A ​felnőttek hazug élete 181 csillagozás

Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

A Nápolyi regények szerzőjének új könyve
Felnőni? Mivégre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani?
Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön?
A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást.
Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Park, Budapest, 2020
344 oldal · ISBN: 9789633556849 · Fordította: Király Kinga Júlia
>!
Park, Budapest, 2020
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633556832 · Fordította: Király Kinga Júlia

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 44

Várólistára tette 207

Kívánságlistára tette 184

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Málnika >!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

”Belefáradtam, hogy mások szavai uralják az életem. Tudnom kell, hogy ki vagyok, hogy milyen személy válhat belőlem…”

A felnőttek hazug élete a gyermekkor végének, a küszöbönálló felnőttkornak és az identitászavarnak a regénye. A könyv egy hihetetlenül erős mondattal indul, Giovannát csúnyának nevezi édesapja, összehasonlítva őt Vittoriával. A szavakkal megsebzett lány elhatározza, hogy megnézi magának az eltitkolt, rondának, gonosznak és irigynek titulált nagynénit, lemerülve Nápoly mélyére. Miközben önmagát keresi, a külső és a belső csúfságot kutatja, feltárul előtte saját nőiessége, felfedezi a szexualitást, a rothadó emberi kapcsolatokat, a hazugságok szövevényeit, sőt megkérdőjelezi Isten mindenhatóságát is. Az írás erőteljesen megragadja a “baj van velem és baj van a világgal”-érzését. Bár fejlődésregényként emlegetik, a naiv lányként megismert kamasz főszereplő története sokkal inkább negatív fejlődésregény, amely olvasás közben teljesen lehúz. Az álnéven publikáló Ferrante kiválóan önti szavakba az emberi rútságot, a Briliáns barátnőm után azonban újabb keserű szájízzel megállapítom, hogy nem nekem ír.

8 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Csalódás volt most nekem ez a könyv. A szeptemberi megjelenése körüli nagy hírverésnek köszönhetően természetesen én is felpakoltam a kívánságlistámra és nagy örömömre névnapi ajándékként hamarosan a kezemben is tarthattam. A nagyon szép, letisztult stílusú borítót látva még joggal reménykedtem, hogy egy remek olvasásélmény vár majd rám. Az már az első néhány oldal után kiderült számomra, hogy sokkal inkább a Nápolyi regényekhez áll közelebb, mint Ferrante korai regényeihez. Talán a szókimondóbb, nyersebb fogalmazásmód az, amiben kicsit visszaköszönnek a korai regényei. Ferrante most is a Nápolyi regényfolyam során már megismert sajátos déli hangulatot tárja elénk, a temperamentumos és nyelvjárásban beszélő, kevésbé iskolázott szereplőin és a hegytetőn élő gazdag, értelmiségi családokon keresztül. Ebben a történetben Giovanna visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg felnőtté válásának viszontagságos éveit. Nemcsak a szokásos tinédzserkori problémákat – testi, hormonális, érzelmi változások, első szerelmek –, hanem a szülei házasságának szétesését is át kell élnie. Giovanna, miközben felveszi a kapcsolatot apja családjával régen elfeledett és takargatott családi titkokra lel és rádöbben a felnőtt világ hazugságaira. Az elfeledni kívánt családi háttéren keresztül bepillantást nyerhetünk a városon belüli hatalmas társadalmi és kulturális különbségekre. A könyv nagyjából a feléig élvezetes és olvasmányos, aztán egyre inkább következetlenné és csapongóvá válik a történet, a vége pedig teljesen befejezetlen maradt. A titkokat és hazugságokat szimbolizáló karkötő története is eléggé kesze – kusza és a rejtély végül megoldatlan marad. Valószínűsítem, hogy szándékolt ez a kurta furcsa befejezés, hiszen így kellő népszerűség esetén könnyedén folytathatóvá is válik, azonban így meglehetős hiányérzettel tettem le a könyvet. Sajnos a magyar fordítás minősége mellett sem tudok szó nélkül elmenni, egy darabig szorgalmasan jegyzetelgettem a furcsábbnál furcsább mondatokat, aztán egy idő után meguntam. Ízelítőül néhányat felvonultattam ebben a karcban link.
Sajnálom, hogy ezt kell írjam, de véleményem szerint Ferrante magyarul megjelent könyvei közül ez a leggyengébb.

13 hozzászólás
IrodalMacska P>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Ha meg kellene neveznem valamit annak okaként, hogy miért szippantott be engem is a Ferrante-láz, az egyértelműen a szerző szókimondása lenne.

A felnőttek hazug élete elbeszélője Giovanna, aki a történet kezdetekor 13 éves. Tipikus kamasz: kutatja a szexualitást, a maga esetlen, tapasztalatlan módján igyekszik megélni azt, mindezt persze egy lázadással, önelemzéssel tarkított, identitáskrízis sújtotta élethelyzetben.

Gianní a következőképpen jellemzi magát : „Csúnyának érzem magam, a természetemet förtelmesnek tartom, és elepedek egy csepp szeretetért.” vagy „Gőgös vagyok, hitvány és gyakran igazságtalan.”

Tipikus tinédzser, aki az önleértékelésből hobbit űz, de természetesen nemcsak önmagával, a környezetével szemben is roppant kritikus – gúnnyal, cinizmussal tekint az iskolára, a szüleire és mindenkire, aki nem fér be a köreibe, mindeközben mégis vágyja, hogy feltétel nélkül szeressék. Saját magát nem egy egészséges önértékelésből fakadó valójában, sokkal inkább a másokhoz való viszonyában tudja definiálni, de hogy ki és mi ő igazából, arra nem tud egzakt választ adni.
Érdekes, hogy elhangzik a regényben egy mondat: „elvesztettem a körvonalaimat”, ami pedig visszautal a Nápolyi regényekbeli Lila „kontúrvesztésére”.

Mindez a körvonalvesztés és az óriási identitászavar, a naiv kislányból szkeptikus kamasszá válás egy Giovanna édesapja által elejtett félmondatból ered, amely Giannít a nagynénjéhez, Vittoriához, mint a család gonoszához, rútjához, a világmindenség legsötétebb teremtéséhez hasonlítja. A lány felkeresi a számára ismeretlen nénit, aki se nem tipikusan rossz, se nem csúnya, azonban az egyetlen őszinte ember a családban. Érdekes Vittoria karaktere, megtestesíti mindazt, amit a képmutató társadalmunkban is tapasztalhatunk: aki ki meri mondani az igazságot, fel meri vállalni a konfliktust, az csak rossz ember lehet. Holott – véleményem szerint – a gonoszság a játszmákban, a köpönyegforgató viselkedésben rejlik. Giovanna családja sem akar szembesülni az igazsággal, a tisztességes, rendes, értelmiségi élet egyfajta értékítélet, amellyel szöges ellentétben áll az érzelmek kimutatása és az igazság felszínre kerülése. Ezen a ponton merül fel bennem a kérdés: mi számít mérgező családnak? Ahol konfliktus konfliktust ér vagy a látszólagos nyugalom is lehet lélekölő, amikor a feszültség csak hullámzik a kulisszák mögött?

Érdekes kérdést vet fel maga Ferrante is a valódi személyiségünkkel kapcsolatban; mikor mutatkozik meg az igazi én? Amikor egy mesterséges status quonak köszönhetően elfojtjuk a legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket vagy amikor szabad utat engedünk azok felszínre törésének?

„Vajon csak bizonyos emberekkel esik meg, vagy – egy adott ponton túl – minden ember hajlamos arra, hogy elsötétüljön előtte a világ? És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobusztusabb érzelmek – a szerelem és a gyűlölet – elvakítanak?”

A történet egyébként Nápolyban játszódik, amely szintén hozzájárul a regény fülledt hangulatához.

Gianní életét tovább bonyolítja a szülők válása, a múltban csírázó hazugságok, hűtlenség és álszentség. Amikor a kamaszlány apaképe összedől, mindenhol az ideális férfit kutatja, új bálványt keres magának, aki a csalódottságból kivezeti és olyan példát mutat neki, amelyet újfent érdemes követni. Beleássa magát a vallásba is és egy istentisztelet során meglelt tökéletes férfira először mint vágyai tárgyára, majd olyasvalakire tekint, akinek sokkal inkább a tiszteletét, megbecsülését akarja kivívni. Fantasztikus ív, elképesztő fejlődéstörténet!

A regényt mindeközben végigkíséri egy tárgy, a karkötő, amely végiggondolva, értelmezve az olvasottakat, a megalázottság, az érzéketlenség, a hűtlenség szimbóluma, ami bárhonnan bárkihez is kerüljék, szenvedést generál.

Elképesztően erős olvasmány, érettebb kamaszoknak is ajánlanám (egyfajta görbe tükörként), de sokkal inkább felnőtteknek – úgy érzelmi analfabétáknak, mint kiegyensúlyozott személyeknek, mindenkinek 15-100 éves korig.

>!
Park, Budapest, 2020
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633556832 · Fordította: Király Kinga Júlia
4 hozzászólás
dtk8 P>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Nem tudom nem a nápolyi regényekhez hasonlítani. Egy csomó szereplő ismerős, bár itt sokkal, sokkal többet káromkodnak.
Olyan, mintha egy alternatív valóságban Lenú és Nino összeházasodott volna, és ebben a könyvben ők lennének a szülők. Rettenetes szülők persze, akik nem figyelnek a lányukra, és aki különféle stratégiákat eszel ki arra, hogy hogyan legyen felnőtt. Fájdalmas olvasni, és erősen koncentrálok, hogy ne vonjak párhuzamot a saját tapasztalataimmal.
Nagyon szeretem a Ferrante-könyvekben, hogy szereplők teljesen másképp viselkednek, mint ahogy én várnám, de mégsem irracionálisan. Nem kiszámítható, és akármeddig bírnám olvasni. Lehet, hogy ez sem fog itt megállni, én mégis elegáns megoldásnak tartanám most befejezni, mert így is kerek egész.
A fordítás néha ledobott a szövegről, hogy is mondjam, olyan sükebóka :)
Szóval én szerettem, de azért nem ajánlanám olyannak, akinek a nápolyi sem tetszett. Bocsi @szavanna

3 hozzászólás
volgyi_anna I>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Sajnálom, hogy csak ennyi, lehet, hogy szigorú vagyok, de azon túl, hogy értékeltem a regény szókimondó sorait (mint ahogy Ferrante esetében mindig), egyetlen fontos elemet igencsak hiányoltam: a határozottabb cselekményvezetést. Sokáig vártam, hogy kifusson valamerre a történet, de helyette csak darabokat kaptam egy kamaszlány életéből, amik habár igényes stílusban meséltek a problémáiról, és érdekes karaktereket ismerhettünk meg általuk, valahogy kevésnek hatottak. Átjött az üzenet, mégis végig úgy éreztem, hogy tartunk erre meg arra, de valójában semerre, és ez az érzés akkor is velem maradt, miután becsuktam a könyvet.

Edmond P>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

“ És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobosztusabb érzelmek – a szerelem és a gyűlölet – elvakítanak? “

A nápolyi regények után kíváncsian kezdtem bele Elena Ferrante új regényében, mit ne mondjak, magasra tette a mércét Lila és Lenu történetével, viszont ez az új regény is hozta a maga formáját, Giannì egy nagyon összetett karakter, ahogyan a regény felépítése és alapötlete is. Mondanám, hogy valamelyest hajaz is a Nápolyi regényekre, viszont ez nem meglepő, a helyszín, az atmoszféra mind ugyanaz, de ez abból is következik, hogy ez Elena Ferrante otthona, úgy ismeri az utcákat, mint a saját tenyerét és kijelenthetjük, ha városokkal szerzőket szeretnék párosítani, Nápoly egyértelműen Ferrantehez csatolható.
A cselekményét tekintve mindig izgalmas egy kislány szemszögéből megismerni a történetet, aki annak a végére egy hosszú karakter fejlődésen megy át, míg a regény végére belép a felnőttek életébe, de mondhatnánk úgy is és lehet találóbb is lenne rá: “ a felnőttek hazug életébe “.
A könyv nem az a gyorsan haladó fajta, inkább könnyedén, de lassan bontja ki magát és a benne rejtőző titkokat, de mindemellett a szerzője stílusa következtében nagyon is be tudja rántani olvasóját.

Az én értékelésem mindenképpen 5 csillag, valószínű, hogy egyszer újra fogom olvasni, nem voltam érte annyira oda, hogy kedvenc legyen, de nagyon tudtam így is szeretni a könyvet és elértek a sorokból közvetített üzenetek.

Linszyy P>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Végre egy önálló kötet, ami volt olyan jó, mint a Nápolyi regények sorozat.
Meglepődve látom, hogy nem tarol annyira ez a könyv Ferrantétól, mint ahogy számítottam rá. Nekem tökéletesen hozta azt, amit a sorozat után vártam, és egyszerűen félelmetesnek tartom, hogy ugyanabból a helyszínből, ugyanabból az élethelyzetből, szinte ugyanolyan szereplőkkel még mindig ki tud hozni az író olyan történeteket, amik teljesen mást adnak, mint az előzőek.

Itt egy gazdag réteghez tartozó, kiemelkedett családot látunk, akik megtagadják a más szinten lévő rokonaikat. De persze mindegy, hol vagyunk és mennyit keresünk, az élet ettől még nem válik egy csapásra tökéletessé. Ahogyan erre az eddig gyermeki látásmóddal rendelkező Giovanni is rájön, teljesen kifordul a sarkából az élete.
A szereplők rettentően érdekesek voltak, Giovanni gondolatai magával ragadtak, tényleg nagyon lekötött ez a megint csak lélektani kötet.
Ferrante még mindig egy zseni.
https://youtu.be/DvuulBEh0SI

Könyves_polc>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

A felnőttek hazug élete őszintén, szókimondóan, valamint nagyon realisztikusan mutatja be, hogy milyen az, amikor széthúz vagy éppen szétesik egy család. A történetet Giovanna szemszögéből ismerhetjük meg, aki még tinédzser és keresi önmagát. Az “állóvizet” és egyben az eseménysorozatot egyetlen egy mondtat indítja be, ami a következő: “ Tisztára olyan a pofája, mint Vittoriának!”.
Bővebben:
https://blankakonyvespolca.blogspot.com/2020/12/elena-f…

maya75>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Uhh, ez nagyon nem nekem szólt. Ennyi vergődéstől majdnem elment az életkedvem is.
Úgy látszik, Ferrante-vel nem kell tovább próbálkoznom, már az Amikor elhagytak se tetszett, de azt hittem, csak azért, mert a nő eltúlzott szenvedései borzasztóan idegesítettek, de most itt is megismétlődött ugyanez, egyik szereplővel se tudtam azonosulni, a művelt egyetemi tanárok diskurzusa pont annyira hidegen hagyott, mint az egyszerű, tanulatlan rokonság élete.
Igazából a cím és a borító ragadott meg, azok még most is tetszenek, de a további Ferrante-regényeket most leveszem a várólistámról…

3 hozzászólás
theodora P>!
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Az első néhány oldal után teljesen magába szippantott ez a regény, és bebizonyosodott, hogy Elena Ferrante a kedvenc szerzőim egyike. Könnyen tudtam kapcsolódni Giovanna érzéseihez, gondolataihoz, kíváncsian fedeztem fel vele együtt az ismeretlen tájakat és élményeket.
Tipikusan újraolvasós regény, aminek a hangulata sokáig nem enged!
Akinek nem jöttek be EF korábbi művei, azoknak nem ajánlom, mert ebben töményen benne van az, ami például a Nápolyi regényeket jellemezte – a főszereplők önmarcangolása, a változások megélése és az erős önreflexió.

Most pedig meg vagyok lőve, hogy nincs több elolvasandó könyv tőle (át is vettem molyon a szerzői plecsnit). Ha tudtok hasonló könyvet – kisregényt, mint EF művei, írjátok meg! Domenico Starnone Hurok c. kisregényét már olvastam, ami egyes pletykák szerint nem is véletlenül hajaz EF-ra.

Bővebben a blogon


Népszerű idézetek

Málnika>!

Nem tudod, mert kényelmesebb hazugságban élni.

54. oldal (Park, 2020)

2 hozzászólás
Málnika>!

Igen ám, de valami rejtett erő hatására olykor a legfegyelmezettebb gondolatok is elszabadulnak, és ha akarod, ha nem, egész képsorokat cibálnak eléd a másodperc töredéke alatt.

234-235. oldal (Park, 2020)

Málnika>!

Csakhogy a derűt magamra kényszeríteni nem volt egyszerű. Valahányszor megpróbáltam, sűrű köd ereszkedett az elmémre, és kezdődött elölről az egész lidércnyomás.

26. oldal (Park, 2020)

IrodalMacska P>!

A félelem akkor is hasznos, ha nem vagy életveszélyben: éberen tart.

50. oldal

IrodalMacska P>!

De hiszen a szerelem nem okoz fájdalmat! […] A szerelem magasztos dolog, a leghosszabb távollétet is képes legyőzni, az égadta világon mindent kibír.

199. oldal

3 hozzászólás
Lillás>!

Belefáradtam, hogy mások szavai uralják az életem.

309. oldal

IrodalMacska P>!

Vajon csak bizonyos emberekkel esik meg, vagy – egy adott ponton túl – minden ember hajlamos arra, hogy elsötétüljön előtte a világ? És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobusztusabb érzelmek – a szerelem és a gyűlölet – elvakítanak?

268. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sziklai Róbert: Lakli
Murakami Haruki: Norvég erdő
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Annalisa Strada: Két rózsaszín csík
Domenico Starnone: Hurok
Böszörményi Gyula: Szer'usz világ
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom
Fanny Flagg: Érdemes élni
J. D. Salinger: Rozsban a fogó