Az ​új név története (Nápolyi regények 2.) 59 csillagozás

Elena Ferrante: Az új név története

Lila ​és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül.

Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete.

Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena… (tovább)

Eredeti mű: Elena Ferrante: Storia del nuovo cognome

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Park, Budapest, 2017
460 oldal · ISBN: 9789633554340 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2017
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553367 · Fordította: Matolcsi Balázs

Enciklopédia 1


Kedvencelte 18

Most olvassa 8

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

>!
n P
Elena Ferrante: Az új név története

Nem tudom, hogy a könyveknek van-e sorsfordító erejük. Azt sem, hogy kell-e, hogy legyen. De, azt gondolom, hogy ha a Nápolyi regények első két kötetét egy tizenéves ha elolvassa, akkor több találkozása is lehet a történet szereplőiben önmagával. Ha pedig már nem tizenéves, hanem a negyvenes éveinek végén jár, akkor a többi kötetében (is) magára ismerhet az olvasó. Ha akarja, persze. Ferrante sokat tud az emberi természetről, jellemről, a viselkedésről, gátlásokról, félelmekről. Arról, hogyan lehet megmutatni – korosztálytól függetlenül – hogy milyenek lehetünk, vagy vagyunk a felnőtté válásunk és a már felnőtt létünk során. Nem fájdalommentesen teszi ezt, de óvatos finomsággal. Ismerem a könyveit, ezért is merem azt mondani, hogy értő kezek közé kerülünk. Jó őt olvasni.

>!
sztimi53 P
Elena Ferrante: Az új név története

A közel ötszáz oldal alatt egyszer sem unatkoztam, a telep világa kiszakít a valóságból. A versengés megmaradt, de a problémák komolyodtak, nem mintha a gyerekkoruk könnyű lett volna. A házasság pokla és a nem értelmiségi családból származó lány tanulmányi küzdelme is eléggé elviselhetetlen, de a nagy összeveszések, kitolások, ellenségeskedések ellenére valahogy mindig ott vannak egymásnak, hol a másikat versenyre kényszerítve, hol támogatva, hol megbántva, egymás önbizalmát építve/rombolva. A végén csak egy kérdésem maradt. Hol van már a harmadik?

>!
Amadea
Elena Ferrante: Az új név története

Folytatódik a Ferrante-láz!

Ha a kiadó tartani fogja a megjelenési ütemtervet, azaz év végén, a karácsonyi szezon előtt jelenteti meg a Nápolyi regények soron következő kötetét, akkor masszív, négy évig terjedő hagyomány lesz nálam, hogy Elenával és Lilával búcsúztatom az óévet.

Emlékszem, az első részt, a Briliáns barátnőmet jóformán felfaltam, teljesen magába szippantott és csak egy kicsit legyintett meg a „túlolvasás” (tkp. túladagolás) szele. Az új név történeténél már jobban, és csatlakozott hozzá a nálam speciálisan Ferrantéhoz kapcsolódó érzés: az emberek iránti undor, és ennek semmi köze a terjedelemhez, a Tékozló szeretetet a szellős kétszáz oldalával alig bírtam végigolvasni.

Miután a vonaton egyhuzamban elolvastam 100+ oldalt, az is megfordult a fejemben, hogy egy ideig pihentetni fogom a könyvet, annyira megutáltam a szereplőket; képtelen vagyok felfogni ezt a fajta szűklátókörűséget és kicsinyességet. Jelentéktelen szarságokon marakodnak, halálos, vérre menő vehemenciával, ami naponta változtatja a célpontját; ki mit mondott kinek, mit csinált a csip-csup ügyeiben, kicsinállak, agyonverlek, sohatöbbénemakarlakátni. Ráadásul egymással; ezek a fiatalok – nehéz volt észben tartani, hogy többnyire 16-18 éves gyerekekről van szó – jóformán a születésüktől kezdve ismerik egymást, kapcsolataik egyre több emlékkel, sérelemmel terhelődnek, és számomra érthetetlen módon nem akarnak (vagy nem tudnak) egymástól elszakadni, párok alakulnak ki, eljegyzések köttetnek, esküvőt terveznek.

Időnként emlékeztetnem kellett magam, hogy a történet az ötvenes-hatvanas években játszódik, jobbára egy dél-olasz lakótelepen, ami egy iszonyatosan zárt közösség is egyben, megcsontosodott, megkeseredett hagyományokkal, amelyeket az idősebb nemzedékek öntudatlanul a fiatalabbak vállára helyeznek. Nincs hosszú távú gondolkozás, a szülők tehernek tekintik a gyerekeiket és minden reakciójukból süt a fáradt ingerültség, testüket-lelküket hamar elnyűtte a nehéz munka, a pénz hiánya, riasztó, szürke masszává olvadnak össze; nehéz elképzelni, hogy valaha ők is fiatalok voltak, akik azt hiszik, előttük az élet, és ők majd máshogy. Nem csoda, hogy a lányok menekülni akarnak, de a telep kötelékei nem eresztik őket. Lila nem jut messzire, Elena se bír elszakadni, hiába akarja, csak annyit ér el, hogy nem tartozik sehova. Ha sikerül elkerülnie a telepről és felcsillan előtte egy másik élet reménye, szinte égeti ennek a közösségnek a hiánya és rájön, hogy ő nem akar mást, csak a telepen élni (nem értem, nem értem…).

Tulajdonképpen Elena és Lila kapcsolatától is undorodom, amely a tipikus női barátság iskolapéldája; megértőek egymással, támogatják a másikat, de emellett ott van az a kíméletlen versengés, amiatt inkább kútba ugranak, de nem akarnak lemaradni a másiktól, a büszkeségből való elhallgatás, és a mindent felemésztő irigység is, ami beárnyékol köztük mindent, ami szép és jó. Lila tényleg rohadtul rosszindulatú tud lenni – a saját megalázottságát a másik megalázásával palástolja, elrontva annak csöppnyi örömét, néha én is legszívesebben felpofoztam volna, és itt jön megint az énfigyelmeztetés, hogy tkp. éretlen gyerekekről van szó, akikkel sok minden történik, de feldolgozni-értelmezni, magukban tudatosítani (még) nem tudják. Remélhetőleg egyszer képesek lesznek erre.

Kíméletlen látlelet ez a könyv, kegyetlenebb, mint az első rész (vagy csak én érzem így). Évente egy pont elég belőle, ugyanakkor megesz a kíváncsiság, hogyan alakul a lányok élete.

>!
cseri P
Elena Ferrante: Az új név története

Nagyon szerettem ezt a könyvet, tényleg csak egy gondom volt vele, hogy hét közben nem volt időm olyan tempóban olvasni, mint szerettem volna. :) Ferrantét is most jelöltem kedvencnek, pedig eddig is szerettem. És bár tetszett a sorozat első kötete is, de itt indult be talán igazán a cselekmény. Azért is nagyon hálás vagyok neki, hogy nem restellte felsorolni a könyv szereplőit a könyv elején, és ezáltal kissé visszahozni, hogy mi is történt az első részben. Ezt a legtöbben nem tennék meg, szenvedjen csak az olvasó a felidézéssel. :D
Természetesen Lila és Elena sorsa a legérdekesebb. Nem is nagyon lehetne ennél meggyőzőbb könyvet írni a tanulás fontosságáról. Lilát az első részben is nagyon sajnáltam, sajnos nem kapta meg azt a lehetőséget, ami járhatott volna neki, és innentől kezdve nem nagyon tudja irányba állítani az életét, döntéseket hoz, amivel korrigálni szeretné a sorsát, de inkább kapálózás ez sajnos. Elenának meg óriási szerencséje van, amit sokszor nem értékel, meg csinál ő is hülyeségeket, de valahogy mégis mindenből jól jön ki. Fordul ez-e a kocka egyszer?
Valahogy mindig egymáshoz viszonyítják egymást, lélektani szinten különös és érdekes ez a barátsággal kevert irigység, de tulajdonképpen arról van szó, hogy lehetett volna ez fordítva is, és valahogy ez a félelmetes perspektíva mindig benne van az életükben, hogy juthatott volna nekik a másik sorsa. Vajon akkor mi történt volna?
Ugyan az elején mindig visszalapozgattam a már említett szereplőlajstromhoz, de nagyon élveztem ezt a sokszereplős telepi kavalkádot is.

>!
Esmeralda P
Elena Ferrante: Az új név története

Tudom, egy héten belül harmadszor írni egy regényről, hogy zseniális, nem ér.
Ferrante csodálatos, már jobban szeretem Ulickajánál is. Sodró, elengedhetetlen. Illetve ő nem enged el, míg el nem olvasod az első sortól az utolsóig.

>!
KMReni P
Elena Ferrante: Az új név története

Már az első könyv is nagyon tetszett, és ez a történet is magával ragadott. A két barátnő történetébe van/volt minden ami csak kell szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás, miközben a barátnők egyre távolodnak egymástól.
Lila egy borzalmas házasságban él, Elena pedig nehezen viseli azt ahogy barátnője menekülni szeretne az élete elől, az életéből. De a kusza érzelmek miatt nem tudnak szabadulni egymástól bármennyire is idegesítik már egymást.Újra és újra eltávolodnak majd újra egymásra találnak egy sodró történetben.

Várom a harmadik kötetet is, kíváncsi vagyok a történet folytatására!

2 hozzászólás
>!
IrodalMacska
Elena Ferrante: Az új név története

Nem tudom más hogy van vele, de amikor Ferrante könyveiről írok értékelést, mindig borzasztóan nehezen állok neki, nem találom a szavakat, mert az általa tolmácsolt érzéseket, hangulatot egyszerűen képtelenség visszaadni.

Magáról a cselekményről röviden annyit, hogy Lila az esküvő után sem hazudtolja meg önmagát, látszólag minden arannyá válik, amihez ér, ugyanakkor ő maga az, aki a dolgok rothadását is előidézi. A történet onnan indul be, hogy Lila, Lenú, Pinuccia és Nunzia Ischián tölti a nyarat, ahol is a két barátnő élete váratlan fordulatot vesz és minden a feje tetejére áll.

Elképesztő, hogy olvasás közben ott éreztem magam az olasz tengerparton vagy éppen a nyomornegyedben, a lányokat pedig olyan elevenen ábrázolja Ferrante, mintha régi ismerőseim lennének. Az egymás iránt érzett irigységük és rivalizálásuk talán sohasem volt ennyire tapintható, mint ebben a kötetben. Lila tudásvágya nem ismer határokat, mindig szüksége van valakire, akiből, mint egy vámpír, kiszívhatja a tudást spoiler, ha pedig úgy érzi, hogy bárkivel szemben alulmarad, nem átallja földbe tiporni az adott személyt. Ezzel szemben Elena tele van gátlásokkal, kisebbségi komplexussal, folyamatosan megerősítésre van szüksége, hogy igenis megvan a kurázsija ahhoz, hogy kitörjön a telepről és úgy néz ki, hogy ebben talán hasonlít Lilára, hogy neki is mindig kell valaki, aki jó irányba tereli vagy akiből éppen ihletet nyerhet – aki általában Lila.

Ha a Nápolyi regények első része után leszögeztem, hogy Ferrante briliáns, akkor ezután már igazán nem tudom milyen jelzővel illethetném, mert az írónőről TÉNYLEG csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

>!
Park, Budapest, 2017
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553367 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
szofisztikáltmacska
Elena Ferrante: Az új név története

Nagyon vártam már, hogy folytathassan a Briliáns barátnőmből megismert lányok történetét, ennek ellenére sokáig nem vettem kezembe a kötetet, csak messziről szemeztem vele a polcon. Bevallom, egy kicsit féltem attól, hogy az első könyv után nem fog annyira elragadni a történet, mint ahogyan a tetralógia első része tette pár hónappal ezelőtt. Most, hetekkel az olvasás után már látom mekkorát tévedtem, és most már tudom, hogy Ferrante még az előző kötetet is felülmúlta.
A történet egy rövidke kitérő után ott kezdődik, ahol az első könyv befejeződött. Lila esküvőjén vagyunk, közvetlenül azután, hogy a menyasszony felfedezi az általa tervezett cipőt az egyik Solara lábán. Hogy innentől hogy folytatódik a történet, azt fedje jótékony homály, ugyanis nem tudok úgy írni a cselekményről, hogy ne legyen benne spoiler. Imádom Ferrante stílusát, hogy úgy hömpölyög a cselekmény, mint ahogy az élet maga – hol lassan, hol hihetetlenül sebesen, néha történés nélkül, máskor pedig őrült fordulatokkal. Még mindig azt tudom csak mondani, mint amit a Briliáns barátnőm kapcsán is: nincsenek halálosan izgalmas szituációk ebben a könyvben, mégis kegyetlenül maga elé szegez és még akkor sem enged el, amikor éppen nem a könyvvel foglalatoskodunk.
Bővebben: https://szofisztikaltmacska.wordpress.com/2018/04/17/el…

>!
Mamosz
Elena Ferrante: Az új név története

Nem tudom megmondani miért, de nagyon nagy hatást gyakorolt rám ez a könyv, sőt már az első rész is.
Nagyon a hatása alá kerültem. Ahogyan a könyv hullámzott, úgy hullámoztak az én napjaim is. A könyv legborúsabb részénél a munkából haza felé menet azon gondolkoztam, hogy biztosan ott tartok az életben, ahol szeretnék, biztosan eltudom látni a munkámat, biztosan megvan hozzá a tudásom. Egyszerűen azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, hogy más sokkal jobban helyt tud állni…
Nem volt még könyv, amit ennyire éreztem volna.
Fantasztikus ahogyan ír az írónő, és ahogyan ezt el tudta érni nálam.
Nem egy vidám történet, de tele van élettel.

>!
Knekató P
Elena Ferrante: Az új név története

Amikor az első részt olvastam, még nem tudtam, hogy lesz folytatás, és befejezetlennek éreztem. Aztán kiderült, hogy van tovább is. Jó volt tovább olvasni a két lány teljesen különböző életét, de néha nagyon dühített, hogy Elena mennyire híján van az önbizalomnak, és mennyire nincs tisztába az értékeivel, ugyanakkor mennyire isteníti Lilát. Mégis magával ragadó a történet, és várom a folytatást.


Népszerű idézetek

>!
Boglárka_Madar P

Szavak: építenek és rombolnak, a szerint, hogy az ember hogyan csűri-csavarja őket.

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szó
>!
sztimi53 P

Gyorsan rájöttem, hogy Franco jelenléte az életemben elkendőzte, de meg nem változtatta a valós helyzetemet, nem sikerült igazán beilleszkednem. Azok közé tartoztam, akik éjjel-nappal magolnak, jó jegyeket kapnak, akiket még rokonszenv és tisztelet is övez, de akik sosem fognak valóban felnőni a tanulmányaik színvonalához. Mindig is félni fogok: félni, hogy rosszat mondok, hogy túl harsány vagyok, hogy nem megfelelő a ruhám, hogy kiderül sekélyesek az érzéseim és nincsenek érdekes gondolataim.

419. oldal, Park, 2017.

>!
kannarenina

Lehetséges, hogy a szép pillanatok boldogsága sosem állja ki az idők próbáját?

>!
KönyvekkelSuttogó P

Ezúttal viszont tisztán láttam a régi telep családanyáit. Idegesek voltak, fásultak. Hallgattak, összeszorított szájjal, vagy üvöltve szidták rosszalkodó gyerekeiket. Alig vonszolták magukat, girhesek voltak, karikás szemekkel, beesett arccal; vagy kövérek, termetes hátsóval, dagadt bokákkal, súlyos mellekkel, bevásárlószatyrokkal, a szoknyájukba kapaszkodó csemetékkel, akik nyafogtak, hogy felvegyék őket. […] Elnyűtte őket az élet, a férjük, az apjuk, a fivéreik, akikre egyre inkább hasonlítottak, vagy a gürcölés, az évek, a betegségek. Mikor kezdődik ez az átalakulás? A házimunkával? A terhességgel? Az ütlegelésekkel? Lila is formátlan lesz majd, mint Nunzia? [..] És egy nap az én testem is tönkremegy majd, és átalakul anyám és apám testévé? És elillan majd minden, amit most az iskolában tanulok, újra felülkerekedik a telep, a régi szokások, a régi módszerek, és minden összekeveredik valami feketés iszappá, Anaximandrosz és az apám, a Folgore ejtőernyős-hadosztály és don Achille, a vegyértékek és a tavak, a görög igeragozás, Hésziodosz és a Solarák arcátlan gátlástalansága, minden, ahogyan egyébként ezer éve történik ebben az egyre kuszább, egyre lepusztultabb városban?

103. oldal

>!
Véda MP

1966 tavaszán, egy zaklatott időszakában Lila rám bízott egy fémdobozt, benne nyolc füzettel.

(első mondat)

>!
kiekko

Mi történt, amikor téged csináltalak? Beleset volt, rázott a csuklás, elkapott a köhögés, elment az áram, kiégett a villanykörte, leesett a vizes lavór? Valaminek történnie kellett, hogy ilyen elviselhetetlen lettél, egészen más, mint a testvéreid.

284. oldal

>!
apple_pie

Mi az oka a viselkedésemnek? Azért titkolom az érzéseimet, mert megrémiszt, hogy legbelül mennyire hevesen vágyom a dolgokra, emberekre, dicséretekre, sikerekre? Félek, hogy ez a heves vágy kirobban belőlem, a lehető legrosszabb formában, mint az imént, amikor Nino szép száját egy döglött egér húsához hasonlítottam?

242-243. oldal

>!
KönyvekkelSuttogó P

Lehetséges, hogy a szülők sosem halnak meg, hogy a gyerekeik óhatatlanul megőrzik őket magukban?

47. oldal

>!
KönyvekkelSuttogó P

(… ) a telepi élet egy kibogozhatatlan gombolyag.

207. oldal

>!
KönyvekkelSuttogó P

Milyen könnyű a Lila nélküli életemről mesélni: az évek folyama szállítja az eseményeket, mint a repülőtéren a szalag a bőröndöket; leveszed őket, papírra veted és kész.
Jóval nehezebb összefoglalni azt, ami ezekben az években Lilával történt. Nála a szalag lelassul, felgyorsul, hirtelen elkanyarodik, kiugrik a helyéből. A bőröndök leesnek, kinyílnak, a tartalmuk szanaszét szóródik. Lila holmija összekeveredik az enyémmel, a nagy kavarodásban kénytelen vagyok visszatérni a saját történetem eleddig zökkenőmentes elbeszéléséhez, kibővíteni a mondatokat, melyek már mesterkéltnek tűnnek.

348. oldal


A sorozat következő kötete

Nápolyi regények sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Balázs Sándor: Trézsi néni kosztosai
Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő
Bertha Bulcsu: A bajnok élete
Silvia Avallone: Acél
John Irving: Árvák hercege
Elisabetta Gnone: Az ikrek titka
Boncompagno da Signa: A barátságról
Gian Franco Svidercoschi: Levél egy zsidó barátomhoz