Felbolydult ​napjaink 27 csillagozás

Elan Mastai: Felbolydult napjaink

„Mastai ​fantáziadús első regénye szórakoztatóvá teszi az időutazás szokásos hagyományait és számos paradoxonját. Hab a tortán a sok remekbe szabott párbeszéd, melyek Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak című könyvét idézik.”
Publishers Weekly

Tudod, hogyan képzelték el az 50-es években a jövőt az emberek? Nos, minden annak megfelelően alakult! Tom Barren 2016-jában az emberiség egy techno-utópisztikus paradicsomban él, ahol repülő autók, mozgó járdák és holdbázisok vannak, soha nem romlik meg az avokádó, és soha nem alakult ki a punk rock… mert nem volt rá szükség.
Csakhogy Tom valahogy mégsem találja a helyét ebben a káprázatos, idealista világban, pláne nem azután, hogy a feje tetejére áll az élete. Egy elhamarkodott döntés azonban nemcsak a mindennapjait változtatja meg, hanem az univerzum szövetét is. Időutazása nem a tervek szerint végződik, és így a mi 2016-unkba, vagyis abba a világba téved, melyet mi valósnak hiszünk. Tom… (tovább)

Eredeti mű: Elan Mastai: All Our Wrong Todays

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
336 oldal · ISBN: 9789634193241 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193234 · Fordította: Ballai Mária

Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 134

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
phetei P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Furcsa, ugyanakkor meglehetősen szórakoztató gondolatkísérletekre ad lehetőséget, mennyire vegyes ennek a könyvnek a megítélése. Mindig felmerül bennem ilyenkor, hogy vajon engem talál el jó időben egy adott könyv, ennyire félrement a marketingje, vagy egyszerűen csak fogadjuk el, hogy az irodalom végletesen szubjektív műfaj. Ember legyen a talpán aki megpróbál igazságot tenni és ez talán nem is szükséges.

A Felbolydult napjaink rendkívül komplex és mélyen rétegezett olvasmány, amely igencsak igénybe veszi az olvasót. Teljesen megértem azokat akik nem találták meg a számításukat a könyvben, ugyanis első, felületes olvasatra a könyv ajánlói teljesen mást ígérnek.

„Üdítően derűs képet fest az emberiség jövőjéről” – ajánlja Andy Weir a borítón, amiben akár még lehet is némi igazság, viszont nagyjából ez a leglényegtelenebb elem a könyvben és könnyen meg is vezetheti az olvasói elvárásokat spoiler. Sorolhatnám ide még a kötet elején írt rövid ajánlókból a példákat, hogy mennyire nem sikerült eltalálni a lényeget, de nem látom sok értelmét. Ezek tanulsága most is az, hogy ne higgy senkinek, ne támassz elvárásokat mások marketing ízű véleménye alapján, olvasd el és dönts magad. Ugyanakkor fonák is ez a helyzet, hiszen a fülszöveg vége viszont meglehetősen pontos képet ad spoiler, de hát ki jut el már a fülszöveg végéig meg különben is, ha ott van Andy Weir a borítón, akkor kell e foglalkozzak egyáltalán a fülszöveg legaljával; még itt a molyon is már a Tovább gombra kell nyomjak, hogy olvasni tudjam. :)

A Felbolydult napjainknak a címe adja vissza legjobban a hangulatát. Túlélni a hétköznapok esetlen sutaságát, leküzdeni mindennapi félelmeinket, vagy kordában tartani sikoltozó önbizalmunkat, még egy tökéletes világban is embert próbáló feladat spoiler, hát még ebben a szürke rögvalóságos disztópiában ahol élünk, nem igaz? A könyv arra a kínos igazságra mutat rá, hogy önmagad elől nem menekülhetsz, hiába utazol az időben, hiába feded el saját tehetetlenséged a kényelmes önsajnálattal a felelősség előbb-utóbb úgyis utol ér; egyszerűbb lenne akkor már inkább elébe menni; akkor legalább tudod, mire számíthatsz. Nagyjából.

A Felbolydult napjaink kőkemény egzisztenciális dráma. Könnyű olvasmánynak tűnik, de hirtelen mélyül; felszínes siránkozásnak tetszhet, de felfelé ívelő pályán mozog; egyszerűnek tűnhet az azonosulás vagy az ellenszenv, de továbblépésre kényszerít. Könnyed, derűs és humoros lenne ez a könyv? Mondjuk úgy, hogy helyenként az. Leginkább akkor, ha meg van benned a kellő önirónia, ha tudsz nevetni saját magadon, ha képes vagy meglátni a lehetőséget a szűkös körülményekben. Ha elfogadod, hogy a csillagok csak a sötétben látszódnak.

Kinek ajánlom:
* Aki az összetett, többrétegű történeteket szereti
* Akitől nem távol az önirónia
* Aki arra kíváncsi, milyen lehet a sci-fi pár év múlva

Kinek nem ajánlom:
* Aki az emberiség üdítően derűs jövőjéről szeretne olvasni
* Aki nem szeret kellemetlen kérdésekkel szembesülni
* Aki nem szereti az időutazásos történeteket

Ha tetszett próbáld ki őket is:
Félix J. Palma: Az idő térképe
David Mitchell: Felhőatlasz
Afonso Cruz: Virágok

A könyvet az @Agave_kiado webshopjában vettem.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193234 · Fordította: Ballai Mária
7 hozzászólás
>!
Noro MP
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Néhány kulcsszó a könyv „profi” ajánlóiból: humoros, gondtalan, derűlátó, humor, nevetés, Galaxis Útikalauz. Az érintett kritikusoknak én a Garfield képregények olvasgatását ajánlanám, azokat talán nem fogják ilyen csúnyán félreérteni. Való igaz, hogy a „retro-future”, az SF optimista aranykorának megidézése manapság gyakran lesz kockahumor tárgya. De ez a regény nem a korszakot figurázza ki. Szerintem inkább azt a kőkemény kérdést teszi fel, vajon ez az aranykor tényleg olyan optimista volt-e, mint amilyennek gondoljuk? Ennek illusztrálására egy kóros öngúnyban szenvedő narrátor személyét használja fel, de kötve hiszem, hogy ez a borderline depressziós stílus sokakat késztet majd önfeledt kacajra.

Elan Mastai azt képzelte el, hogyan képzelnénk ma el, amit a fél évszázaddal ezelőtt alkotó SF írók elképzeltek. (Örülhettek, hogy ez a mondat nem lett bonyolultabb.) Egy olyan retró világot, amelyben a mai elvárásainknak megfelelő információs technológia ötvöződik a futurista kütyükkel és a világháború utáni idealista optimizmussal. (Mondjuk engem érdekelne, mi lett a hidegháborúval? Mert én nem kevés, durván pesszimista SF-t olvastam ebből az időszakból.) Ez a világ azonban, minden csillogása mellett, valahogyan céltalan. Ez pedig főhősében, az utópiában helyét nem találó Tomban realizálódik a legjobban. Ebben a könyvben maga az eszképizmus kap egy nagy pofont, az SF elemek pedig önmagukra reflektálnak, miközben talán arra keressük a választ, hogy miért is szeretjük ezeket.

A regényt által felvetett kérdések tehát nagyon érdekesek, a felépítését viszont nem találtam meggyőzőnek. Első száz oldala kis túlzással egy történetmentes világleírás, némi romantikus nyafogással körítve. Most őszintén, ki érzi úgy, hogy ennek a kettőnek a rajongói metszetében található? De az egész könyvről el lehet mondani, hogy a nagyon egyszerű és a nagyon bonyolult között oszcillál: míg könnyen érthető stílusa mindenkit meg próbál szólítani, ötletei néha komoly elmélyülést követelnek. Nem azért, mert nem magyarázza el őket, ezt ugyanis megteszi. (Időnként akkor is, ha szó sincsen új ötletről.) Inkább azért, mert egy hétvégi SF olvasó nem biztos, hogy érteni fogja, ez vagy az ugyan miért érdekes? Egy veterán ugyanakkor a történet nagy részét túlságosan lineárisnak fogja találni. Minden újonnan behozott elemből logikusan következik pontosan az a fordulat, amire számítottál. Tom mindig pontosan azt a hibát követi el, amire számítasz. Az első meglepetés valószínűleg akkor fog érni, amikor spoiler – ez viszont már a végjáték kezdete. Azt azonban el kell ismernem, hogy az utolsó részeket nagyon szépen felhozta, sikerült egyszer-kétszer meglepnie, és időutazós történethez illő módon ezt vissza is csatolta a történet elejéhez.

Szóval sokféle potenciális olvasó találhat ebben a könyvben kedvére való ötleteket, de a hibája is éppen ez: túl sok különböző célközönséghez próbál szólni és egyiket sem találja el tökéletesen.

>!
meseanyu MP
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Nagyon kellemes regény ez, és bár a végét kicsit összecsapottnak éreztem, plusz még mindig nehezen igazodok ki ezekben az időutazós dolgokban, és itt is volt egy-két következetlenség, amin fennakadtam, de összességében az tetszett, hogy nem a technológia volt a lényeg, hanem az emberi kapcsolatok, család, szerelem, úgyhogy sok szempontból a nagy része inkább lélektani regény volt számomra, és ráadásul mindez gyönyörűen, stílusosan, hangulatosan megírva.

2 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Remélem, jó filmet vagy sorozatot csinálnak ebből a könyvből, mert az alapötlete pont megfelelő arra, hogy felhúzzanak rá egy jó sztorit. Persze csak akkor, ha a regénytől minél jobban eltávolodnak.

Tartozom egy vallomással bár ezt lehet, már mondtam: ki nem állhatom az időutazásos történeteket. Nagyon kevés, ezzel foglalkozó történet van, ami nem keveredik bele teljesen a paradoxonokba, vagy nem kezd el az időutazás legnyilvánvalóbb és legsablonosabb felhasználási módjaival játszadozni. És hát ez a könyv pont nem a kevés kivétel közé tartozik, ez különösen a végén zavart nagyon, amikor már kezdett megfájdulni a fejem a sok kavarástól.

Viszont azt el kell ismernem, hogy voltak jó ötletei. Az utóbbi években egyre többet hallani olyan kötetekről, amik a pulp sci-fi világképét házasítják össze a modern SF-fel. spoiler Mastai regénye egy kicsit tovább lép ezektől időben, és a negyvenes-ötvenes évek utópisztikus „amerikai álom” jövőképét építi fel – hogy aztán lerombolja. Maga az alapkoncepció, hogy egy ilyen világ szülötte hogyan tekintene a mi világunkra, vagy hogy milyen lehet egy realistán megrajzolt sci-fi utópia (ez amúgy önmagában hordoz megannyi ellentétet), nagyon érdekes kérdéseket vet fel. Sajnos nem tudom azt mondani, hogy az író ezeknek rendesen utána is megy és alaposan kibeszéli a regényében, de itt-ott felbukkannak ezek a témák. spoiler

Csak mindezt egyszerűen agyonnyomja a főhős és a mérhetetlen unalom. Valahol vicces, hogy a másik könyv, ami szintén mozgalmasságot ígért, de cserébe unalomba fulladt, szintén az időutazást helyezte a középpontba de az nem emiatt nem működött szerintem. Lehet találgatni, melyik könyvre gondolok.
Nem vagyok az a fajta, aki utálni szokott fiktív figurákat, inkább az a kérdés, mennyire érzem megalapozottnak a jellemüket – de itt kifejezetten utáltam a főhőst. Tom Barren igazi lúzer. De nem azért, amit ő maga állít, hanem azért, mert nem képes abbahagyni ennek a hajtogatását. Komolyan az egész könyv folyamatosan próbálja lenyomni az olvasó torkán, hogy Tom mennyire szerencsétlen, még annak ellenére is, hogy mindene megvan, nem hülye és egyre csak jobb lesz neki. spoiler Az olvasónak azért kellene elhinnie a szereplők jellemét, motivációit, mert az író (azaz a narrátor, Tom) ezt nekünk elmondja. Egyébként az egész könyv fuldoklik a terjengős leírásokban, én halálra untam magam egy-egy lényegi gondolat vagy történés között. Nem akciót vártam, de amikor megindult a cselekmény, akkor is előbb-utóbb valami hosszas szövegelésbe futott ki az egész, aminek nem sok értelme volt.

Szóval tényleg, van itt kraft, és a végkicsengése is elgondolkodtató spoiler, bár még az is túl csöpögősre sikerült. Összességében nem érzem, hogy Mastai jól megragadta az ötletét, a megírás módjáról meg ne is beszéljünk. De izgalmas alap lehet mondjuk egy sorozatnak.
És gratulálok Tomnak, amiért sikerült megtalálnia a lelki egyensúlyát, még ha ehhez el is kellett pusztítania az univerzumot spoiler

11 hozzászólás
>!
kvzs P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Érdekes egy könyv. Egyrészt könnyed időutazós történet, ami bátran merít a 20. század közepének fantasztikus irodalmából, és az akkor elképzelt jövőből. Másrészt a könnyed felszín alatt olyan kérdéseket feszeget, amiket a gondolkodó emberek nagy része szerintem feltesz magának néhányszor az élete során. Ki tudna arra őszintén válaszolni, hogy a saját jóléte, vagy a közösségé a fontosabb? Hogy a családot vagy a karriert választaná inkább? Hogy feladná-e a boldogságát azért, hogy a világnak jobb legyen? Főhősünk megtapasztalja a végleteket, és amikor rájön, hogy mi múlik a döntésén…
Összességében nem sok újdonságot mutat a könyv a többi időutazós történethez képest, én mégis nagyon jól szórakoztam az olvasása közben.

2 hozzászólás
>!
lilla_csanyi P
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Nem azért kap kevesebb csillagot tőlem, mert ez a könyv rossz lenne.
Valójában egészen élveztem, és érdekes volt olvasni a főhősünk, Tom Barren gondolatait. Párat ki is idéztem belőle.
Ami nagyon nem tetszett, az az, hogy ez a könyv hazug.

Minden ízében arra készít fel, hogy egy csetlő-botló főhős fog egy vicces időutazós kalandban részt venni, és ebből valami nagyon vidám, optimista hangulatú Star Trek utópia-Chris Moore szerelemgyerek lesz. A borítója bohókás, a fülszövege teljességgel félre visz, az elején lévő Andy Weir idézet pedig a könyv olvasása után arra enged következtetni, hogy Andy Weir egy sort sem olvasott ebből a regényből.

Mert mit is kapunk ehelyett?

300 oldalnyi férfihisztit.
Tom, a főhősünk először 100 oldalon keresztül rinyál a megvalósult utópisztikus világunkban arról, hogy ő egy romhalmaz, egy senki, és mennyire nem tud mit kezdeni magával a fene nagy jólétben. Majd átkerül a mi 2016-unkba, ahol elkezdi jól érezni magát, de ott meg azon sír, hogy mennyire elcseszte, és ez az egész világ az ő hibája, és hogy képzeli, hogy ő itt jól érzi magát.
Egyedül azért nem akartam agyonütni egy fejszével Tomot, mert a sok kesergése közepette képes volt egész érdekes lételméleti kérdésekre rávilágítani, de egyébként nyugodtan pályázhatna a minden idők legirritálóbb főszereplői díjra.

De csak hogy tisztázzuk: ez a regény NEM optimista, NEM könnyed és egyáltalán NEM vicces. Ennek tudatában vágj bele az olvasásba.

>!
Nuwiel
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Szeretem az időutazós történeteket. Az Időrabló csak azért nem lett egy újabb kedvenc könyv, mert olvastam még annál is jobb könyveket idén. Ezt azonban nem szerettem.

Nem az volt a bajom a könyvvel, hogy egészében rossz, inkább sok-sok apróság miatt kezdett egyre jobban idegesíteni, ugyanakkor untatni. Szeretem, ha jól felépítenek egy világot, főleg ha kellő újdonságot vagy egyediséget tud mutatni, de ha egy folytatás nélküli, önálló könyvnek a harmada után kezdődik a tényleges cselekménye, az már sok. Nem várom el, hogy mindig azonosulni tudjak a főhőssel, hogy mindenképp meg tudjam szeretni, de aki minden mondatával sajnáltatja magát, hangsúlyozza, hogy mennyire semmirekellő, mennyire lúzer, mennyire rosszul sül el bármi, amibe belekezd, azt csak utálni tudom. Ismertem ilyen embert, nem véletlenül nem tartjuk már a kapcsolatot. Az ekkora negativitás mérgező.

Sajnos azzal, hogy az első harmadban nem történik gyakorlatilag semmi a világ bemutatásán és Tom nyavalygásán kívül, nagy hátrányból indult a többi része. Innen lett volna szép nyerni, de nem sikerült. A könyv egyik pontján meg tudott lepni a fordulat, de a főhős személyisége miatt (is) nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez csakis egy másik idővonalról kerülhetett a könyvbe véletlenül, ahol ez egy jó könyv lett.

Van egyébként egy elméletem, hogy aki kanadai és férfi, az nem tud jó sci-fit írni. Vannak jó ötleteik, és sokszor ígéretesen kezdődnek a könyvek, hogy utána úgy beleálljanak a földbe, ahogy műugró az üres medencébe. Én próbálkozom kitartóan, de eddig egyiküknek sem sikerült megcáfolni a teóriát.

3 hozzászólás
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Röviden az érzéseimről.
Nagyon érdekelt, nagyon vártam, mert szeretem az időutazós sztorikat.
Tetszett, mégsem kapott el annyira. Nem tudom miért. De amúgy jó volt. Sok jó ötlet pár felesleges kitérővel, azt hiszem.
Elnézéseteket kérem, nem tudom kifejteni valamiért. Talán mert azt hiszem kicsit semleges volt számomra.

>!
pinter_bence I
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

"Nem ez lesz nálam az év kedvenc könyve, időutazásos történetből mindenesetre egynek teljesen jó. A történet egy pontján, amikor Tom arról beszél, hogy milyen történetek vannak az ő utópikus jelenében (személyre szabottak), egy pillanatra az az érzésem volt, hogy maga a regény is egy ilyen sztori lehetne. (Bobby Ewing felébred a végén, és kiderült, hogy csak álmodta az egészet! A vége végső soron nem zárja ki ezt az értelmezést sem, bár meg sem erősíti…) Tom körül forog minden, néha kicsit sokfelé kapunk, néha kicsit kaotikus és nem igazán követhető, hogy éppen mit is akar a főszereplő; az pedig hasonlóképp folyamatosan nehezen lőhető be, hogy éppen mennyire szimpatizálunk vele.

Az van, hogy nekem végig egy másik regény járt a fejemben: Jo Walton My Real Children címűje, ami épp most nyert díjat Franciaországban. Annak ellenére nem írtam róla sehol, hogy mennyire szerettem azt a könyvet. Főszereplője egy idősek otthonában élő nő, Patricia, aki két teljesen különböző életpályájára emlékszik, és ennek megfelelően két család látogatja. Az egyik idővonalon az személyes élete jól alakult, a világ állása viszont kevésbé; a másikon pont fordítva: a személyes élete szörnyen alakult, a világ viszont egy békés utópia. Patricia nem tudja, hogy csak az egyre inkább lerobbanó elméje játszik vele, és ha igen, akkor melyik családja lehet az igazi – ezt próbálja eldönteni, miközben elmeséli mindkét életét.

A téma hasonló, a kivitelezés homlokegyenest más. Ahol a forgatókönyvíró Mastai ízig-vérig Hollywood, ott Walton ízig-vérig irodalom: spekulatív, vagy szép-, teljesen mindegy. Ezzel nem azt mondom, hogy a Felbolydult napjaink nem jó, vagy nem irodalom, mert engem három napig nagyon jól szórakoztatott. Csak azt, hogy nem pont az, amit én szeretek egy zsánerregényben, kicsit más logikával működik, mint ami engem lenyűgöz. Ettől függetlenül remekül viszi végig a saját ötletét, gyakran meglepő fordulatokkal és a második, illetve harmadik harmadban szerethető karakterekkel. Talán erre mondhatnám azt, hogy szódával?"

https://spekulativzona.blogspot.hu/2017/11/love-is-time…

>!
ppayter
Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Első körben simán azt hittem, hogy a Felbolydult napjaink valami humoros, szórakoztató, a retrofuturista nosztalgiahullámot meglovagló könyv lesz. Különösebben nem is néztem utána, úgy voltam vele, hogy nem akarok spoilerekbe futni, legyen minden újdonság, úgyhogy szépen meg is lepődtem, amikor kiderült, hogy Elan Mastai első regénye valami teljesen más.

Igaz, hogy egy olyan alternatív jelenben indul a történet, ami maga a megvalósult utópia, de ez csak egy része a teljes képnek. A Goettreider-motor fantázianévre hallgató generátoroknak köszönhetően gyakorlatilag korlátlan mennyiségű, ingyenes energia áll rendelkezésre a hatvanas évektől, ez pedig, ahogy az ilyenkor lenni szokott, egycsapásra megoldotta az emberiség problémáinak többségét, étel- és ruhaszintetizátorokkal, csodálatos egészségüggyel, repülő autókkal szórta tele a bolygót, és kézzelfogható közelségbe hozta a teleportálás és az időgép lehetőségét.

Eddig nagyon menő, klasszikusan naiv és gyakorlatilag bármi lehetne a történetből. Csakhogy a félinformációkból kikövetkeztetett nosztalgikus-humoros kalandok helyett kapásból az eleve nem különösebben szimpatikus főszereplő száz oldalnyi önsajnáltatásával indít a regény, ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a kevésbé bátor olvasók többségét már azelőtt elriassza, hogy ténylegesen elindulna a sztori.

Pedig azért valahol száz oldal magasságában ez is bekövetkezik, minimum nyolcvan oldallal később ugyan, mint az ideális lenne, de legalább megtörténik. Viszont a fókusz ezután is Tom Barrenen és lelkivilágán marad, nem indul be semmi pörgős kalandozás, de a nyűglődés visszafogása és annak a szituációnak az érdekessége, melybe Tom kerül, már elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a Felbolydult napjaink legalább átlagban egy jó regény legyen.


Bővebben egy utópisztikus világban a blogon: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/11/elan-mastai-felbo…


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

Bárki meg tud dönteni egy kormányt. A kormányzás az, ami nehéz.

205. oldal

>!
PandaSára P

Emlékszem arra, amikor gyerekkoromban rájöttem, hogy a fáknak csak a felét látjuk, mert a földbe nyúló gyökerek épp olyan terebélyesek, mint a fa lombkoronája, és hogy ez a másik rész láthatatlan. Jóval tovább tartott, már felnőtt voltam, mire felismertem, hogy ez az emberek esetében is így van.

30. oldal

>!
gesztenye63 P

Tudom, mi a szeretet. Tudom, mi a veszteség. Tudom, milyen a bánat, mely megrág és egészben nyel le.

283. oldal

>!
lilla_csanyi P

Emlékszem arra, mikor gyerekkoromban rájöttem, hogy a fáknak csak a felét látjuk, mert a földbe nyúló gyökerek épp olyan terebélyesek, mint a fa lombkoronája, és hogy ez a másik rész láthatatlan. Jóval tovább tartott, már felnőtt voltam, mire felismertem, hogy ez az emberek esetében is így van.

30. oldal

>!
gesztenye63 P

A totális politikai zűrzavar, a működésképtelen társadalom, a technológiai sikertelenség és a rothadó és mérgező légkör ellenére egy valami mégis jobb ebben a világban – a könyvek.

135. oldal

>!
gesztenye63 P

Úgy tudnám a legjobban elkerülni, hogy bármiféle anyagi kapcsolatba kerüljek a kibontakozó eseményekkel, ha nyugton maradnék. Sajnálatos módon a racionalitás nem fér meg a hiúsággal és a kíváncsisággal.

116. oldal

>!
ppayter

Szóval az a helyzet, hogy abból a világból jöttem, melyben élnünk kellene.

(első mondat)

2 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

Nehéz aggodalmaskodni amiatt, ami lehetett volna, ha csak azt ismered, ami már van.

319. oldal

>!
Könyveskuckó_reblog

Így lehet igazán megtudni, kicsoda valaki. Nem a sikereiből. Nem az eredményeiből. Hanem a küszködéséből. A kezdet és a vég közötti rész rejti az élet igazságát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Dave Eggers: A Kör
Dan Simmons: Hyperion bukása
Philip K. Dick: A végső igazság
Veronica Roth: Négyes
Philip K. Dick: Emlékmás
John Scalzi: Bezárt elmék
John Scalzi: Árnyékszövetség
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
William Gibson: A periféria