Leila, ​avagy a félhold bukása 0 csillagozás

Edward Bulwer-Lytton: Leila, avagy a félhold bukása

Lord ​Edward Bulwer-Lytton arisztokrata származású angol regényíró, költő. Mint politikus és államférfi, mint az angol gyarmatügyek vezetője Viktória királynő hatalma fénykorában, széles látókörre, gazdag emberi tapasztalatokra és nagy társadalmi befolyásra tett szert. De ifjú kora óta az irodalom volt a legfőbb szenvedélye. Érdekfeszítő, nemes felfogást, mély életfilozófiát tükröző, finom lélektani elemzést tanúsító regényei meghódították hazáját és az egész világot. Legelterjedtebb, legtöbbet olvasott alkotásai: a magyarul is több kiadást megért Pompeji utolsó napjai (Európa Könyvkiadó, 1987) és a Wagner-opera alapjául szolgáló Rienzi, avagy az utolsó római tribun. De egyik sem nemesebb, gyönyörködtetőbb mint Leila, melyet most új kiadásban vehet kezébe az olvasó.
     Az arab és a spanyol hatalom, a mór és a keresztény kultúra összecsapását, a zsidó nép tragikus vergődését látjuk a két ellenfél között. Almámen, a sötét lelkű mágus, Torquemada, a szent inkvizíció… (tovább)

Leila címmel is megjelent.

Eredeti cím: Leila or The Siege of Granada

Eredeti megjelenés éve: 1838

>!
Stella Maris, Budapest, 1996
108 oldal · puhatáblás · ISBN: 963853754X · Fordította: Margittai György

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

>!
lzoltán IP

Szállj halkan, szállj dalom,
ringasd, hűs fuvalom,
mint hulló rózsalevél,
mint zsongó esti szél,
szállj lengve, édes ének
kapujába szívének,
dal, hozzá szállj!

Lágy hangok terhét hordva,
röppenve, csengve-bongva,
mint fák Éden kertjében,
az Úr trónjáról szálló szélben –
szórjuk kincsünk feléd,
kiöntjük eléd,
ahol te vagy az Éden!

Bár lennék én is zengő,
libbenve lengő
hang, mely feléje száll
s bús szívébe talál,
és ott örökre elül,
utolsót csendül –
ó, édes lenne így a halál!

8-9. oldal, Első könyv - II. A király (Stella Maris, 1996)

>!
lzoltán IP

     A kapuőr tisztelgett és szótlanul bebocsátotta. Pár perc múlva alakja eltűnt a lombok sűrűjében, amelyen átcsillogott az arab szökőkutak holdfényes sugara. Följebb az Alhambra bástyái emelkedtek, jobbra pedig a Vörös Tornyok, amelyek eredete még a legrégibb föníciai telepesek idejére nyúlik vissza.
     Almámen megállt és körültekintett. Vajon Éden gyönyörűbb volt-e? – mondta csendesen. – És ezt az áldott földet tiporja a nazarénus győző lába? Hiába! – hit elűzi a hitet – nép a népet – mígnem az idő megtér kezdetéhez és hatalomra emeli a legrégibb hitet és legrégibb törzset!

5-6. oldal, Első könyv - I. Almámen (Stella Maris, 1996)

>!
lzoltán IP

     Hosszan, figyelmesen nézte a csillagokat. Sugaruk megtört a játékos vízen és ezüstbe mártotta a dús, mozdulatlan lombot. (…)

6. oldal, Első könyv - I. Almámen (Stella Maris, 1996)

>!
lzoltán IP

     – Nyomorult uzsorások! Megérdemlik sorsukat – felelte megvetően Boabdil. – Arany az ő istenük és hazájuk a vásártér! Népek sírása, jajgatása közepette őket nem érdekli egyéb, csak az árak esése vagy emelkedése. A világ tolvajai ők. És ha kezük mindannyiunk ládájába nyúlkál, bizony nem csuda, hogy minden kéz torkuknak esik.
     – A ti törvényeitek egy törekvésüket sem engedik érvényesülni a kapzsiságon kívül és mint ahogy a növény meggörbíti, elcsavarja szárát, hogy fejét minden akadályon át is a nap felé emelhesse, úgy torzítja, csavarja önmagát az emberi lélek, ha a természetes réseket eltömik előtte, hogy megszerezze az élet elemeit, a hatalom szabad levegőjét és a megbecsülés napfényét. Bizony nem voltak üzérek és uzsorások ezek a zsidók otthon, a maguk szent földjén, mikor szétverték az egykori arabok seregeit.

10. oldal, Első könyv - II. A király (Stella Maris, 1996)

>!
lzoltán IP

     – És az óra?
     – Még nem érkezett el.
     – Te a csillagokból olvasod ki majd?
     – Engedjük át az arab bölcseknek ezt a dőre babonaságot. Szerény szolgád, uram, a csillagokban nem lát egyebet, mint kicsiny földünknél hatalmasabb világokat, amelyek fénye meg se rebbenne, ha földünk elsüllyedne is a végtelen űrben.
     – Titokzatos ember! Hát akkor mi a hatalmad, honnan ismered a jövőt?
     Almámen most egészen odalépett az erkélyen álló királyhoz.
     – Azt hiszed, hogy míg a föld kicsiny felszínén eleven lények nyüzsögnek, a föld mélységes mélyén s az óriás éterben, körülöttünk ne lenne élet? Mint, ahogy a halász horogra keríti zsákmányát, a madarász elfogja a repülő madarat, úgy emberi elménk erejével és tudásával leigázhatjuk, akaratunk alá kényszeríthetjük olyan elemek, olyan birodalmak lakóit, amelyek porból formált testünket be nem fogadják, ahol durva érzékeink nem tudnak eligazodni. Látod, ebben van az én tudományom. Idegen világokról semmit sem mondhatok, de ennek a világnak a lényeit, akár emberek azok, akár, mint regéitek nevezik őket, szellemek és démonok, – kiismertem valamennyire. A jövőt én magam nem látom, de fel tudok idézni olyanokat, akiknek élesebb látás és nagyobb tehetség adatott.

11. oldal, Első könyv - II. A király (Stella Maris, 1996)


Hasonló könyvek címkék alapján

Dževad Karahasan: Keleti díván
Elif Shafak: A város tükrei
Bán Mór: A Holló háborúja
Robin LaFevers: Sötét diadal
Hunyady József: Hollós vitéz
Iny Lorentz: A várúrnő
Alois Jirásek: Mindenki ellen
Robert Louis Stevenson: A fekete nyíl
Burány Nándor: Keselyűlegelő
Cs. Szabó Sándor: Az út