Az ​elvesztett gyerek története (Nápolyi regények 4.) 22 csillagozás

Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Az ​Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.
Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.
A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.

Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553817 · Fordította: Verseghi Anna
>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · ISBN: 9789633556047 · Fordította: Verseghi Anna

Kedvencelte 4

Most olvassa 24

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 91


Kiemelt értékelések

>!
Kovaxka P
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Az év felfedezése számomra Elena Ferrante, a sorozat maga majdnem tökéletes. Bár a harmadik részben kicsit fáradni látszott szerző, a zárókötet nagyon jól indult. (A fordítóváltást nem tudom, mi indokolta, de jelentős törést nem okozott.) Végre mindkét főszereplő élete a központban volt, sőt egy városban is éltek, ismét közel kerültek egymáshoz. A címbeli fordulópont után azonban túlságosan felgyorsultak az események, kicsit felületessé vált az elbeszélés. Talán kevésbé is érdekelt már az idősödő nők sorsa. A lezárástól többet vártam, ezért nem tudok négyesnél jobbat adni. Azért feltétlenül ajánlom elolvasásra a sorozatot.

>!
hollow_crown 
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Ez a sorozat elsődleges lett a könyvajánlási listámon, úgy gondolom nagyon fontos tetralógiája ez korunknak és nem az üzenetei avagy tanulságai miatt, hanem azért, mert az embernek mindig van igénye egy világra, amibe belekerülhet, ahol a szereplőkkel együtt fejlődik és ért meg még többet az életről. Míg másoknak ez a Harry Potter, a Star Wars vagy bármilyen egyéb univerzum, számomra ezt Elena Ferrante Nápolyi regényei adták meg. Van ez az érzés, amikor eláll a lélegzeted, mert tudod, hogy megtaláltál valamit, amit idáig kerestél. Velem ez megtörtént, ha jól emlékszem a második kötet után. 30-40 szereplő, megannyi család, valaki mindig reflektorfénybe kerül, nincs semleges karakter, mindenki iránt érzek valamit, hiszen szinte mindegyiket gyerekkorától figyelemmel követtem és mind személyisége tökéletesen lett kidolgozva, mint a való életben, ahogy bárkivel megtörténne.
Fejlődéstörténet, családregény, fájdalmasan őszinte mégis nagyon érzékeny, nyers szövegírás mégis lírai. Egy írótól nem olvastam még ennyi gyönyörű és igaz mondatot.
Biztos vagyok benne, hogy 2020-ban ellátogatok Nápolyba, bár a legtöbb csak feltételezett helyszín, mégis látni szeretném őket, éreznem kell a nápolyi levegőt és a várost.
Ez a sorozat számomra egy gordiuszi csomó és közben a legegyértelműbb szerelem.

Utolsó kötet már az érett és öregkorban játszódik, a kihívások már nem az útkeresésben rejlenek, hanem az anyaságban és a szerelem még mindig az egyetlen, ami elveheti az ember eszét. Nem csak a klasszikus értelemben vett szerelem, hanem az a szenvedélyes szerelem, amit nem csak egy olyan ember iránt tudunk érezni, akivel osztozunk az ágyon, hanem a munkánk, a barátaink, az eszméink, a gyerekeink és a szabadságunk iránt.
Érettkori dilemmák, mennyire ragadtak meg bennük a múlt árnyai és lehetséges-e hogy a sorsot, amit ők és a telep alakítottak ki saját maguknak, újra formálják.
Legfontosabb talán mégis az, ami ameddig az ember nem olvasta ezeket a könyveket a legkommerszebb üzenetnek tűnik, de az az, hogy ha valakit igazán szeretünk, sosem engedjük el. Igen, ha egy szóval kell illetnem az egész regény sorozatot a szeretetről szól. Nem hangzik túl izgalmasan. De aki elolvassa őket, érteni fogja. Próbáld ki.

>!
Lillás
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Nagyon vártam már a sorozat befejező kötetét, ugyanakkor sajnáltam is, hogy a végéhez közeledik Lila, Elena és a telep története. Ahogy az első három könyvnél, itt is csak sodort és sodort magával a történet, a gyönyörű és sokszor fájdalmas gondolatok és események. Mindkét lány a maga módján volt briliáns. Lila nem tudott kiszakadni a telepről, és ő Elena személyében látta saját álmai megvalósulását. Elena pedig, aki szorgalmával és türelmével nagyon sokra vitte, ő pedig Lilától irigyelte azt a mélyről fakadó és semmihez sem hasonlítható intelligenciát és bölcsességet, amivel még a telep elnyomó körülményei között is kiemelkedett és kivívta mindenki csodálatát. A regény utolsó két oldalát többszor is elolvastam, kiváltképp egy mondatot, ami visszacsatolt az első kötethez, és mintegy bezárta a kört.

>!
juji
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Nagyon örültem, hogy az egyik kedvenc írónőm egy tetralógiát írt, 4 köteten keresztülívelő regényfolyamot kaphatok. Nem érzem azt, hogy valamelyik is kilógott volna, az elsőt évekkel ezelőtt olvastam, aztán ahogy megtudtam, hogy évenként fognak jönni az újabb magyar fordítások, nem olvastam a többit, hagytam a polcomon, hogy majd akkor mindet egyben, ha megjelentek. Most persze újraolvastam az 1. kötetet, és a belőle készült sorozatot is megnéztem a tévében, így tehát nyilván az 1. rész tette rám a legnagyobb benyomást. Ez a befejező kötet ugyanúgy illeszkedett a többihez, viszont a fordítás nem volt jó, furcsa, oda nem illő szavak: meglepetve, pillogattam, képzelegtem, felhorgadt, avval – ez utóbbi sajnos helyes, de a korábbi kötetekben nem így szerepelt, és csúnya is. Erre figyelni kellene a szerkesztésnél! Nem beszélve a helyesírási hibákról. Na de ezekről az írónő nem tehet. Mivel azonban magyarul olvassuk, fontos. Emiatt nekem nyelvileg nem illett a korábbi 3 részhez.
Örülök, hogy az utolsó kötet után le tudtam zárni magamban a sorozatot, nem maradt hiányérzet. Még, még sok ilyet!

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Számomra a mű tanulsága abban merül ki, hogy vannak szerencsések az életben, akiknek minden bejön és elsőre: tanulás, jó házasság, engedelmes gyerekek, akik nem csinálnak túl nagy baromságot kamaszkorukban, és van a többség, mint Lenu, a kötet egyik főhőse, akinek folyamatosan gondokkal, problémákkal, saját hormonjai okozta felfordulással kell szembenézniük, és folyamatosan elbuknak, felkelnek, miközben megállapítják, hogy a boldoguláshoz, boldogsághoz, az élet működőképességéhez nem elég csak saját személye. Kell ahhoz a többi közreműködő is, a gyerek, a férj, a társ, a munkahely, a barátok és mindenki más közreműködése. Hogy amit az egyén gondol, az nem mindig találkozik környezete egyetértésével. Hogy senkit nem menthetünk meg önmagától, mindenkinek van sorsa, amit egyedül csak ő alakíthat. Hiába látja a főhős saját hibáit, élt meg annyi mindent és tapasztalata alapján megy a következő generáció is elkövetni ugyanazokat a hibákat, nem lehet mit tenni, mert pont attól nem fogad el tanácsot, aki egyedül a világon óvná úgy, hogy tudja is, mit beszél, miről beszél.

Lina meg.. önpusztító, céltalan személyiség, akivel egy városban sem szívesen élnék, nemhogy a szomszédjában.


Népszerű idézetek

>!
abby

Ha nem a megfelelő időben jön rá valaki, hogy megcsalják, akkor nem ér semmit az egész, például a szerelmes, az mindent megbocsát. Hogy az árulásnak meglegyen a súlya, ahhoz előbb ki kell szeretni az illetőből egy kicsikét.

258. oldal

>!
abby

Csak az ír, aki arra vágyik, hogy valami túlélje őt.

485. oldal

>!
hollow_crown

– Milyen örömmel mondod, hogy szereted!
– Miért ne mondanám örömmel?
– Igazad van, miért ne? Kár is volt mondanom, végtére aki szerelmes, annak úgysem lehet felnyitni a szemét.

28. oldal

>!
hollow_crown

Milyen csodálatos volt átlépni határokon, belesiklani más kultúrákba, és felfedezni, hogy amit véglegesnek gondoltam, nagyon is átmeneti!

17. oldal

>!
abby

Micsoda összevisszaságban élünk, gondoltam magamban. Személyiségünk darabjai szerteszét szóródnak, mintha önmagunk szétszórásából állna az életünk.

72. oldal

>!
hollow_crown

Az egész mit sem ér, a félelem megmarad, óhatatlanul megtalálja a hézagot a valóságos és képzeletbeli dolgok közt.

181. oldal

>!
hollow_crown

– Hát nyugtasd meg!
– Hogyan?
Mosolygott.
– Hazudj! Annál nincs jobb nyugtatószer.

196. oldal

>!
esztirka 

„[…] inognak a hagyományos kultúra alapjai, válságban az egész szociáldemokrácia, de ezenközben iszonyatos erővel átrendeződnek az egyes elemek, olyan alakzatba a rendeződnek, amilyet senki ember fia el nem képzelt”

>!
hollow_crown 

– Csak az tud fájdalmat okozni az embernek, akit szeret. És én már senkit sem szeretek.

432. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Irving: Árvák hercege
Laura Esquivel: Szeress Mexikóban!
Moses Isegawa: Afrikai krónikák
Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Diane Chamberlain: Kegyes hazugságok
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Niccolò Ammaniti: Én nem félek
Jennifer Probst: Trükkös házasság
Cesare Pavese: Barátnők