A ​varázsló lánya (Fény és árnyék 1.) 28 csillagozás

Elaine Cunningham: A varázsló lánya

Baenre Anya évszázadokon keresztül uralkodott Menzoberranzan fölött. Halála után azonnal kezdetét vette a hatalmi harc. A sötételfek világában ez a rendjénvaló. Legalábbis a legtöbb drow így véli.
Liriel Baenre egy drow varázsló kalandvágyó lánya, aki megszállottan keresi a kalandot, mint fajtársai a bosszú lehetőségét. Amikor végre megtalálja a módját, hogy a felszínre vigye sötételf mágiájának minden erejét, útra kel. Fent azonban ellenségesen fogadják. Mi több, sötét otthonából is üldözőbe veszik. Az események során rá kell döbbennie, hogy egyetlen szövetségese egyben legfőbb riválisa is.

A Fény és árnyék trilógia első kötete

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Delta Vision, Budapest, 2002
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 963862079X · Fordította: Vitális Szabolcs

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Noro P>!
Elaine Cunningham: A varázsló lánya

Így visszagondolva nem is a Drizzt-regények végtelen sora miatt untam bele a Forgotten Realms sötételfjeibe. Azt hiszem, inkább ez a könyv volt az oka. Pedig egészen bíztatóan indult: a főhős ugyanis nem egy tipikus renegát, aki undorral fordul el Menzoberazzantól (így kell írni? ezekhez az idióta nevekhez már öreg vagyok :P), inkább egy egyszerű lázadó jellem, aki szimplán másra is kíváncsi, mint az otthona. Aztán a könyv második felében kiderül, hogy egy éjszakai erdőben egy követ sem lehet eldobni anélkül, hogy ne találjunk el 1k6 jó jellemű drow-t. A történet vége pedig olyan zagyvaságba fulladt, amit a világról alkotott képem nem tudott kiheverni.
Az azóta eltelt 12 évben már csak kettő vagy három FR regényt olvastam összesen.

2 hozzászólás
Voorhees >!
Elaine Cunningham: A varázsló lánya

A regényben a Banre-ház egy eddig kevéssé (vagyis egyáltalán nem) ismert szereplőjével, Liriel-el ismerkedhet meg az olvasó. A kalandvágyó, nagyratörő lánnyal azonban Triel anyának tervei vannak. Az ő elképzelése és Liriel vágyai azonban nem találkoznak egymással.
Az idősík tekintetében Banre nagyasszonyanya halála, vagyis a Mithrill-Csarnok elleni háború után, de még az alantas fajok fellázadása, vagyis a Pókkirálynő háborúja előtt állunk. A történet pofonegyszerű, de jól követhető, néhol izgalmas, könnyed olvasmány. Színvonalban azért elmarad Salvatore könyveitől, és a Pókkirálynő Háborúja sorozattól is, de élvezhető és szerethető írás, érdekes új fajokkal és eddig nem ismert részletekkel gazdagítva. A Baenre családról is többet tudunk meg, mint az eddigiekben.
Ami a másik főszereplőt, Fyodort illeti, az ő karaktere is jó el lett találva, bár érezhető, hogy az írónő nem dolgozta magát agyon a szereplők jellemének kidolgozásánál.
Aki szereti a sötételfek világát, annak érdekes új olvasmány lehet ez a könyv és a trilógia.

balzamon>!
Elaine Cunningham: A varázsló lánya

Kicsit bajban vagyok ezzel a könyvvel.
Jól indul. Bevezet két főszereplőt. Bemutat egy világot. Leköt. Viszont a végéhez közeledve az volt az volt az érzésem, hogy ez a könyv eredetileg nem trilógiának indult. Mert a vége egyszerűen össze van csapva. Gyakorlatilag egy elnyújtott bevezetés az egész könyv.

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Fény és árnyék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: A Smaragdvihar
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme
R. A. Salvatore: Otthon
Raymond E. Feist: Sethanon alkonya
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az ikrek háborúja
Richard A. Knaak: Halálszárny éjszakája
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az elveszett csillag sárkányai
Ed Greenwood: Elminster – Egy mágus születése
Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara