Pomponius ​Flatus különös utazása 79% 48 csillagozás

Történelmi és bibliai szempontból eléggé hiteles képet nyújtó, jól felépített történelmi krimi, enyhén szatirikus, nyomokban szarkazmust is tartalmazó ízesítéssel.
A könyv végére a különböző történetszálak szépen összeértek és az elsőre fura események is elfogadható magyarázatot kaptak; a későbbi történelmi és bibliai személyek kilétére is fény derült – ha valaki esetleg menet közben nem ismerte volna fel őket.

A témából és a narrátor személyéből fakadóan adódó szarkazmus és a humor is helyén van. Az, hogy nekem Christopher Moore ominózus könyve, a Biff evangéliuma ugrott be, mint hasonló regény, szerintem nem meglepő, de az talán igen, hogy itt-ott még Jack Vance: Haldokló Földjére emlékeztetően cinikus humorú jelenetek is voltak – őszintén szólva ezek között voltak csak olyanok, amelyeken teleszájjal vigyorogtam.

Röviden: Élveztem ezt a könyvet, de azért végig az volt az érzésem, hogy minden erénye ellenére nem más ez, csupán egy jó író hétvégi ujjgyakorlata. Könnyed szórakozásként, egy forró nyári délutánra, esetleg strandon heverve tökéletesen megteszi, és hiba is lenne, ha bárki ennél többet várna tőle.

Kicsit vicces, kicsit izgalmas, kicsit érdekes, összességében elég szórakoztató, kedves könyvecske. Nem igényel bámulatos agykapacitást, koncentrációt, netán memóriát.
Kellemes kikapcsolódás – némi fricska azért akad benne. Üdítően tematikus olvasmány volt a karácsony előtti időszakra.

A külcsín fogott meg, de szerencsére a belbecs sem okozott csalódást. A főszereplő egy római természettudós és filozófus, aki utazgatásai során kényszerűségből megpróbál kideríteni egy bűntényt. Maga a nyomozás és a környezet is érdekes, akárcsak a mellékszereplők, engem mégis leginkább a stílus fogott meg. Sikerült nagyon korhű hangulatot teremtenie az írónak, már amennyire ez mai szóhasználat mellett lehetséges. Ráadásul mindezt kifejezetten szórakoztató módon tette, sokszor súrolva az irónia határát. Érdekes adalék volt Jézus és családjának jelenléte, néhány további humoros helyzetre adott lehetőséget. Fogok még olvasni az írótól.

Ez volt a második olvasmányom Mendozától, az elsőt, a Csodák városát nagyon szerettem. Ez a kötet is tetszett, bár rá kellett hangolódnom. A szerző szándékosan összekeveri a Bibliában leírt legendákat, így megteremtve a humoros helyzeteket. A pozitívuma mindenképp a vicces, ironikus stílusa, például a Júdással kapcsolatos rész vagy a prostituált lányának neve. De a történelmi összefüggések és a végén lévő Jegyzet kevésbé kötöttek le. Ráadásul ezzel párhuzamosan olvastam a Don Quijotét is, aminek hasonló a stílusa, csak nehezebb a nyelvezete, mint ennek. Valószínűleg ez szándékos megoldás Mendozától, erre utalhat az eredeti cím is. Összességében tetszett, de a nyomozás második fele sokkal jobban lekötött.

Barátaim! Rómaiak!
Azt mondja itt ez a centurió a fülszöveg, hogy ez Eduardo Mendoza legsikeresebb könyve. Ez egy dolgot bizonyít polgártársak, hogy a cézár is tévedhet, még ha ezerfejű is. Merthogy olvastam én már sokkal jobb Mendoza könyvet, az egészen varázslatos Csodák városát.
Ebben a regényben Pomponius Flatus, római polgár a lovagok rendjéből, elhivatott természettudós és botcsinálta filozófus végigfossa a birodalmat, hogy megtalálja a bölcsesség forrását. A mindféle szennyezet vizek kortyolgatása közben lerongyolódva és felpuffadva eljut Názáretbe, ahol a véletlen és pénztelenség rábírja, hogy elfogadja a gyermek Jézus megbízását: derítse ki, ki ölte meg a gazdag Epulón, akinek meggyilkolásával Józsefet az ácsot, Jézus apját vádolják.
Pomponius Flatusnak kis szerencse és sok hízelgés árán kétszer is sikerül elérnie a keresztre feszítés elhalasztását, és végül, mint egy ókori Herkules Poirot fényt derít a rejtélyes ügyre.
Ha úgy tetszik, Mendoza regénye történelmi krimi, ha úgy tetszik épp ezek paródiája. Egy ügyesen összerakott, szórakoztató regény. Nem több. De nem is kevesebb.
(Persze, ha úgy döntök, hogy mélyebbre ások, akkor én ebben a kereszténység, ill. az egyistenhívő vallások kritikáját is láthatom. Pontosabban azt a nézetet, hogy az ember és az istenek együttélése sokkal harmonikusabb a politeista vallásokban. Mennyivel egyszerűbb az életünk, ha nem mindig ugyanazt az egy istent kell káromolni vagy éltetni!
De azt is megértem, ha valaki úgy gondolja, nem cél harmonikus viszont kialakítani az istennel/istenekkel.)

Szódával, strandra elmegy.
***
Ahhoz komolytalan, hogy rendes történelmi kriminek nézzem, ahhoz viszont nem elég bátor, hogy paródia legyen. Egynyári könyv, de annak nem rossz.

Ha nem került volna a birtokomba ez a könyv egy zsákbamacska csomag jóvoltából, valószínűleg sosem olvastam volna. Nem mondom, hogy hiányérzetem lenne akkor, de igazából egész jó kis könyv ez. Még jó, hogy tudtam előre, hogy ez egy paródia, mert különben furán néztem volna már az első oldalak után.
Vicces a maga módján és határozottan egyedi. spoiler
Érdekes olvasmány volt.

Szerintem iszonyúan jó! Kicsit olyan, mint a Monty Python féle Brian élete, el is tudtam volna képzelni mondjuk Michael Palint a szerencsétlen, napi huszonnégy órában hascsikarással küszködő római természettudós-filozófus-amatőr nyomozó szerepében.
Názáretben járunk, az első évszázad hajnalán, ahol is hősünk a korhoz és helyszínhez illő kalandokba keveredik, mikor egy Jézus nevű furcsa kisgyerek úgyszólván belekényszeríti egy gyilkos utáni szimatolásba. A jobb sorsra érdemes patrícius mit sem sejtve bámészkodik József asztalosműhelyében, vallásfilozófiai eszmecserébe keveredik Zakariással, hallgatja amint Ben-Hur a kocsihajtásról áradozik, Máriával üldögél a kertben, Lázárral együtt fog titkos kémakcióba, s mindezek tetejébe kecskék és istenek segítik illetve hátráltatják útján.

Tényleg semmi komoly, de a könnyedségéhez képest tulajdonképpen egészen korrekt ismeretanyaggal. Megérte elolvasni.

Nagyon szeretni való könyv! Különösen azoknak, akik kedvelik a rómaiakat. Pomponius szerethető karakter, és remek elbeszélő. Az író otthonosan mozog a térben és időben, amiről ír, és a szórakoztató „krimi” történet mögött komoly történelmi tudás rejtőzik. A bibliai téma semmit sem von el a szerző kreatív játékosságából; Mendoza humorral, szívvel és magabiztos tollal nyúl az ismert motívumokhoz. Sok „aha!” pillanat van a könyvben, amikor az ember ráismer egy-egy szereplőre, helyszínre vagy szimbólumra. És a könyv végén még csak nem is a bűntény nyitja a legnagyobb csavar.

Összességében szórakoztató kis „krimi” volt a csetlő-botló, eseményekkel sodródó tudós pár napjáról Názáretben.