Sztálin 17 csillagozás

Edvard Radzinszkij: Sztálin

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosáról szól ez a könyv: Joszif Visszarionovics Dzsugasviliről, azaz Sztálinról, az „Acélemberről” , akinek az élete – jóllehet jó néhány történész írta már meg az életrajzát – mindmáig tele van titkokkal. Edvard Radzinszkij (Az utolsó cár című világsikerű könyv szerzője) ebben az új művében elsősorban a Sztálin nevéhez kapcsolódó rejtélyeket próbálja megfejteni. A kommunista uralom éveiben „szigorúan titkos” levéltári anyagokat és az életben maradt szemtanúk visszaemlékezéseit felhasználva festi meg Sztálin portréját, aki Radzinszkij – és az általa felkutatott tények, dokumentumok és vallomások – szerint a hatalom megszerzésének és megőrzésének ördögi zsenije volt; hideg fejjel, mesteri sakkjátékosként irányította azt a kegyetlen, véres játékot, amelyben a „Nagy Ábránd”, a kommunista világforradalom nevében sok millió embert áldozott fel, megteremtve a totális rettegés és hazugság társadalmát. Radzinszkijtől tudjuk meg, hogy… (tovább)

Róla szól: Joszif Visszarionovics Sztálin

>!
Európa, Budapest, 1998
718 oldal · ISBN: 9630762994 · Fordította: Soproni András
>!
Európa, Budapest, 1997
718 oldal · ISBN: 9630762587 · Fordította: Soproni András

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Lev Davidovics Trockij · Sztálin · Grigorij Jevszejevics Zinovjev · Jakov · Mihail Bulgakov

Helyszínek népszerűség szerint

Grúzia


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Evione>!
Edvard Radzinszkij: Sztálin

Határozottan érdekes könyv volt ez, annak ellenére is, hogy bizony akadtak vele problémáim. Egy ponton majdnem félbe is hagytam. Egyrészt a hangvétele zavaróan szenzációhajhász, vagy ahogy előttem megfogalmazták: bulváros. Gyakran elég vad következtetései, vagyis inkább spekulációi vannak, amelyeknél csak pislogtam, hogy mi alapján sikerült levonni ezeket. A forráshasználata kicsit aggályos, bár nekem nincs azzal bajom, ha egy szerző nem használ lábjegyzeteket, nekem bőven elég, ha a könyv végén van egy felsorolás, de akkor abban legyen következetes. Radzinszkij időnként használja a lábjegyzeteket, aztán meg nem, ami enyhén szólva is furcsa megoldás.
Szóval szerintem ez a könyv az objektív, hiteles történetírástól elég messze van. Egynek elment, de ennyi.

kaporszakall >!
Edvard Radzinszkij: Sztálin

Úgy látszik, én is megkaptam a Sztálin-kórt (na nem úgy értem, hogy hatalmi tébolyban szenvedő szadista lett belőlem, hanem úgy, hogy Sztálin alakja egyre jobban izgat, és hajlandó vagyok újabb és újabb köteteket olvasni, hogy rátaláljak a vele kapcsolatos rejtély nyitjára). A fő kérdésem pedig vele kapcsolatban – egy történészi munka után* – az: vajon elmegyógyászati kóreset volt az ipse, vagy pedig csak egy minden gátlástól mentes, hataloméhes szociopata?

A történészi munka erre nem adott választ. Egyrészt, mert a nagy társadalmi-gazdasági mozgásokra figyelt, és ennek tükrében mutatta be Sztálin tevékenységét: lényegében azt, hogy hogyan sikerülhetett neki véghezvinni a rémtetteket, tehát mi volt az a társadalmi struktúra, ami ezt az ámokfutást lehetővé tette. Másrészt, mert Sztálin pályafutását csak az első világháborús évektől, illetve a kommunista hatalomátvételtől vizsgálja; az ifjúkor – a személyiség kiformálódásának korszaka – ebből a munkából kimaradt. Azt, hogy Sztálin gátlástalan gengszter volt, persze nyíltan kimondja, de ezt mindannyian eddig is tudtuk. Azt azonban, hogy szabályszerű elmebeteg volt-e, vagy sem, nem feszegeti. Részben, mert efféle látleletet soha semmiféle orvos nem adott (vagy ha mégis, ezt nem tudhatjuk, mert valószínűleg mind a látleletet, mind az orvost nyomtalanul eltüntették…)

Radzinszkij műve a kilencvenes évek ’terméke’, és érződik is rajta a kommunista rendszer alóli felszabadulás, a kibeszélés hangulata. Kissé hevenyészett, hatásvadászó, bulváros (… de hát ezt kedveli a külváros…), stílusát tekintve nekem beugrott Borisz Jelcin egykori választási videója, ahogy rengő pocakkal rokizik a mosolygó szláv-szőke gog-go görlök sorfala előtt… Szóval nem egy tudományos munka, még csak nem is egy szigorú forráskritikával megírt pályakép, hanem egy sok szóbeszéddel, spekulációval tarkított, pletykákkal fűszerezett életrajz. Mégis: azt kell mondjam, tetszett…

A spekulációk mentségére: annyi forrást süllyesztettek el, és semmisítettek meg, különösen Sztálin ifjúkoráról (a Vezér maga is tudatosan gondoskodott erről**), hogy némi spekuláció elkerülhetetlen, különben az életrajz első fele csupa hézagokból állna. És Radzinszkij becsületére legyen mondva: spekulációi itt – egyik másik művével ellentétben – többnyire logikusnak tűnnek, és jól illeszkednek a történelmi tényekhez. Kivéve egyet. Sztálin fő vezérlő eszméjét.

A kötet főbb újdonságai- az eddig olvasottakkal szemben- számomra a következők:

1. Hogy Lenin éppoly gátlástalan szörnyeteg volt, mint Sztálin, ez eddig sem volt titok. Ám hogy milyen ravaszul manipulálta a bolsevikokat, s játszotta ki a munkatársait egymás ellen (bár persze nem végeztette ki őket…), az kevésbé ismert. Pl. Trockij és Sztálin között mindig gondos egyensúlyt tartott, ügyelve arra, hogy egyik se kerekedjen a másik fölé. Halála után viszont megbillent az egyensúly: a naiv (és beképzelt) Trockij alulmaradt a visszafogott, ravasz Sztálinnal szemben. Tehát a ’Lenin leghűségesebb tanítványa’ cím, amit Sztálin magára aggatott, a manipulációs technikát tekintetében tökéletesen igaz…

2. Sztálin személyiségét nem pszichopataként (tehát empátiás képességek nélküli, érzéketlen emberként), hanem érzelmeit leplezni képes, de nagyon is tartós és engesztelhetetlenül gyűlölködő, bosszúvágyó, alattomos figuraként jellemzi. Radzinszkij szerint tehát Koba képes volt szeretetre (pl. anyjával, vagy első feleségével kapcsolatban), de megbocsátásra nem. Radzinszkij azonban nem tartja Sztálint elmebetegnek, csak cinikusnak és gonosznak.***

3. Történelmi aspektusból érdekes volt a bolsevikok hatalomra jutásának és a német támogatásnak az elemzése: ki vert át kit? Radzinszkij szerint itt tulajdonképpen a ’kölcsönös előnyökön alapuló’ kapcsolatról volt szó: a németek békét kaptak érte a keleti fronton, a bolsevikok pedig megszerezték a hatalmat. Nagyobb távlatban a bolsevikok nyeresége bizonyult tartósabbnak: a németek nélkül soha nem jutnak hatalomra, míg a németek az ő támogatásukkal ugyanúgy elvesztették az első világháborút, mint ahogy nélkülük is ez történt volna.

4. Koba ohranás múltjáról már lehetett hallani, sorozatos sikeres szökései és utána az enyhe ítéletek: mindez már a kortársaknak is feltűnt (s aki ezt szóvá tette később, az eltűnt…). Ám a ’kettős ügynök’ szerepe nekem új volt: Radzinszkij szerint Lenin tudott Sztálin beépüléséről a cári titkosszolgálatba, és ezt a Párt céljaira használta ki: magyarul a Párt több hasznot húzott a dologból, mint amennyi vesztesége származott belőle és tudatosan alkalmazta ezt a taktikát. A ’ki vert át kit’ kérdése tehát itt is felmerül, s Radzinszkij válasza ismételten az, hogy a bolsevik párt volt a nyerő. A kettős ügynöki státuszt Radzinszkij kissé túlragozza, kb. mint a Macskafogó patkánynője, aki így morfondírozik: ’De vajon ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja…?’ S én – a patkányok főnökével szinkronban – erre csak azt felelhetem: ’Ne ragozd, Kuki, mert meghülyülök!’

5. A ’Megelőző csapást mért Hitler a rátámadni készülő Sztálinra, vagy a szovjetek jóhiszeműek voltak?’ kérdésre Radzinszkij egyértelműen az első választ tartja helyesnek – szerinte csak idő kérdése lett volna, hogy Sztálin – további zsákmány reményében – mikor áll át a Szövetségesek oldalára. Ez – azt hiszem – ma már elég széles körben elfogadott nézet.

Most két olyan pontot írnék le, amit spoilerbe teszek, mert Radzinszkij elmeszüleménye, és mert Sztálin cselekedeteinek fő vezérfonalaként tálalja: ha valaki elolvassa a kötetet, maradjon számára poén. Előrebocsátom: a szerzőnek az itt leírt teóriájával nem értek egyet.

6. spoiler

7. spoiler

A szerző tehát adott újat a klasszikus életrajzokhoz, vagy a történészi munkákhoz képest, de ez a műve ugyanúgy hagy bennem hiányérzetet, mint a II. Sándorról szóló – ennél a műnél azért jóval gyengébb – írása.

Egyrészt egyenetlen. A második világháborún szinte átugrik. Más időszakokkal aprólékosan foglalkozik. Másrészt hiányoznak belőle a tömegek. Egy nép tragédiájának nagyszabású operája helyett sokszor csupán kamarazenét kapunk: a tömeges terror folyamatát a konkrét egykori barátok, harcostársak, ellenfelek elleni intrikák, megtorlások, a személyre szabott macska-egér játék részletezése pótolja. Engem – bevallom – némileg untattak a Vezér családjáról szóló részek, vagy a húszas, harmincas, negyvenes évek értelmiségi nyomorúságáról szóló anekdoták, bár ezek egy orosz olvasó számára a kommunista intellektuális folklór részei.

Más helyen viszont remekül jeleníti meg a Gazda rettegett hatalmát: amikor a Politikai Bizottság ülésére belép, mindenki elhallgat, még a legyek is abbahagyják a zümmögést… Ezt tekintélyt Radzinszkij mítikussá is fokozza. A mi nagy orosz népünk még gazemberekből is óriásokat tud felmutatni… Ám – amivel nem tudok egyetérteni – Sztálint nemzetközi szinten is olyan agyafúrt Nagy Kombinátor-nak ábrázolja, aki mindenkiből hülyét csinál, s tulajdonképpen Churchill-t, Trumant is manipulálja.

A könyv egyik alapvető kérdésemre választ adott. Sztálin nem volt elmebeteg. Akkor nem lett volna képes élete végéig hatalmon maradni. Ám hogy normális sem volt a szó klasszikus értelmében, az is biztos. Minden aljasságra képesnek lenni az egyeduralomért, és magányosan gyakorolni azt, úgy hogy közben senkiben sem bízunk, és mindig a garnitúrák ’lecserélésével’ kell foglalkozni – ezt meg lehet valósítani, de érdemes? Sztálin lehet hogy elégedett, de valószínűleg boldogtalan ember volt.

* Baberowski: Felperzselt föld
** Pl. egyik gyermekkori jóbarátja furcsa módon pont akkor szenvedett halálos balesetet, amikor lelkes újságírók fel akarták keresni, hogy a Vezér ifjúkoráról meséljen. Tbiliszi egyetlen kerékpárján ülve gázolta el – véletlenül – Tbiliszi egyetlen teherautója…
*** A szerző szerint 1992-ben összeült egy kiváló pszichiáterekből álló konzílium, hogy ezt a kérdést megvitassa, és az volt a konklúzió, hogy Sztálin nem volt elmebeteg.

3 hozzászólás
G0211>!
Edvard Radzinszkij: Sztálin

Itt-ott kissé bulváros, de ettől függetlenül kiváló és nagyon olvasmányos munka a Szovjetunió egykori „Gazdájáról”, a kispályás gengszterből nagypályás gengszterré vált Joszif Visszarionovics Dzsugasviliről. Mindenképpen ajánlom a téma iránt érdeklődőnek!

spicefrog>!
Edvard Radzinszkij: Sztálin

Szenzációs könyv, én nem tudtam letenni, szerintem az egyik legjobb könyv, amit Sztálinról írtak. Ha nem a legjobb…

borzface>!
Edvard Radzinszkij: Sztálin

Annak ellenére,hogy valóban „bulváros ” egy kicsit,zseniális könyv !
És szórakoztató!

Én szeretem a száraz történelmi munkákat is,de ezt is nagyon élveztem !
Abszolút 5 csillag !

nyolcadikutas>!
Edvard Radzinszkij: Sztálin

Sztálin úgy, ahogyan még nem olvastuk, csak tudtuk, sejtettük. Egy tébolyult világhatalomnak kellett összedőlni, hogy megismerjük Koba, a besúgó, Dzsugasvili, az alkoholista, Sztálin a tébolyult életét. Mao után a világ második legnagyobb tömeggyilkosa. Igen. (Hitler csak a bronzra lett érdemes.) Rendkívül informatív és érdekes könyv.


Népszerű idézetek

Nazanszkij >!

A párt nevében az embernek huszonnégy óra alatt meg lehet és meg is kell változtatnia a nézeteit, arra kényszerítve magát akár, hogy a fehéret is feketének lássa. (Pjatakov)

Harmadik rész - Sztálin élete és halála, 12. A megtört gerincű ország - A párt nevében lehet és kell, 284. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997

Nazanszkij >!

A „párton kívüli szeméttel”, ahogy az értelmiségieket gyakorta nevezték, bármit meg lehetett csinálni a párt érdekében. A pártonkívüliek nem számítottak embernek, trágyának tekintették őket, amelyből kinő majd a jövő társadalma.

Harmadik rész - Sztálin élete és halála, 15. Kezdődik a vérfürdő - Ő adott parancsot Kirov meggyilkolására?, 386. oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Menczer Gusztáv: A gulág rabtelepei
Anna Fifield: Kim Dzsongun
Robert Dallek: Befejezetlen élet
Kónya Imre: Antall József közelről
Diane Ducret: Hírhedt diktátorok asszonyai
Artur Klinau: Minszk, az álmok napvárosa
Csoma Mózes: 1989 – Diszkózene a Kvangbok sugárúton
Palasik Mária: Parlamentarizmustól a diktatúráig (1944–1949)
Alexandra Rachmanova: Szerelem, cseka, halál
Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetcsoport