Sarum 93% 22 csillagozás

Hogy miért nem 5*?
Nemrég olvastam a London című kötetet. Imádtam. Most is Angliában voltam, csak egy másik részén. Ugyanúgy csodálatos világot tárt elém, nagyon élveztem az ősi családok életén keresztül megmutatott gazdag történelmet. Olyan érzésed van olvasás közben, mintha te magad is ott élnéd a dolgos mindennapokat a szereplőkkel együtt. Tipikus Rutherfurd, amit nem tudok nem élvezni.

Ami miatt mégsem volt számomra annyira kimagasló, hogy kezdő íróként még nem igazán érett meg benne az átvezetések technikája.
Ez volt a legelső megjelent könyve (1987), ami bizony magán viseli az elsőkönyves hibákat.
Sajnos a történetek átvezetései még nem voltak annyira gördülékenyek, mint a későbbi munkáiban. Az általános történelmi leírásokra vonatkozó ismeretanyag nagyon szakkönyvesre, szárazra, és sokszor túl hosszúra sikeredett. Nem mondom, hogy nem jó, de nekem kissé unalmas volt több helyen emiatt.
Nem én vagyok az első, aki felfedezte, hogy egyes részeken nagyon emlékeztet Ken Follett: A katedrális című könyvére. Ez azért is érdekes, mert valójában két évvel később jelent meg az említett mű.

Összességében egy hatalmas munka. A szó fizikai értelmében is természetesen. Alapos, összeszedett, szépen és logikusan felépített, amit Rutherfurd, Anglia és úgy általánosságban a történelmi regények kedvelőinek mindenképpen ajánlok olvasásra.

Nem hagyhatom ki persze azt az apróságot sem, hogy maga a kiadvány nagyon színvonalas, ahogyan Rutherfurd egész munkásságának kötetei is az @Alexandra_Kiadó jóvoltából. Akik ugyanúgy árgus szemmel szúrják ki az elgépeléseket, magyartalan mondatokat, stb., ahogyan én, azokat megnyugtathatom, hogy elenyészően kevés hibával nyomtatták ezt a kötetet is, méghozzá egészen a legutolsó oldalakig, ami szintén nem kis teljesítmény egy ekkora monstrum esetén. Köszönöm, hogy ez is a polcomon csücsülhet, mert öröm még nézegetni is. :)

A Sarum (eredetiben: Sarum: The Novel of England) Edward Rutherfurd első történelmi regénye, amely először 1987-ben jelent meg. Így egyben ez Rutherfurd irodalmi debütálása is. Az író szülővárosában, az angol Salisbury városában és környékén élő több család történetén keresztül meséli el tkp. Anglia történetét az őskortól 1985-ig. Ez is a James A. Michener -féle modellt követi (lásd Forrás pl.): mint később majd mindegyik könyvének, már ennek is tárgya maga a történelem. Szóval ez a 'par excellence' történelmi regény :)
Nem háttere, hanem tárgya a történelem. Úgy értve, hogy úgy dolgoz ki egymásba fonódó generációkat, tárgyak és helyszínek, gének és eszmék stb. által összekapcsolva, hogy a történet aztán akár 1000 éveket is átível, s a sztorin kívül végül egy nagy entitás (nép, faj, sziget, város, nemzet stb.) történetét is visszaadja. Ma már ezt többen csinálják, sajnos magyar példa még nincs rá, én olvasnám szívesen, történelmünk volna rá bőven… de pl. Steven Saylor is így dolgozta fel két kötetben az egész ókori Rómát.
Az íróról: Edward Rutherfurd (*1948), pontos és eredeti nevén Francis Edward Wintle, Salisbury-ben született (Anglia) és ez ennek a regénynek a szűkebb hazája. Leginkább epikus történelmi regények írójaként ismert, most már mindene megvan itthon is fordításban, ezzel a Sarum-mal az első is bejött, utolsónak, a legeslegutolsó a Kína meg vadonatúj még angolul is.
Rutherfurd a Cambridge-i Egyetemen és a Stanford Business School-on járt, ez utóbbin a híres Sloan ösztöndíjat elnyerte. Ez a Sarum 1987-es és tkp. azóta ír, viszonylag ritkán, nagy munkával megteremtve, újramesélve egy egész világot és mindezt egy-egy vastag könyvben. Kivéve a Dublint, ami nem egy, hanem kettő kötet. Ez kulcsmű is valamennyire, mert R. annyira szereti Írországot, hogy ott is él, Dublinban, ill. ahogy a wiki mondja, hol ott, hol az USA-ba. Eddigi művei magyarul tehát a Párizs, a London, a Ruszka, az Erdő, a New York és a Dublin 1-2. és ez a Sarum:
Maga a Sarum már 87-ben Rutherfurdot úgy mutatja, hogy „teljes fegyverzetben pattant ki Zeusz fejéből”, mert semmi „zsenge” nincs a könyvben, olyan mint a többi. Sőt érződik még jobban benne az alaposság, bár tudni is lehet, hogy éveket töltött el az ifjú mester a salisbury-i könyvtárakban, múzeumokban, hogy tanulmányozza a részleteket, hogy a mintegy 19 epizódban, amik kisregény méretben (1000 oldalas az egész könyv!) elmesélnek egy-egy korszakot, a lehető legtárgyiasabb és életszerűbb is legyen, s nem csak a fantázia mozgassa a dolgot. (Tehát a régészet, tárgyi és szellemi néprajz, irodalom, történelem, mentalitás-történet, kulturális antropológia, vallástörténet stb. az mind-mind R. segédtudományai lettek… :-) )
Rutherfurd amúgy, talán mondhatom, nem magas irodalom, jól megírt lektűr, de van egy igen magasan felívelt (és lecsapható) labdája. Az, hogy szórakoztatva nevel és tanít, iszonyú mennyiségű információtömeget mozgatva… Egyszer Londonban ismerősök, akik sok éve ott élnek, rám szóltak féltékenyen, hogy nyomasztó vagyok, hogy mindenről járva-kelve nekem jut eszembe valami okosság, s nem nekik , s azonosítottuk, hogy én ezt a trükköt a több, mint ezer oldalas London regény nyomán produkálom ám! abból töltekeztem… s a sztorik (ott is van vagy 20) ha el is párologtak mára, de az, érdekes módon, hogy mi van az egykori akasztófa mai helyén, vagy hogy mi volt a British Museum épülete előtt ott stb. azok megmaradtak… vagy hogy merre vezetett Wellington diadalútja és miért ott épült a diadalív stb. stb.
Ezzel együtt a kis történetek és szereplőik nemritkán drámaiak és/vagy meghatóak, néha tényleg mély értelműek, de mindenképpen szórakoztatóak, s valahogy a hatalmas információs tömeg, ami átmegy észrevétlen az agyunkba, az sem fáj közben…

Kitűnő könyv és az Alapítás című fejezetnek iszonyat Katedrális hangulata van…mondjuk ezt Rutherfurd előbb írta, mint azt Follett..

Szeretném egyszer megérni, hogy több évados sorozat készül valamelyik Rutherfurd könyvből.

Rutherfurd első regénye nagyívű utazás Anglia történelmén keresztül, a jégkorszaktól kezdve egészen az 1980-as évek közepéig. Az utazás fókuszában (az egykor Sarumként ismert) Salisbury áll, melynek történetét – az író többi könyvében is alkalmazott megközelítéshez hasonlóan – a folytonosság és a folyamatos változás kettősén keresztül ismerhetjük meg. Nagyon szép szimbóluma ennek a könyvben a hattyú, illetve Akun kis faragott szobra, melyek módosult jelentéssel és funkcióval újra és újra felbukkanak a történet folyamán. Számomra ez a megközelítés teszi (Rutherfurd többi könyvéhez hasonlóan) ezt a regényt is rendkívül izgalmassá és olvasmányossá. Egyetértek azzal, hogy itt kevésbé gördülékenyek az átvezetések, mint a későbbi regényekben, ezért a fél csillag levonás.

Jó volt, jó volt, de…
Nekem ennek a pacingje, vagy nem is tudom, minek nevezzem, most annyira nem tetszett. Néha nagyon madártávlatból, máskor meg túl közelről akarja bemutatni a történéseket, plusz a szárazabb történelmi magyarázatok is megakasztották kicsit a történet folyását. Pont emiatt hiányoltam egy-két függeléket – pl. hogy a különböző nemesi címek mikor kit takarnak, mert engem bizony összezavart, amikor egy személyre felváltva a családnevén és a nemesi címén hivatkozott. Főleg, amikor követhetetlenül ugrál az időben. Miért kell évszámot adni a résznek, ha utána amúgy 40 évvel korábbi dolgokról ír, én meg nem tudom eldönteni, hogy 1830-hoz hogy jön a századvég…
Másik problémám, hogy ez inkább néhány kiválasztott, Sarumhoz köthető család története, mint magáé Sarumé, ahogy ide-oda kalandozunk a tengeren és szárazföldön. Ez egyrészt érthető a Brit Birodalom kiterjedését tekintve, másrészt viszont akkor ne nevezzük Sarumnak, ha egyébként a karibi térségben meg Indiában kalandozunk közben.
Persze azt tekintve, hogy ez az író első könyve amit ráadásul a születési helyéről írt, egy rossz szavam nem lehet, de érződik, hogy még nem találta meg az egyensúlyt a történelmi adatok bemutatása és a történet egyenletes folyása között. Egyszerűen még nem jött rá, hogy hogyan adja át azt a tudást, ami egyértelműen megvan a fejében. A Ruszka és a Párizs ilyen szempontból sokkal kiforrottabb.
Ezeken felül a fordítás is lehetett volna jobb; néha nagyon érdekes „magyarított” angol szavakat használ, meg koridegen(nek tűnő) kifejezéseket, plusz ha még egyszer meglátom leírva azt, hogy „archidiakónus”, szükségem lesz egy eye bleachre igen, archdeacon akart lenni, szerencsére később már sikerült főesperesnek fordítani, arról meg ne is beszéljünk, hogy egy csomószor nem sikerült helyesen toldalékolni az idegen neveket. Arra sem sikerült rájönnöm, hogy a „később” helyett miért következetesen az „után”-t használja, azon pedig már meg se lepődtem, hogy a szarvastehén már megint suta lett Az Erdőnél erről már dühöngtem egy sort, de úgy néz ki, azóta se vette a fáradságot a fordító, hogy megtanulja a különbséget a szarvas és az őz között.
Ja, és egy fél csillag mínusz a halcsontos fűzőre tett megjegyzésért. Haljon már ki az a tévképzet, hogy fűző=tightlacing! Akit érdekel, nézzen szét Bernadette Banner és Karolina Zebrowska YouTube-csatornáján; mindkettőjüknek van a témában videója.