Ausztrália ​története 2 csillagozás

Egedy Gergely: Ausztrália története

Hogyan válhatott egy fegyenctelep azzá a virágzó és irigyelt országgá, amelyet ma Ausztráliaként ismerünk? Pontosabban csak kevéssé ismerünk, hiszen sokunk számára az az ötödik kontinens ma is az, ami a középkori embernek volt: „ismeretlen déli földrész". Talán meglepő, de hazánkban még sohasem jelent meg róla olyan munka, amely történelmének módszeres feldolgozására vállalkozott volna. Ez magyarázza, hogy e könyv egy kicsit eltér a sorozat többi tagjától, mert nemcsak a XX. századdal foglalkozik, hanem a kezdetektől tárgyalja az ausztrál civilizáció kibontakozását, kitérve röviden az ide vetődött magyarokra is.

>!
Aula, Budapest, 2000
458 oldal · ISBN: 9639215848

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Ernest Hemingway · bűnöző · David Herbert Lawrence · George Orwell · Aldous Huxley · James Joyce

Helyszínek népszerűség szerint

Ausztrália · koncentrációs tábor


Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Olympia_Chavez P
Egedy Gergely: Ausztrália története

Ausztrália, a kontinensnyi ország, ahol nem csak a hétköznapok kalandosak (gondoljunk csak a sloziban tanyázó mérges kígyókra, vagy a medencékben hűsölő krokodilokra), de ugyanilyen izgalmas magának a földrésznek a felfedezése és benépesítésének története is. A XVII. században már több nemzet hajósa is megközelítette, esetleg el is érte a partokat, azonban csak a XVIII. században gyarmatosították az angolok, a növekvő francia érdeklődésre válaszul. Gyorsan kitűzték zászlajukat Cook kapitány közreműködésével, és a korábbi komor úti beszámolók miatt úgy gondolták fegyenctelepként fogják hasznosítani a hatodik kontinenst. Körülbelül ennyi fogalmam volt az államszövetség múltjáról, a jelenével kapcsolatos infók pedig kimerültek az olimpiák témakörében.
Izgalmakból azonban a későbbiekben sem volt hiány. A földrészben rejlő lehetőségek nyilvánvalóvá válása utat nyitott az újfajta, lobbista gyarmatosításnak és iparosodásnak, majd több felvonásban is úrrá lett a lakosokon az aranyláz, már a XIX. század közepén szakszervezetek alakultak, amiből kinőtte magát a máig meghatározó szerepet betöltő munkáspárt. Ez utóbbiak önmagukban talán kevésbé tűnnek érdekesnek, de összehasonlítva a magyar és európai viszonyokkal, bizony elkerekedett a szemem, hogy milyen egyszerűen, gyorsan és zökkenőmentesen alakult az élet Ausztráliában. Mintha egy művész lendületes ecsetvonásokkal festette volna meg a szociális reformok és társadalmi egyenlőség ideológiáktól mentes remekművét. (Csak egy példa, hogy szemléltessem miről is van szó: már az 1800-as évek közén létező minimálbérről beszéltek, ami itthon csak 1989-re valósult meg, khm…). Mit tesz ha szakértő vezetőket termel ki az egyébként is egalitárius közösség?! Az érdem persze nem csak a politikusoké, hanem az anyaország által mintául adott államszervezeté is, ami az évek során szinte tökéletes elegyévé vált a monarchikus berendezkedésnek és a demokráciának. A több évtizednyi múltra visszatekintő jóléti társadalomnak azonban volt árnyoldala is, – ami miatt kicsit keserédes lesz a fentebbi méltatás, – elég ha csak annyit mondunk őslakosok. Az őslakosok helyzete máig kényes kérdés Ausztráliában, státuszuk, jogaik, megítélésük csak a 60-as évek elején kezdett némi javulást mutatni, amely lendület mára megint csak megtorpanni látszik. Eleinte hiányosnak éreztem a történelem ezen szegmensét a könyvben, mert alig-alig említi a bush népét, pont úgy megfeledkezik róluk, mint a fehér telepesek. De a nagy ritkán tárgyalt diszkriminatív intézkedések, a megkésett társadalmi egyenlőségek megvalósulása, vagy az őslakos gyerekek 60-as évekig létező szegregálása saját családjuktól, időnként többnek is bizonyult, mint amit elbírt a gyomrom. Sajnos ezzel azonban nem ért véget az ausztrál társadalommal szembeni fenntartásaim sora. A felénk sem ismeretlen, épp ezért rossz szájízzel olvasott xenofóbia, egészen a 80-as évekig meghatározó eleme volt nem csak a hétköznapoknak, de a különböző pártok kampányainak is, valamint ugyanebben az évtizedben egyre inkább erősödött a társadalmi polarizáció is.
A könyv nagy erénye, ugyanaz, mint a hátránya, az alaposság és a részletesség, ami a politikai életet és pártprogramokat tekintve olykor annyira karcossá teszi azt, mintha a Nagy-Viktória-sivatag homokját rágtam volna. Ha csak feleennyivel többet szánt volna az ország háborús szerepvállalásaira, már jobbak lennének az arányok. De cserébe bőségesen tűzdel érdekességeket is munkájába, mint például a magyar emigrációkról szóló részeket. Részletes és többnyire olvasmányos könyv, ami nem hagyja figyelmen kívül a néplélek alakulását sem, azonban a fentebb említett hiányosságok és a kényes témák kerülése nem vált a javára.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Olympia_Chavez P

1852 nyarára Amerikából és Európából is megérkeztek az első szerencsevadászok: összesen mintegy 10 ezer amerikai és 15 ezer (nem a brit szigetekről származó) európai próbált meggazdagodni az új-dél-walesinél jóval többet ígérő victoriai aranymezőkön. Az érdekesség kedvéért említsük meg: voltak köztük magyarok is, a szabadságharc földönfutóvá lett emigránsai, köztük Rochlitz Béla , Görgey egykori adjutánsa, Vékey Zsigmond , a londoni emigrációs bizottság titkára, Prihoda János ezredes, Farkas Márton százados, Nyulasy Károly hadnagy, valamint Mednyánszky Cézár , a 48-as sereg tábor főpapja. 1854 augusztusára már annyian voltak, hogy a melbourne-i Argus című lap fontosnak tartotta közölni olvasóival: „Valószínűleg nem köztudomású az a tény, hogy számos, rangos családdal összeköttetésben álló magyar úr él száműzöttként az ausztráliai gyarmatokon azért, mert részt vettek hazájuk forradalmi küzdelmében. Nem egy közülük kiérdemelte azok nagyrabecsülését és barátságát, akik közé balsorsuk és a véletlen vetette őket.” A szerencse azonban csak kevés magyarra mosolygott rá. Mednyánszky például, aki a sok érdekes karakter között is talán a legszínesebb volt, nem sok aranyat talált, viszont egy ideiglenesen szabadlábra helyezett fegyenc Ballarat mellett megtámadta, és pisztolyával megsebesítette, aminek következtében a szerencsétlen emigránsnak amputálni kellett egyik karját. Ügyét az Argus is részletesen tárgyalta, felhasználva arra, hogy újra szót emeljen a fegyencek Ausztráliába szállítása ellen. Mednyánszky végül visszatért Európába, de rossz emlékeket őrzött a kontinensről, ezért így írt visszaemlékezéseiben: „A lehangoló vidék láttára az a gondolat támadt az agyamban, hogy Ausztráliában a teremtés munkája talán megakadt. Mintha ott csak félig emelkedett volna ki a föld a káoszból.” Voltak persze szerencsésebb pályafutások is. A kitűnő ezüst-és aranyműves, Leviny Ernő annyi aranyat talált, hogy szép kúriát tudott magának építtetni a victoriai Castlemaine-ben, ahol végleg letelepedett. (Számos ötvösmunkáját ausztráliai múzeumok őrzik, otthonát pedig, melyet lányai „Budának” kereszteltek el, Victoria állam kulturális rendezvényekre használja s a kontinensen élő magyarok egyik zarándokhelye.)

89-90. oldal, IV. Az önkormányzat kivívása, Az aranyláz (Aula, 2000)

1 hozzászólás
>!
Olympia_Chavez P

A népharag első számú áldozataivá (akárcsak egyébként az anyaországban) a német származású polgárok váltak. Annak ellenére következett ez be, hogy a helyi társadalomba tökéletesen integrálódott dél-ausztráliai, victoriai vagy queenslandi németek lojalitását senki sem vonhatta kétségbe; még önkénteseket is adtak a Birodalom védelmére. Ezt azonban nem sokáig tehették: a szövetségi kormány annyira nem bízott meg bennük, hogy úgy határozott, internálni kell őket. Lojális állampolgárokat szakítottak ki erőszakosan a környezetükből és dobtak ki a munkahelyükről a háborús pszichózis következményeképpen. A fanatizmus még a műveltebb embereket is magával ragadta: az adelaide-i konzervatórium megbecsült német származású tanárának kopasz fejére diákjai angol zászlót festettek! A régi dél-ausztráliai német települések neveit megváltoztatták, és 1916-tól még azokat is „gyanús elemnek” nyilvánították, akiknek a felmenői a központi hatalmak területéről érkeztek.
A háború kitörése az ausztráliai magyarokat is igen kényelmetlen helyzetbe hozta, bár kétségtelen, hogy ők kevesebb zaklatásnak voltak kitéve, mint a németek. Kivételek persze akadtak: a korábban megemlített kitűnő mérnököt, Hausegger Árpádot – talán német neve miatt? – állandó hatósági megfigyelés alá helyezték, pedig a felesége is ausztrál volt. A több ausztrál város villamosításában is kiemelkedő szerepet játszó Ganz-vállalat összes tulajdonát elkobozták, s ugyanerre a szomorú sorsra jutott az 1897-ben alapított, Fiume és Ausztrália között rendszeres járatot fenntartó Magyar Keleti Tengerhajózási Társaság „Turul” nevű hajója is.

182-183. oldal, III. Az ártatlanság elvesztése, Kötelező katonai szolgálat idegenben? (Aula, 2000)

>!
Olympia_Chavez P

A harmincas évek első felében megérkeztek a kontinensre az első magyar bevándorlók is, amint erről Kunz Egon kitűnő monográfiájában olvashatunk.(…) Az aradi Birstingl-testvérek , akiket az 1831-es kolerajárvány juttatott korai árvaságra és kényszerített kivándorlásra, ékszerüzletet nyitottak Sydneyben, amely a jelek szerint igen jól prosperált. Még sikeresebb volt Friedman Izsák , aki először ruhakereskedéssel foglalkozott Sydneyben, majd Hobartban zálogházat alapított Az üzleti világban elért eredményeit tükrözte, hogy saját nevével pénzt helyettesítő érméket veretett s ezeket széles körben elfogadták. (…) 1842-ben Friedman egy zsinagóga felépítését is kezdeményezte Tasmaniában; a hobarti templom bejártánál ma is olvasható a neve. 1842-ben szállt partra Új-Dél-Wales fővárosában a nyitrai születésű Wortmann Ignác , aki fél évvel később már a Sydney Morning Heraldban adta hírül, hogy megkezdte az addig hiánycikknek számító kénes gyufák gyártását. Kunz kutatásai szerint összesen nyolc Magyarországról származó férfi érkezett a kontinensre a XIX. század első felében.

61. oldal, III. A "pásztor-kapitalizmus" kora, Főkormányzók és squatterek (Aula, 2000)

Kapcsolódó szócikkek: Ausztrália · magyarok, magyarság
>!
Olympia_Chavez P

A Lyons-kormány kétségtelenül bizonyos szűklátókörűséggel viszonyult a kulturális és művészi szabadsághoz: szövetségi állami szinten egyaránt ideológiai töltetű cenzúra épült ki, és a kommunista eszmék kiszorításának a jegyében olyan gondolatoknak is hadat üzentek, amelyeknek valójában vajmi kevés közük volt a marxizmushoz. A kontinensre csak olyan műveket lehet behozni – nyilatkozta egy kormánytisztviselő –, amelyeket az átlagos családfő családi olvasmányként elfogad. 1936-ra a tilalmazott könyvek jegyzéke már sok száz címre duzzadt és olyan ismert szerzők alkotásait is magába foglalta, mint Joyce, Hemingway, Lawrence, Huxley vagy Orwell. Az olcsó könyvek behozatalát különösen szigorúan ellenőrizték, mondván, a szegények erkölcseit és világnézetét könnyebb megrontani.

250. oldal, VI. Az ingatag egyensúly évei, Cenzúrázott kultúra (Aula, 2000)

>!
Olympia_Chavez P

1939-ben érkezett Ausztráliába Fabinyi Andor, aki a könyvszakmában helyezkedett el, és a Cheshire kiadót az ország egyik legmagasabb színvonalú kiadójává tette; kulturális-szervező tevékenységének elismeréseképpen az Ausztrál Kiadók Egyesületének elnökévé is megválasztották. (Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg: magyar mintára ő honosította meg Melbourne-ben a „könyvhetet”.)

393. oldal, VI. A konszenzus politikája, A magyar emigráció (Aula, 2000)

Kapcsolódó szócikkek: Ausztrália · könyv · magyarok, magyarság · ünnepi könyvhét
>!
Olympia_Chavez P

A dolgok kezdetét az „álomidővel” (dreamtime) azonosították és mély meggyőződéssel vallották, hogy az emberek maguk is szoros kapcsolatban állnak a mindenséget irányító szellemi erőkkel. Az európai számára egy fa csak egy fa volt, a bennszülött számára viszont valami olyan lény, amelyhez lelki kapcsolat is fűzi. Minden törzsnek megvolt a saját toteme, amely védelmet biztosított neki s amely többnyire valamelyik állat formáját öltötte. Jaj volt annak, aki megsértette azt! A közösségi ünnepek és táncok sem csak a szórakozást szolgálták, elsődleges céljuk arra irányult, hogy folyamatosan kapocslatot tartsanak a természetfölötti erőkkel.
E sokszínű hitvilágot az őslakosok művészi formában is meg tudták jeleníteni. Művészetük emlékei a barlangok sziklafalain maradtak ránk véstek vagy festmények formájában. (…)
A rajzokból kitűnik, hogy a bennszülöttek figyelme valamilyen formába mindig a múltra irányult. E beállítottság viszont megnehezítette, sőt gyakorlatilag lehetetlenné is tette, hogy megfelelő választ találjanak arra a kihívásra, amit a jövő felé nyitott britek feltűnése jelentett.

18. oldal, I. Az alapok lerakása, Az őslakók Ausztráliája (Aula, 2000)

>!
Olympia_Chavez P

Londonnak tehát új megoldást kellett keresnie fegyenceinek az elhelyezésére. Némi vita után az ún. hulk-rendszer bevezetése mellett döntött – ideiglenesnek szánt jelleggel, addig, amíg a renitens amerikaiakat térdre kényszerítik. A hulkok a Temzén lehorgonyzott kimustrált hajók voltak – ezekre „száműzték” az elítélteket. E börtönként működő ócska hajókon embertelen körülmények uralkodtak: az egymáshoz láncolt fegyencek mozdulni is alig tudtak. E valóságos kínzókamrákat, amelyek a fertőző betegségeknek is a melegágyai lettek, kezdettől fogva sokan bírálták, azt az igény is megfogalmazva, hogy a büntetés során a bűnözők megjavulására is lehetőséget kell teremteni.

19. oldal, I. Az alapok lerakása, Szabadtéri börtön (Aula, 2000)

Kapcsolódó szócikkek: börtön · bűnöző · büntetés · hajó
>!
Olympia_Chavez P

Tobruk védőinek és a kokodai ösvény végigjáróinak minden hősiessége ellenére a II. világháború kisebb szerepet kapott az ausztrál nemzeti mitológiában, mint az első. Az okok talán összefüggnek azzal, hogy bár 1939 és 1945 között többen (a kiegészítő egységeket is számba véve csaknem háromnegyed millióan) vonultak be katonának, mint 1914 és 1918 között, ez a szám az összlakosságnak kisebb részét jelentette, mint akkoriban. S ami még fontosabb: jóval kevesebben haltak meg: a harctéri áldozatok száma „csak” 21 ezer fő volt, az előző háború 60 ezer elesettjével szemben. A jobb orvosi-egészségügyi ellátás és teljesen értelmetlen lövészárok-hadviselés hiánya egyaránt hozzájárult ehhez. 17 ezren a csendes-óceáni hadszíntéren, 4 ezren pedig Észak-Afrikában és Görögországban vesztették életüket. Szólni kell persze arról is,hogy a fogságba esett 31 ezer ausztrál katonának több mint az egyharmada elpusztult az embertelen bánásmód miatt! A túlélők beszámolói döbbenetes képet rajzoltak a japán koncentrációs táborokról. Aligha kell tehát csodálkozni azon, hogy e súlyos csapás után Ausztrália polgárai mindenekelőtt kárpótlást reméltek az elszenvedett megpróbáltatásokért a háborút követő időszaktól.

268-269. oldal, VII. A vég és a kezdet, Az amerikai kapcsolat

>!
Olympia_Chavez P

A negyvenes évek második felében Nagy-Britannia szegény sorsú polgárait már igen tekintélyes propagandairodalom csábította Ausztráliába, úgy állítva be az ötödik kontinenst, mint az ígéret földjét. Egy kifejezetten a bevándorlók számára készített kiadvány például arról tájékoztatta az Ausztráliába készülőket, hogy legtöbbjük már a kontinens felé tartó hajón előnyös állásra tehet szert, a munkaadók ügynököket tartanak a személyszállító hajókon, hogy mielőbb biztosítsák maguknak a szorgos munkáskezeket. A női olvasók figyelmét arra hívták fel, hogy az ausztrál telepesekből jó férjek lesznek; „egymás közti beszélgetésükben kicsit durvák ugyan” – ismerte el a lap, ám „senki sem hallott még arról, hogy egy telepes ütlegelte volna a feleségét”. Ami pedig az étkezést illeti, a leendő bevándorlókat biztosították arról, hogy naponta háromszor ehetnek húst…

86. oldal, IV. Az önkormányzat kivívása, Az aranyláz (Aula, 2000)

Kapcsolódó szócikkek: Ausztrália · propaganda
>!
Olympia_Chavez P

A leányiskolák továbbra is épp csak annyi ismeretet adtak át diákjaiknak, hogy azok hasznosan tölthessék el a férjhezmenetelükig tartó néhány évet. A hatvanas évek elején a nők aránya az egyetemi hallgatók között országos átlagban még a 25%-ot sem érte el. Így azután nem csoda, hogy a két nem világa között esetenként szakadék tátongott: a otthonnak élő asszonyok és a nap java részét munkahelyükön (és úton) töltő férfiak között újratermelődtek azok a kommunikációs zavarok, amelyekről már a húszas évek Ausztráliája kapcsán is szóltunk. A férfiak sokszor mintha tudomást sem vettek volna a másik nem létéről – írja John Pringle, így folytatva: „Egy baráti összejövetelen a férfiak mindig a szoba egyik sarkában csoportosulnak, a nőket egymás társaságában hagyva a másik sarokban… Házasságkötés után a férjek otthon hagyják feleségüket a hétvégére, amíg elmennek horgászni vagy lóversenyre, és bármelyik vasárnap láthatjuk, hogy a nők türelmesen várnak az autóban egy pub előtt, ahol a férfiak söröznek.” S mindehhez társult az a probléma, amelyre az ausztrál nők már régóta panaszkodtak: egy neves pszichiáter, Ronald Conway kifejezésével „a gyengédség nagy tabuja” (great taboo on tenderness), vagyis az, hogy a férfiak nem tudták kifejezni érzéseiket. A nőket nem kényeztette senki: ezért beszéltek úgy róluk az angolszász világban, hogy „kemények, mint a szögek” (hard as nail).

316. oldal, II. A Menzies-éra, Jóléti társadalom - jóléti állam nélkül (Aula, 2000)

Kapcsolódó szócikkek: Ausztrália · házasság · nők

Hasonló könyvek címkék alapján

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai
Kate Morton: Az elfeledett kert
Colleen McCullough: Tövismadarak
M. L. Stedman: Fény az óceán felett
James Cook: Utazások a világ körül
Terry Pratchett: Kallódó kontinens
Colleen McCullough: Morgan szerencséje
Sárosi Károly – Jódal Rózsa (szerk.): Vasfia sárkány
Agárdy Ferenc – Hargitay Béla – Hargitay István – Kun Endre – Márffy Attila: Az első huszonöt év – The First Twenty Five Years 1957–1982 Melbourne H.S.C. alapításának 25 éves évfordulója
Jules Verne: Grant kapitány gyermekei