Aki ​megszökik, és aki marad (Nápolyi regények 3.) 504 csillagozás

Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Elena ​és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból.
A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék.

A nemzetközi sikert a Nápolyi regények című… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Park, Budapest, 2021
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633557488 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2020
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633557082 · Fordította: Matolcsi Balázs
>!
Park, Budapest, 2020
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633557488 · Fordította: Matolcsi Balázs

2 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Nápolyi regények

26 tag · 2 karc · Utolsó karc: 2020. március 2., 13:17 · Bővebben


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Elena Greco · Lila Cerullo


Kedvencelte 65

Most olvassa 43

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 139

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

n P>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Az a kivételes helyzet van most, hogy mindenkivel egyetértek. Azokkal is, akiknek nagyon tetszett a regényfolyam harmadik része, meg azokkal is, akik azt gondolják, hogy már egy szappanoperához kezd hasonlítani, plusz még a szereplők sem lettek szimpatikusabbak. A szappanoperáknak meg van az a tulajdonsága, hogy a történet csavarjai (ha vannak, márpedig mindig vannak) továbbviszik a nézőt, itt meg az olvasót. Kiváncsivá tesznek a folytatásra. Persze, ehhez azért jó kis sorozatnak kell lennie, de ehhez Ferrante nagyon ért, bár az ő esetében a szappanopera (nem írom le többször ezt a szót, mert talán inkább negatív, mint pozitív a csengése), szóval, hogy ő nagyon ért ahhoz, hogy Elena és Lila regényes életét valódi irodalommá varázsolja. Na, ez a varázs az, ami aztán váratja velünk a folytatást is. Annak ellenére, hogy a szereplőkkel nemigen tudtam azonosulni, mégis sokszor elkapott a hevület, hogy jaj ne, ezt a lépést ne tedd meg, mert veszett fejsze, és hát az utolsó oldalakon ki is derül, hogy rám kellett volna hallgatni. (csak viccelek).
Még két mondandóm van: spoiler

sztimi53>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Én mai napig nem tudom, hogy Ferrante hogy csinálja, de még ha olvasási válságban vagyok is, ő nem ereszt a lapok közül. Végig kell mennem a történeten, bármi áron, akkor is ha nehéz, fáj. Sohasem unom, ha le is rakom néha, akkor is csak levegőre, ételre, italra vágyom, aztán vissza kell másznom a történetbe. Annyira ismeri a lelket, annyira tudja hogy és miként hibázunk, azokat milyen rosszul reagáljuk le, ezzel rontva önnön sorsunkat, és azt is tudja, hogy hogyan kerekedünk felül ezeken, hogyan kell át- és túlélni bármit, és annyira tudja mit jelent nőnek lenni, anyának, barátnak, egyáltalán embernek.

Az alaptéma még mindig megmaradt: a barátság, két nő barátsága szolgáltatja az alapot. Ez a kapcsolat egyre nehezebb, nem csak azért, mert a nők barátságát a féltékenység (a másik külsejére, intelligenciájára, a férfiak érdeklődésére, stb.) és az ebből fakadó versengés nagyban befolyásolja, hanem mert ahogy idősödünk, más környezetben, más emberek befolyásának kitéve már lehetetlen fenntartani azt a szövetséget, amit kislányként kötünk. Túl sokat változunk, kevesebb idő marad a másikra, elhallgatunk dolgokat, hol félelemből, hol gonoszságból, hol tapintatból. A hetvenes évek Olaszországa amúgy is elég komplikált hely, az elmaradt délen beindul az iparosodás, munkásmozgalmak állnak ki a túlhajszol, elnyomott, alulfizetett, néha szexuálisan zaklatott munkaerők mellett, ugyanakkor a nők helyzetének javulása beindul, a feminizmus elkezd virágozni, a házasság szentségét sem veszik már olyan komolyan, de azért a vallási befolyás igen erős. Ebben a politikailag zűrzavaros időben érnek igazán nővé, mind Lenu, mint Lila: találnak társat, lesznek anyává, csinálnak karriert. A könyv kitér az anyaság nehézségeire, az első pár hónap poklára, különböző anyatípusokat mutat be, és azt a lányok hogyan követik el ugyanazokat a hibákat, amit a szülőanyák, vagy a ritka eseteket azt, amikor tanulnak a hibákból. A nem sikerült házasságok konfliktusairól is hallunk, pl. a rossz szexről, ami még inkább lehúzza a kapcsolatot, továbbra is foglalkozik a társadalmi különbségekkel, azzal, hogy milyen nehéz kitörni a nyomorból, ha sikerül mennyire nehéz beilleszkedni egy másik “osztályba”, az örök kisebbrendűségi érzéssel, ami nem hagyja el az embert, akkor sem ha különb azoknál, akik beleszülettek ebbe a miliőbe. Bemutatkozik a nyomor, a maffiaszerű rétegek jóléte, és az írói, újságírói körök, Nápolytól Milánón át Firenze is elénk tárul. És persze szóba kerül az írás, a termékeny és az írói válság korszakai.
A két nő között megkezdődik az igazi szakadás, túl sok az ellentétes vélemény, az irigység, a másik kapcsolatainak rosszallása, a túl sok és túl hideg csend és a ki nem mondott szavak úgy érzem javíthatatlanul elvágják a gyerekként eltéphetetlennek tűnő kapcsot. Elsorvad, ismeretséggé fajul.

spoiler

Nekem megint nagyon tetszett, persze egy sorozat harmadik kötete nem tud annyi újdonságot nyújtani, mint egy első, ám így is az év egyik legjobb könyve számomra. A negyedik még várat magára. A befejezés, ami majd megöl picit, mert nem lesz mire várnom, mert fájdalmas lesz, és nem lesz több olvasatlan Ferrante. Addig meg be kell érnem a sorozattal. Állítólag kiváló. Bevizsgálom.

2 hozzászólás
Amadea>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Nem tudom, Ferrante hogy csinálja ezt; mélységesen undorodom a szereplőktől, megvetem, ostobának tartom őket és éktelenül dühös vagyok, ugyanakkor képtelen vagyok elszakadni a soros kötettől, ahogy a lányok a nápolyi telep mikrokozmoszától.

Nem bírom felfogni, hogy ezek a nők – mert Elena és Lila időközben felnőttek, 25-30 évesek – mi a fészkes fenéért ragaszkodnak… pontosabban nem ragaszkodnak, hanem képtelenek tovább lépni a telepi világtól és az ott élőktől, ha más nem, a telefon, mint valami köldökzsinór továbbra is hozzáköti őket annak erőszakos, gyűlölettől átitatott levegőjéhez. És persze a telep sem ereszti szülötteit. A lakók olyanok, mint egy kiterjedt nagycsalád, aminek különböző ágai időnként igyekeznek elpusztítani a másikat, hogy aztán szövetkezzenek egy másik ellen. Akinek sikerül megszökni, az is ott hagy magából valamit és értesül a szülőkön, rokonokon keresztül, hogy a többiek mit pletykálnak róla és ennek fényében hogyan változik a család megítélése – és jaj annak, akit a pletykák megtalálnak. Ez az éra semmit nem ad, de mindent elvesz.

A harmadik kötetben már tágabb perspektívából látjuk a képet, új szereplők lépnek a lányok életébe, ennek ellenére a „törzsgárda” nem változik, az első kötetben megismert telepi gyerekek is felnőttek a lányokkal együtt és a kapcsolatok szorosabbra fonódtak; a hatalmaskodók próbálnak néhány embert behálózni és a szolgálatukba állítani, ki tudja, milyen célból; úgynevezett szerelmek születnek, ami ádáz féltékenységet és köpködést vált ki másokból. Az ellenségek barátok lesznek, a barátok ellenségek, bár ez csak ideig-óráig tart, és a telepet sem kerülik el a hatvanas évek forrongásai és tüntetései.

Mindig megcsömörlök ettől a hihetetlen gyűlöletáradattól, ami a szereplőket jellemzi, mintha senki nem érezne tiszta szeretetet valaki más iránt, mindent beárnyékol a maró rosszindulat. Egy apa lek*rvázza az unokája anyját – újabb felhőtlen kapcsolatot alapozva meg –, de minden vélt bűn megbocsátást nyer a Pénz által. A telepen akkor van értéke egy lánynak, ha minél több pénzt tol a család alá – ha nem az ő boldogulások minden gondolata, egy rühes kutyánál is rosszabbul bánnak vele –, mindegy, hogy kitartottként vagy tizenkét óra munka eredményeként teremti azt elő.

Nagyon sokat lehetne még beszélni a könyvről és magáról a sorozatról, de minimális spoiler nélkül nehéz. Pl. nagyon érdekes, ahogy Elena próbálja önálló személyiségként meghatározni magát, kicsoda ő Lila, a család, a vele szemben támasztott követelmények nélkül.

Borzasztó és rettentő addiktív ez a sorozat, nehéz kivonni magunkat a hatása alól.

6 hozzászólás
meseanyu P>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Most nem volt meg igazán az az érzés, ami az első két részben, hogy annyira érdekel, beránt a történet, csak a háromnegyedétől éreztem azt, hogy újra beindulnak az események. A vége megint roppant meglepő volt, nagyon kíváncsi is leszek az utolsó részre, de hagyok most egy pár hét pihenőt magamnak, és könnyedebb olvasmányokkal folytatom. Kicsit megviselt most ez a kilátástalanság, hogy bármerre mész, bármit csinálsz, a múlttól nincs menekvés.

Nita_Könyvgalaxis>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Önmagad elől nem tudsz elszökni.

Bár a második kötetet számomra nem tudta felülmúlni, de a harmadik Nápolyi-regényt is borzadással teli élvezettel olvastam. Mert ami és ahogy történik, azt nem lehet élvezetesnek nevezni, viszont az írásmód, a szereplők, Ferrante mesélése még mindig ugyanolyan zseniális.

Lila és Lenú kapcsolata talán ebben a kötetben a legizgalmasabb. Bár keveset találkoznak, mégis folyamatosan hatással vannak egymásra, a beszélgetéseik meg általában valami olyan kimondásához vezetnek, amiről nem is gondolták volna, hogy valaha elhangozhat köztük. Már nem azok az önfeledt kislányok, akik beejtették a pincébe a babáikat, de valahol még mindig szeretnének azok lenni.

Ebben a részben sok szó van a politikai forrongásokról, változásokról. Bevallom, ezeket a részeket én kevésbé élveztem, de megértem, hogy Lila és Lenú sorsához ez is hozzátartozik. Engem még mindig a telep élete és a két lány kapcsolatának kapcsolata érdekel a legjobban. Néha úgy érzem, mintha én is ott, velük élnék, érzem a kétségbeesésüket, bánatukat és az apró örömeiket is.

A harmadik kötet vége utána pedig igazán kíváncsian várom, mi is fog történni a negyedik részben. Ferrante, kegyetlen vagy ám velünk, olvasókkal is.

3 hozzászólás
Kókuszka >!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Ez a rész nem lett a szívem csücske. Annyi jó értékelés született róla, hogy félve írom le, de se tartalmilag, sem stílusában nem tetszett. Egyedül az olasz temperamentum jött át. Lenu és Lila nem lettek a barátnőim.

volgyi_anna I>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Két nap alatt elolvastam :) A második rész eddig számomra a beszt, de a folytatás is lendületes, érdekes. Milyen furcsa, hogy míg az első részben idegesített egy kicsit a sok név, mostanra (és már a második részben sem) egyáltalán nem így volt, mert nem hoz be annyi új szereplőt az írónő a történetbe, hogy zavaró legyen.

Kovaxka P>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Picivel kevésbé tetszett, mint a második rész, de töretlenül imádom a sorozatot. A lányok egyre érettebbek és felnőttebbek, de egyre távolabb is kerülnek egymástól. Új szerepek, új kihívások várnak rájuk, nőként, feleségként és anyaként is nagyon különbözően élik az életüket. Kicsit sok volt a politika és a baljós történés, belefáradtam a végére. Izgatottan várom a lezárást!

IrodalMacska>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Míg a Nápolyi regények előző két kötete Lila és Elena versengéséről szóltak, addig a sorozat ezen részében a lányok életútjai teljesen kettéágaznak: Lila a semmiből – egy gettóból és egy szalámigyárból próbál egyedülálló anyaként kitörni (egyetlen segítsége Enzo, akihez egy nem mindennapi, kissé érthetetlen kapocs fűzi), míg Elena íróként, anyaként és friss feleségként próbál helytállni. Ugyan a könyv elején még mindig érezhető Elena Lilától és az ő véleményétől való függése, a kötet közepe felé megrázza magát és próbál kitörni Lila árnyékából, abból a démoni befolyásból, amellyel a „barátnő” behálózta.

Mocsok, gyűlölet, a szegények/felkapaszkodottak és a jóba beleszületett semmirekellők között húzódó antagonisztikus ellentét, házasságtörés, irigység, gyilkosságok, munkásmozgalmak kelnek Ferrante segítségére abban, hogy függővé tegyék az olvasót ettől a gyűlöletes világtól. Csupa szenny, mégis roppant addiktív.

Ami pedig a címet illeti… aki megszökik, az biztos, hogy el is szakad? És aki marad, valóban veszít?

Dors_Peabody>!
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Továbbra sem értem mi ennek a sorozatnak a varázsa. Nem szeretem az olaszokat , nem szeretem a közeget, amiben a regény játszódik. Nem szeretem a politikai okoskodást, amire sok sok oldalt szán a szerző, beszéltetve a szereplőit. És ha már a szereplőknél tartok. Egyszerűen rühellem Elenát (van annak jelentősége, hogy egyik főszereplőnek ugyanazt a nevet adja a szerző, mint amit ő visel?). Önző, gyermeteg, irigy, gyenge. Persze minden jellemvonásának megvan az oka, de fejlődni képtelen. Elenánál talán csak Ninot rühellem jobban. Nárcisztikus majom (már bocsánat, ha valaki szereti). Pierto szánalmas, bár őt sajnálom. Az egyetlen számomra érdekes szereplő Lila. Az ő története érdekel. Elképesztő erő van abban a nőben, pusztító erő. Félelmetes. És pont ezért bár érdekes, őt sem szeretem.
Nem tudok semmit írni a könyvről, amit szeretnék benne. és mégis ott van a DE. Letehetetlen és szeretem. Nem tudom mit, de szeretem.

És végül egy idézet: „ Esőcsepp voltam egy pókhálón, vigyáztam, hogy le ne pottyanjak.” Ebben az évben ez a legszebb gondolat, amit olvastam. Én is esőcsepp vagyok, aki idén lepottyant. Ebben a mondatban számomra mély önazonosság van. Már csak ezért az egy gondolatért is mély hála és köszönet Elena Ferranténak.


Népszerű idézetek

Szelén>!

Egy olyan társadalom, amely természetesnek veszi a nők intellektuális energiájának elpazarolását csupán a családra és a háztartásra, önmaga ellensége, anélkül, hogy észrevenné.

362. oldal

1 hozzászólás
hollow_crown>!

Esőcsepp voltam egy pókhálón, vigyáztam, hogy le ne pottyanjak.

376. oldal

apple_pie>!

A mesékben azt csinál az ember, amit akar, az életben meg azt, amit lehet.

343. oldal

Füles>!

Ma már így látom.:nem a telep beteg, nem Nápoly, hanem az egész világ, az univerzum vagy az univerzumok

20. oldal

Ildó P>!

Szükségünk lett volna rá, hogy újra testet öltsünk a másik számára, de túlságosan eltávolodtunk egymástól, nem tudtuk megtenni.

314. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elena Greco · Lila Cerullo
RóbertKatalin IP>!

Úgy éreztem, van valami a könyvekben, nemcsak az enyémben, hanem általában a regényekben, ami őszintén felkavar, egy csupasz, lüktető szív…

Véda P>!

Mi a képzelet, és mi a valóság, ki az árnyék és ki az eleven test?

355. oldal

apple_pie>!

Szedte áldozatait a mocsok, a korrupció, az erőszak, mégis, a nép dalolva szavazta meg, újra és újra a politikusokat, akik elviselhetetlenné tették az életét.

18. oldal

hollow_crown>!

Fontos volt, hogy elmondhassam, úgy tűnt nem is a fülével hallgat, hanem egy olyan szervvel, ami csak neki van, és ami elfogadhatóvá teszi a szavaimat.

208. oldal


A sorozat következő kötete

Nápolyi regények sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Mazzantini: Újjászületés
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom
Fanny Flagg: Érdemes élni
Jennifer Probst: Trükkös házasság
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Amy Harmon: Csak a szél tudja
Silvia Avallone: Egy barátság története
Baráth Viktória: Egy év Rómában