Amikor ​elhagytak 475 csillagozás

Elena Ferrante: Amikor elhagytak Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Olga, ​a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Park, Budapest, 2021
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633557693
>!
Park, Budapest, 2020
200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633557051 · Fordította: Balkó Ágnes
>!
Park, Budapest, 2017
198 oldal · ISBN: 9789633553862 · Fordította: Balkó Ágnes

3 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 34

Most olvassa 22

Várólistára tette 251

Kívánságlistára tette 187

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Ó, az a nyomorult szerelem.
Ez a mondat fel fog bukkanni egy másik, közelmúltban olvasott könyv értékelésénél is, mindkettőben ez az illékony, mégis makacs érzelem veri bilincsbe a szereplőket, gondolataik, tetteik láttán a kívülálló olvasó csak pislog, mint hal a szatyorban.
Vagy megértően bólogat, ahogy én tettem Olga kálváriája láttán.

Olgát, a 37-38 éves, kétgyerekes nőt-anyát szó nélkül elhagyja a férje. Az egyik pillanatban együtt vacsoráznak, a kutya megbízhatóan horkol a fűtőtest alatt, aztán Olga már egyedül áll a mosogató előtt, és fokozatosan minden összeomlik.
A Briliáns barátnőm kapcsán talán már pedzegettem, hogy érdekes kísérletet tervezek végrehajtani a szerző könyveivel; az előbb említett kötet olvasásánál nagyon meglepett a könnyed – Ferrantéhez képest könnyed –, szinte játékos hangvétel, mintha az írónő kedvesen pofozgatná az olvasóit, mint a nem túl éhes macska az egeret. Érezzük, hogy milyen érzelmek feszegetik a szavak tükrét, de az indulatok nem törnek át – megmaradunk egy disztingvált, szolid érzelemvilágban.
De nem úgy a kisregények esetében.
Jól emlékeztem; Ferrante a Briliáns barátnőmet megelőző könyveiben leszaggatja a húst a szereplőiről, magáról, az olvasókról. Minden, amire a Nő a sötétben és a Tékozló szeretet kapcsán emlékeztem, itt megháromszorozódott – olyan érzelmi pokolba rántott, ami megcibálta a saját, mélyen eltemetett gondjaimat, minden rossz érzésemet. Olga önreflexív, érzékeny ember, aki sok nő számára ismerős Canossát jár; végiggondolja, mit rontott el, az első düh csillapultával szeretné őszintén korrekt módon megbeszélni Marióval a krízisüket, az egész, tizenöt éves kapcsolatukra ennek tükrében emlékszik vissza. Észrevétlenül csúszik a lejtőn; a lakás sarkaiban nyirkos árnyak ülnek meg, a terek elmozdulnak, a gondolatok összemosódnak, és megelevenedik előttünk a gyermekkor kísértete, A Szegény Asszony, Akit Elhagyott a férje, és a szánakozó-kárörvendő szomszédok szeme láttára veszítette el az ép eszét. Olga őrületében, akiben a szegény asszony kel életre, az volt a legrémisztőbb, hogy a fejében járva az illogikus következtetések, a paranoid téveszmék teljesen helytállónak tűntek.

Tulajdonképpen szörnyű volt ilyen kíméletlen feltárulkozást olvasni, valószínűleg az ezredik olvasó vagyok, aki arra gondol, ilyen tűéles ábrázolás csak személyes tapasztalt jelenthet, vagy nagyrészt azon alapul. Hihetetlen, hogy az egész történet kétszáz oldal, de olyan erőteljes, hogy kőként nehezedik az ember mellkasára. Nem hagy lélegezni. Nem hagy élni, mégis muszáj tovább olvasni, mert mindenki feloldozást akar kapni a pitiáner bűnei alól.

Hogy jobban tetszett-e, mint a Briliáns barátnőm? Bizonyos szinten igen, de évente, vagy kétévente bírnék elolvasni egy hardcore Ferrantét, mert annyira nem esik jól a földön fetrengeni. A BB kalibert [ezt is megértük, hogy a rövidítés nem a Büszkeség és balítéletet jelenti] viszont bármikor, bármilyen mennyiségben képes lennék fogyasztani, nagytételben, és még jól is esik. Szóval mindegy, csak legyen új Ferrante.:)

13 hozzászólás
Rituga P>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Trágár, kegyetlen, önmarcangoló. Egy élet, egy család és egy személyiség tökéletes összeomlása, széthullása. Kíméletlenül lecsupaszítva, leírva minden érzés, amit Olga átél. Dagonyázás a gödör legalján. Egyedül. Mikor az ember még a felé nyújtott kezet is ellöki. Aztán út kifelé ebből a gödörből. De itt szerintem nincs vége a történetnek. Mert vajon van-e teljes gyógyulás egy ilyen törés után? Vagy csak megtanul az ember békében élni. Önmagával, a környezetével.

Nikolett_Kapocsi P>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Úgy érzem, hogy most az egyszer sikerült eltalálnom a jó olvasási sorrendet. Mármint ami Ferrante könyveit illeti. A lehető legjobb döntés volt ezt a könyvet a végére hagyni, így már kellően fel voltam vértezve a sokkhoz, amit az olvasása okozott. Ennek ellenére még így is teljes mértékben letaglózott, főként, hogy a főszereplő Olga pont egyidős velem, így óhatatlanul is folyamatosan párhuzamba vontam a saját életemmel. Ferrante a Tékozló szeretet-hez és a Nő a sötétben-hez hasonlóan most is sokkal keményebben fogalmaz, mint a „nápolyi regények”-ben, azonban ebben a könyvében a legnaturalisztikusabb az ábrázolásmódja mind közül. Néhol már szinte fizikai fájdalmat okozott tovább olvasni a sorokat és néhol már tényleg kicsit sok(k) volt a vulgaritás, de mégis tovább olvastatta magát a történet. Ferrante tökéletesen megjelenítette a végletekig kimerült, kisemmizett és magára hagyott anya kétségbeesett próbálkozását, hogy a normalitás szintjén tudjon maradni. Végigkövetjük a fejében cikázó gondolatok ezrein keresztül, ahogy a napi rutinfeladatok megoldásával igyekszik kapaszkodót találni a teljes összeomlás szélén, azonban ebben az élethelyzetben ezek a rutinfeladatok is hatalmas és megugorhatatlan akadályoknak tűnnek. Végül Olga szerencsére mégis mer kifelé nyitni és elfogadni egy segítő kezet, amellyel együtt már elég ereje lesz szembeszállni a démonaival. Nagyon kemény, csontig hatoló és megrázó írás, ami mégis teljesen lebilincseli az olvasót. Ezek után most már roppant kíváncsi vagyok, hogy a hamarosan megjelenő Ferrante könyv vajon a korai regényeihez, vagy a „nápolyi regényekhez” áll-e közelebb.

Leliana >!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Nem is tudom, hogy hadakoztam-e valaha ennyit magammal csillagozás kapcsán, voltam-e ennyire zavarban előttetek és magam előtt, amikor értékelést kellett írnom.
Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amiket felkavart bennem ez a nyúlfarknyi könyv. Egyik oldalam, a szigorú, erős, az, amelyik most már rendben van, összeszedett, valahol elítéli Olgát, mert mégiscsak túlzásba vitte az önsajnálatot és a szenvedést, ezek a hagymázas gondolatok, látomások (a gyerekkori "szegény asszonyról") számomra már őrülettel határossá tették az állapotát, a másik oldalam viszont azt mondja, ne legyek álszent, a kínjai nagy részét bármelyikünk megélhette és valószínűleg meg is élte már, sajnos annyira hétköznapi ez a szituáció, amibe került. Még csak azért sem vagyok képes ítéletet mondani a feje felett, ahogy a kutyával és a gyerekekkel viselkedett, bár iszonyúan féltem, hogy mi lesz a történet végkifejlete, ki milyen szinten sérülten kerül ki ebből a tragédiából.
Nem volt az még annyira régen, hogy ne emlékezhetnék rá, milyen nehézséget okozott az élet is, a mindennapi teendők elvégzése, a kutyámról gondoskodás, amikor magamat szerettem volna gatyába rázni. Amikor azon gondolkoztam, képes vagyok-e egyáltalán saját magamat ellátni. Hát, milyen lehet ez, amikor két kicsi gyerekkel, ilyen hirtelenséggel ott marad az ember lánya, 15 év után?
Természetesen, az élet megy tovább, muszáj erősnek és összeszedettnek lenni, minden ilyesmiből tanulunk, hiszek abban is, hogy kellenek ezek a tapasztalások, hogy a későbbiekben, ezekből okulva, építhessünk új életet magunknak, de az biztos, hogy kegyetlen erőfeszítést igényel kikászálódni ebből a mélységből. spoiler

2 hozzászólás
pat P>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Ez egy nagyon durva könyv. És nagyon ijesztő is.

Mert igen, rossz dolog, ha az embert elhagyják, nyilván. Fájdalmas, megalázó, tehetetlen, igazságtalan, szomorú, magányos, kellemetlen dolog.
És igen, különösen rossz akkor, ha az embernek a férjén és a gyerekein kívül nincs semmi megtartó dolog az életében, miszerint munka, hobbi, barátok, önálló személyiség – következésképpen sem külső, sem belső erőforrásokat, eszközöket nem tud mozgósítani a krízis megoldására.
És igen, ha fenti körülmények adottak, lehet olyan mélyre süllyedni, hogy nincs már meg a kapcsolat a realitással, a szegény szenvedő fél képtelen a legegyszerűbb, legmindennapibb helyzeteket, eseményeket is megfelelően kezelni, elhanyagolja, sőt veszélyezteti saját maga, sőt a gyerekei testi épségét is.
És igen, ezek után nyilván az író sem talált spoiler feloldást erre a krízisre, nyilván az lett a megoldás, hogy spoiler – ami nálam tökéletesen leverte a biztosítékot, én annyira szurkoltam, hogy spoiler.

Még mindig nagyon rossz érzés belegondolni, hogy mi minden történhetett volna a történet bizonyos pontjain , és hogy miért nem kapott ez a szegény asszony érdemi segítséget senkitől.
Mindenki ígérje meg, hogy sose kerül ilyen helyzetbe. Ha netán elhagyják, akkor se lesz az a szegény asszony .

volgyi_anna I>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Fúh, ez nem jött be annyira, mint az előzőek. Leginkább a könyv felépítése zavart: nem mutatott be szinte semmit a férjével való kapcsolatából, kapásból a szakítással indított, ezért nem tudtam azonosulni azzal a magatehetelenséggel és fájdalommal, amibe magával próbált húzni, csak a kutyát sajnáltam NAGYON NAGYON, nem pedig őt.

Gyöngyi0309 P>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Első olvasásom volt Elena Ferrantlóétól, de biztosan nem az utolsó.
Rövid történet, de annál súlyosabb. Sokszor a bicska nyílt a zsebemben olvasás közben, nagyon haragudtam Olgára a gyerekek miatt.
A férj nagyon ellenszenves volt, ezért is nagyon tetszett, hogy milyen erős a kontraszt. A feleség ragaszkodása egy hűtlen férfihoz, ami rögeszmés lesz, ugyanakkor a gyerekek és önmaga elhanyagolása, ami viszont a valóság. Minden átfordul.
Nem voltam még ilyen helyzetben, remélem sosem leszek, de ha mégis, az biztos,hogy a gyerekeim lesznek az elsők.
Egyébként annak ellenére, hogy kiből milyen érzést vált ki Olga, a történet nagyon szép ívet jár be, elég hitelesnek tűnik, pláne azért, mert elismerem, hogy vannak ilyen emberek, akiknek ennyire kicsúszik a lábuk alól a talaj.
Picit talán a gyászhoz hasonlítható az elhagyott feleség útja.
Az biztos, hogy felkavaró könyv, kell hozzá gyomor, illetve tele van trágár mondatokkal. Ezek engem azért nem zavartak, mert ezek által is mélyebb , hihetőbb lett az a néhány hónap.
A legutolsó nap, amit a mélyben töltött Olga nagyon megrázó volt, szerintem az a regény csúcsa, ott jön ki az író tehetsége. Annak ellenére, hogy nagyon felkavaró, szívet tépő.

3 hozzászólás
doncsella>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Olga családi élete tökéletes(nek hitt), mígnem férje, Mario a könyv indító mondatával bejelenti, hogy elhagyja. Tagadás, miértek keresése, düh, depresszió, a gyász minden stádiumán végig lépked a feleség, Ferrante pontosan bemutatja, hogy a becsapott, tehetetlen ember ilyenkor milyen mélységekbe képes lecsúszni.
Az írónőnek nem volt célja, hogy szerethető főhősnőt teremtsen, nagyon sokáig „nem engedi”, hogy együtt érezzünk Olgával, inkább elítéljük a társadalmilag nem vállalható viselkedését, gondolatait off
Szerintem nagyon szép íve van a könyvnek, az első felében egy lefelé tartó, önpusztító spirálban látjuk Olgát, ahogy egyre mélyebbre süllyed a kétségbeesés mocsarában, majd a mélypont off, a pokoljárás csúcspontja, amikor főhősnőnk kénytelen lerázni magáról az addigi terheket, és kezébe venni az életét. Innentől egy lassan felfelé ívelő tendenciát kapunk, amely az újrakezdés lehetőségébe vetett hittel ér véget.
Olga belső megbékélése végül egybeesik az én megbékélésemmel a karakter és az olvasmány tekintetében is.

Linszyy P>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Nagyon megdöbbentő, hogy ez a könyv mennyire eltér a megszokott Ferrante-stílustól. Nem csodálom, hogy aki ezzel kezdte az ismerkedést, az teljesen elképedt a Ferrante-lázon. Ez a könyv a legrosszabb olvasásom az írónőtől. Egyrészt tele volt trágár kifejezésekkel, aminek volt célja, de mégsem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Ferrante ugyanúgy csak lázad ezzel a könyvével, mint ahogy a gyengeidegzetű Olga.
Nagyon nyomasztó volt ez a könyv. Konkrétan megőrül elhagyott főszereplőnk, kicsúszik a lába alól a talaj, depresszióba esik, és senki és semmi nem érdekli már. Tudom, hogy rettenetes, mikor egy olyan emberről derülnek ki nem várt dolgok, akit (azt hiszed) a legjobban ismersz a világon. Felborul a megszokott rend, és csak magadat hibáztatod, mert mi másért hagyott volna el? Na de olasz vagy sem, szerintem ha ettől ennyire elborul az agya valakinek, akkor hamar bele fog őrülni az életbe. Mi lesz, ha meghal valakije, ha valami tragédia éri a gyerekeit, vagy akármi más, komolyabb probléma? Mert ha az elhagyásnál nagyobb konfliktust látunk, akkor tudok azonosulni ezzel a lejtős úttal, amit végigkövetünk.
De egyébként sem olvasok szívesen ennyire lehúzós könyvet. Érdekelnek olyan problémák, amik velem (még) nem történtek meg, de a végkifejlet sem boldogított különösebben. Nehezemre esett olvasni, már a depresszió kerülgetett ettől a 200 oldaltól is. Úgyhogy nem, semmiképp ne vegyétek a kezetekbe ezt a könyvet, ha most akartok ismerkedni Elena Ferrantéval. Bár a többi könyve sem vidám, de ez egyenesen érfelvágós volt.
https://www.youtube.com/watch…

2 hozzászólás
Ildó P>!
Elena Ferrante: Amikor elhagytak

     Ez igen! Nekem ez is egy ízig-vérig Ferrante-regény volt, amiben egyáltalán nem kellett csalódnom. Ez a nyers, szókimondó stílus egyszerűen hozzá jár egy ilyen nehéz életszakaszhoz. Amikor a látszólag idilli családi élet egy szempillantás alatt felborul, ami előtt értetlenül áll, és nagyítóval kell keresnie a miérteket, az ide vezető okokat. És igenis eljuthat az ember erre a szintre, hogy a magáról való gondoskodás is nehezére esik, nemhogy másokról, legyenek azok akár a gyerekei vagy a kutyája. Mert az ember csak elfeledtetné a világgal magát, ezért is taszít el mindenkit, egyedül maradna a fájdalmával, és nyalogatná a sebeit. Embert próbáló feladat újra összerakni egy életet a korábban egyik alappillérének hitt támasz nélkül. És ezt az állapotot tökéletesen tükrözi a káromkodás. Ki ne érezte volna már azt a fájdalmat, azt a dühöt, aminek kifejezésére a világ összes szava sem lenne elég?
     Olga pedig teljesen magára marad. Szokatlanul egyedül van, még annak ellenére is, hogy ő maga próbál meg mindenkit elüldözni, eltaszítani maga mellől. Akkor is hol van egy anya vagy egy testvér, aki segítő kezet nyújtana? Akit nem riaszt el az undok modor? Egy családtag, aki akkor is ott van, ha nem kér belőle?
     Igazán valós, nyers, őszinte, szókimondó, fájdalmas, nem kertelő érzelmi hullámvasút, mint amilyen valójában is, amikor elhagynak.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

doktordrin>!

Milyen bonyolult keverék egy emberpár. Ha a kapcsolatuk megroppan és széttörik is, rejtett, titkos utakon továbbra is működőképes marad, nem hal meg, nem akar meghalni.

194. oldal

Rituga P>!

Volt valami, ami nem működött az érzékszerveimben. Valami megszakadt az érzékelésben, az érzelmekben. Olykor rájuk hagyatkoztam, olykor visszariadtam tőlük. Például a szavaktól: képtelen voltam megfelelni a kérdésekre, minden lehetséges választ abszurdnak találtam. Eltévedtem a hol vagyokban, a mit csinálokban. Elnémultam a miért tövében. Egyetlen éjszaka leforgása alatt lettem ilyen. Talán – hogy mikor történt, nem tudom – mindazok után, hogy hónapokig szembeszálltam, ellenszegültem, egyszerre viszontláttam magam a könyvekben, és akkor elborultam, visszavonhatatlanul elromlottam. Egy elromlott óra, amelynek fém szíve tovább ketyeg, de mostantól minden időt összezilál.

Kapcsolódó szócikkek: kérdés · könyv · szó · válasz
agisajt>!

Azt akarod mondani, hogy mellettem csak szorongtál? Azt akarod mondani, hogy ha velem hálsz, megöregszel? A halált a seggem feszességén akarod mérni, azon, hogy milyen kemény volt régen és milyen lottyadt ma? Ezt akarod mondani?

43. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

Talán valóban szép maradtam annak ellenére is, hogy a férjem úgy törte össze és hajította el magától a szépségem tudatát, ahogyan az ajándék csomagolópapírját szokták kidobni a szemétbe.

94. oldal

virezma P>!

Attól a pillanattól fogva, hogy beleszerettem Marióba, folyton attól rettegtem, hogy megundorodik tőlem. A testemet tisztogatni, szagtalanítani, eltüntetni a fiziológia minden kínos nyomát. Felemelkedni. El akartam szakadni a földtől, azt akartam, hogy lebegni lásson, odafent, a magasban, ahogyan csak a hibátlanul tökéleteseknek adatik meg. Addig nem jöttem ki a fürdőszobából, amíg a büdösség ki nem szellőzött, kinyitottam a csapot, nehogy meghallja a vizelet csobogását. Suvickoltam, csutakoltam magam, minden másnap hajat mostam. A szépségre úgy gondoltam, mint szüntelen erőfeszítésre, mely kiküszöbölheti a testiséget. Azt akartam, úgy szeresse a testemet, hogy közben feledkezzen meg mindarról, ami a testiség benne. A szépség maga ez a megfeledkezés, tűnődtem szorongva.

112-113. oldal

Chillingó>!

Ha ő mást szeret, bármit teszel is, semmit sem ér, lepereg róla, nyomtalanul. El kell fojtanod a fájdalmadat, el kell kerülnöd, hogy bármiféle gesztusokra, sikoltozásokra ragadtasd magad. Vedd tudomásul, hogy mások a gondolatai, más a szobája, ő elszökött, hogy a más testébe temetkezzen.

19. oldal

doktordrin>!

Megmozdultam, úgy éreztem magam, mint egy rosszul összeillesztett papírmasé figura két fele közé szorult sóhaj.

146. oldal

fülcimpa>!

Hitvány, gyáva alak. Annyira, hogy még el sem merte mondani nekem, mi történt vele valójában. Képmutatóan él családi életet, képmutatóan volt házastárs, és képmutató volt a szexualitásban, csak hogy időt nyerjen a gyávaságához, hogy kontroll alatt tartsa, hogy apránként nyerjen erőt ahhoz, hogy elhagyjon engem.

79. oldal, Magvető Budapest

Leliana >!

Milyen súlyos hiba volt az én életem lényegét Mario szokásaiba ágyazni, melyeket ő elővigyázatos házastársi érzelmekkel közvetített. Milyen súlyos hiba volt az én értelmemet az ő jóváhagyása alá rendelni, az ő odaadásától, az egyre gyümölcsözőbb életútjától függővé tenni. És legfőképpen, milyen súlyos hiba volt hinni abban, hogy nem tudok nélküle élni, amikor egy ideje már abban sem voltam biztos, hogy mellette egyáltalán élek-e még.

31. fejezet

Chillingó>!

A dolog lehangolt. Lám, hát ez vár rám, töprengtem. Az efféle esték. Megjelenni idegen emberek otthonában, homlokomon a billog: ez a nő új életet akar kezdeni. Más, boldogtalan házasságban élő nők kezére jutok, akik majd a saját ízlésük szerint való rokonszenves férfiakat kommendálnak nekem. A játékba bele kell egyeznem, tilos bevallanom, hogy engem ezek a férfiak csak zavarba hoznak a valamennyi jelenlévő előtt nyilvánvaló céljukkal, azzal, hogy kapcsolatot akarnak teremteni az én fagyott lényemmel, nálam akarnak felmelegedni, hogy aztán engem melegítsenek fel, és rajtam próbálgathassák a csábító szerepkörét; ők is magányosak, akárcsak én, megkoptak az üres évektől és az árulásoktól, külön élnek, elváltak, özvegyek, elhagyták őket vagy ők hagytak el mást.

197. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stacey Halls: Familiárisok
Paola Peretti: Én és a cseresznyefa
Szabó Magda: Az ajtó
Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra
Tracy Chevalier: Az utolsó szökevény
Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül
Sabine Durrant: Így emlékezz rám
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Luca Di Fulvio: Amikor az álmaink ránk találnak