Leszámolás ​Eddyvel 37 csillagozás

Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Édouard ​Louis 1992. október 30-án, Észak-Franciaországban született, itt játszódik első önéletrajzi regénye, a Leszámolás Eddyvel.
Louis szegény, segélyekből élő családban nőtt fel. Kisgyerekkorától tudatában volt homoszexualitásának, mely szűkebb és tágabb környezetéből megdöbbenést, megvetést és agressziót váltott ki.
Környezetéből kitörve érettségi után, bejutott a nagy presztízsű École Normale Supérieure-re Párizsban, ahol szociológiát tanul. Máris elismert Bourdieu-szakértő. 2013-ban megváltoztatta a nevét Édouard Louis-ra.Huszonegy éves volt, amikor 2014-ben publikálta a Leszámolás Eddyvel című regényét. A könyv óriási visszhangot váltott ki, szerzőjét kivételes irodalmi tehetségként üdvözölték.
A Le Figaro így írt róla:
„Ritka, mint égboltunkon a Halley-üstökös átvonulása, hogy egy könyv annyira eltérjen a többitől, hogy már a létezése is csodának tekinthető, nem is találunk rá szavakat."
„Elrohantam. Épp csak annyit hallottam még, hogy az… (tovább)

>!
Ab Ovo, 2015
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155353635 · Fordította: Pataki Pál

Kedvencelte 5

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
DaTa P
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Még hajnalban befejeztem a könyvet, de értékelést akkor még nem szerettem volna írni róla. Mert nem is nagyon tudtam, mit gondolok én összességében erről. Az, hogy hajnali kettőig ébren tartott, jelzi, hogy erős írásról van szó, ami viszi magával az olvasót, de az, hogy nem kezdtem azonnal csillagozásba és értékelés írásába (ahogyan máskor) meg azt mutatja, valami nekem hiányzott itt.

Édouard Louisról az égvilágon semmit nem tudtam korábban, így az első néhány fejezet elolvasása után, mikor rákerestem, mégis kicsoda ő, nagyon megdöbbentett, hogy egy fiatalemberről van szó, aki 1992-ben született. Eleve, ha valaki 1990 vagy ne adj Isten 2000 utáni születésű, én olyankor egy pillanatra kicsit mindig megrökönyödök. Úristen, hát de akkor ezek még babák! Vagy hát én öregszem rohamosan. Mindegy is.

Aztán ahogy haladtam a könyvvel, egyre nagyobb döbbenet lett úrrá rajtam, hogy a 90-es évek végén, kétezres évek elején, a nyugati Franciaországban ilyen körülmények tudnak uralkodni a vidéki falun. Ahol az egész falu kis túlzással alkoholista, ahol a férj veri a családot és már-már Zola szintű leírásai vannak a nyomornak. És ahol közben a kis Eddyt folyamatosan fizikailag, lelkileg vegzálják a melegsége miatt. Kétezer körül. Franciaországban. Újra és újra az járt a fejemben, mennyit jelent, hová születik az ember, végigvettem az én életutamat, a melegséggel való első szembenézésektől, a teljes elfojtásra irányuló törekvéseken át, amikor Eddyhez hasonlóan mindent megtettem, hogy én ettől megszabaduljak. Sőt. Addig, amíg megbékéltem és vállaltam azt, aki vagyok, minden és mindenki előtt. Nem volt egyszerű út. Eddynek sem. És akkor mit élhetnek meg, akik nem ilyen helyre születtek. Mert születnek rosszabb körülmények közé, mint akár Eddy.

Sok gondolatot elindított bennem ez a könyv, ezért is adok négy csillagot. Nem ötöt, mert hiányérzetem maradt, nem tartottam elég összeszedettnek sem, bizonyos részeket szerettem volna jobban kifejtve olvasni, de ezt betudom annak, hogy nagyon fiatal volt, mikor ezt megírta, és talán túlságosan is fájt néhány emlék felidézése. Fontos dolog, hogy így szembenézett a múltjával a fiatalember, hiszem, hogy ezáltal gyógyult ő is, és sok olvasó is.

3 hozzászólás
>!
giggs85 P
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” – akár ez az Anna Kareninából származó idézet is lehetne a mottója a francia irodalom új üdvöskéje, Édouard Louis első, önéletrajzi ihletettségű kisregényének. Mert, ahogy már rögtön az első sorokban írja az Eddy Bellegueule néven született szerző: „Nincs egyetlen boldog emlékem sem a gyerekkoromból. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy gyerekként soha nem éreztem magam boldognak, hogy soha nem örültem. Csakhogy a szenvedés korlátlan hatalom, elsöpör mindent, ami nem illeszkedik a rendszerébe.”

Nem is csoda, hogy a fiatal Eddy nem érezte jól magát gyerekkorában, ugyanis Franciaország egy viszonylag elmaradottabb vidékén született egy kis faluban, ahol minden mindig ugyanúgy történik, a generációk egymás hibáit ismétlik újra és újra, ahol csak egyetlen fajta életszemlélet elfogadható, és ahol korántsem nézik jó szemmel a homoszexuálisokat. Eddy pedig az – már kiskorában kiderül, hogy nem olyan, mint a többiek: magasabb a hangja, folyton gesztikulál, affektál, lányos játékokat szeret játszani, és nem tud beilleszkedni a többi fiú közé. Segítséget pedig sehonnan sem kaphat.

A szülei ugyanis semmiben sem különböznek a helybéliektől: az apa alkoholista gyári munkásból lett alkoholista munkanélküli, az anya háztartásbeliből lett segédápolónő-féle. Az értékrendjük és a világlátásuk cseppet sem különbözik a többiekétől. Mindketten eléggé maszkulin jellegűek, harcosak, dörzsöltek, kemények (a legnagyobb dicséret, ha valakit keményfiúnak tartanak); mindkettejüket megedzette az élet és a saját korlátoltságuk miatt kapott pofonok, és egyikük sem lát tovább kis falujuknál, és nem tudják elfogadni, ha valaki másképp él, vagy gondolkodik, mint ők. Lételemük a kirekesztés, bármiféle (faji, vallási, szexuális, társadalmi különbségekből eredő) másság elutasítása, ennek ellenére még ebben sem következetesek. Gyűlölik az arabokat, mert segélyből élnek, de úgy vélik, hogy a segély nekik is jár. Gyűlölik a tanultabb embereket, a burzsujokat, mégis közéjük akarnak tartozni és így tovább.

Tehát Eddynek színlelnie kell. Ami nem megy könnyen, mert ő egy végtelenül békés, befogadó személyiség, és az általa nem túl sikeresen játszott keményfiú szerep szöges ellentétben van saját vonásaival. Ahogy Eddy egy helyütt fogalmaz: „Nem tenni a bűn, hanem lenni. És főleg annak látszani”. Így mindent megtesz, hogy ne látsszon annak, ami: homoszexuálisnak. Már a címből is (Leszámolás Eddyvel) látszik, hogy a felnőttkorba lépett szerző szakítani akar a színleléssel, és kendőzetlenül kíván beszélni az általa átélt dolgokról, és főleg szexuális beállítottságáról. Ez a könyv egy vallomás. Így nem meglepő, hogy ez a téma természetesen mindvégig előtérben marad, és aki ezt a könyvet szándékozik olvasni, az készüljön fel rá, hogy durva szexuális jellegű leírások is szerepelnek benne (igaz. nem túl gyakran).

Ebben a rövid kisregényben Eddy gyerek- és fiatalkori élményeiről (zömmel megaláztatásairól) olvashatunk már-már szociológiai pontossággal. Ebből a szempontból hasonlítható néhány magyar műhöz a közelmúltból, így Barnás Ferenc A kilencedikjéhez vagy Borbély Szilárd Nincstelenekjéhez, azonban épp elég eltérés és egyediség van ebben a francia műben, hogy önmagában is megállja a helyét.

Amit még mindenképp kiemelnék, az a nyelvezet – és itt most nem is arra akarok kitérni, hogy Louis szépen ír, jól fogalmaz, képes érzelmeket kiváltani az írásaival, hanem arra, hogy miként adaptálja hozzá a saját felnőttkori nyelvéhez gyerekkora falubelijeinek, rokonainak, ismerőseinek, tanárainak hol roncsolt-torzult, hol erősen tájnyelvi elemeket használó nyelvezetét. A mű ezen aspektusát valószínűleg nem lehet tökéletesen átadni magyarul (hisz a szerző említi is, hogy részben pikárdul beszéltek), de azért így a fordításban is érezhető a feszültség*, amikor egymás mellé kerülnek az általában szitkozódó, hőbörgő falusiak szavai a szelíd Eddy-ével.

Most is, az utóbbi időkben már sokadjára, egy olyan szerzőtől olvastam, akiről korábban semmit sem tudtam, így olvasás közben semmi sem befolyásolt, és akinek a művét befejezve arra jutottam, hogy a könyv nagyon is megérte a ráfordított időt. És bár a Leszámolás Eddyvel korántsem tökéletes és teljesen kiforrott alkotás (ami nem is csoda, hiszen egy 21 éves fiatalember írta), de valószínűleg a szerző életkorából és a történések idejéből adódóan is közel állt hozzám ez a szöveg; így nem is kérdés, hogy odafigyelek a szerző pályájának további alakulására, és amennyiben lesz újabb magyar nyelven megjelent könyv tőle, minden bizonnyal elolvasom.

*Néha viszont nagyon döcög ez a kétféle beszédmód egymás mellett. Sokszor mondanak olyat egyes szereplők, amit a való életben biztos nem. Itt volt egy kis gondom a könyvvel. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen a francia eredetiben – csak kár, hogy nem tudok franciául. :)

4 hozzászólás
>!
dacecc P
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

A múlt feltárása talán az egyik legfélelmetesebb dolog, amit az ember önmagával tehet. A főhős ebből a szempontból halmozott hátrányokkal indul, nem elég, hogy szegény családból jön, el kell viselnie a mindennapi megaláztatást, mert más, mint a többiek. Ebből a szempontból nagyon érdekesen érzékelteti a könyv, hogy másnak lenni milyen megrázkódtató tapasztalatokkal jár. A közösségek összezárnak a különbözők előtt, osztálytudatukban osztozva kilökik, aki kilóg. És talán legfájdalmasabb, hogy ez a családon belül sem működik máshogy. Ebből a szempontból jó könyv, de ez is gyenge erénye, mert nem képes különösebb újdonsággal szolgálni. A kitaszítottságról nehéz eredetien írni, bár az önéletrajz jellegből fakadó autenticitás itt megmenti a sztorit. Inkább egy szubkultúra, a francia rurális szegénység hígított szociográfiájaként tekintek a szövegre, mint szépirodalmi műre.

>!
Chris
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

A regény két nagy részre tagolódik. Az első nagy fejezetben megismerhetjük Eddy gyermekkorát és családját. Erős felütéssel kezdünk: két fiú az iskolában megveri és leköpi Eddy-t, aki ezt szótlanul tűri. A jelenet többször visszatér a történet folyamán, ám ekkor még kevés szó esik a fiú melegségéről. Láthatjuk az apát, aki alkoholista és a társadalmi réteg legalján vergődik munkanélküliként, mint sok más sorstársa. A családon keresztül képet kapunk a ’90-es évek végi és a 2000-es évek eleji helyzetről, kiváló társadalmi kritika is egyben ez a rész. Ebben a világban helye van az erőszaknak, a gyűlölködésnek – pedig Európában, sőt mi több, a fejlett Franciaországban járunk, nem egy távoli ország a helyszín. Már önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy felnézzünk Édouard-ra, amiért képes volt kitörni ebből a szó szerint nyomorból. De az élet úgy rendelkezett, hogy ne legyen elég.

A második részben előtérbe kerül a szerző homoszexualitása. Ezek a fejezetek sokkal jobban szíven ütik az olvasót, hiszen itt szembesülünk azzal, hogy mennyi akadállyal kell szembenéznie valakinek egy olyan tulajdonsága miatt, amiről nem tehet. Olvashatunk arról, hogyan vesztette el a fiú a szüzességét (tízévesen (!), egy pajtában a saját unokatestvére (!) által), hogyan próbálta önmagában elnyomni a másságot, próbált ismerkedni lányokkal, aminek az lett az oka, hogy végül saját magától is megundorodott. Az iskolatársak kegyetlensége pedig mindezt csak tetézi, ennyi megaláztatás, mint amit Eddy kapott, bárkinek elég lenne több életre is.

Őszinte és fájdalmas írást kapunk, olyat, ami nem gyakran születik az irodalomban. Egyedül a befejezés von le a kötet élvezeti értékéből: túl hamar, szinte a semmiből ér véget a történet, mintha egyik pillanatról a másikra elvágtak volna mindent. Pedig szívesen olvastam volna még arról, milyenek voltak a líceumi évek, hogyan sikerült Édouard-nak visszatalálni önmagához, hogyan él most, hogyan viszonyul ő és környezete a melegséghez. Kár ezért a lezárásért, a történet többet is elbírt volna.

>!
ervinke73
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Kemény és megrázó sorsú fiú története a vidéki Franciaországban. Olyan leplezetlenül őszinte szembenézés önmagával, ami sokunknak tenne jót. Már az is jót tenne, ha egyáltalán gondolkodnánk önmagunkról. Ha egyáltalán gondolkodnánk. Vagy olvasnánk. Kiderülne, hogy a saját szaros problémáink mennyire, de mennyire semmik mások gondjaihoz képest. Néha rá kell jönni, nem mi vagyunk a világ közepe. És rá kell döbbenni, hogy mekkora szerencsénk is van, hogy oda születtünk, ahová.

>!
Virizlai_Richárd
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Volt szerencsém látni a könyvből készült színdarabot Nagy Dániel Viktor, páratlan színész előadásában. Már akkor hatalmas benyomást tett rám a dolog. Annyira őszinte és életszagú hogy szinte éreztem magamon a sebeket.
Most a könyvet olvasva egyenesen letaglózott elsőnek. Ahogy lekezdtem olvasni a 20 oldal után letettem a könyvet és az egyetlen dolog, ami kijött az számon, Az a kur@a b@sz@ meg!! És ez annak szólt, hogy hihetetlen hatást ért el bennem.
Mély és életre szóló gondolatokat képes elültetni az emberben, melyek új és értékes gondolkodásmódra serkentik. Minden elismerésem az íróé, hogy képes volt gyerek korának ezen részét papírra vetni, felvállalni és a nagyvilág számára megmutatni.
Nálam ez a könyv toplistás egy életre!

>!
Szuszusz
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Minden könyv megvisel, amely a gyermekkori megalázásról szól! Jó annak, aki ebből ki tud jönni úgy, ahogy a szerző is tette. Újra és újra rádöbbenek, milyen felelősség szülőnek lenni, és az is ijesztő, hogy mennyire nem mindegy, hová születünk! Ennek a felnőttnek, akinek ilyen gyerekkor jutott, szívből gratulálok!

>!
Gabriella_Györe
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

„Nincs egyetlen boldog emlékem sem a gyerekkoromból” – indul a regény, egy meleg fiatal élete a rurális Franciaországban, 'Pikárdiában'. Olvastatja magát, képszerű, jól megírt könyv, bár nem olyan erőteljes, mint, mondjuk, a Leslie Feinberg-féle Kőkemény volt (nem is azonos a témája, a másság detektálása és megélése kapcsán mégis felrémlett olvasáskor). A dokumentum-vonal ragadott meg inkább: ahogyan a család viszonyrendszerét jellemezni tudja. Pontos látlelet arról, hogy a szeretet sem mindig elég ahhoz, hogy a tőlünk teljesen idegent azonnal (vagy egyáltalán) befogadni legyünk képesek, a szeretet lehet teher, s néha nincs más út, csak a hallgatás. A megértésre kevéssé képes szülőkről és családtagokról is tud szeretetteljes karcot adni, ami csak hozzáad a tablóhoz – jó bemutatása annak, hogy a menekülés adott esetekben nem az első, de hosszú próbálkozások után az egyetlen lehetséges megoldás. Érdekes a család és az ismert környezet iránti szeretetből folyó próbálkozások leírása, ezek eleve bukásra ítéltetettsége, s az a fénytörés, hogy aki mindezeket az élethazugságokat vágyta, nem rosszindulatból vágyta őket, hanem a puszta életben maradás, a megfelelni vágyás szándékától vezérelve. Jó dokumentuma annak, hogy a felismeréstől a mélységeiben való megértésig még hosszú út vezet. A bullying-jelenség tanulmányozására is alkalmas kötet. Örülök, hogy elolvastam. (A példányomból hiányzott négy oldal /28, 72, stb./ bár könnyedén cserélték, megvétel előtt érdemes végigpörgetni, hátha nem egyedi probléma.)

>!
berto49
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Szerencsétlen Eddy! Az inkább szociográfia, mint életrajzi írás megdöbbentett. Franciaországban, közelebbről Pikárdia tartományában a XX. században ilyen a proletárok élete!? Erről a nívótlan életvitelről a „Germinal” című Zola-regényben olvastam (igaz ott bányászok éltek embertelen körülmények között, ebben az írásban pedig egy réztárgyakat készítő gyárban robotolnak) de azóta eltelt közel másfél évszázad! Az íráson erősen lehet érezni az eredeti nevét megtagadó szerzőre ható Pierre Bourdieu szociológiai nézeteit, ami nem véletlen, hiszen jelentős kutatójává vált a nagy hatású társadalomtudósnak. Remélem, hogy a fiatalembernek valóban sikerült leszámolnia a múlt szörnyűségeivel, másságát elfogadva teljes életet tud élni.

>!
Nemo00
Édouard Louis: Leszámolás Eddyvel

Messze a legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Amióta befejeztem, azóta minden könyvet ehhez mérek, de mivel persze mindegyik alulmarad, leginkább az iránt sóvárgok, hogy újraolvassam.


Népszerű idézetek

>!
ppeva P

Nincs egyetlen boldog emlékem sem a gyerekkoromból. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy gyerekként soha nem éreztem magam boldognak, hogy soha nem örültem. Csakhogy a szenvedés korlátlan hatalom, elsöpör mindent, ami nem illeszkedik a rendszerébe.

11. oldal

2 hozzászólás
>!
ppeva P

Megesküdött rá, hogy soha nem kivételezett velünk Nem tettem különbséget köztetek, pedig hát nem a biológiai apja volt a bátyámnak és a nővéremnek. Mondta neki, hogy őket is ugyanannyira szerette, mint bennünket Amikor megszületett Eddy, sokan mondták a családomból: Biztos nagyon örülsz, Jacky, az első gyerekednek, és ráadásul nagy szerencséd van, hogy fiú, és én azt válaszoltam nekik: Nem, nem, Eddy nem az első gyerekem, mer van már két nagyobb, ők nem csak félig a gyerekeim. Vagy van gyereke az embernek, vagy nincs, félig gyereke nem lehet. Az nem létezik.

45. oldal

>!
ppeva P

Apám azon a héten többször is megkérdezte, hogy kész vagyok-e a leckével. A válasz már nem nagyon érdekelte (ahogy az anyámat sem, amikor megkérdezte, mi volt az iskolában). A kérdést tulajdonképpen nem ő tette fel, hanem az apai szerep, ami olykor túl bonyolult volt számára, de azért annyit tudatosított benne, hogy az a normális, ha egy gyerek rendben elkészíti a feladatait.

83-84. oldal

>!
ppeva P

Anyám minden reggel bekapcsolta a tévét. (…)
Nem tudtam koncentrálni, az anyám meg el sem tudta képzelni, képtelen volt felfogni, hogy valakit ne érdekeljen a televízió. A televízió mindig is jelen volt a környezetében. Négy tévénk volt otthon, pedig kicsi volt a ház, egy-egy minden hálószobában és egy a közös helyiségben, soha fel nem merült a kérdés, hogy szeretjük-e vagy se. A tévézés ugyanolyan természetes volt anyám számára, mint az, hogy beszélünk vagy felöltözünk. A készülékeket nem vásároltuk, apám a hulladéktelepről hozta haza és javította meg azokat. A líceum felső osztályaiba járok majd, és egyedül lakom a városban, amikor anyám észreveszi, hogy nálam nincs tévé, azt fogja hinni, hogy megbolondultam – a hangjában tisztán érzékelhető volt a zavar és ijedtség, amit akkor érez az ember, ha hirtelen egy őrülttel találja magát szembe. Mi a túrót tudsz csinálni egész nap, ha nincs tévéd?

51-52. oldal

>!
Szuszusz

Nem vettem számításba, hogy nem elegendő változtatni akarni és önmagunkról hazudni, attól még a hazugságból nem lesz igazság.

144. oldal

>!
ppeva P

A szüleim gyakran csontkollekciónak csúfoltak, apám unos-untalan ismételgette a viccét Te átsétálhatsz a fal és a ráragasztott plakát között, a plakát le se válik. A faluban az volt a normális, ha valaki kövér. El volt hízva az apám, a két fivérem, meg több nő is a családunkban, gyakran mondták Na nehogy már éhen haljunk, az elhízás, az jó betegség.

13-14. oldal

>!
ppeva P

Gyakran dühös, Mindenen fel tud háborodni, egész nap háborog a politikusok ellen, az állam ellen, amelyet mélységesen gyűlöl. Ám a gyűlölt államot nagyon is szükségesnek tartja, amikor büntetni kell: büntetni az arabokat, az alkoholt, a drogot, a szerinte botrányos szexuális viselkedést. Gyakran mondogatja Egy kis rendre lenne szükség ebbe az országba.
(…) Anyám dühös asszony, d nem tud mit kezdeni az őt folyamatosan uraló gyűlölettel. Dühöng, amikor egyedül nézi a tévét, dühöng, amikor az iskola előtt asszonyok társaságában van.

50. oldal

>!
ppeva P

Zuhanyozni nem volt szabad. Anyám rendszeresen figyelmeztetett Nem lehet mindennap meleg vízzel mosakodni, tusolni. Kicsi a villanybojlerünk, egy héttagú család pedig nagy, túl nagy egy ilyen kis vacak bojlerhez. És most ne kezdjél visszapofázni. Nem feleselünk az anyánkkal, hanem csináljuk, amit mond. ennyi, és pont. Nehogy azt mondd, hogy mér nem kapcsolod be újra a bojlert fürdés után, má látom, hogy nyitni akarod a szádat, hogy okoskodjál. Ismerlek. Te meg jól tudod, hogy milyen sokba kerül a víz meg a villany, nincs nekünk arra pénzünk – aztán az a vicc, amit ilyenkor sosem tudott magában tartani: Nekem ki kell fizetnem a számlákat, nincs szeretőm az elektromos műveknél. Azokon a napokon, amikor fürödtünk, anyám megkövetelte, hogy ne eresszük le a vizet a fürdőkádból, ha kiszállunk, hogy mind az öt gyerek megmosakodhasson benne egymás után újabb víz- és áramfogyasztás nélkül. Az utolsónak – és én mindent elkövettem, hogy ne én legyek az – már csak sötétbarna, koszos víz jutott.)

53. oldal

>!
ppeva P

Amíg én a buszmegállónál töltöttem az időt, más gyerekek, mint például ő, Amélie, a szüleiktől kapott könyveket olvasták, moziba, sőt színházba jártak. A szüleik vacsora közben irodalomról meg történelemről beszéltek – egy este egészen belesápadtam a szégyenbe, mikor Aquitániai Eleonóráról folyt a szó Amélie és az anyja között.
Mi a szüleinkkel nem vacsoráztunk, mi ettünk. Sőt inkább kajáltunk, többnyire ezt a szót használtuk. Apám ezt kiabálta nekünk mindennap: Gyertek kajálni. Amikor évekkel később a szüleim előtt a vacsorázni igét alkalmazom, ki is gúnyolnak érte Nézzétek már, hogy beszél, minek képzeli magát. Persze, elegáns egyetemre jár, úrnak képzeli magát, filozofálgat.
Filozofálgatni számukra azt jelentette: úgy beszélni, ahogy az ellenséges osztály tagjai, a jómódúak, a gazdagok. Úgy beszélni, mint azok, akiknek lehetőségük van líceumba és egyetemre menni, tehát filozófiát tanulni. Igaz, a másfajta gyerekek, akik vacsoráznak, néha azért söröznek is, televíziót néznek, futballoznak. De azok, akik futballoznak, söröznek és televíziót néznek, nem járnak színházba.

87. oldal

>!
ppeva P

Amikor hazaértem az iskolából, apámat a nagyszobában a székére roskadva találtam, pasztisszal a kezében nézte a televíziót. A hangosan ordító tévé előtt elaludt és horkolt, és szidta anyámat, ha elment a képernyő előtt. (…) Zsírszag volt a szobában, miután az anyám sült krumplit készített – apám kedvenc ételét. A férfikaját szeretem, ami rendesen betölti a bendőt, nem is úgy, mint a burzsuj kaja, ami minél drágább, annál kevesebb van belőle a tányéron. A sült krumpli nem egyszerűen az apám kedvenc étele volt, hanem azon kevés ételek egyike, amiket megevett, és amit mi ettünk, hiszen ő döntött a menüről. Még ha az anyám úgy is tett, mintha ő döntene, elárulta magát, amikor azt mondta nekem: Szívesen csinálnék néha zöldbabot vagy valamilyen salátát, de az apád kiborulna. Az étkezések csak sült krumpliból és tésztából, illetve alkalmanként rizsből, húsból, diszkontáruházban vásárolt mélyhűtött fasírtból vagy sonkából álltak. A sonka nem rózsaszínű volt, hanem fukszia színű, és nedvedző zsírréteg borította.
Tehát zsírszag, fatüzelés és nyirkosság. A televízió egész nap ment, éjszaka is, mikor apám elaludt előtte olyan jó háttérzajt ad, nem tudok meglenni a televízió nélkül, illetve nem azt mondta, hogy a televízió, hanem a televízióm nélkül.
Soha nem volt szabad zavarni őt a televíziója előtt. Ez volt a szabály, amikor asztalhoz ültünk: televíziót nézni és hallgatni, különben az apám ideges lett, és csendet akart. Fogd be a szád, kezdesz az agyamra menni. Az én gyerekeim legyenek udvariasak, és az udvarias ember nem beszél az asztalnál, csendben, családi körben nézi a televíziót.
Ő (az apám) beszélt néha az asztalnál, egyedül neki volt ehhez joga. Kommentálta a híreket Ezek a koszos arabok, ha nézed a híradót, láthatod, ilyenek ezek. Lassan már nem is Franciaországban élünk, hanem Afrikában. Az ételről azt mondta Na ezt se kapják meg a szemét németek.

90-91. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jeannette Walls: Az üvegpalota
Joseph Joffo: Egy marék játékgolyó
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók
Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött…
Fekete István: Sárgaréz patkók
Fekete István: Tojáshéjdarabkák
Futaky István: Szalka, Szalka…
Garajszki Margit: Bartók és a fából faragott királyfi
Saroo Brierley: Oroszlán