Árnyelf (Dal és Kard 1.) 74% 29 csillagozás

Sok jó apró ötlet van benne (a harangvirámező, mint riasztó, különösen tetszett), de legalább ennyi benne a számomra bosszantó apró „hiba”. Ha már kitalálta az elquesstriát, akkor ne igyanak benne whiskyt vagy baracklikőrt. Ha megtalálja máshol a megfelelő szavakat, akkor a haramiának ne legyen tojáskopasz a búrája (vagy ez a fordító hibája?). Sok benne az elütés (csorgó állal bámulják), ront a kalandokon, ha az embernek egy értelmetlen szó miatt meg kell állnia. Pedig alapjában nem rossz, bár nem is kiemelkedő. A következő kötetekre akár ki is nőheti magát.

Jó, hát az az öt csillag, ami korábban volt, az nyilván egyrészt egy kevésbé kritikus olvasó volt, meg hát a nosztalgia. Mert hát D&Dt játszottam először (egy félelf bárddal), meg ez volt az első játékra alapuló könyv, amit olvastam.
Nyilván most már jobban látom a hibáit, a klisés szereplőket (mintha felmondanák a szabálykönyvet), meg a kiszámítható történetet (amiből több dologra akkor is rájönnék, ha nem lennének még halvány emlékeim). Azért így, hogy sejtettem, hogy ne számítsak sokra, a nosztalgia faktor elég volt egy kellemes élményhez, meg jó volt kicsit megint ebben a világban járni (ha már amúgy senki nem akar velem ebben a rendszerben játszani :S). Fantasynek nem tudom őszintén ajánlani, inkább csak akkor, ha valaki ebből a világból szeretne olvasni valamit.

Tulajdonképpen az a titka, hogy akként kell olvasni, ami. Egyszerű, aranyos, olvasmányos, kiszámítható, nem kell komoly dolgot várni, de szórakoztató volt, kellemes kikapcsolódást nyújtott.
A karakterek hozzák a formájukat, megfelelő sablonok alapján élcelődnek egymással, és nem lesz meglepetés a kimenetel sem.

Ami nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, az a kiadás, tele van helyesírási és vesszőhibákkal, elgépelésekkel.

Könnyed, olvasmányos történet. Kikapcsolódásnak jó, de nem egy világrengető sztori. Engem a régi szép szerepjátékos napjaimra emlékeztet a cselekmény és a szereplők :)
Az egyetlen ami zavart, az a rengeteg szóismétlés és elütés…

Könnyed, kikapcsoló, egyszerű és szerethető fantasy az Elveszett Birodalmakból.

Nem egy műfajteremtő mestermű, de ettől függetlenül, kellemes kikapcsolódás. Kellemes, humoros és végig élvezhető, kalandos.

Nem azt mondom hogy hangosan felnevettem, de párszor azért fujtattam erőteljesebb levegőt az orrommal olvasás közben, és nálam már ez is ritka, így hálás vagyok a könyvnek.
Többen írták, hogy annak kell elfogadni ezt a könyvet, ami-úgynevezett fantasy környezetben játszódó könnyed, kikapcsoló olvasmány, se több, se kevesebb.
Én pontosan azt kaptam amit vártam, sőt a fújtatások által kicsit még többet is, köszönhetően a bárd karakter hülyeségeinek.

Már régóta szerettem volna elolvasni Cunningham-től ezt a könyvet. A szerző munkáit még a Fény és Árnyék trilógiával ismertem meg, majd véletlenül hozzájutottam az Elfdal című kötethez. Nem kellett csalódnom ebben a kötetben sem, miként azok is, ez a könyv is kimondottan kellemes tempójú izgalmas és olvasmányos fantasy. Igazán izgalmas a krimi szerű történet, amiben tényleg csak a könyv vége felé derül fény az igazi gyilkos kilétére. A karakterek is szerethetőek, bár nem ragadtak olyan intenzíven magukkal, mint Salvatore hősei. Az ifjú Danilo Than kifejezetten jól viszi hátán a sztorit, remélem, hogy a későbbi részekben ki tud majd lépni a szerepéből.