Felbolydult ​napjaink 39 csillagozás

Elan Mastai: Felbolydult napjaink

„Mastai ​fantáziadús első regénye szórakoztatóvá teszi az időutazás szokásos hagyományait és számos paradoxonját. Hab a tortán a sok remekbe szabott párbeszéd, melyek Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak című könyvét idézik.”
Publishers Weekly

Tudod, hogyan képzelték el az 50-es években a jövőt az emberek? Nos, minden annak megfelelően alakult! Tom Barren 2016-jában az emberiség egy techno-utópisztikus paradicsomban él, ahol repülő autók, mozgó járdák és holdbázisok vannak, soha nem romlik meg az avokádó, és soha nem alakult ki a punk rock… mert nem volt rá szükség.
Csakhogy Tom valahogy mégsem találja a helyét ebben a káprázatos, idealista világban, pláne nem azután, hogy a feje tetejére áll az élete. Egy elhamarkodott döntés azonban nemcsak a mindennapjait változtatja meg, hanem az univerzum szövetét is. Időutazása nem a tervek szerint végződik, és így a mi 2016-unkba, vagyis abba a világba téved, melyet mi valósnak hiszünk. Tom… (tovább)

Eredeti mű: Elan Mastai: All Our Wrong Todays

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
336 oldal · ISBN: 9789634193241 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193234 · Fordította: Ballai Mária

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Marty McFly


Kedvencelte 2

Most olvassa 6

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
phetei P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Furcsa, ugyanakkor meglehetősen szórakoztató gondolatkísérletekre ad lehetőséget, mennyire vegyes ennek a könyvnek a megítélése. Mindig felmerül bennem ilyenkor, hogy vajon engem talál el jó időben egy adott könyv, ennyire félrement a marketingje, vagy egyszerűen csak fogadjuk el, hogy az irodalom végletesen szubjektív műfaj. Ember legyen a talpán aki megpróbál igazságot tenni és ez talán nem is szükséges.

A Felbolydult napjaink rendkívül komplex és mélyen rétegezett olvasmány, amely igencsak igénybe veszi az olvasót. Teljesen megértem azokat akik nem találták meg a számításukat a könyvben, ugyanis első, felületes olvasatra a könyv ajánlói teljesen mást ígérnek.

„Üdítően derűs képet fest az emberiség jövőjéről” – ajánlja Andy Weir a borítón, amiben akár még lehet is némi igazság, viszont nagyjából ez a leglényegtelenebb elem a könyvben és könnyen meg is vezetheti az olvasói elvárásokat spoiler. Sorolhatnám ide még a kötet elején írt rövid ajánlókból a példákat, hogy mennyire nem sikerült eltalálni a lényeget, de nem látom sok értelmét. Ezek tanulsága most is az, hogy ne higgy senkinek, ne támassz elvárásokat mások marketing ízű véleménye alapján, olvasd el és dönts magad. Ugyanakkor fonák is ez a helyzet, hiszen a fülszöveg vége viszont meglehetősen pontos képet ad spoiler, de hát ki jut el már a fülszöveg végéig meg különben is, ha ott van Andy Weir a borítón, akkor kell e foglalkozzak egyáltalán a fülszöveg legaljával; még itt a molyon is már a Tovább gombra kell nyomjak, hogy olvasni tudjam. :)

A Felbolydult napjainknak a címe adja vissza legjobban a hangulatát. Túlélni a hétköznapok esetlen sutaságát, leküzdeni mindennapi félelmeinket, vagy kordában tartani sikoltozó önbizalmunkat, még egy tökéletes világban is embert próbáló feladat spoiler, hát még ebben a szürke rögvalóságos disztópiában ahol élünk, nem igaz? A könyv arra a kínos igazságra mutat rá, hogy önmagad elől nem menekülhetsz, hiába utazol az időben, hiába feded el saját tehetetlenséged a kényelmes önsajnálattal a felelősség előbb-utóbb úgyis utol ér; egyszerűbb lenne akkor már inkább elébe menni; akkor legalább tudod, mire számíthatsz. Nagyjából.

A Felbolydult napjaink kőkemény egzisztenciális dráma. Könnyű olvasmánynak tűnik, de hirtelen mélyül; felszínes siránkozásnak tetszhet, de felfelé ívelő pályán mozog; egyszerűnek tűnhet az azonosulás vagy az ellenszenv, de továbblépésre kényszerít. Könnyed, derűs és humoros lenne ez a könyv? Mondjuk úgy, hogy helyenként az. Leginkább akkor, ha meg van benned a kellő önirónia, ha tudsz nevetni saját magadon, ha képes vagy meglátni a lehetőséget a szűkös körülményekben. Ha elfogadod, hogy a csillagok csak a sötétben látszódnak.

Kinek ajánlom:
* Aki az összetett, többrétegű történeteket szereti
* Akitől nem távol az önirónia
* Aki arra kíváncsi, milyen lehet a sci-fi pár év múlva

Kinek nem ajánlom:
* Aki az emberiség üdítően derűs jövőjéről szeretne olvasni
* Aki nem szeret kellemetlen kérdésekkel szembesülni
* Aki nem szereti az időutazásos történeteket

Ha tetszett próbáld ki őket is:
Félix J. Palma: Az idő térképe
David Mitchell: Felhőatlasz
Afonso Cruz: Virágok

A könyvet az @Agave_kiado webshopjában vettem.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193234 · Fordította: Ballai Mária
7 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Rendhagyó, fura szerkezetű, megosztó könyv a Felbolydult napjaink. Persze, mit várjon az olvasó egy olyan kötettől, amelynek a végkifejletében maga a szerző nyilatkozik meg a főszereplő száján keresztül, imígyen:
„…biztos vagyok abban, hogy te magad is megtapasztaltad, milyen nehéz kiigazodni ebben az időutazásos szarságban…”

Valóban rendkívül nehéz lehet a különböző, egymásba csúszó, egymás kimenetelét végzetesen befolyásoló idősíkok között, minden másodpercnyi jövőt veszélybe sodró, a tér-idő kontinuum egyensúlyát feszegető módon artistaként billegni, szaltózni és röpködni.
Ráadásul mindezt úgy, hogy a szerző mintegy a főszereplő emlékirataként próbálja meg tálalni spoiler ötven év lehetséges történéseinek társadalmi, gazdasági, tudományos és nem különben egyéni, egzisztenciális variációit, a lehetséges végtelen számú jövő spoiler fantázia- és a legtöbbször akciódús változatait felvillantva.
Elan Mastai szárnyaló, elszabadult gondolatvilága a legtöbbször szórakoztatott, de úgy gondolom, hogy a regény még az én sekélyes, Marty McFly-nál megrekedt, tudományos-fantasztikus-időutazós világlátásom számára is, kissé túlírt lett, néhol terjengősre sikeredett. De ez feltétlenül írassék az én hozzáértésem hiányának számlájára. Bár csak becsületes 4 csillagot adok a regényre, azért javaslom az olvasását, hiszen bemutatkozó kötetként igazán figyelemre méltó alkotás.

P. S.: Nem szokásom a külsőségekre megjegyzést tenni, de mivel az Agave, az egyik kedvenc kiadóm és már hozzászoktam kiadványaik – beltartalmon kívül is – kiváló minőségéhez, ezért nem hagyhatom szó nélkül, hogy ebben a könyvben szokatlanul sok nyomdahibával, elírással, egyeztetési, vagy egyéb szöveggondozási hiányossággal találkoztam. Talán a sietség…

>!
csartak MP
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Időutazós sztori + szenvelgések fúziója.

Nem igazán tett jót számomra az egyes szám első személyes történetmesélés, mert lassan azt éreztem, hogy valaki folyamatosan kaparja az agyamat, telehordja a gondolataival az enyémet, egy olyan valaki, aki nem is szimpatikus. Mert sajnos a főhőst semmilyen formájában nem kedveltem meg… De el tudom képzelni, hogy pont ez volt a cél, hogy jól belerántson a történetebe, az olvasó többszöri megszólítása is ezt a célt szolgálgatta. Erkölcsi, és morális kérdések is felmerültek, de az említett stílus miatt nem igazán éreztem át. (Hiszen a főszereplő önző módon a saját érdekeit helyezné előtérbe, de végülis ez nem meglepő, inkább olyan emberi. Nem sokan cselekednének másképp.)

Voltak benne izgalmasabb részek, itt csak úgy pörögtek a lapok, mint például a tekerés spoiler az időben, amit egyébként bődületes hülyeségnek tartok, de mégis érdekesen volt leírva. (meg főleg azért, mert „kedvenc” hősöm szívott vele. ;) )

Kiváló filmalap, (Elan Mastai egyébként is forgatókönyvíró)
Szerintem Tom Cruise jelentkezhet a melóra. :)

8 hozzászólás
>!
Oriente P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

„Szóval bocs, de ez nem egy vidám időutazós történet” – mondja nekem Elan.
Én már csak így leelanozom (-ezem?), mert nagyon közvetlen fickó ez az Elan, sokat beszélt hozzám, és valahogy úgy, mintha hétmérföldes cimborák lennénk*. Igen, jól sejted spoiler, nem annyira csípem, amikor úgy beszélget velem a szerző, mintha én lennék az egy és oszthatatlan olvasója, és ezzel elébe szalad annak a sajátos intimitásnak, ami író és olvasó között a szöveg hatására jó esetben kialakul.
Emellett nagyon sok „okos gondolatot” is megosztott velem, amit hatásosan helyezett el többnyire a bekezdések végén, és mindig hajszálpontosan érezhettem azt a félreérthetetlen bizsergést a bőrömön, hogy bizony ez volt a szentencia, a vicces tanulság, a Frappánsság.
Ezen a ponton már biztosan kitaláltad te is spoiler, hogy nem nyűgözött le Elan stílusa.

Szóval ez nem egy vidám időutazós történet.
Az nem baj ám, nem nevetni akartam. És sokak véleményével ellentétben, a főhős hatványozottan megélt lúzeridentitása és imposztor szindrómája sem akasztott ki. Megengedem, volt ennek némi szerepe később a cselekmény bonyolításakor. Bár az is igaz, hogy kevesebből is megértettem volna Tom Barren lelkivilágát, kicsit felpörgethettük volna a dolgokat az első 42 fejezetben. Viszont egy ilyen típusú személyiségnek fontos alkotóeleme a hosszan és keservesen előadott én-történet, ezért végeredményben hiteles a karakter.
Az alteregók megformálását, beleértve a mellékszereplőkét is, már problémásabbnak tartom, de azt hiszem ezek az éles ecsetvonások a gondolatkísérlet (l. alább) átélhetőségét hivatottak szolgálni, szóval jó, legyen, értem én, hogy mire kell a sok hangsúlyos kontraszt. Sajnos azonban itt is érvényesül a fent említett effektus: ha valamit az arcomba tolnak, hajlamos vagyok félrenézni, kicsit forgatni a szemeimet, és mesterkéltnek értékelni az előadásmódot.

Az időutazásos logikai csavarokra nem akarok kitérni. Elan egészen ügyesen kikerült néhány jellegzetes buktatót – amire a kellő helyen mindig fel is hívta a figyelmemet –, de persze maradtak így is következetlenségek. Ezekbe igyekszem ilyenkor nem nagyon belegondolni, teljesen felesleges bosszankodni rajta, ha amúgy nagyjából működik a spekulatív világ a maga szabályai szerint. A könyv második fele bőven rejt kellemesen izgalmas csavarokat, ezért inkább hátradőltem és hagytam hogy szórakoztassanak.
Mert az alaptörténet kibontása szórakoztató és fordulatos. Különösen az alternatív jelen gondolatkísérlete tetszett – ami persze nem új, de bizonyos szinten megunhatatlan kérdés, bármennyire értelmetlen is. Hogyan festene az életünk, ha egy-két paramétert átpöckölnénk, adott pillanatban felhúznánk vagy lehúznánk egy gépkart, és megváltoztatnánk az ok-okozati láncokat? Kicsit ontologikusabban fogalmazva: mennyire vagy te az oka a dolgoknak, vagy a dolgok okai annak ami vagy? Vannak-e állandó elemek két ember találkozásának potenciális kimenetelében, vagy végeredményben mindig a környezet és a hozott anyag dönti el, hogyan reagálunk egymásra? Ha kapnánk egy második esélyt, lejátszhatnánk ugyanazt máshogy – szebben, őszintébben, okosabban?
Valld be, hogy hébe-hóba te is elgondolkodtál már ilyeneken spoiler!

Ahogy a fentiekből kitűnt, vegyesek az érzéseim, de semmiképpen sem egyoldalúan negatívak. Azt hiszem, a történet jobban megfogott volna valamivel kifinomultabb, keresetlenebb tálalásban. Maradjunk annyiban, hogy a tavalyi három időutazós sci-fi eresztésből még mindig ez tetszett a legjobban.

*Persze az utolsó lapokon némileg konkretizálódik a szándék spoiler, de ez utólag már nem változtathat a megütött hangnem jellegén.

>!
ViraMors P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Elöljáróban pár apróságot:
– szeretem az időutazásos történeteket
– szeretem a párhuzamos/alternatív valóságokkal foglalkozó történeteket
– szeretem a létezéssel/tudattal/öntudattal foglakozó történeteket
– és szeretek E/1-ben olvasni
– nem szeretem a hisztit
– pláne nem szeretem a logikátlanságot
Ennyit rólam.

A Felbolydult napjaink az én szemszögemből egy határozottan jó regény lehetett volna, ha jól van megírva. Elejétől a végéig nézve a teljes könyvet, van itt egy nem túl eredeti, viszont jól használható alapötlet, egy egész okés történet és pár ügyes húzás. Lehetett volna egy egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató történet némi izgalommal fűszerezve, ha mindezt nem nyomja el jó adag rinya egy apakomplexussal küzdő csődtömeg előadásában, össze-vissza stílusban, egy-két meghökkentően logikátlan mozzanattal.
Bármennyire furán hangzik, mindezek után azt sajnálom a legjobban, hogy a könyvnek voltak kifejezetten jó pillanatai. Mert így nem tudom őszintén nem szeretni. Annál jobban sajnálom.

6 hozzászólás
>!
Noro MP
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Néhány kulcsszó a könyv „profi” ajánlóiból: humoros, gondtalan, derűlátó, humor, nevetés, Galaxis Útikalauz. Az érintett kritikusoknak én a Garfield képregények olvasgatását ajánlanám, azokat talán nem fogják ilyen csúnyán félreérteni. Való igaz, hogy a „retro-future”, az SF optimista aranykorának megidézése manapság gyakran lesz kockahumor tárgya. De ez a regény nem a korszakot figurázza ki. Szerintem inkább azt a kőkemény kérdést teszi fel, vajon ez az aranykor tényleg olyan optimista volt-e, mint amilyennek gondoljuk? Ennek illusztrálására egy kóros öngúnyban szenvedő narrátor személyét használja fel, de kötve hiszem, hogy ez a borderline depressziós stílus sokakat késztet majd önfeledt kacajra.

Elan Mastai azt képzelte el, hogyan képzelnénk ma el, amit a fél évszázaddal ezelőtt alkotó SF írók elképzeltek. (Örülhettek, hogy ez a mondat nem lett bonyolultabb.) Egy olyan retró világot, amelyben a mai elvárásainknak megfelelő információs technológia ötvöződik a futurista kütyükkel és a világháború utáni idealista optimizmussal. (Mondjuk engem érdekelne, mi lett a hidegháborúval? Mert én nem kevés, durván pesszimista SF-t olvastam ebből az időszakból.) Ez a világ azonban, minden csillogása mellett, valahogyan céltalan. Ez pedig főhősében, az utópiában helyét nem találó Tomban realizálódik a legjobban. Ebben a könyvben maga az eszképizmus kap egy nagy pofont, az SF elemek pedig önmagukra reflektálnak, miközben talán arra keressük a választ, hogy miért is szeretjük ezeket.

A regényt által felvetett kérdések tehát nagyon érdekesek, a felépítését viszont nem találtam meggyőzőnek. Első száz oldala kis túlzással egy történetmentes világleírás, némi romantikus nyafogással körítve. Most őszintén, ki érzi úgy, hogy ennek a kettőnek a rajongói metszetében található? De az egész könyvről el lehet mondani, hogy a nagyon egyszerű és a nagyon bonyolult között oszcillál: míg könnyen érthető stílusa mindenkit meg próbál szólítani, ötletei néha komoly elmélyülést követelnek. Nem azért, mert nem magyarázza el őket, ezt ugyanis megteszi. (Időnként akkor is, ha szó sincsen új ötletről.) Inkább azért, mert egy hétvégi SF olvasó nem biztos, hogy érteni fogja, ez vagy az ugyan miért érdekes? Egy veterán ugyanakkor a történet nagy részét túlságosan lineárisnak fogja találni. Minden újonnan behozott elemből logikusan következik pontosan az a fordulat, amire számítottál. Tom mindig pontosan azt a hibát követi el, amire számítasz. Az első meglepetés valószínűleg akkor fog érni, amikor spoiler – ez viszont már a végjáték kezdete. Azt azonban el kell ismernem, hogy az utolsó részeket nagyon szépen felhozta, sikerült egyszer-kétszer meglepnie, és időutazós történethez illő módon ezt vissza is csatolta a történet elejéhez.

Szóval sokféle potenciális olvasó találhat ebben a könyvben kedvére való ötleteket, de a hibája is éppen ez: túl sok különböző célközönséghez próbál szólni és egyiket sem találja el tökéletesen.

>!
pat P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Na tessék, nem írtam meg időben az értékelést, és mostanra el is felejtettem, milyen is volt, meg mikkel bosszantott fel a könyv…
Na persze, ez éppen eleget el is mond a regényről.

Pedig nekem a jól megírt időutazásos könyvekkel nincs bajom, sőt.
Meg azzal sincs bajom, ha egy sci-fi történetnek nem a jól megírt tudományos háttér meg a kaland és az izgalom a lényege, hanem az emberi, pszichológiai, társadalmi stb. mondanivaló – sőt. Sőt, a sci-fi leginkább erre való, tulajdonképpen.
De ez a történet nagyon mondanivaló-nehéz volt szerintem: volt neki egy üzenete, egy kérdésfeltevése (ráadásul nem is nagyon eredeti vagy érdekes dolgok szerintem), és ebbe az eszmei Prokrusztész-ágyba lett minden más egyéb komponens belegyömöszölve. Ha akarta, ha nem. És a logika meg a fizika, na azok nagyon nem akarták volna ezt. :)

Meg még a stílusa is idegesített kicsit, de ez már szinte mellékszál.
Ja, nem. Nagyon idegesített. Titeket nem? Ez az über-laza, amúgy-nem-tudok-ám-írni-de-kit-érdekel, kiszólogatós stílus nektek nem megy az idegeitekre?
Akkor mindig nagyon lelkesen helyeseltem, mikor azt írta a főszereplő, hogy ő egy rémes narrátor. Ebben tökéletesen igazat tudtam neki adni.
És hát hogy lehet úgy könyvet írni, hogy az első 100 oldalon keresztül nem történik semmi, csak a főszereplő elmeséli, hogy mik voltak? És később se nagyon változik meg ez aztán. És azok az összefoglaló fejezetek! Egy írástechnikai nonszensz ez a regény, kérem szépen.

>!
Razor SMP
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

A fülszöveg alapján ígéretesnek tűnt a könyv, de a százalékszám és a figyeltjeim értékelései miatt némileg óvatosan közelítettem hozzá. Bevallom, az elején elég lassan haladtam. Tom nem volt különösebben szimpatikus, ráadásul elég lassan akart a cselekmény a lényegre térni. A fordulóponttól aztán már jobban csúszott a regény, de az önismétlések – a fejezet-összefoglalók vagy amikor Penny elmondja azt, ami már az előző oldalakon is tisztán lejött – nagyon zavartak. Egy 1000+ oldalas regénynél még hagyján lenne, de ilyen vékonynál minek?
Azért nem bántam meg, hogy elolvastam, de számomra volt ennél jobb is a tavalyi termésben.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193234 · Fordította: Ballai Mária
6 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Nagyon kellemes regény ez, és bár a végét kicsit összecsapottnak éreztem, plusz még mindig nehezen igazodok ki ezekben az időutazós dolgokban, és itt is volt egy-két következetlenség, amin fennakadtam, de összességében az tetszett, hogy nem a technológia volt a lényeg, hanem az emberi kapcsolatok, család, szerelem, úgyhogy sok szempontból a nagy része inkább lélektani regény volt számomra, és ráadásul mindez gyönyörűen, stílusosan, hangulatosan megírva.

2 hozzászólás
>!
NewL P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Két érzelem hadakozik bennem, így a könyv vége után. Az első a borzadály, mert a könyv első felét nem szerettem (azt kell mondanom elég erős érzéseket keltett bennem, tehát azt el lehet mondani róla, hogy nem hagyott hidegen, foglalkoztatott akkor is, amikor nem olvastam. Hívhatnám akár zseniális fogásnak is az író részéről). Irritált a főszereplőnek kinevezett rinyagép, nem tudtam megbarátkozni vele, így a történteket nem is akartam igazán megérteni. Második érzés: csodálat. A könyvben megérkeztünk egy új 2016-ba, ahonnan kezdett érdekessé válni a világ, az alapötlet, a könyv. Kezdtem megérteni, mit akar az író elmesélni, és azt mondhatom, hogy egy nagyon jó időutazásos könyvet olvastam (és tekintsünk el attól, hogy az eleje mennyire felborzolta az idegeimet). Érdemes elolvasni.


Népszerű idézetek

>!
lilla_csanyi P

Emlékszem arra, amikor gyerekkoromban rájöttem, hogy a fáknak csak a felét látjuk, mert a földbe nyúló gyökerek épp olyan terebélyesek, mint a fa lombkoronája, és hogy ez a másik rész láthatatlan. Jóval tovább tartott, már felnőtt voltam, mire felismertem, hogy ez az emberek esetében is így van.

30. oldal

>!
gesztenye63 P

Bárki meg tud dönteni egy kormányt. A kormányzás az, ami nehéz.

205. oldal

>!
csartak MP

Először arra gondolok, hogy a hasogató fejfájás egy újabb neurológiai rohamot jelez, ahhoz hasonlót, amilyen négy napja történt az építkezésen, aztán egy szó emelkedik ki a gondolataim ködéből – kávé. Sikerül addig babrálnom a gőzgéppel, amíg az egy olajos sugárban folyó eszpresszót nem présel ki magából. Fejfájás kikúrálva.
Végre valami ebben a béna világban, ami tényleg azt teszi, amit kell.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
2 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

Tudom, mi a szeretet. Tudom, mi a veszteség. Tudom, milyen a bánat, mely megrág és egészben nyel le.

283. oldal

>!
csartak MP

Anyám a könyvekben talált vigasztalást. De nem azokban a magukkal ragadó, virtuális történetmesélő modulokban, melyekben rajta kívül mindenki kedvét lelte, hanem a valódi, festékkel nyomtatott, papíralapú könyvekben, melyek kiadása már rég megszűnt, és egyébként sem írtak már ilyesmiket.

>!
gesztenye63 P

A totális politikai zűrzavar, a működésképtelen társadalom, a technológiai sikertelenség és a rothadó és mérgező légkör ellenére egy valami mégis jobb ebben a világban – a könyvek.

135. oldal

>!
ViraMors P

Nem fogom összefoglalni a Macskabölcső tartalmát. Rövid mű, és sokkal jobban meg van írva, mint ez a könyv, szóval olvasd csak el.

17. oldal

>!
csartak MP

Marty McFly nem jelenhetett meg harminc évvel korábban kaliforniai otthonában, Hill Valleyben. Megbütykölt DeLorean sportautójának a kozmosz végtelen és üres feketeségében kellett volna testet öltenie, a Föld pedig 563 270 400 000 kilométerre lett volna tőle. Feltéve, hogy nem ájult volna el rögtön az oxigénhiánytól, a légnyomásmentes környezet miatt a testében lévő összes folyadék bugyborékolni kezdett volna, majd részben elpárolgott, részben pedig megfagyott volna. Marty McFly alig egy perc alatt meghalt volna.

Kapcsolódó szócikkek: Marty McFly
>!
gesztenye63 P

Nehéz aggodalmaskodni amiatt, ami lehetett volna, ha csak azt ismered, ami már van.

319. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Dave Eggers: A Kör
Dan Simmons: Hyperion bukása
Philip K. Dick: A végső igazság
Veronica Roth: Négyes
Philip K. Dick: Emlékmás
John Scalzi: Bezárt elmék
John Scalzi: Árnyékszövetség
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
William Gibson: A periféria