Egy nálunk még kevéssé áttekinthető, érdekes tudományág, a proxémika a tárgya ennek az igen olvasmányos és egyben tanulságos kis könyvnek. A Hall által képviselt tudományos vizsgálati irány az élőlények s különösen az ember távolság- és tér-érzékelésével, a társaitól való távolságtartás – a proximitás – fiziológiai, pszichológiai, szociológiai és kulturális és főleg a művészetre gyakorolt következményeivel foglalkozik.
A szerző – aki kiváló antropológus – eredeti, szórakoztató ismeretterjesztő írónak is bizonyult. Könyvünk témája tehát: a tér „rejtett” sajátosságainak érzékelése és ennek a jelentősége az egyes emberek, csoportok, kultúrák, kisebbségek életében. Az amerikai nagyvárosok és az európai népek, valamint a kelet-európai közösségek életformáinak szimpatikus szembeállításával számtalan érdekes, néha meghökkentően érzékletes példával bizonyítja a megapolisok elrettentő ridegségét. Mély humanizmus és kitűnő humor árad soraiból, amidőn az amerikai nagyvárosokba özönlő… (tovább)
Rejtett dimenziók 40 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1966
Enciklopédia 2
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 5
Most olvassa 7
Várólistára tette 49
Kívánságlistára tette 43
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Edward T. Hall, amerikai antropológus megalkotta a proxemika nevű tudományágat, amely az ember (és állat) térhasználatát, a tér kitöltésének kérdését vizsgálja. Mindezt ma már az ember különböző kulturális mintái, szocializációja is meghatározza. Hall szerint a tér érzékelése és kitöltése a kommunikáció része. Az én interpretálásomban talán nem tűnik izgalmasnak, pedig az. Hall az állatok biológiai kódoltságából indul ki, és az alapvető távolságérzékelés illetve zsúfoltságérzet meghatározását vezeti le belőle, minthogy minden élőlénynél megfigyelhetőek bizonyos meghatározások, erre tesz rá az ember által megalkotott kultúra, a biológián túli térhasználat. Ez utóbbi a könyv legnagyobb részét lefedi, különböző érzékszervek által megtapasztalható szaglás, hallás, tapintás elsatnyulását taglalja, hogy végül rátérjen a szemre, a vizuális érzékelőre, ami a modern ember legtöbb információt bevételező szerve.
A globalizáció korának kellős közepén a kulturális eltérések persze egyre inkább összemosódnak. Például egy kinézetre ázsiai emberről nem tudhatod, hogy hol, hogyan szocializálódott. Emiatt és a világ különböző helyein átvett építészeti stílusok, városrendezési minták stb. miatt néhány passzusa a könyvnek mára biztosan meghaladott. De ezt maga a szerző is említi, hogy a világ változása folyamatban van.
Hall könyve mindenről szól: evolúció, civilizáció, nyelv, biológia, etológia, antropológia, minden a tér használatával összekapcsolva, vagy annak alárendelve.
Sok olyan dolog volt benne, amelyet igaznak gondolok, és naponta tapasztalom is. Bár azt állítja (az elején), hogy állatokról szól, igazából az emberi társadalomra vonatkoztatja a tér használatával kapcsolatos kutatási eredményeket. És tényleg minden ember különböző módon érzékeli (vagy nem) magát a térben, más méretű a személyes tere, és az meg már tényleg nevelés és odafigyelés kérdése, hogy észreveszi-e valaki, hogy nagyobb teret foglal el a közösség rendelkezésére álló térből, mint amekkora „járna neki”, és, hogy a többieknek meg túl kevés jut. Persze a társadalmi igazságosság csak a mindenkiben meglévő agresszió visszaszorításával lenne elérhető, erre pedig azért kevesen hajlandók, és általában hülyének is nézik őket…
Nagy hatást gyakorolt rám ez a könyv. Meglepő gondolatai és felfedezései vannak a szerzőnek.
Régen íródott a könyv, de még ma is aktuális, bár 50 évvel ezelőtt még sehol nem volt a virtuális tér, a mobil telefon, a home office, és a feng shuit se kapta föl még a nyugati világ, és nem a közösségi háló határozta meg a mindennapokat. Következésképp egészet masképp lehetett értelmezni úgy általában véve a személyes teret és a zsúfoltság okozta stresszt is.
Kíváncsi lennék, hogy Edward T. Hall-nak ezekről mi volt a véleménye. Mert biztos volt neki.
Érdekes szempontok, sok mindenben ma is újszerű, mégis végig ismerős. Szeretjük, tankönyv volt ugyan, mégis élmény lett belőle.
Zavaró mennyi rövid párhuzam van emberi világunk és az azt körülvevő fauna között. Többek között ezt mutatja be a könyv.
Népszerű idézetek
A következő fejezetek sok példát szolgáltatnak a kommunikáció visszásságaira. Az ellentétek elsődleges oka: a felek nem ismerik fel, hogy érzékelésüket illetően két különböző világban mozognak. Partnerük viselkedésmódjának és a környezetnek a függvényében értékelik egymás szavait, és ennek többnyire az a következménye, hogy a barátságos gesztusokra csak találomra vagy egyáltalán nem adnak megfelelő megerősítő választ.
29. oldal, I. A kultúra mint kommunikáció (Gondolat, 1987)
Ha olyan orrunk volna, mint a patkánynak, közvetlenül érzékelnénk embertársaink érzelmi skálájának valamennyi rezdülését. Szagolható lenne például a másik ember ingerültsége. Mindenki számára nyílt titok lenne, ki kinek az otthonában járt; közvetlenül értesülnénk a társaink otthonában zajló események érzelmi felhangjairól, valameddig csak érzékelhetők maradnának az érzelmeket kísérő jellegzetes illatok. Az elmebetegek mindnyájunkat megőrjítenének; az aggódók a többiek aggodalmát is növelnék. Az élet bonyolultabb és intenzívebb lenne – ezt túlzás nélkül állíthatjuk. Kicsúszna tudatunk ellenőrzése alól, mivel az agy szaglóközpontja ősibb és kezdetlegesebb, mint a látóközpont.
Orrunk szerepét tehát a környezeti nyomások hatására [a fára mászással] a szemünk vette át, és ezzel teljesen új értelmezést kapott az ember helyzete. Mivel a szem nagyobb területet képes átfogni, kifejlődhetett az ember tervezőképessége. A szem sokszorosan bonyolultabb információkat közvetít, mint a szaglás, és ezzel megteremti az elvont gondolkodát előfeltételeit. A gyökeresen érzelmi jellegű, érzéki kielégülést nyújtó szaglás ezzel szemben pontosan ellenkező irányba indította volna az embert.
Az ember evolúcióját a „távolságérzékelő receptorok” – a látás és a hallás – fejlődése határozta meg. Így történt, hogy a művészetek is e két érzékre hatva fejlődtek ki, az összes többi érzék rovására. A költészet, a festészet, a zene, a szobrászat, az építészet és a tánc elsődlegesen – bár nem kizárólag – a szemet és a fület gyönyörködteti. Ugyanez a helyzet az ember kialakította kommunikációs rendszerekkel is.
74-75. oldal (III. A zsúfoltság hatása az állatok szociális viselkedésére - A zsúfoltság biokémiája - A stressz hasznossága)
Nem vitás, az arabok furakodását-tolakodását, meg azt a szokásukat, hogy közhasznú járműveken megérintik kezükkel a nőket, nyugati országokban nem tartják megengedhetőnek. Feltételeztem, hogy nincsen fogalmuk az ember testén kívüli magánzónákról, és feltevésem be is igazolódott.
A nyugati világban a személy egyértelmű a bőrén belül élő individuummal. Az ember bőre, de még a ruhája is Észak-Európa-szerte érinthetetlen az embernek. […] Arab szemmel azonban egész más viszony van a személy és a teste között. A személy valahol mélyen rejtőzik a testben. […]
Mint várható, a mélyen gyökerező sajátságos arab személyiségszemlélet a nyelvben is kifejeződik. Akkor döbbentem rá, amikor egy délután arab barátom, az arab-angol szótár szerkesztője, irodámba rontott, és kimerülten egy karosszékbe vetette magát. Megkérdeztem, mi lelte, mire így válaszolt: „Egész délután azzal küszködtem, hogy megtaláljam az angol »megerőszakolni« arab megfelelőjét. Az arab nyelvben nincsen ilyen szó. Mozgósítottam minden létező – írott és beszélt – forrásomat, de csak valami megközelítésfélére futotta belőlük: »férfi magáévá tesz egy nőt, annak beleegyezése nélkül«. Az arab nyelv egyetlen szóval meg sem tudja közelíteni az angol szóban kifejezett fogalmat.”
212. oldal (XII. Proxemika, összehasonlító kulturális vetületben: Japán és az arab világ - Az arab világ - A magánszféra fogalma)
J. W. Black fonetikus szakember tanulmánya arról ad számot, hogy egy terem méretei és visszhangtulajdonságai közvetlen hatással vannak az olvasó ember olvasási sebességére. Az emberek lassabban olvasnak nagyméretű termekben, ahol a rezonancia ideje is hosszabb.
80. oldal (IV. A térérzékelés. Távolságérzékelő szerveink: a szem, a fül és az orr - Vizuális és auditív tér)
Számos (nem érintkező típusó) vizsgálati alanyom kifejtette, mennyire idegenkedik attól, hogy közvetlenül valaki más után üljön rá egy kárpitozott székre. […] Nem tudjuk, miért nincs kifogásunk a saját melegünk ellen és miért viszolygunk egy idegenétől. Talán azért, mert kis hőmérséklet-különbségekre is igen érzékenyek vagyunk. Úgy tetszik, az ember negatív módon reagál az övétől eltérő hősémákra.
96. oldal (V. A térérzékelés. Közvetlen érzékelők: a bőr és az izmok - A termikus tér)
Az emberi élet legbensőségesebb pillanatai a bőr változó tapintási érzeteihez kötődnek. Mindnyájan ismerjük, hogyan keményedik meg, hogyan válik ellenséges-visszautasítóvá az emberi bőr egy-egy nem kívánt érintésre; szeretkezés közben izgató, folytonosan változó bőrfelületeket tapintunk; ismerjük a kielégülés selymes bársonyát – egyetemes értelmük van ezeknek a testi üzenetváltásoknak.
102. oldal (V. A térérzékelés. Közvetlen érzékelők: a bőr és az izmok - A tapintási tér)
Nagy szükségünk van rá, hogy felülvizsgáljuk és kibővítsük az ember egzisztenciális helyzetéről alkotott nézeteinket; halaszthatatlanul fontos, hogy megértőbben, reálisabban szemléljük – nemcsak embertársainkat, de önmagunkat is. Olyan könnyedén kell olvasnunk a néma kommunikáció jeleit, mint az írott-beszélt nyelvet. Csak így remélhetjük, hogy megértjük a többi embert, éljenek bár határainkon innen vagy túl; csak így kerülhetünk közel hozzájuk, amire mindnyájunknak egyre fokozódó szüksége van.
31. oldal, I. A kultúra mint kommunikáció (Gondolat, 1987)
… felfedezték, hogy valójában minden nyelvcsalád öntörvényű, zárt rendszert alkot, melynek belső logikáját a nyelvésznek előbb részletekbe menően fel kell tárnia, hogy aztán leírhassa őket. A nyelvtudomány művelőjének lelkiismeretesen el kell kerülnie azt a csapdát, hogy a tanulmányozott idegen nyelvre ráerőszakolja a saját anyanyelvében rejlő szabályszerűségeket.
Az állatkerti oroszlán mindaddig menekül a közelgő ember elől, mígcsak leküzdhetetlen akadályba nem ütközik. Ha most az ember tovább közelít, csakhamar az oroszlán kritikus zónájába kerül, ahol a sarokba szorított állat irányt változtat, és lelapulva, lassan az ember felé kezd lopakodni. A klasszikus cirkuszi vadállatszámokban olyannyira következetes az oroszlán mozgása, hogy még az elébe tett akadályt – például széket – is hajlandó megmászni, csak hogy közelebb férkőzhessen az emberhez. Ha most az oroszlánszelídítő a széken akarja tartani az állatot, gyorsan kilép a kritikus zónából. Az oroszlán abban a pillanatban felhagy az ember követésével.
38. oldal, 2.fejezet - Az állatok távolságszabályozása
Hasonló könyvek címkék alapján
- Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne 84% ·
Összehasonlítás - Erich Fromm: A rombolás anatómiája 86% ·
Összehasonlítás - Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy 95% ·
Összehasonlítás - Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében? 96% ·
Összehasonlítás - Malcolm Gladwell: Kivételesek 92% ·
Összehasonlítás - Steven Pinker: Az erőszak alkonya 91% ·
Összehasonlítás - Jared Diamond: A világ tegnapig 91% ·
Összehasonlítás - Elaine Morgan: A nő származása ·
Összehasonlítás - Mary Aiken: Cybercsapda 88% ·
Összehasonlítás - Malcolm Gladwell: Ösztönösen 84% ·
Összehasonlítás