy. Nem csoda, hogy a lányok menekülni akarnak, de a telep kötelékei nem eresztik őket. Lila nem jut messzire, Elena se bír elszakadni, hiába akarja, csak annyit ér el, hogy nem tartozik sehova. Ha sikerül elkerülnie a telepről és felcsillan előtte egy másik élet reménye, szinte égeti ennek a közösségnek a hiánya és rájön, hogy ő nem akar mást, csak a telepen élni (nem értem, nem értem…).

Tulajdonképpen Elena és Lila kapcsolatától is undorodom, amely a tipikus női barátság iskolapéldája; megértőek egymással, támogatják a másikat, de emellett ott van az a kíméletlen versengés, amiatt inkább kútba ugranak, de nem akarnak lemaradni a másiktól, a büszkeségből való elhallgatás, és a mindent felemésztő irigység is, ami beárnyékol köztük mindent, ami szép és jó. Lila tényleg rohadtul rosszindulatú tud lenni – a saját megalázottságát a másik megalázásával palástolja, elrontva annak csöppnyi örömét, néha én is legszívesebben felpofoztam volna, és itt jön megint az énfigyelmeztetés, hogy tkp. éretlen gyerekekről van szó, akikkel sok minden történik, de feldolgozni-értelmezni, magukban tudatosítani (még) nem tudják. Remélhetőleg egyszer képesek lesznek erre.

Kíméletlen látlelet ez a könyv, kegyetlenebb, mint az első rész (vagy csak én érzem így). Évente egy pont elég belőle, ugyanakkor megesz a kíváncsiság, hogyan alakul a lányok élete.

>!
volgyi_anna IP
Elena Ferrante: Az új név története

Ez a könyv irtó jó. Sodró, könnyed, de igényes, annyit láttat, amennyit kell, nem engedi, hogy unatkozz, visz magával a szöveg. Alig vártam a nyaralást, mert a sorozat második évadában az volt a kedvenc részem :) Kíváncsian várom, übereli-e a 3.-4. rész, amit ez tudott!

>!
cseri P
Elena Ferrante: Az új név története

Nagyon szerettem ezt a könyvet, tényleg csak egy gondom volt vele, hogy hét közben nem volt időm olyan tempóban olvasni, mint szerettem volna. :) Ferrantét is most jelöltem kedvencnek, pedig eddig is szerettem. És bár tetszett a sorozat első kötete is, de itt indult be talán igazán a cselekmény. Azért is nagyon hálás vagyok neki, hogy nem restellte felsorolni a könyv szereplőit a könyv elején, és ezáltal kissé visszahozni, hogy mi is történt az első részben. Ezt a legtöbben nem tennék meg, szenvedjen csak az olvasó a felidézéssel. :D
Természetesen Lila és Elena sorsa a legérdekesebb. Nem is nagyon lehetne ennél meggyőzőbb könyvet írni a tanulás fontosságáról. Lilát az első részben is nagyon sajnáltam, sajnos nem kapta meg azt a lehetőséget, ami járhatott volna neki, és innentől kezdve nem nagyon tudja irányba állítani az életét, döntéseket hoz, amivel korrigálni szeretné a sorsát, de inkább kapálózás ez sajnos. Elenának meg óriási szerencséje van, amit sokszor nem értékel, meg csinál ő is hülyeségeket, de valahogy mégis mindenből jól jön ki. Fordul ez-e a kocka egyszer?
Valahogy mindig egymáshoz viszonyítják egymást, lélektani szinten különös és érdekes ez a barátsággal kevert irigység, de tulajdonképpen arról van szó, hogy lehetett volna ez fordítva is, és valahogy ez a félelmetes perspektíva mindig benne van az életükben, hogy juthatott volna nekik a másik sorsa. Vajon akkor mi történt volna?
Ugyan az elején mindig visszalapozgattam a már említett szereplőlajstromhoz, de nagyon élveztem ezt a sokszereplős telepi kavalkádot is.

>!
Ildó P
Elena Ferrante: Az új név története

     Hónapokkal ezelőtt olvastam az első kötetet, de olyan könnyedén visszataláltam ebbe a világba, mintha csak tegnap fejeztem volna be az előző részt, pedig még az emlékeztető szereplőlistát is átugrottam ennek résznek az elején. És azt kell hogy mondjam, jó volt újra itt lenni, visszatérni hozzájuk.
     Épp ilyen Lila és Elena élete, barátsága is. Hosszú időre elszaladnak egymástól, de újra és újra visszatalálnak egymáshoz. Annak ellenére, hogy talán nem is tudják, mi történt a távol töltött időkben a másikkal, fontosak egymásnak. Néha talán kissé nehezemre esett úgy tekintenem rájuk mint valódi barátnők, annyi féltékenység, versengés van köztük, de mégis, ha jobban belegondolok, gyökerezhet akármilyen mélyről egy barátság, fel-feltűnnek ezek az érzések is, még ha nem is tesszük szóvá, nem is feltétlen tudatosul bennünk, hisz ezek mégiscsak alapvető emberi érzések. Az írónő pedig remekül bánik ezekkel, hihetetlen érzékkel adagolja őket. Mert az érzelmek, akárki érzi is őket, mindig ugyanolyanok, minden olvasó számára levonható tanulságok, ettől átélhető, életszerű az egész.
     Nem tudok jó szájízzel gondolni erre a se veled, se nélküled kapcsolatra, nem egy kimondottan pozitív töltetű barátság ez, mégsem tudok elszakadni tőlük, annyira érdekel a sorsuk.
     A Briliáns barátnőm értékelésében említettem, hogy azért kap az a kötet csak 4,5 csillagot, mert lehetségesnek tartom, hogy a későbbi kötetek között lesz még ennél jobb is, és ez most tökéletesen bejött: Az új név története felülmúlta azt is. Elena Ferrante pedig a kedvenc szerzőim közt landolt.

>!
Véda MP
Elena Ferrante: Az új név története

Elena és Lila mindketten túl intelligensek ahhoz, hogy elfogadják, a beléjük rögzült hagyományok és példák leszűkítsék lehetőségeiket. Ebben a kötetben különösen szívszorító, ugyanakkor nagyon szórakoztató szituációtól függően figyelni őket, ahogyan ezek ellen a korlátok ellen harcolnak. Mint mindig, kapcsolatukat állandó, már-már megszállott asszimmetria uralja, az a gyanú, hogy a másik az igazán csodálatra méltó, míg az illető nem ér egy fabatkát sem, és sosem ér fel a barátnőjéhez. Konkurencia ez, és mégsem: az örökös egymásra hatástól, megfelelni vágyástól, önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. És mi sem.
https://hangulatokk.blogspot.com/2019/09/elena-ferrante…


Népszerű idézetek

>!
Boglárka_Madar P

Szavak: építenek és rombolnak, a szerint, hogy az ember hogyan csűri-csavarja őket.

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szó
>!
sztimi53 P

Gyorsan rájöttem, hogy Franco jelenléte az életemben elkendőzte, de meg nem változtatta a valós helyzetemet, nem sikerült igazán beilleszkednem. Azok közé tartoztam, akik éjjel-nappal magolnak, jó jegyeket kapnak, akiket még rokonszenv és tisztelet is övez, de akik sosem fognak valóban felnőni a tanulmányaik színvonalához. Mindig is félni fogok: félni, hogy rosszat mondok, hogy túl harsány vagyok, hogy nem megfelelő a ruhám, hogy kiderül sekélyesek az érzéseim és nincsenek érdekes gondolataim.

419. oldal, Park, 2017.

Kapcsolódó szócikkek: Elena Greco
>!
KönyvekkelSuttogó P

Ezúttal viszont tisztán láttam a régi telep családanyáit. Idegesek voltak, fásultak. Hallgattak, összeszorított szájjal, vagy üvöltve szidták rosszalkodó gyerekeiket. Alig vonszolták magukat, girhesek voltak, karikás szemekkel, beesett arccal; vagy kövérek, termetes hátsóval, dagadt bokákkal, súlyos mellekkel, bevásárlószatyrokkal, a szoknyájukba kapaszkodó csemetékkel, akik nyafogtak, hogy felvegyék őket. […] Elnyűtte őket az élet, a férjük, az apjuk, a fivéreik, akikre egyre inkább hasonlítottak, vagy a gürcölés, az évek, a betegségek. Mikor kezdődik ez az átalakulás? A házimunkával? A terhességgel? Az ütlegelésekkel? Lila is formátlan lesz majd, mint Nunzia? [..] És egy nap az én testem is tönkremegy majd, és átalakul anyám és apám testévé? És elillan majd minden, amit most az iskolában tanulok, újra felülkerekedik a telep, a régi szokások, a régi módszerek, és minden összekeveredik valami feketés iszappá, Anaximandrosz és az apám, a Folgore ejtőernyős-hadosztály és don Achille, a vegyértékek és a tavak, a görög igeragozás, Hésziodosz és a Solarák arcátlan gátlástalansága, minden, ahogyan egyébként ezer éve történik ebben az egyre kuszább, egyre lepusztultabb városban?

103. oldal

>!
kannarenina

Lehetséges, hogy a szép pillanatok boldogsága sosem állja ki az idők próbáját?

>!
pechane

Ezúttal viszont tisztán láttam a régi telep családanyáit. Idegesek voltak, fásultak. Hallgattak, összeszorított szájjal, vagy üvöltve szidták rosszalkodó gyerekeiket. Alig vonszolták magukat, girhesek voltak, karikás szemekkel, beesett arccal; vagy kövérek, termetes hátsóval, dagadt bokákkal, súlyos mellekkel, bevásárlószatyrokkal, a szoknyájukba kapaszkodó csemetékkel, akik nyafogtak, hogy vegyék fel őket. És, szentséges isten, csak tíz, vagy tizenöt évvel idősebbek nálam! Mégis, már elvesztették a nőiesség azon jegyeit, melyeket mi, lányok rettenetesen fontosnak tartunk, és a ruhával, a sminkkel hangsúlyozunk. Elnyűtte őket az élet, a férjük, az apjuk, a fivéreik, akikre egyre inkább hasonlítottak, vagy a gürcölés, vagy az évek, a betegségek. Mikor kezdődik ez az átalakulás? A házimunkával? A terhességgel? Az ütlegelésekkel?

103. oldal

>!
Ildó P

Habár megváltoztunk, és a változások még tartanak, kettőnk közt még nem hűlt ki az érzés.

50. oldal

>!
Édeskiskönyvkritikák P

Mindennap elmondtam magamban: az vagyok, aki vagyok, nem tehetek mást, el kell fogadnom, így születtem, ebben a városban, ezzel a nyelvjárással, szegényen: adok, amennyit adhatok, kapok, amennyit kapok, elviselem, amit el kell viselnem.

316. oldal

>!
hollow_crown

Hiszi a piszi: van, aki elhagy, és van, aki hagyja, hogy elhagyják.

178. oldal

>!
Madama_Butterfly P

…kiskorunk óta láttuk, hogy apáink verik anyáinkat. Úgy nőttünk fel, hogy egy idegen hozzánk sem érhet, de a szülő, a vőlegény, a férj bármikor felpofozhat, szeretetből, vagy azért, hogy megneveljen, átneveljen.

2 hozzászólás
>!
Véda MP

1966 tavaszán, egy zaklatott időszakában Lila rám bízott egy fémdobozt, benne nyolc füzettel.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

Nápolyi regények sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer Probst: Trükkös házasság
Garaczi László: Hasítás
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek
Brunella Gasperini: Mi és ők
Sue Dylen: A római szerető
Moses Isegawa: Afrikai krónikák
Silvia Avallone: Acél
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Virginia C. Andrews: Apa és lánya