Az ​elvesztett gyerek története (Nápolyi regények 4.) 219 csillagozás

Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Az ​Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.
Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.
A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.

Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553817 · Fordította: Verseghi Anna
>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · ISBN: 9789633556047 · Fordította: Verseghi Anna

Kapcsolódó zóna

!

Nápolyi regények

15 tag · 2 karc · Utolsó karc: 2020. március 2., 13:17 · Bővebben


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Elena Greco · Nino Sarratore


Kedvencelte 36

Most olvassa 29

Várólistára tette 111

Kívánságlistára tette 126


Kiemelt értékelések

volgyi_anna I>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Kb. 1400 oldalt olvastam el egy hét alatt, mert annyira kíváncsi voltam a történet alakulására/végére, hogy nem tudtam leállni, és nincs mese, egyszerűen befaltam a regényeket. Nagyon sokat adott a történet, elgondolkodtatott, megdöbbentett, szórakoztatott, megismertem Nápolyt, Olaszországot, a délolaszok temperamentumát két különleges ember életútján keresztül, és azt különösen fontosnak találom, hogy egyikük író, és az ő írással kapcsolatos mindenféle gondolatába/írással összefüggő nehézségeibe bepillantást nyerhettem.
Sokan vélik, hogy toxikus ez a barátság, de szerintem ez csak azért tűnhet így, mert az írónő volt annyira bátor, hogy feketén-fehéren bemutasson (az arcunkba vágjon :D) olyan elemeket egy emberi kapcsolatból, amiket a legtöbben nem mondunk ki, pedig, mint gyarló emberek, hasonló érzések, mint kétely, elbizonytalanodás, düh, féltékenység stb., stb. mindannyiunkban felderengenek néha, még a legszeretetteljesebb párkapcsolatainkban/barátságainkban is. Azt is hihetetlenül értékeltem, hogy bár Lila olyan volt amilyen, a barátnője mindig túllátott azon az álcán, amit magára húzott, és képes volt akkor is az értékeire koncentrálni, amikor milliószor besértődhetett volna örökre. Számomra a történet vége maximálisan igazolja, hogy kettejük közül ki volt a mérföldekkel intelligensebb :) Szóval élveztem a csillámpor mentes nyers szókimondást a sztoriban, számomra ez az, ami érték. A tetralógia sokszorosan megérte az árát :)

Amadea>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

/Összefüggéstelen, önismétlő elmerengés/

Bűvereje van ennek a könyvnek. Olyan, mint egy élethosszúságú, egy szuszra elmondott gyónás, monológ, befészkeli magát a fejedbe és nem ereszt, nem tudsz szabadulni tőle.
Ez nem azt jelenti, hogy minden pillanata titkos gyönyörűség. Ó, nem, legalábbis nekem nem az. Elena rögeszméje, hogy Lila, a szeretett-gyűlölt nemezis-barátnője, ha nem is az egész világot, de a nápolyi lakótelepet teljes mértékben ő irányítja és boszorkányujjaival kristálygömbje felett körözve az ő sorsát is befolyásolja, mitikus erőt tulajdonít neki, a „Lilából áradó jótékony fluidumnak” nevezi; a telep mikrokozmosza, ami a szereplők szerint a világ közepe és ahol senki nem lehet több vagy más, mint aminek az itt élők elkönyvelik; a húsba hatoló érzelmi zsarolás és játszmázás, ami annyira áthatja az emberek életét, hogy észre sem veszik, tönkreteszik egymást – mind elémelyít és elönt a düh, a keserűség a tehetetlenség miatt, mégse tudom magam mögött hagyni.

Kicsoda valójában Lila? Csiszolatlan gyémánt, aki rossz családba, rossz korba született? Vézna kislány/nyúzott fiatal nő vagy filmrendezőket megbolondító végzet asszonya? Vérbeli intrikus vagy hisztérika? Született üzletasszony vagy kitartott nő, aki mindig tudja, kit kell megkörnyékezni? Rosszindulatú vagy jóságos?

Vagy csak egy nő, aki mindenáron megpróbál kitörni a korlátai közül és kiszabadulni a járomból, amivel együtt született?

Mire lett volna szüksége Elenának (egy pszichológuson kívül)? Hogy igazán felnőjön. Hogy megtanulja, fizikailag elmenekülni óriási lépés a szabadulás felé, de a magával cipelt terhet nem hagyhatja ott a firenzei pályaudvaron. A múlt mindig visszahúz, nincs feloldozás, ez ebben a kötetben gyönyörűen bebizonyosodik – persze utólag, és főleg másokkal kapcsolatban olyan csábítóan könnyű okosnak lenni.

A karácsonyi szünetben, ahogy A kis barát postjában már elregéltem, Ferrante alulmaradt Tarttal szemben; a saját terhem alatt nyögve egyszerűen nem volt türelmem Elena (most már kimondom) hülyeségéhez, aztán a munkától való elszakadás és némi alvás sokat dobott a befogadókészségemen és – a harmadik kötettel ellentétben – sikerült belerázódnom a regény ritmusába, nem éreztem azt, hogy nincs már „kraft” a lányok történetében és a végére érve se fogyott el a lendületem.

Nehezen tudok napirendre térni afelett, hogy szó szerint egy életen keresztül a Lilával való „erkölcsileg feddhetetlen rivalizálás” a gondolatai vezérfonala, akkor is ez a mozgatórugója, ha éppen nem erre gondol – és a hihetetlenül, szinte elviselhetetlenül részletes írásmódnak köszönhetően Elena fejében élünk négy-ötszáz oldalakon keresztül. Ha van könyv(sorozat), ami szenzációhajhászás nélkül hipnotikus erejűnek mondható, akkor az a Nápolyi regények.

Ui.: Nem akarom hasonlítgatni semmihez, de rám a Régimódi történet gyakorolt hasonló hatást, akkor se tudtam tőle elszakadni, ha rám tört az undor érzése a szereplők kicsinyességétől.

2 hozzászólás
Kovaxka P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Az év felfedezése számomra Elena Ferrante, a sorozat maga majdnem tökéletes. Bár a harmadik részben kicsit fáradni látszott szerző, a zárókötet nagyon jól indult. (A fordítóváltást nem tudom, mi indokolta, de jelentős törést nem okozott.) Végre mindkét főszereplő élete a központban volt, sőt egy városban is éltek, ismét közel kerültek egymáshoz. A címbeli fordulópont után azonban túlságosan felgyorsultak az események, kicsit felületessé vált az elbeszélés. Talán kevésbé is érdekelt már az idősödő nők sorsa. A lezárástól többet vártam, ezért nem tudok négyesnél jobbat adni. Azért feltétlenül ajánlom elolvasásra a sorozatot.

Ildó P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

     Nagyon vártam, hogy befejezhessem ezt a sorozatot, és most meg bánom, hogy vége van. Az elvesztett gyerek történetével nem csupán egy könyvsorozat zárult le, sokkal több annál: olyan életek története, amelyeket évtizedeken át egy viharos barátság határozott meg, mely egészen a gyerekkortól kezdve az öregkorig ívelt, és az olvasó is része lehetett ennek a barátságnak, a telepnek, a szövevényes kapcsolatoknak. Ez a könyv is olyan, mint Elena és Lila barátsága, látom, hogy nem teljesen makulátlan, mégsem tudom magunk mögött hagyni, időről időre szükségem van rá, és most hogy véget ért, bennem is hagyott egyfajta űrt.
     Olvasás közben sokszor gondoltam, hogy ez olyan, mint egy szappanopera, annyi árulás, megcsalás, felbomlott kapcsolat, házasságon kívüli gyerek van a történetben, már úgy érezzük, lassan az összes szereplő kapcsolódik valahogy egymáshoz, mint egy nagy család, és ha valóban az, hát akkor én még sosem találkoztam ennyire élvezetes szappanoperával.
     Minden kötet címe egyaránt beszédes, amit csak olvasás közben értünk meg, igazán remekül eltalált címadások. És amit nagyon sajnálok, hogy a nyelvi különösség nem igazán jött át magyarul, nem tudom, eredetiben olvasva, mennyire jelenik meg a nápolyi nyelvjárás és az olasz közti nagyon is élesnek tűnő határvonal, mely oly nagy hangsúlyt kap a kötetekben. Ezzel is érzékeltetve, hogy a telep mennyire elkülönült, körülhatárolt, zárt világ, amit csak akkor ért meg igazán az ember, ha testközelből megtapasztalja. Minden ártó hatása ellenére, milyen nehéz is elszakadnia Elenának mind Nápolytól, mint Linától. Annyi kellemetlen csalódás után sem sikerült teljesen távol maradnia Linától, még akkor sem, mikor egyértelmű volt, hogy Lina megkeseredett, már semmi nem okoz neki örömet. Mindig is alárendelte magát neki. Hogy mi vitte rá erre? Talán a barátság is vak néha.
     Nagyon nyers valóság, minden fájdalom könyörtelen kimondásával. Számomra mestermű. Elena Ferrante nagyszerű író. És örülök, hogy nekem még az eredeti borítókkal van meg a sorozat. Jobban tetszenek, mint a filmes borítók.

4 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Kissé félve vettem kezembe a sorozat negyedik, befejező részét, mivel eléggé vegyes értékeléseket olvastam róla. Bár a harmadik rész egy kicsit vontatott volt számomra, de az első két kötet annyira magával ragadott, hogy mindenképpen kíváncsi voltam a folytatásra és a történet befejezésére. Szerencsére ez a könyv hozta az első két kötet lendületes, érdekfeszítő történetmesélését, a harmadik részhez képest sokkal kevesebb aktuálpolitikai, filozófiai, feminista elméleti rész szerepel benne. A történet már az érett és az öregkorban játszódik, továbbra is Lenu szemüvegén keresztül nézve. Lenu házassági gondjai, szerelmei és szakmai sikerei állnak a középpontban. Folyamatos a belső vívódása a karrier, szakmai sikerek, önmegvalósítás, valamint az anyaság, a társadalmilag elvárt és saját maga által is vágyott anyaszerep között. Ezt a vívódását tovább bonyolítja Lilával való rendkívül ambivalens viszonya, főként azt követően, hogy visszatér a gyermekkoruk helyszínére. Lenu úgy érzi, hogy Lila fölényben áll vele szemben, hiszen a telep, az ottani élet Lila számára ismerős közeg, míg ő félig kívülállóként tér ide vissza, aki már nem tartozik, tartozhat közéjük. Lenu kénytelen ráébredni, hogy egész életében sajátos módon függött Lilától, egyszerre szerette és gyűlölte, vágyott az elismerésére, minden jelentősebb döntése meghozatalát tudat alatt is befolyásolta. Összességében nem csalódtam, még ha a történet lezárása egy kis hiányérzetet is hagyott bennem. Ferrante olvasmányos stílusa remek kikapcsolódást nyújtott ezeken a borongós januári napokon. Nemrégiben volt szerencsém eljutni Nápolyba is, így jó érzés volt újra – ha csak képzeletben is – végigjárni a helyszíneket. A borító viszont továbbra sem tetszik, szerintem ezek a képek egyáltalán nem illenek a regénysorozat stílusához.

4 hozzászólás
mokus33>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Nem értékeltem külön-külön a köteteket, mert úgy érzem, ezek annyira összetartozó regények, hogy nem is lehet őket külön kezelni vagy emlegetni őket. Most, hogy a regényfolyam végére értem, megpróbálom magamban leülepíteni Elena és Lina történetét, de úgy érzem, hogy ez sosem fog sikerülni teljesen. Vannak bennem kérdések, amelyekre nem fogok később sem választ találni. Vannak bennem gondolatok, amelyeket most így gondolok, de lehet, hogy később másképp látom majd. Vannak bennem ellenérzések, amik valószínűleg mindig megmaradnak.
A két lány közül Elenával tudtam jobban azonosulni, Lina sokszor taszított, ennek ellenére mégis vonzódtam hozzá, mert egy borzasztóan összetett karakter volt, ritkán találkozom ilyennel olvasásaim során. Sosem hagyta el szűkebb környezetét, mégis olyannak tűnt, mintha ezernyi élmény formálta volna, mindig azt éreztem, hogy ő egy szabad lélek, nem köti gúzsba az, hogy a sorsa és a körülményei behatárolják az életét. Elena sokfelé eljut, sok élményt halmozhat fel, őt mégis szinte csak egy tényező tud alakítani, és ez Lina. Megkapóan sokszínű volt az ő kapcsolatuk, közben meg nagyon is állandó az az alá-fölérendeltségi viszony, ami jellemző volt rájuk. Valószínűleg még egyszer el kellene olvasnom az egész sorozatot, hogy jobban értelmezhessem a köztük lévő viszonyt, és jobban átlássam a velük kapcsolatos érzelmeimet.
A történet háttéréül szolgáló miliő inkább taszított, egyébként sem kedvelem az olasz mentalitást, a mindenre agresszióval és harsánysággal felelő viselkedést, amely itt még inkább jellemző volt, de tudom, hogy ez teszi teljesen hitelessé a regényeket. Ami viszont nagyon tetszett, hogy az agresszió, a harsányság mellett az összetartás, az egymásra odafigyelés, a szokások, hagyományok tisztelete minden szereplőben nagyon erős volt, a telep lakói figyelemmel kísérték egymás életét, sorsának alakulását és fontosnak tartották hozzájuk közel állók segítését.
Örülök, hogy végre sort kerítettem a sorozatra, nem mondom, hogy engem is elkapott a Ferrante-láz, de sok-sok gondolatot és élményt köszönhetek a könyveknek.

2 hozzászólás
Linszyy P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Sajnos ez a rész vontatott volt, megint leragadtunk az érdektelen kis információknál, ahelyett, hogy haladt volna előre a történet.
Nagyon tetszett a nápolyi időszak, a gyereknevelésről szóló részek, a nem várt szerelmi fordulat. Ninót itt is utáltam, de közben mégis azt akartam, hogy Lenú kiszabaduljon a házasságából. Nagyon büszke voltam rá, hogy magától nőtt fel és látta be, ha hibázott, ha félreismert valakit. A sikereinek is örültem, tetszett, hogy a családjával és főleg az anyjával is új szintre lépett, és úgy éreztem, hogy ez a felnőtt nő, akinek három gyermeke is van, megérett arra a feladatra, hogy szembenézzen a legnagyobb félelmével: Lilával.
Csakhogy Lila itt is hozta a vártat, még az érettebb és okosabb Lenú sem tudta teljesen figyelmen kívül hagyni azt a mérgező energiát, amit a barátnője folyamatosan felé küldött. DE nagyon fontos megemlítenem, hogy mindig is taszított Lila, mégis rettenetesen izgalmas volt az ő életuta ebben a részben. Nem értettem a címet, de mikor elérkeztem az elvesztett gyerek történetéhez, ott igazán úgy éreztem, hogy ezért érdemes Ferrantét olvasni, ezek a pillanatok, életutak, törések azok, amikből tanulni lehet és amik a csontig hatolnak.
Nagyon szerettem ezt a sorozatot, mert bár nem jelöltem egyik részt sem kedvencnek, de rengeteg érdekes gondolatot ébresztett bennem, és egy hatalmas pozitív csalódást hagyott maga után az írónővel kapcsolatban.
Sokszor eszembe jutott a sorozat olvasása során, hogy vajon minden mély női barátság ilyen? Ennyire függünk egymástól, ennyire számít a másik véleménye, egyszerre szeretjük és gyűlöljük a másikat, versenyzünk és támogatjuk egymást?
Én Lenú helyzetéhez hasonlót éltem már át, de vajon mi a jó megoldás: megszakítani egy ilyen barátságot, vagy kitartani mellette? Én anno megszakítottam, mert úgy éreztem, hogy csak visszahúz és lerombol, Lenú viszont élete végéig kitartott.
És mit kapott ezért cserébe? Két rongyos babát, akik emlékeztetik arra, hogy az élete sosem volt teljesen a saját irányítása alatt.
https://youtu.be/hBbroRV_GWo

dianna76 P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Szerettem volna azt érezni így a negyedik résznél, hogy na ez végül mégis összességében nagyon jó történet. Sajnos nem ezek az érzések vannak bennem. Ugyanúgy hullámzott az érdeklődésem olvasás közben, mint az előző köteteknél. Helyenként beszippantott, másutt pedig „csak olvastam”. A két nő történetét szerettem, de mikor mások dolgait, politikai eseményeket ecsetelt a szerző, azt kevésbé. És megint akadt némi zavar a fejemben a szereplők neveit és kilétét illetően. Mivel egy lakóhelyre kerültek a barátnők, a két főhős, ezúttal egyformán részesei lehetünk mindkettőjük életének, ami persze nem mentes a felhőktől. S bizony értek meglepetések olvasás közben, amik fenntartották az érdeklődésemet. Nekem a vége nem tetszett, mert pont ahhoz a kérdéshez jutunk vissza, amivel a tetralógia indul. Így részben lezáratlan maradt a történet. Bár legalább a Miért? kiderül.
Azért így a végére érve elgondolkodtam, hogy jó ötlet volt e megvenni a sorozatot. Nos: ha nem tettem volna, talán a mai napig sem jutok hozzá az első kötet olvasásához, három felnőtt könyvtárat látogatva sem. Mert a népszerűsége töretlen.

>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553817 · Fordította: Verseghi Anna
2 hozzászólás
VeronikaNy>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Két nő, Lenu és Lila története ez a négy kötet. Mindketten Nápoly legszegényebb részéről származnak, ahonnan nem vagyon van kiút, de egyvalami összeköti őket: okosak. Az egyiknek engedik, hogy tanuljon, de mégis sikerül mindkettejüknek kiemelkedni. De képesek-e beilleszkedni egy másik társadalmi rétegbe? Ha nem nagyon láttak soha követendő anyafigurát, akkor ők tudnak-e anyák lenni? Ha nem láttak soha olyan házasságot, amit nem a pofonok és az agresszió ural, akkor képesek-a arra, hogy párkapcsolatban éljenek? Mennyire igazodnak el a világban, ha gyerekként csak a telep szűk társadalmat és sajátos törvényeit ismerték? Mennyire boldogulnak a barátságukkal, ami barátság-e egyáltalán, vagy csak a közös kirekesztettség köti őket össze? Van-e visszaút a telepre? Eltelik 60 év, nemcsak Lenu és Lila életében, hanem Olaszország, és Nápoly is megváltozik.

bbea>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

A filmek végén is komolyan ki tudok akadni, ha „nem fejezik be”. Nekem ez a negyedik rész is befejezésért kiált. Vagy csak kevés a fantáziám, ami meg az én bajom. De jöhetne egy ötödik rész. Amiben minden jóra fordul. Na persze.

>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553817 · Fordította: Verseghi Anna
1 hozzászólás

Népszerű idézetek

abby P>!

Ha nem a megfelelő időben jön rá valaki, hogy megcsalják, akkor nem ér semmit az egész, például a szerelmes, az mindent megbocsát. Hogy az árulásnak meglegyen a súlya, ahhoz előbb ki kell szeretni az illetőből egy kicsikét.

258. oldal

abby P>!

A könyveket azért írják, hogy hassanak, ha nincs hatásuk, akkor semmit sem érnek.

304. oldal

Ildó P>!

Akkor még, igen, élő volt a kapcsolatunk, érzelemteli, ezért hát fájdalmas.

41. oldal

Ildó P>!

…a szerelem, az nemcsak vak, hanem még süket is.

259. oldal

hollow_crown>!

Milyen csodálatos volt átlépni határokon, belesiklani más kultúrákba, és felfedezni, hogy amit véglegesnek gondoltam, nagyon is átmeneti!

17. oldal

Ildó P>!

Az a legnagyobb fájdalom, ha már könnyeid sincsenek.

374. oldal

hollow_crown>!

– Hát nyugtasd meg!
– Hogyan?
Mosolygott.
– Hazudj! Annál nincs jobb nyugtatószer.

196. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
Laura Esquivel: Szeress Mexikóban!
John Irving: Árvák hercege
Jennifer Probst: Trükkös házasság
Brunella Gasperini: Mi és ők
Federica Bosco: Vigyázz rám, angyal
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Colleen McCullough: Tövismadarak
Moses Isegawa: Afrikai krónikák