Az ​elvesztett gyerek története (Nápolyi regények 4.) 448 csillagozás

Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Az ​Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.
Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.
A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.

Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Park, Budapest, 2020
502 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633557273 · Fordította: Verseghi Anna
>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553817 · Fordította: Verseghi Anna
>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · ISBN: 9789633556047 · Fordította: Verseghi Anna

Kapcsolódó zóna

!

Nápolyi regények

25 tag · 2 karc · Utolsó karc: 2020. március 2., 13:17 · Bővebben


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Elena Greco · Lila Cerullo · Nino Sarratore

Helyszínek népszerűség szerint

Nápoly


Kedvencelte 65

Most olvassa 35

Várólistára tette 129

Kívánságlistára tette 149

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Szép lezárása a sorozatnak, végig fenn tartotta a figyelmemet, érdekes, olvasmányos, elgondolkodtató volt. Nem tudom, hogy olvasok-e még Ferrantétól, mert valahogy egyelőre nekem ő teljesen ehhez a sorozathoz kötődik, de ez a négy regény biztos, hogy sokáig megmarad az emlékezetemben.

7 hozzászólás
Amadea>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

/Összefüggéstelen, önismétlő elmerengés/

Bűvereje van ennek a könyvnek. Olyan, mint egy élethosszúságú, egy szuszra elmondott gyónás, monológ, befészkeli magát a fejedbe és nem ereszt, nem tudsz szabadulni tőle.
Ez nem azt jelenti, hogy minden pillanata titkos gyönyörűség. Ó, nem, legalábbis nekem nem az. Elena rögeszméje, hogy Lila, a szeretett-gyűlölt nemezis-barátnője, ha nem is az egész világot, de a nápolyi lakótelepet teljes mértékben ő irányítja és boszorkányujjaival kristálygömbje felett körözve az ő sorsát is befolyásolja, mitikus erőt tulajdonít neki, a „Lilából áradó jótékony fluidumnak” nevezi; a telep mikrokozmosza, ami a szereplők szerint a világ közepe és ahol senki nem lehet több vagy más, mint aminek az itt élők elkönyvelik; a húsba hatoló érzelmi zsarolás és játszmázás, ami annyira áthatja az emberek életét, hogy észre sem veszik, tönkreteszik egymást – mind elémelyít és elönt a düh, a keserűség a tehetetlenség miatt, mégse tudom magam mögött hagyni.

Kicsoda valójában Lila? Csiszolatlan gyémánt, aki rossz családba, rossz korba született? Vézna kislány/nyúzott fiatal nő vagy filmrendezőket megbolondító végzet asszonya? Vérbeli intrikus vagy hisztérika? Született üzletasszony vagy kitartott nő, aki mindig tudja, kit kell megkörnyékezni? Rosszindulatú vagy jóságos?

Vagy csak egy nő, aki mindenáron megpróbál kitörni a korlátai közül és kiszabadulni a járomból, amivel együtt született?

Mire lett volna szüksége Elenának (egy pszichológuson kívül)? Hogy igazán felnőjön. Hogy megtanulja, fizikailag elmenekülni óriási lépés a szabadulás felé, de a magával cipelt terhet nem hagyhatja ott a firenzei pályaudvaron. A múlt mindig visszahúz, nincs feloldozás, ez ebben a kötetben gyönyörűen bebizonyosodik – persze utólag, és főleg másokkal kapcsolatban olyan csábítóan könnyű okosnak lenni.

A karácsonyi szünetben, ahogy A kis barát postjában már elregéltem, Ferrante alulmaradt Tarttal szemben; a saját terhem alatt nyögve egyszerűen nem volt türelmem Elena (most már kimondom) hülyeségéhez, aztán a munkától való elszakadás és némi alvás sokat dobott a befogadókészségemen és – a harmadik kötettel ellentétben – sikerült belerázódnom a regény ritmusába, nem éreztem azt, hogy nincs már „kraft” a lányok történetében és a végére érve se fogyott el a lendületem.

Nehezen tudok napirendre térni afelett, hogy szó szerint egy életen keresztül a Lilával való „erkölcsileg feddhetetlen rivalizálás” a gondolatai vezérfonala, akkor is ez a mozgatórugója, ha éppen nem erre gondol – és a hihetetlenül, szinte elviselhetetlenül részletes írásmódnak köszönhetően Elena fejében élünk négy-ötszáz oldalakon keresztül. Ha van könyv(sorozat), ami szenzációhajhászás nélkül hipnotikus erejűnek mondható, akkor az a Nápolyi regények.

Ui.: Nem akarom hasonlítgatni semmihez, de rám a Régimódi történet gyakorolt hasonló hatást, akkor se tudtam tőle elszakadni, ha rám tört az undor érzése a szereplők kicsinyességétől.

12 hozzászólás
volgyi_anna I>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Kb. 1400 oldalt olvastam el egy hét alatt, mert annyira kíváncsi voltam a történet alakulására/végére, hogy nem tudtam leállni, és nincs mese, egyszerűen befaltam a regényeket. Nagyon sokat adott a történet, elgondolkodtatott, megdöbbentett, szórakoztatott, megismertem Nápolyt, Olaszországot, a délolaszok temperamentumát két különleges ember életútján keresztül, és azt különösen fontosnak találom, hogy egyikük író, és az ő írással kapcsolatos mindenféle gondolatába/írással összefüggő nehézségeibe bepillantást nyerhettem.
Sokan vélik, hogy toxikus ez a barátság, de szerintem ez csak azért tűnhet így, mert az írónő volt annyira bátor, hogy feketén-fehéren bemutasson (az arcunkba vágjon :D) olyan elemeket egy emberi kapcsolatból, amiket a legtöbben nem mondunk ki, pedig, mint gyarló emberek, hasonló érzések, mint kétely, elbizonytalanodás, düh, féltékenység stb., stb. mindannyiunkban felderengenek néha, még a legszeretetteljesebb párkapcsolatainkban/barátságainkban is. Azt is hihetetlenül értékeltem, hogy bár Lila olyan volt amilyen, a barátnője mindig túllátott azon az álcán, amit magára húzott, és képes volt akkor is az értékeire koncentrálni, amikor milliószor besértődhetett volna örökre. Számomra a történet vége maximálisan igazolja, hogy kettejük közül ki volt a mérföldekkel intelligensebb :) Szóval élveztem a csillámpor mentes nyers szókimondást a sztoriban, számomra ez az, ami érték. A tetralógia sokszorosan megérte az árát :)

IrodalMacska P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Túlírt. Ezzel az egy szóval tudnám a legjobban jellemezni a Nápolyi regények befejező részét. Ugyan mind az olasz irodalom, mind Ferrante egyik leglelkesebb rajongója vagyok, de ez a kötet nem igazán tudott lekötni. Sokáig is olvastam, kevesebb, nagyobb részletekben valószínűleg élvezhetőbb lett volna, de így azt éreztem, hogy a szerző (is) elfáradt: egy központi motívum maradt, a jó anya-rossz anya ellentét és a Lila és Lenu közötti, egymást inspiráló, egymás életére, gondolkodására generátorként ható feszültség is ellaposodott, kihűlt.
Lenu nyavalygása, tinilányokra jellemző bénultsága – már ami a szerelmi életét illeti – idegesítő volt, ezáltal számomra nem volt eléggé hiteles írónőként és felelősségteljes családanyaként sem.

Mindemellett persze Ferrante zseniálisat alkotott, hiszen óriási tehetség szükségeltetik ahhoz, hogy egy korábban szimpatikus szereplő ennyire antipatikussá váljék, és annak ellenére, hogy a sorozat utolsó része – szerintem – gyengébbre sikerült, most (már elnézést a kifejezésért, de) eszem a kefét, hogy vajon mikor olvashatunk tőle újra…

>!
Park, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633553817 · Fordította: Verseghi Anna
1 hozzászólás
Kovaxka P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Az év felfedezése számomra Elena Ferrante, a sorozat maga majdnem tökéletes. Bár a harmadik részben kicsit fáradni látszott szerző, a zárókötet nagyon jól indult. (A fordítóváltást nem tudom, mi indokolta, de jelentős törést nem okozott.) Végre mindkét főszereplő élete a központban volt, sőt egy városban is éltek, ismét közel kerültek egymáshoz. A címbeli fordulópont után azonban túlságosan felgyorsultak az események, kicsit felületessé vált az elbeszélés. Talán kevésbé is érdekelt már az idősödő nők sorsa. A lezárástól többet vártam, ezért nem tudok négyesnél jobbat adni. Azért feltétlenül ajánlom elolvasásra a sorozatot.

Ildó P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

     Nagyon vártam, hogy befejezhessem ezt a sorozatot, és most meg bánom, hogy vége van. Az elvesztett gyerek történetével nem csupán egy könyvsorozat zárult le, sokkal több annál: olyan életek története, amelyeket évtizedeken át egy viharos barátság határozott meg, mely egészen a gyerekkortól kezdve az öregkorig ívelt, és az olvasó is része lehetett ennek a barátságnak, a telepnek, a szövevényes kapcsolatoknak. Ez a könyv is olyan, mint Elena és Lila barátsága, látom, hogy nem teljesen makulátlan, mégsem tudom magunk mögött hagyni, időről időre szükségem van rá, és most hogy véget ért, bennem is hagyott egyfajta űrt.
     Olvasás közben sokszor gondoltam, hogy ez olyan, mint egy szappanopera, annyi árulás, megcsalás, felbomlott kapcsolat, házasságon kívüli gyerek van a történetben, már úgy érezzük, lassan az összes szereplő kapcsolódik valahogy egymáshoz, mint egy nagy család, és ha valóban az, hát akkor én még sosem találkoztam ennyire élvezetes szappanoperával.
     Minden kötet címe egyaránt beszédes, amit csak olvasás közben értünk meg, igazán remekül eltalált címadások. És amit nagyon sajnálok, hogy a nyelvi különösség nem igazán jött át magyarul, nem tudom, eredetiben olvasva, mennyire jelenik meg a nápolyi nyelvjárás és az olasz közti nagyon is élesnek tűnő határvonal, mely oly nagy hangsúlyt kap a kötetekben. Ezzel is érzékeltetve, hogy a telep mennyire elkülönült, körülhatárolt, zárt világ, amit csak akkor ért meg igazán az ember, ha testközelből megtapasztalja. Minden ártó hatása ellenére, milyen nehéz is elszakadnia Elenának mind Nápolytól, mint Linától. Annyi kellemetlen csalódás után sem sikerült teljesen távol maradnia Linától, még akkor sem, mikor egyértelmű volt, hogy Lina megkeseredett, már semmi nem okoz neki örömet. Mindig is alárendelte magát neki. Hogy mi vitte rá erre? Talán a barátság is vak néha.
     Nagyon nyers valóság, minden fájdalom könyörtelen kimondásával. Számomra mestermű. Elena Ferrante nagyszerű író. És örülök, hogy nekem még az eredeti borítókkal van meg a sorozat. Jobban tetszenek, mint a filmes borítók.

5 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Kissé félve vettem kezembe a sorozat negyedik, befejező részét, mivel eléggé vegyes értékeléseket olvastam róla. Bár a harmadik rész egy kicsit vontatott volt számomra, de az első két kötet annyira magával ragadott, hogy mindenképpen kíváncsi voltam a folytatásra és a történet befejezésére. Szerencsére ez a könyv hozta az első két kötet lendületes, érdekfeszítő történetmesélését, a harmadik részhez képest sokkal kevesebb aktuálpolitikai, filozófiai, feminista elméleti rész szerepel benne. A történet már az érett és az öregkorban játszódik, továbbra is Lenu szemüvegén keresztül nézve. Lenu házassági gondjai, szerelmei és szakmai sikerei állnak a középpontban. Folyamatos a belső vívódása a karrier, szakmai sikerek, önmegvalósítás, valamint az anyaság, a társadalmilag elvárt és saját maga által is vágyott anyaszerep között. Ezt a vívódását tovább bonyolítja Lilával való rendkívül ambivalens viszonya, főként azt követően, hogy visszatér a gyermekkoruk helyszínére. Lenu úgy érzi, hogy Lila fölényben áll vele szemben, hiszen a telep, az ottani élet Lila számára ismerős közeg, míg ő félig kívülállóként tér ide vissza, aki már nem tartozik, tartozhat közéjük. Lenu kénytelen ráébredni, hogy egész életében sajátos módon függött Lilától, egyszerre szerette és gyűlölte, vágyott az elismerésére, minden jelentősebb döntése meghozatalát tudat alatt is befolyásolta. Összességében nem csalódtam, még ha a történet lezárása egy kis hiányérzetet is hagyott bennem. Ferrante olvasmányos stílusa remek kikapcsolódást nyújtott ezeken a borongós januári napokon. Nemrégiben volt szerencsém eljutni Nápolyba is, így jó érzés volt újra – ha csak képzeletben is – végigjárni a helyszíneket. A borító viszont továbbra sem tetszik, szerintem ezek a képek egyáltalán nem illenek a regénysorozat stílusához.

4 hozzászólás
Habók P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Lezárult a se veled se nélküled barátság – úgy, ahogy kezdődött, egy babával. De addig… Addig folytatódott Elena harca magával, a környezetével, és főleg Lilával. Család, válás, új kapcsolat, új gyermek, új válás – és mindez Lilával vagy Lila ellenében. És folytatódik a telep élete, régi kapcsolatok bomlanak fel, új kapcsolatok, alakulnak, születések és halálok, mindez nyersen sőt gorombán megírva… nem szerettem, de nem tudtam abbahagyni.

mokus33>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Nem értékeltem külön-külön a köteteket, mert úgy érzem, ezek annyira összetartozó regények, hogy nem is lehet őket külön kezelni vagy emlegetni őket. Most, hogy a regényfolyam végére értem, megpróbálom magamban leülepíteni Elena és Lina történetét, de úgy érzem, hogy ez sosem fog sikerülni teljesen. Vannak bennem kérdések, amelyekre nem fogok később sem választ találni. Vannak bennem gondolatok, amelyeket most így gondolok, de lehet, hogy később másképp látom majd. Vannak bennem ellenérzések, amik valószínűleg mindig megmaradnak.
A két lány közül Elenával tudtam jobban azonosulni, Lina sokszor taszított, ennek ellenére mégis vonzódtam hozzá, mert egy borzasztóan összetett karakter volt, ritkán találkozom ilyennel olvasásaim során. Sosem hagyta el szűkebb környezetét, mégis olyannak tűnt, mintha ezernyi élmény formálta volna, mindig azt éreztem, hogy ő egy szabad lélek, nem köti gúzsba az, hogy a sorsa és a körülményei behatárolják az életét. Elena sokfelé eljut, sok élményt halmozhat fel, őt mégis szinte csak egy tényező tud alakítani, és ez Lina. Megkapóan sokszínű volt az ő kapcsolatuk, közben meg nagyon is állandó az az alá-fölérendeltségi viszony, ami jellemző volt rájuk. Valószínűleg még egyszer el kellene olvasnom az egész sorozatot, hogy jobban értelmezhessem a köztük lévő viszonyt, és jobban átlássam a velük kapcsolatos érzelmeimet.
A történet háttéréül szolgáló miliő inkább taszított, egyébként sem kedvelem az olasz mentalitást, a mindenre agresszióval és harsánysággal felelő viselkedést, amely itt még inkább jellemző volt, de tudom, hogy ez teszi teljesen hitelessé a regényeket. Ami viszont nagyon tetszett, hogy az agresszió, a harsányság mellett az összetartás, az egymásra odafigyelés, a szokások, hagyományok tisztelete minden szereplőben nagyon erős volt, a telep lakói figyelemmel kísérték egymás életét, sorsának alakulását és fontosnak tartották hozzájuk közel állók segítését.
Örülök, hogy végre sort kerítettem a sorozatra, nem mondom, hogy engem is elkapott a Ferrante-láz, de sok-sok gondolatot és élményt köszönhetek a könyveknek.

2 hozzászólás
perpetua P>!
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története

Nem tért vissza a kezdeti lelkesedés, de határozottan örülök, hogy elolvastam ezt a sorozatot! Jó volt egy kicsit mást olvasni, és látni, hogy nem csak az olyan típusú könyvek lehetnek jók és érdekesek, amiket olvasni szoktam.
Annyira örültem, hogy az előző rész végén végre tényleg egymásra talál a két szereplő. Szurkoltam a gyerekkori szerelemnek, úgy gondoltam megérdemli Elena. Aztán nagyon hamar észhez térített az írónő, hogy ő bizony nem rózsaszín lányregényeket ír és lesznek itt még váratlan fordulatok. Akadtak szereplők, akik igen nagy csalódást okoztak, de voltak, akik megleptek. A történet nagyon emberi, hiszen mindenki megél hasonló dolgokat, hoz rossz döntéseket, próbálja kijavítani a hibáit és igyekszik a lehető legboldogabb életet biztosítani saját maga és családja számára. Nagyon tetszett, hogy a sorozatban egészen kicsi korától kezdve Elena idősebb éveiig végigkísérhettük az életét, ez tényleg így volt teljes. Nem mondanám, hogy erre számítottam lezárásként, mert bennem igen nagy kérdőjel maradt, szeretem, ha le vannak írva a dolgok, de mégis illet Lila-hoz ez a befejezés.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Annamarie P>!

… a gonosz útjai kifürkészhetetlenek. Rápakolsz templomokat, kolostorokat, egy nagy rakás könyvet – ó, persze a könyvek nagyon fontosak, egész életedet nekik szentelheted! –, és aztán a gonosz mégis áttör mindenen, és. ott tör ki a föld alól, ahol nem számítasz rá.

abby P>!

Ha nem a megfelelő időben jön rá valaki, hogy megcsalják, akkor nem ér semmit az egész, például a szerelmes, az mindent megbocsát. Hogy az árulásnak meglegyen a súlya, ahhoz előbb ki kell szeretni az illetőből egy kicsikét.

258. oldal

Annamarie P>!

Szokás szerint magára osztotta a szerepet, ő szúrt tűt a szívembe, de nem azért, hogy megálljon a szívem, hanem, hogy erősebben verjen.

Annamarie P>!

Csak az ír, aki arra vágyik hogy valami túlélje őt. Nekem pedig élni sincs nagyon kedvem, veled ellentétben én sosem voltam annyira oda az életért. Boldog volnék, ha most, ebben a szent pillanatban el tudnék tűnni, és nyomom se maradna. […]
Mindig is kedves gondolata volt, hogy eltűnjön, nyoma se maradjon és a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején gyakori beszédfordulata lett.

abby P>!

A könyveket azért írják, hogy hassanak, ha nincs hatásuk, akkor semmit sem érnek.

304. oldal

RóbertKatalin IP>!

De hát ez van veletek, könyvolvasókkal meg könyvírókkal: hazugságokkal traktáljátok magatokat, nem a valósággal.

131. oldal

Ildó P>!

…a szerelem, az nemcsak vak, hanem még süket is.

259. oldal

Ildó P>!

Akkor még, igen, élő volt a kapcsolatunk, érzelemteli, ezért hát fájdalmas.

41. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Mario Puzo: A Keresztapa
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Amy Harmon: Csak a szél tudja
Sarah Morgan: Könyvesbolt Párizsban
Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem
John Irving: Árvák hercege