Az ​Erdő 88% 54 csillagozás

Az Erdő egy olyan könyv, amely ismét megmutatja Rutherfurd kiváló mesélőképességét, gazdag részletetekkel eleveníti fel 900 év történetét. Helyszín az Új-Erdő néven ismert, Anglia déli részén elterülő, ma nemzeti park. Rutherfurd több család élettörténetén keresztül vezet végig az évszázadokon.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/01/az-erdo.html

Míg a „London” c. regény nyilvánvalóan London városára koncentrál, addig „Az Erdő” egész Anglia fejlődésére összpontosít. Eltérően más könyveitől, Rutherfurdnak „Az Erdő” című varázslata az, hogy egyszerűen inkább egy nagyobb kihívást jelentő üzenet közvetít, mint izgalmas eseményeket. És most úgy éreztem, hogy ez nem egy regény, inkább regények gyűjteménye (majdnem) profi módon összekapcsolva. Irigylésre méltó narratív készséggel és egy igazi ajándékkal bepillantás enged Nagy-Britannia egyik legegyedibb helyébe, a Hampshire megyében található erdőbe. Ez Anglia legnagyobb ősi erdeje, és ezért örök tanúja a brit történelem számos pillanatának. Az író az angol történelemhez, a középkori történetekhez, a legendákhoz, és az angol gyermekmesékhez is visszanyúl, amiket a fogadókban, a tábortűz mellett, vagy akár a szabad ég alatt regéltek. Kilenc történet két (generációkon át) szembeálló család (Rutherfurd kedvenc technikája) szemszögéből. Mindegyik történet két hatalmas téma köré összpontosul: a hatalmi harcra és az erdő megőrzésével kapcsolatos aggodalmakra. Mint tudjuk kiváló mesélő – amolyan régimódi, terjengős, el-elkalandozó, olykor nagyot mondó, olykor tán füllentő is, de kibánja, amikor könyve által közvetlenül a misztikus erdő szívébe érkezünk: hallhatjuk a szél zúgását, a madarak énekét, láthatjuk a levelek változását, a kunyhókat, a futó szarvasokat, a menekülő állatokat. Az erdő változatos életének hátterében „futunk végig, mint egy dallam”, ünnepeljük a természetet és az emberiség évszázadok által kialakult megbonthatatlan erejét.

„Az ember ugyanúgy része a természetes környezetnek, mint Isten bármely más teremtménye.” (1060.o.) Mivel ez nemcsak egy mondat, hanem valóban erről (is) szól a könyv, számomra ettől nagyon jó. Épp annyi történelmet, ökológiát, földrajzot mond el, ami még nem unalmas, sőt élvezetes. Az meg egyenesen zseniális, hogy mindig annak a kornak irodalmi ízlése szerint ír, amelyiket éppen meséli. nem erőltetett, de felismerni véltem a mondákat, a meséket, Jane Austent, Walter Scottot meg néhányat, meg sokakat nem.

Nagy lelkesedéssel kezdtem el a könyvet, még a mérete sem volt eltántorító erő (sőt). Az elején, a vadászatnál a szarvasok szinte főbb szerepben voltak, mint az emberek. Végülis jogos, hisz az erdőről és a lakóiról szól a könyv, legyenek azok emberek, állatok vagy akár növények. Később a tölgyfákról és a gombákról is kimerítő ismeretekkel látott el a szerző. Plusz rengeteg történelmi adattal. Ez érdekelt volna a legjobban, mégis sokszor rettentően lefárasztott. A különböző korok szereplői és történeteik sokszor háttérbe szorultak a sok háttéradat mögött. Mire a tényeken átverekedtem magam, és jött volna az adott kor története és szereplői, mire megszoktam volna őket, addigra már vége is volt, és jött az újabb kor az újabb szereplőkkel. Emiatt max csak szimpatizálni tudtam pár karakterrel, de kötődni hozzájuk már nem. Sokszor nézegettem a családfát, biztos ami biztos, képben legyek, hogy ki kinek a kicsodája :D :D, ezzel néha előre le is lett lőve a poén, de sebaj :D. Szóval egyfelől roppant érdekes volt a könyv, mert nagyon szerettem az olyan plusz információkat, mint a szénégetés, a sólepárlás vagy a Szarvasmentesítési Törvény (minő szörnyű gondolat!!!), de kb a felétől sokszor fárasztónak éreztem.

Jó volt feleleveníteni az angol történelem évszázadait és kontextusba helyezni néhány jelentőségteljes eseményt, uralkodóváltást, társadalmi szemléletmódot. Bár azt be kell vallanom, hogy tíz évvel ezelőtt még jobban értékeltem – és élveztem – volna a könyv stílusát. Azért sokat adott a történethez a déli partok mellett elterülő Új Erdő helyszíne.

Ez már a negyedik könyv, amit az írótól olvasok. Egy valami nem változik, ahogy halad a könyv az időben napjaink felé, úgy tud egyre jobban beszippantani. Ami viszont változás, hogy eddig mindig a Párizs tetszett a legjobban. Az erdő viszont sokkal jobb volt a város történeténél.

Nehéz helyzetben találtam magam, miközben a gondolataim próbálom összeszedni egy épkézláb értékeléshez. Vegyes érzéseim vannak, mikor erre a könyvre gondolok. Úgy érzem, határozottan jól tettem, hogy akkor kezdtem olvasni, amikor több időm van, mert másként könnyen előfordulhatott volna, hogy félbehagyom. Rendkívül összetett könyv, melyhez számomra olykor türelem kellett és egy kis lelassulás. Az új kiadás gyönyörű, tetszetős kívül-belül. Nagyon jól jött a térkép, ehhez többször is visszalapoztam, ahogy a családfához is. Mivel több évszázadot, sőt, egy évezredet felölelő könyvről van szó, kellett is ez a genealógiai segítség, hogy nyomon lehessen követni ki kinek a kicsodája, mégha a történetből el is spoilerezett ezt-azt. Maga a történet több apróbb történetből áll össze, egyes részek közt 80, de akár 300 évet is ugorva. A történeteket összekötő kapocs a helyszín, a ma már New Forest Nemzeti Park néven ismert ősi erdő és az ott lakó családok, kezdve egészen Hódító Vilmos utódja, a II. Vilmos (Rufus) néven ismeretes király idejétől egészen a kétezres évekig. A történetek során Rutherfurd mindig visszautal valamivel az előző történetre, felfedve a kapcsolódási pontokat. Voltak történetek, amelyek jobban tetszettek, mások kevésbé, egy-kettőt túlírtnak gondolok. Fontos szerepet kap maga az erdő flórája és faunája. Ha ezt veszem alapul, akkor bocsánatos, de engem nem igazán kötött le pl a szarvas párzási ösztöne, és maga az aktus sem. A régi, évszázados múltra visszatekintő családokat azonban olyan módon ábrázolta, hogy a könyv végére érve szinte magam is családtagnak éreztem. Voltak köztük egyszerű emberek, szénégetők, halászok, kereskedők, de az arisztokrácia is képviseltette magát. Néhol lagymatag, álmos a tempó, pár helyen feszesebb. Hullámzó. Nagyszerű könyv ez, ha egy bizonyos szempontból nézem, a végére azonban már elfáradtam és kezdtem türelmetlenné válni. Ennek ellenére nem bánom a rá szánt időt, megérte elolvasni, mert csak gazdagabb lettem egy gyönyörű hely történelmének ismeretével.

Még nem olvastam Rutherfurdtól semmit és bár voltak elképzeléseim, igen meglepődtem az első kb.100 oldal után, mert hirtelen véget ért Adela története és a következő fejezetben 300 évet ugrottunk. Majd a következőben újra, vagyis a könyv egy történetfolyam, mely végigvezeti az olvasót Anglia nevezetes történelmi eseményein a normann megszállástól az ipari forradalom koráig (plusz a jelenkori kerettörténet)
A kontinuitást az adja, hogy ugyanabban a misztikus és csodálatos környezetben, az Erdőben és környékén történnek az események. Minden fejezetben meglepett az író valamiféle visszautalással az előző korokra, izgalmas volt várni, hogy az adott részben ezt mivel teszi majd:) Érdekes történetek, hiteles háttérleírások, különleges emberek, élvezetes megfogalmazás jellemzi az egész könyvet, bár két személyes kedvencem Adela, majd Adam szerzetes története:) Nem egy gyors, könnyű olvasmány, de feltétlenül megéri!

Ez volt az első könyv amit E.Rutherfurd-tól sikerült kézbe venni, sok sok éve, és kaptam rá a többire is… izgalmas is volt,olvasmányos is…mintha láttam volna magam előtt a szereplőket ahogy az olvasás idejére kiröppenek a szelencéből az erdő mélyéről… életet lehelve a történetbe….olvassátok el!:)

Nagyon sokszor belefutottam Rutherfurd könyveibe itt, s gondoltam teszek egy próbát.
Anglia történelme eléggé ismert volt előttem, de még így is rengeteg új dolgot tudtam meg.
Maga a család, a szereplők viszont nem lettek a kedvenceim. Semlegesek maradtak.
Elismerem, hogy nem rossz könyv, érdekes a koncepció, de nem hiszem, hogy nekem íródott.