Nem hittem volna, hogy egy női életrajzokról szóló könyv ennyire le tud kötni, de ezek szerint simán. Az elején kicsit zavart, hogy az ABC rend miatt összevissza ugrálnak a híres nők az időben, a jelenkori teniszező után az ókori költőnővel, de aztán rájöttem, hogy ez azért jó, mert így kevésbé lesz unalmas. És az is látszik, hogy teljesen más a módszer, mint egy itthoni életrajznál. Nálunk egy életrajz tele van helyszínekkel, évszámokkal, a művek címével meg még mindenféle egyébbel, amit irtóra fontosnak gondolunk, pedig úgysem marad meg. Itt meg? Egy bevezető mondat a gyerekkorról, valami érdekes tevékenység kiragadása, aztán durr a közepébe, és akármilyen kalandos élettörténetről van is szó, bele kell férnie egy nagybetűkkel szedett oldalba. Persze, mert a cél az, hogy bemutassák mitől olyan rendkívüliek ezek a nők. És tényleg azok, szó se róla! Ami tetszett: jópofák a rajzok! Vannak nagyon kezdetleges, óvodás szintűek is, de fényképszerűen pontosak is közöttük, és ez is így jó, mert ugyanolyan sokszínűek, mint a történetek. Az is tetszett, hogy nemcsak régen élt hősnők vannak, hanem olyanok is, akik ma is élnek, sőt olyat is találtam, aki még 15 sincs! Ezzel is közelebb lehet hozni ezt az egészet a gyerekekhez. (Is.) Mondjuk a 6 éves besorolást kicsit korainak találom. Nem hiszem hogy egy 6 évesnek nácikról, népirtásról meg asztrofizikáról szóló könyvet akarnék olvasni, de aztán lehet hogy én vagyok maradi. Ami nem tetszett, hogy tényleg egy kicsit elnagyolt és hatásvadász, és rosszul esett, hogy a száz különleges nő között egy magyar sem volt, pedig románok, csehek, lengyelek viszont többen is. De ami számomra a legfájdalmasabb volt, hogy ez a könyv tényleg lázadó lányoknak szól, mert ha valaki úgy olvassa, hogy bizony már régen nem lány, azért ott motoszkál benne a gondolat, hogy bezzeg mások mennyivel többet kezdtek az életükkel, még fél lábbal meg népirtás közepette is! Ez viszont nem a könyv hibája ugyebár. Az tényleg inspiráló, érdekes és jó hogy van. Ha helyreteszem az egómat, elolvasom majd az első részt is.