Kisbohémek 17 csillagozás

Eimear McBride: Kisbohémek

Egy tizennyolc éves ír lány, aki nemrégiben érkezett Londonba színinövendéknek, megismerkedik egy nála jóval idősebb férfival, az ismert színésszel. A lány naiv, elbűvöli a nagyvárosi élet, a férfit azonban nem is egy démon kísérti, s félő, hogy ez mindkettejüket a vesztébe sodorja.
A Kisbohémek egyetlen évbe sűrített, megragadó beszámoló szenvedélyről és ártatlanságról, a felnőtté válás örvényeiről és szorongásairól, az érzékek felfedezéséről az 1990-es évtized Londonjának zűrzavarában. A szerző tabukat nem, csak a szerelem hatalmát ismeri.

A többnyire margón kallódó művészek, kiútkereső bohémek világában játszódó regény Eimear McBride második kötete, amelyben az írónő egy viharos kapcsolat krónikásaként kamatoztatja fergeteges mesélőkedvét és magával ragadó beszédmódját.

Eredeti mű: Eimear McBride: The Lesser Bohemians

>!
Athenaeum, Budapest, 2018
360 oldal · ISBN: 9789632938509 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa
>!
Athenaeum, Budapest, 2018
360 oldal · ISBN: 9789632932125 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

London · Brighton


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Málnika 
Eimear McBride: Kisbohémek

”Galambszar a juharokon. Semmi pánik.”

Borító? Szépséges. Csakhogy, tartalom. Hype az van, nagyon. Érthetetlen. Meg nyers szex. Erőszak. Ocsmány szavak. spoiler Szeméremnek kampec. Tőmondatok repkednek. Csillagok? Nálam sajnos kevésbé. Sérült emberek élik ki vágyaikat. Lám, mivé lesz szende szűz is. Szürke, árnyalatok nélkül. Itt most töröltem, véletlenül leírtam öt értelmes szót egymás után, kiestem a regény stílusából.

Végül már nem is találok szavakat, annyira értetlenül állok e kortárs irodalmi alkotás előtt, amiben, bármennyire is kerestem, nekem sajnos nem sikerült megtalálnom az értéket. Hacsak az agyzsibbasztás annak nem nevezhető. Idei évem legnagyobb eredményét kitartás terén viszont sikeresen elértem, a nagyszerű értékelések hatására csak nem adtam fel, és végigrágtam magam a könyvön. Ennek köszönhetően a regény végére még a szereplők nevét is sikerült megtudnom. spoiler Kiemelném még a mondatközi nagybetűket, amelyek a sok trágárság mellett igen bántották a szememet.
“Próbálok minimálisat felkotorni, de teljes vakság, csak a nagy semmi dől.”

24 hozzászólás
>!
giggs85 P
Eimear McBride: Kisbohémek

Rendszeresen szoktam figyelni több nemzetközi irodalmi díj jelöltjeit is, hogy napi szinten tisztában legyek azzal, kik azok az írók, akik még nincsenek jelen idehaza, de akikre érdemes lesz majd odafigyelni, ha egyszer magyarul is megjelenik tőlük valami. Ilyen díj az IMPAC Dublin Literary Award, amire idén jelölték többek között – mégpedig már a szűkített listára – a nálunk totálisan ismeretlen ír szerzőt, Eimear McBride-ot is. Így amikor megtudtam, hogy az Athenaeum kiadja tőle pontosan azt a regényt, a Kisbohémeket, ami miatt a listára került, egy pillanatig sem haboztam, hogy belevágjak-e. Hogy tetszett, szerettem-e? Fogós kérdés, de elöljáróban annyit, hogy biztos vagyok benne, ez a könyv az idei év egyik legfurcsább, ám egyben legkülönlegesebb kötete is.

Mert tényleg egészen furcsa és szürreális érzés volt olvasni az első oldalakat. Lassan haladtam vele, megálltam, visszalapoztam, újrakezdtem. Próbáltam értelmet keresni benne, vagy egyáltalán rájönni arra, hogy mi is akar ez lenni: „Én itt tovább. Autók tovább. Alaplé, fénytöréssel. Feltárul a város háta. Itt lenni, mert itt csíp az élet, itt kezdődök.” És így tovább… Eleinte abban sem voltam biztos, hogy akarom-e én ezt erőltetni, vagy több időt szánni rá, de aztán egyszer csak működni kezdett, és húzott magával. Ebben a furcsa előadásmódban kezdtem el látni azt a világot, amit a 18 éves, frissen Londonba került, Írországban felnövő színinövendék narrátorunk érez maga körül.

Ekkor már nem zavart annyira, hogy ebben a szövegtengerben aztán minden összefolyik: a gondolatok, a benyomások, a képzelet és a fantázia, a párbeszédek (számtalanszor bizonytalanodtam el, hogy ezt most ki mondta kinek?). Meg persze a furcsa, nem létező, máshol nem használt, olykor költői, olykor nyakatekert vagy éppen roppant idétlenül hangzó szavak tömkelege sem volt már olyan idegen és érthetetlen ezen a 358 oldalon, amit mindössze egy bő hatvan oldalas, jóval hagyományosabb narrációval előadott monológ szakít meg a regény közepe táján.

És hogy mi is van a sokáig sem magát, sem a környezetét megnevezni nem kívánó fiatal lány világában? Semmi olyan, ami ne lenne ismerős más regényekből. Narrátorunk a ’90-es évek közepén érkezik meg Londonba, hogy ott iskolája elvégzése után színésznő lehessen, és könnyebben boldoguljon az életben, körülötte pedig ott kavarog a hol csodás, hol szörnyű, hol szép, hol ocsmány metropolisz a maga átláthatatlanságában és kiismerhetetlenségében, miközben a tizenéves lánynak még a saját szüzességének terhével is meg kell küzdenie ebben az új világban. Persze, ahogy egyre jobban beilleszkedik ebbe az életbe, amit nagyjából a szex, drog, rock ’n’ roll fémjelez (úgy tűnik, hogy ez a trió örök), persze akad egy jóképű, ám némileg idősebb lovag, aki bevezeti a felnőtt lét és a szexualitás világába.

Ez az igen furcsa narráció egyszerre viszi magával és nyomja agyon a történetet, mert egy ilyen szövegrengetegben a szavakon, szókapcsolatokon, szójátékokon kívül nehéz másra figyelni. Ami nem is feltétlen baj, mert a sztori tényleg nem különösebben bonyolult vagy csavaros (ám így is elvisz két sérült ember lelke mélyéig), és az események java része többnyire a szeretkezések leírása, na meg az azt megelőző vagy azt követő beszélgetések szilánkjai. És itt nyomatékosan kell hangsúlyozom, hogy virágos-rózsaszín borító ide vagy oda, de ez a könyv csak és kizárólag (nem túl érzékeny lelkületű) felnőtteknek szól, hisz az explicit szexjeleneteken túl még rengeteg erőszak, aberráció és lelki sérülés is jelenik meg a könyv lapjain.

Egyértelmű, hogy Eimear McBride kötete az év egyik legkülönlegesebb és legfurcsább alkotása, amiben nem a történet a lényeg, hanem az, hogy amit olvasunk, az igazából líra, és ami ha nem „faltól falig” íródna, akkor bizony elmenne egy több ezer oldalas versnek is, hisz itt az érzések, benyomások, lelkiállapotok a lényegesek, na meg a nyelv, ami hol kopog, hol facsarodik, hol szóvirágokat, hol vadhajtásokat terem, miközben az olvasó egy nagy levegővétel után elmerül a sokszor még rímekbe is váltó szöveg mélységeiben. Szeretném azt is nyomatékosítani, hogy ehhez a könyvhöz sok nyitottság, sok türelem és sok energia szükséges, de ha belevágtok, akkor egy olyan könyvet tudhattok a magatokénak, amilyennel még nagy valószínűséggel sehol máshol nem találkozhattatok. A fordító, N. Kiss Zsuzsa előtt meg le a kalappal!

>!
Véda MP
Eimear McBride: Kisbohémek

Először 2018-ban olvastam, több hónapon át. Mert nehéz volt, és nem voltam benne biztos, hogy akarom-e. Aztán észre sem vettem, és kiolvastam. Aztán nem hagyott nyugodni és idén tavasszal újra olvastam. Kedvencet avattam.
Zsigeri, káprázatos. Nyers brutalitás, ugyanakkor mézédes őszinteség. Blackout poetry szürreális lírában. Útkeresésről, nagy adag eszközként (is) használt szexualitásról, bántalmazásról, frusztrációról, testi és lelki sebekről, aberrációról szól a két ember története. A nevük ugyanis, csakúgy, mint mindenki másé, kezdetben elveszik a vélt-valós-képzelt gondolatfoszlányok, benyomáshalmazok és illúziók között.

Eily útja, önkeresése Stephen mellett éppen 9 fejezeten keresztül tart, ennyi idő, míg a szűz, ír katolikus lányból felszabadult szexualitással bíró felnőtt nő lesz. Át bizonytalanságon, barátságon, megcsaláson, honvágyon, drogokon, szexen, színházon, szexen és még több szexen. A Stephennel való viszonya is egy éjszakás kalandként indul, hogy aztán a kínos pillanat valami zavaros, rendezetlen, de komplex függéssé alakuljon kettejük között.

Nem mehetünk el szó nélkül McBride tabu döntögetése mellett sem, hiszen a regényben olyan témák kapnak helyet, mint a családon belüli erőszak, női promiszkuitás és szexuális identitás kérdése. Érdekes, hogy az írónő elbeszélési stílusa olyan fergetegesen magával ragadó, hogy a sok szörnyűség és kibogozni váró csoda között észre sem veszi az ember lánya, mikor csöppent bele a két főszereplő illékony intimitásába. Pedig egyszer csak benne vagyunk, ráadásul olyan voyeur-ként, aki nagyon benső körből, kb. két milliméteres távolságból figyelheti a dolgokat.

Kétségtelen, hogy ezt a regényt pont annyian fogják utálni és lehúzni, mint amennyien rajongani érte. Keletkeznek majd mindenféle teóriák az egyedi, szinte újjá alkotott nyelvezet miatt, amit próbálnak megfejteni, belemagyarázni és így követezetlennek is titulálni. Ugyanakkor McBride vitalitása, újszerűsége, nyelvi hangulata, akárhogy is nézzük, jelentős eredmény. És minden hibája, következetlensége és zavarba ejtő, puzzle-szerű történetmesélésének zavarba ejtő nehézsége miatt, tökéletes rajzolta egy tökéletlen szerelemnek.
https://hangulatokk.blogspot.com/2018/10/eimear-mcbride…

1 hozzászólás
>!
tonks
Eimear McBride: Kisbohémek

Bajban vagyok a csillagozással, mert a pasztell rózsaszín borító mögött nem mindennapi szöveg rejlik. E/1-es személy, jelen idő és egy olyan stílus, ami nem csak-beleolvasok-pár-percre kompatibilis. Ezt eleinte bevallom, hibának vettem, kifejezetten idegesített, hogy újra kellett olvasnom egy-egy oldalt, hogy kihámozzam a lényeget. Aztán rájöttem, hogy ez a könyv megérdemli, hogy leüljek mellé, ne csak percekre, hanem nyugodt órákra. És úgy működött! Megszerettem a szinte szabad vers jellegét, egy-két idézet meg is maradt, de nem volt műviesen költői, inkább nagyon hétköznapi, valóságos, minden flanctól mentes. Ha ráállt az ember agya, utána elsőre furcsa is volt általánosabb stílusú szöveget olvasni.
A gondok viszont ott vannak, hogy ez nem feltétlenül egy jó történet. Valakit biztos meg fog ragadni, de én a végére már teljesen elvesztettem az érdeklődésem az egész szerelmi szál iránt. Voltak nagyon megható, vagy épp komoly pillanataik, de inkább az elején, a végére meg már csak a sz*rt pakolta rájuk az író (meg dugtak mindenhol, mindenhogy), hát, megérdemelte egymást mindkettő. Kettejükön kívül még ott van London, túl sok leírással, hogy épp hogy sétálnak át a városon (aki ott lakik, annak tök jó, a többi embernek már nem annyira), a folytonos Lakótárs, Társnő, Házinéni is kikészített, hát senkinek sincs rendes neve? (A főszereplők keresztnevei is csak azt hiszem az utolsó száz oldalon derültek ki.)
Egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, csak egy-két fájó részt inkább módszeresen kitörlök az agyamból, jobb lesz úgy.

4 hozzászólás
>!
csucsorka P
Eimear McBride: Kisbohémek

Úgy éreztem magam, mintha egy kiállításra csöppentem volna, hüledező emberek közé, akik ámulva bámulják a festményeket – több órányi sétát igénylő anyagot – amiken semmi más nem látható, mint szaggatott vonalak a fehér vászonra fröcskölve. Na már most én eldönthetem, hogy itt akarom-e tölteni az estémet, feszengve, és a többiek miatt úgy téve, mintha tetszene a kiállítás, vagy hazamegyek.

Viszonylag kevés oldal után döntöttem úgy, hogy nem. Hogy én ezt nem vagyok hajlandó…
Nem ez az első alkalom, hogy összeakasztjuk a bajszunk a kiadóval, de ez az a kötet, amivel nálam teljesen hitelét vesztette. Többet nem dőlök be az olvasásra csábító duci formának, a lélegzetelállító borítónak és a hazug fülszövegeknek.

>!
Londonna 
Eimear McBride: Kisbohémek

Nagyon szerettem imádtam olvasni. Gyorsan haladtam vele, holott a nyelvezete nem éppen egyszerű. (Legalábbis a ma divatos, könnyed olvasmányok mellett. Mondjuk, az is igaz, hogy én alapból ilyesmiket „eszem”, szóval, nem volt vele gondom. Sőt. :-)) A szöveg ömlesztve tárul elénk, és ha az ember nem képes felvenni vele időben / idejekorán a ritmust, akkor nemes egyszerűséggel elveszett.
A hangulat és a karakterábrázolás részemről csillagos ötös. Olyan jól sikerült, hogy még mindig nem vagyok képes eldönteni, hogy valójában hányadán is állok a szereplőkkel. Annyi kontra jut némi pro-ra, hogy ezt még jelenleg is emésztenem kell. Van itt minden: molesztálás, szexuális zaklatás, drog, alkohol, orgia, mi „szem-szájnak ingere”. Ráadásul mindez trágár, vulgáris, szókimondó, részletező stílusban. Szóval, ez a kötet szigorúan 18-as karikás. Ugyanakkor mindez senkit ne tévesszen meg, mert mindemellett meglehetősen elvont olvasmány is, telis-tele – klasszikus – irodalmi és filozófiai utalásokkal. (Vagyis, kijelenthetjük, hogy ez egy erősen rétegmű.)
Muszáj megemlítenem, mennyire szerettem a Londont méltató (vagy időnként szapuló) részeket. Rengeteg helyszínt megemlítenek, szó szerint utcáról utcára lehet sétálni a városban a lapok által. Számomra olyan volt, mintha végig a karakterek nyakában loholnék, mivel magam is vagyok ott ennyire ismerős. (Aki viszont még nem járt az angol fővárosban, vagy csak „futólag”, annak valószínűleg (szinte) semmi nem fog megjelenni lelki szemei előtt, sőt, zavaró is lehet, mivel – hosszú bekezdéseken át – nem tudja, miről is van szó.)
A történet. Repestem a nagy korkülönbség (20 év) miatt. Végre nem szúrták ki a szemem ezen címke alatt vicces tizenpár évecskével. :-) A szereplők amúgy tényleg szó szerint lélegeznek, így aztán – szerintem – sok kérdésben nehéz igazságot tenni velük kapcsolatban. Mindenesetre a sztori vége igencsak meglepett. Legalább három forgatókönyvem is lett olvasás közben, hát, egy sem jött be. És ennek el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök.

1 hozzászólás
>!
theodora 
Eimear McBride: Kisbohémek

Hát hú! Ez a könyv egy érzelmi hullámvasút volt:
Amit fontos tudni erről a könyvről, és engem nagyon megdöbbentett, amikor elkezdtem olvasni – McBride olyan töredezett, néhol az érthetetlenségbe vesző nyelvezetet használ, ami markánsan megkülönbözteti a legtöbb írótól. Emiatt nehéz volt olvasni az első oldalakat, de amint kihámoztam a cselekmény vázát, és megszoktam néhány oldal után ezt a stílust, már nehezen tudtam letenni a könyvet. Főleg a második felét – vasárnap órákig olvastam, és voltak részek amiket muszáj volt egy adagban letudnom, mert vitt magával a szöveg.
Bővebben a blogon ;)

3 hozzászólás
>!
Miss_MadHatter P
Eimear McBride: Kisbohémek

Nem fogom csillagozni ezt a könyvet, de értékelést már csakazértis írok.
Mert ez a könyv baromira sok dolog egyszerre.
Nagyon durva, nagyon szókimondó, de valahol szép és művészi is.
Nagyon vártam, hogy elolvashassam (ami, megjegyzem, eltartott egy kis időbe) még ha fel is voltam készülve rá, egy kicsit akkor is… sokkolt.
Főleg az a körülbelül 60 oldalas backstory, amit a középen rejtettek el. Mert persze addig sem volt egy lányregény, közel sem ( @Londonna : ezt mondtad is, nem hittem neked :D), de ott legalább a stílus szépített valamit.
És ha már a stílusról beszélünk: imádtam és helyenként utáltam is. Imádtam, mert különleges volt, művészi és gyönyörűen érzékeltetett és bemutatott mindent, anélkül, hogy szereplők nevét tudtuk volna. Utálnak meg főképpen azért, mert nehezen tudtam vele haladni, de ez Lehet, hogy az én hibám.
És én nagyon kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a szereplők néhány év múlva :)

3 hozzászólás
>!
mucsucsula
Eimear McBride: Kisbohémek

Érdekes könyv, vagy inkább talán úgy fogalmaznék, szokatlan és furcsa. Nagyon vártam, a téma ugyanis eléggé érdekel (mármint az a rész, ami a fülszövegből kiderül), na meg a borítója is megfogott.
Rendkívül nehéz olvasni, nem tudtam hova tenni ezt az ömlesztett szöveget, ami gyakran állítmány nélküli tőmondatokból, vagy mondhatjuk, hogy sokszor egész egyszerűen egymás mellé sorolt szavakból áll.
Cselekményben meglehetősen kevés dolog történt, viszont remekül ki lettek dolgozva a szereplők (vagy igazából talán csak a színész?). Az életet mutatja a könyv, így ehhez méltó szinten van benne történés, izgalom, stb.
Összességében én végül csalódtam benne (talán egy másmilyen befejezéssel jobban tetszett volna, úgy hitelesebb lett volna nekem). Nem igazán tudtam mit kezdeni az egésszel, és ami végül fontos, hogy nem érzem magam többnek tőle. Se a lelkemet nem építette, se élményt nem adott igazán.

>!
Malaczlany
Eimear McBride: Kisbohémek

Huhhh.. tíz perce fejeztem be. Furcsa egy könyv, egyáltalán nem a megszokott stílusban ír az írónő és az alap szerelmi történet is annyira “ szagos”. Amolyan igazi “életszagos” vagyis teljesen hús-vér emberekkel történnek meg azok a súlyos dolgok, amikből aztán összeáll a regény.
Először megijedtem, mennyire fogom elbírni ezt a furcsa nyelvezetet. A könyvesboltban nem olvastam bele, ez volt a jó, lehet ha akkor belelapozok ott marad.De furamód, felvettem a ritmust és egy idő után abszolút vitt a könyv. Olyannyira beszippantott, hogy vártam az estét, hogy folytathassam.Súlyos könyv, szép is meg mocskos is egyszerre, de pont ettől emberi.


Népszerű idézetek

>!
Málnika 

Igenis tűzálló üveg leszek futóhomok helyett.

12. oldal

>!
tonks

De szerinted vannak fontosabb dolgok, mint a boldogság? Naná, hogy vannak, mondja. De azért elég nehéz lemondani róla, vagy elviselni, hogy többé nem tér vissza.

69. oldal

>!
Londonna 

Olyan váratlanul léptél be az életembe, mondja, nem hittem, hogy megtörténhet velem, de első percben, tudnálak szeretni. Azon voltam, hogy ne, mégis így lett, és onnantól nem volt nyugalmam. Visszakötöttél az életbe olyan szálakkal, mint évek óta senki.

311. oldal

>!
Londonna 

Ez köztünk az első nap, elkap az ajzélvezparáz. Rémes mégis ez a száj, csak jár, Ugye utálsz folyton hajolgatni csókolózáshoz, már ha a csaj nem akkora, mint te, és én ugye idáig, szóval, amilyen magas, kilehet a dereka. Hajol azért hozzám egy Nemmel, aztán csók.

34-35. oldal

2 hozzászólás
>!
Londonna 

[…] azt hittem, sosem látlak megint. Akkor nem színésszel kellett volna lefeküdnöd – már nevet, én is majdnem, túl a szörfölő agyamat.

53. oldal

>!
Londonna 

[…] nézem, ahogyan eszik, tetszik a hosszú ujja manőverezése az evőpálcikával meg a gondolat, hogy Istenem, nagyon bírnám valami gonosz közeledését.

56. oldal

>!
Londonna 

Levelek is, Társnőtől. Felkiáltójelek kuszasága. Tudsz róla, hogy a pasid szerepel egy filmben jövő héten Jaj istenkém, Channel 4!!!!

89. oldal

>!
Londonna 

Szétterülök egy lány darabjaivá, aki reménytelenül szerelmes.

111. oldal

>!
Londonna 

Emlékszem, elvittem Brightonba, csak hogy tengert is lásson. Csodás nap volt. Pancsolás. Hal, sült krumpli. Haza akarta vinni az óceánt, ebből nem engedett. Úgyhogy vonatozhattam vissza Londonba egy kis vödör sós vízzel.

231. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Brighton

Hasonló könyvek címkék alapján

Terry Pratchett: Vészbanyák
William Somerset Maugham: Színház
Ignácz Rózsa: Róza leányasszony
Vas Gereben: A nemzet napszámosai
Mette Finderup: Drámakirálynő Észak-Jyllandon
Johann Wolfgang Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei
Lilo Hardel: Színház a kisvárosban
L. A. Casey: Gyere haza!
Marina Fiorato: Kit
Sarah Crossan: Egy