Amikor ​elhagytak 316 csillagozás

Elena Ferrante: Amikor elhagytak Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Olga, ​a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Park, Budapest, 2017
198 oldal · ISBN: 9789633553862 · Fordította: Balkó Ágnes
>!
Park, Budapest, 2017
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633552797 · Fordította: Balkó Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2005
224 oldal · ISBN: 9631424286 · Fordította: Balkó Ágnes

Enciklopédia 1


Kedvencelte 24

Most olvassa 17

Várólistára tette 208

Kívánságlistára tette 133

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Amadea
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Ó, az a nyomorult szerelem.
Ez a mondat fel fog bukkanni egy másik, közelmúltban olvasott könyv értékelésénél is, mindkettőben ez az illékony, mégis makacs érzelem veri bilincsbe a szereplőket, gondolataik, tetteik láttán a kívülálló olvasó csak pislog, mint hal a szatyorban.
Vagy megértően bólogat, ahogy én tettem Olga kálváriája láttán.

Olgát, a 37-38 éves, kétgyerekes nőt-anyát szó nélkül elhagyja a férje. Az egyik pillanatban együtt vacsoráznak, a kutya megbízhatóan horkol a fűtőtest alatt, aztán Olga már egyedül áll a mosogató előtt, és fokozatosan minden összeomlik.
A Briliáns barátnőm kapcsán talán már pedzegettem, hogy érdekes kísérletet tervezek végrehajtani a szerző könyveivel; az előbb említett kötet olvasásánál nagyon meglepett a könnyed – Ferrantéhez képest könnyed –, szinte játékos hangvétel, mintha az írónő kedvesen pofozgatná az olvasóit, mint a nem túl éhes macska az egeret. Érezzük, hogy milyen érzelmek feszegetik a szavak tükrét, de az indulatok nem törnek át – megmaradunk egy disztingvált, szolid érzelemvilágban.
De nem úgy a kisregények esetében.
Jól emlékeztem; Ferrante a Briliáns barátnőmet megelőző könyveiben leszaggatja a húst a szereplőiről, magáról, az olvasókról. Minden, amire a Nő a sötétben és a Tékozló szeretet kapcsán emlékeztem, itt megháromszorozódott – olyan érzelmi pokolba rántott, ami megcibálta a saját, mélyen eltemetett gondjaimat, minden rossz érzésemet. Olga önreflexív, érzékeny ember, aki sok nő számára ismerős Canossát jár; végiggondolja, mit rontott el, az első düh csillapultával szeretné őszintén korrekt módon megbeszélni Marióval a krízisüket, az egész, tizenöt éves kapcsolatukra ennek tükrében emlékszik vissza. Észrevétlenül csúszik a lejtőn; a lakás sarkaiban nyirkos árnyak ülnek meg, a terek elmozdulnak, a gondolatok összemosódnak, és megelevenedik előttünk a gyermekkor kísértete, A Szegény Asszony, Akit Elhagyott a férje, és a szánakozó-kárörvendő szomszédok szeme láttára veszítette el az ép eszét. Olga őrületében, akiben a szegény asszony kel életre, az volt a legrémisztőbb, hogy a fejében járva az illogikus következtetések, a paranoid téveszmék teljesen helytállónak tűntek.

Tulajdonképpen szörnyű volt ilyen kíméletlen feltárulkozást olvasni, valószínűleg az ezredik olvasó vagyok, aki arra gondol, ilyen tűéles ábrázolás csak személyes tapasztalt jelenthet, vagy nagyrészt azon alapul. Hihetetlen, hogy az egész történet kétszáz oldal, de olyan erőteljes, hogy kőként nehezedik az ember mellkasára. Nem hagy lélegezni. Nem hagy élni, mégis muszáj tovább olvasni, mert mindenki feloldozást akar kapni a pitiáner bűnei alól.

Hogy jobban tetszett-e, mint a Briliáns barátnőm? Bizonyos szinten igen, de évente, vagy kétévente bírnék elolvasni egy hardcore Ferrantét, mert annyira nem esik jól a földön fetrengeni. A BB kalibert [ezt is megértük, hogy a rövidítés nem a Büszkeség és balítéletet jelenti] viszont bármikor, bármilyen mennyiségben képes lennék fogyasztani, nagytételben, és még jól is esik. Szóval mindegy, csak legyen új Ferrante.:)

13 hozzászólás
>!
Leliana P
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Nem is tudom, hogy hadakoztam-e valaha ennyit magammal csillagozás kapcsán, voltam-e ennyire zavarban előttetek és magam előtt, amikor értékelést kellett írnom.
Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amiket felkavart bennem ez a nyúlfarknyi könyv. Egyik oldalam, a szigorú, erős, az, amelyik most már rendben van, összeszedett, valahol elítéli Olgát, mert mégiscsak túlzásba vitte az önsajnálatot és a szenvedést, ezek a hagymázas gondolatok, látomások (a gyerekkori "szegény asszonyról") számomra már őrülettel határossá tették az állapotát, a másik oldalam viszont azt mondja, ne legyek álszent, a kínjai nagy részét bármelyikünk megélhette és valószínűleg meg is élte már, sajnos annyira hétköznapi ez a szituáció, amibe került. Még csak azért sem vagyok képes ítéletet mondani a feje felett, ahogy a kutyával és a gyerekekkel viselkedett, bár iszonyúan féltem, hogy mi lesz a történet végkifejlete, ki milyen szinten sérülten kerül ki ebből a tragédiából.
Nem volt az még annyira régen, hogy ne emlékezhetnék rá, milyen nehézséget okozott az élet is, a mindennapi teendők elvégzése, a kutyámról gondoskodás, amikor magamat szerettem volna gatyába rázni. Amikor azon gondolkoztam, képes vagyok-e egyáltalán saját magamat ellátni. Hát, milyen lehet ez, amikor két kicsi gyerekkel, ilyen hirtelenséggel ott marad az ember lánya, 15 év után?
Természetesen, az élet megy tovább, muszáj erősnek és összeszedettnek lenni, minden ilyesmiből tanulunk, hiszek abban is, hogy kellenek ezek a tapasztalások, hogy a későbbiekben, ezekből okulva, építhessünk új életet magunknak, de az biztos, hogy kegyetlen erőfeszítést igényel kikászálódni ebből a mélységből. spoiler

2 hozzászólás
>!
pat P
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Ez egy nagyon durva könyv. És nagyon ijesztő is.

Mert igen, rossz dolog, ha az embert elhagyják, nyilván. Fájdalmas, megalázó, tehetetlen, igazságtalan, szomorú, magányos, kellemetlen dolog.
És igen, különösen rossz akkor, ha az embernek a férjén és a gyerekein kívül nincs semmi megtartó dolog az életében, miszerint munka, hobbi, barátok, önálló személyiség – következésképpen sem külső, sem belső erőforrásokat, eszközöket nem tud mozgósítani a krízis megoldására.
És igen, ha fenti körülmények adottak, lehet olyan mélyre süllyedni, hogy nincs már meg a kapcsolat a realitással, a szegény szenvedő fél képtelen a legegyszerűbb, legmindennapibb helyzeteket, eseményeket is megfelelően kezelni, elhanyagolja, sőt veszélyezteti saját maga, sőt a gyerekei testi épségét is.
És igen, ezek után nyilván az író sem talált spoiler feloldást erre a krízisre, nyilván az lett a megoldás, hogy spoiler – ami nálam tökéletesen leverte a biztosítékot, én annyira szurkoltam, hogy spoiler.

Még mindig nagyon rossz érzés belegondolni, hogy mi minden történhetett volna a történet bizonyos pontjain , és hogy miért nem kapott ez a szegény asszony érdemi segítséget senkitől.
Mindenki ígérje meg, hogy sose kerül ilyen helyzetbe. Ha netán elhagyják, akkor se lesz az a szegény asszony .

>!
Gólyanéni
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

A leértékelt könyvek polcán árválkodott. Miután megláttam, hogy a Magvető adta ki, sejtettem, hogy nem egy silány kötettel van dolgom. Hazavittem, beleolvastam és alig bírtam letenni.
Beszippantott. Fogvatartott. És nagyon felzaklatott.
A lélek bugyrainak oly mélységébe is elvitt, hogy sokszor „lidércnyomásként” nehezedett rám a történet. Teljesen közel volt, teljesen velem volt – nem csak kézbevételkor, de gondolataimban napközben is fel-felbukkantak a cselekmény egyes részei. Hogy a veszteség feletti bánat valakit hova képes sodorni itt megmutatkozik. Hiába volt gondatlan, hanyag, sokszor felelőtlen a főszereplő Olga, tiszta szívből együtt tudtam érezni vele.
Nagyszerűen megírt történet, igazi lélektani mestermű.
Mind az írónő, mind a fordító remekelt.
A kötetet melegen ajánlom a lélektani történeteket kedvelőknek, viszont távol tartanám azokat az olvasókat, akik valamikor is részesei voltak egy „elhagyásnak” és emiatt még sebeket cipelnek magukkal. Véleményem szerint a mű mélysége, lélektani ereje, olyan húrokat is megpenget, melyek egy nem stabil idegrendszerre negatív hatással lehetnek.

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Egy slukkra kiolvastam. Annyira magába szippant, hogy letehetetlen.
A nő, aki ezt leírta, sajnos, tud valamit… És úgy döntött, megosztja velünk. Goromba volt, dühös, eszében sem volt köntörfalazni. Néha sok volt. Sokk volt. Ahogy a végletekig elkeseredett, az őrülettel hadakozó ember gondol, mond, tesz.
Ez is olyan, mint a pánikbetegség meg a depresszió. Hiába mondod valakinek: hagyd abba, ne törődj vele, nem érdemes. Az se segít, ha jól megrázzák. Egy esély van: elérni a gödör legeslegalját, mert onnan fel tudod rúgni magad a felszínre… Addig meg csak a Jóisten vigyáz rád meg a gyerekeidre meg a kutyádra meg a barátaidra meg a szomszédaidra meg az egész elcseszett életedre.
De Marionak azért szívesen megrángatnám a grabancát. Nem a tény miatt – a mód miatt. Az nagyon nem volt – nem is férjhez vagy férfihoz, hanem apához méltó…..

>!
ÁrnyékVirág
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Nem szeretném megtudni, hogy milyen az, amikor kihúzzák a földet a lábad alól azzal, hogy elhagynak. De Ferrante annyira elképesztően csontba hatoló realitással írja le, hogy most már tudom. A könyv felénél járhattam, Olga meg a mélyponton, amikor úgy éreztem, hogy én nem vagyok képes tovább olvasni, annyira idegesít ez a nő, hát szedje már össze magát! És akkor rájöttem, hogy az írónő játszik velem – ezt akarta elérni, hogy azt érezzem, amit Olga ismerősei, barátai, akiket elmart magától az elvakult keserűségével.
Egy tökéletesen felvázolt folyamat ez a regény: tagadás, düh, és aztán nagyon lassan az elfogadás fázisa, csodálatosan megírva.
Elena Ferrante az év felfedezettje nálam.

>!
furacs 
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

"Nel mezzo del cammin di nostra vita
mi ritrovai per una selva oscura
ché la diritta via era smarrita"

Selva oscura – a sötét erdő ez a regény, mikor az élet közepén az elhagyott feleség az „igaz utat” (értsd: biztosnak hitt talajt) lába alól elveszíti.
Mozaikolvasás volt. Megvallom töredelmesen, nem bírtam. Annyira fájt, hogy volt egy pont, ahol már feladtam volna, pedig a könyvtárban az első négy fejezet még szabályosan beszippantott (pedig csak beleolvastam, nem is ezt akartam kivenni). Elkövettem az egyik legnagyobb vétket, amit olvasó tehet – már ha van egyáltalán bármilyen protokoll, ami egy olvasót a lineáris olvasáshoz köt – előreugrottam az utolsó fejezetekhez, hogy lássam, van-e kiút, túlélhető-e ez a pokol. Ez mentette meg az olvasásom, de a közbenső fejezetek, mint az ólom, olyan súllyal gördültek, csak lassacskán, előre. Aztán közben jöttek a gonosz, bosszúálló gyógyító fantáziák, ahogy a történet a fejemben folytatódott spoiler spoiler spoiler
A csillagokról nehezen döntöttem, az írónő minden dicséretet megérdemel, elképesztő erejű szöveg, de valahogy jelezni akartam, hogy a történet nem lett a szívem csücske… Csak sokat tapasztalt, erős idegzetű olvasóknak ajánlom, akik szeretik a hardcore lélektani regényeket.

3 hozzászólás
>!
Esmeralda P
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Huhh, milyen erős könyv… Levegővétel nelkül olvastam, na jó, aludtam közben éjjel néhany órat, de ébredés utan rögtön újra a köny utan nyúltam. Sodró, lendületes, hétköznapi és rendkívüli egyszerre. Nem nyomasztó, nem szomorú, hanem erőt adó. Es olasz.

>!
Panelmacska
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Tudjátok, miért lép félre egy férfi? Természetesen azért, mert belebotlik egy olyan nőbe, aki friss szemmel néz rá, úgy, ahogyan a párja már régóta nem. És ennek a tekintetnek a fényében a férfi önbecsülése újra szárnyra kap, feltámad a főnixmadár a hamvaiból, etc… Egy női magazinban olvastam újfent ezt az elcsépelt, hülye frázist. Valószínűleg könyvünk főhősnője szintén elküldte volna a cikk íróját a Bahamákra vagy más meleg égtájra. E tekintetben tökéletes is lenne kettőnk között az egyetértés. Más tekintetben viszont szerettem volna nyakon ragadni az elhagyott, megcsalt, megalázott asszonyt, mert fenemód az agyamra mászott. Az olaszos temperamentumot bírom, de ez túlment számomra az elviselhetőség határán. Tény, hogy nem voltam hozzá hasonló élethelyzetben – vagy nem tudtam róla –, de hogy így elmenjen egy nő agya otthonról… Ez számomra meg- és felfoghatatlan. Vele szenvedtem, de igazából tőle. Szenvedni lehet, de méltósággal… S nem úgy, hogy közben gyermekkorúakat veszélyeztetek, a pszichéjüket rongálom, gondatlan vagyok. Tudom: ne ítélkezzek, hogy ne ítéltessek. De legyünk már egy kicsit felnőttek!

3 hozzászólás
>!
Sisyll
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

A NIOK februári közös könyve volt. Márciusban sikerült befejezni, de a mai napig nem tudom hova rakni… A könyv egy manapság már cseppet sem szokatlan jelenségről szól: egy nőről, akit elhagytak. Szerintem mind ismerünk ilyet, hacsak nem magunk vagyunk azok. Valljuk be cseppet sem kellemes téma. Ez viszont nem jelenti azt, hogy akkor nem is kell beszélni róla. Mert kell. Talán azért is megosztó Ferrante könyve, mert nem köntörfalaz. Nyers és indulatos. S szerintem azok, akik Olga cipőjében járnak vagy jártak, mind hasonló fázisokon mennek keresztül, mint ő. Nehéz eljutni a teljes reménytelenségből és megalázottságból oda, ahol újra lehet kezdeni. Egyáltalán újra lehet kezdeni? Valahogy biztos…
Nem ez volt a legvidámabb könyv, amit valaha olvastam, de igencsak tanulságos. Ferrante pedig kellően felkeltette érdeklődésem további könyvei iránt. Mit ajánlanátok tőle?

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
doktordrin

Milyen bonyolult keverék egy emberpár. Ha a kapcsolatuk megroppan és széttörik is, rejtett, titkos utakon továbbra is működőképes marad, nem hal meg, nem akar meghalni.

194. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

Talán valóban szép maradtam annak ellenére is, hogy a férjem úgy törte össze és hajította el magától a szépségem tudatát, ahogyan az ajándék csomagolópapírját szokták kidobni a szemétbe.

94. oldal

>!
agisajt

Azt akarod mondani, hogy mellettem csak szorongtál? Azt akarod mondani, hogy ha velem hálsz, megöregszel? A halált a seggem feszességén akarod mérni, azon, hogy milyen kemény volt régen és milyen lottyadt ma? Ezt akarod mondani?

43. oldal

>!
virezma P

Attól a pillanattól fogva, hogy beleszerettem Marióba, folyton attól rettegtem, hogy megundorodik tőlem. A testemet tisztogatni, szagtalanítani, eltüntetni a fiziológia minden kínos nyomát. Felemelkedni. El akartam szakadni a földtől, azt akartam, hogy lebegni lásson, odafent, a magasban, ahogyan csak a hibátlanul tökéleteseknek adatik meg. Addig nem jöttem ki a fürdőszobából, amíg a büdösség ki nem szellőzött, kinyitottam a csapot, nehogy meghallja a vizelet csobogását. Suvickoltam, csutakoltam magam, minden másnap hajat mostam. A szépségre úgy gondoltam, mint szüntelen erőfeszítésre, mely kiküszöbölheti a testiséget. Azt akartam, úgy szeresse a testemet, hogy közben feledkezzen meg mindarról, ami a testiség benne. A szépség maga ez a megfeledkezés, tűnődtem szorongva.

112-113. oldal

>!
házisárkány

Ha ő mást szeret, bármit teszel is, semmit sem ér, lepereg róla, nyomtalanul. El kell fojtanod a fájdalmadat, el kell kerülnöd, hogy bármiféle gesztusokra, sikoltozásokra ragadtasd magad. Vedd tudomásul, hogy mások a gondolatai, más a szobája, ő elszökött, hogy a más testébe temetkezzen.

19. oldal

>!
fülcimpa

Hitvány, gyáva alak. Annyira, hogy még el sem merte mondani nekem, mi történt vele valójában. Képmutatóan él családi életet, képmutatóan volt házastárs, és képmutató volt a szexualitásban, csak hogy időt nyerjen a gyávaságához, hogy kontroll alatt tartsa, hogy apránként nyerjen erőt ahhoz, hogy elhagyjon engem.

79. oldal, Magvető Budapest

>!
doktordrin

Megmozdultam, úgy éreztem magam, mint egy rosszul összeillesztett papírmasé figura két fele közé szorult sóhaj.

146. oldal

>!
házisárkány

A dolog lehangolt. Lám, hát ez vár rám, töprengtem. Az efféle esték. Megjelenni idegen emberek otthonában, homlokomon a billog: ez a nő új életet akar kezdeni. Más, boldogtalan házasságban élő nők kezére jutok, akik majd a saját ízlésük szerint való rokonszenves férfiakat kommendálnak nekem. A játékba bele kell egyeznem, tilos bevallanom, hogy engem ezek a férfiak csak zavarba hoznak a valamennyi jelenlévő előtt nyilvánvaló céljukkal, azzal, hogy kapcsolatot akarnak teremteni az én fagyott lényemmel, nálam akarnak felmelegedni, hogy aztán engem melegítsenek fel, és rajtam próbálgathassák a csábító szerepkörét; ők is magányosak, akárcsak én, megkoptak az üres évektől és az árulásoktól, külön élnek, elváltak, özvegyek, elhagyták őket vagy ők hagytak el mást.

197. oldal

>!
fülcimpa

És most, hogy elhagyott engem, magával vitte mindazt az időt, mindazt az energiát, mindazt a fáradtságot, amit nekiajándékoztam, se szó, se beszéd elment, hogy egy másik nővel élvezze a gyümölcseit, egy idegen nővel, aki a kisujját sem mozdította, hogy a világra szülje, felnevelje, és azzá tegye őt, akivé lett.

71. oldal, Magvető Budapest

>!
Leliana P

Milyen súlyos hiba volt az én életem lényegét Mario szokásaiba ágyazni, melyeket ő elővigyázatos házastársi érzelmekkel közvetített. Milyen súlyos hiba volt az én értelmemet az ő jóváhagyása alá rendelni, az ő odaadásától, az egyre gyümölcsözőbb életútjától függővé tenni. És legfőképpen, milyen súlyos hiba volt hinni abban, hogy nem tudok nélküle élni, amikor egy ideje már abban sem voltam biztos, hogy mellette egyáltalán élek-e még.

31. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Domenico Starnone: Hurok
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Alice Feeney: Időnként hazudok
Baráth Viktória: Egy év Rómában
Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű
Leda Schwartz: A negyedik szerető
Leda Schwartz: A harmadik szerető
Jodi Picoult: Szívverés
Helen Fielding: Bridget Jones babát vár
Emma Donoghue: A szoba