Az ​európai tudományok válsága I-II. 2 csillagozás

De lehet-e valójában értelme a világnak és benne az emberi létezésnek, ha a tudományokban csak az objektíve megállapítható számíthat igaznak, ha a történelem csak arra taníthat, hogy a szellemi világ összes alakzata, az emberi életnek mindenkor tartást nyújtó kötelékek, eszmények, normák föl-fölcsapó hullámként keletkeznek és múlnak el újból, hogy ez mindig is így volt, s így is marad, hogy az észből mindig értelmetlenségnek, a jótettből szerencsétlenségnek kell fakadnia? Belenyugodhatunk-e ebbe, képesek vagyunk-e ebben a világban élni, amelynek történelmi folyamata nem egyéb, mint illuzórikus lelkesedés és keserű csalódások szakadatlan láncolata?

A kulturális képződmények minden fajtájának megvan a maga történetisége, keletkezésjellege és a jövőre, mégpedig az e képződményeket történetileg megélő, létrehozó és használó emberiségre való vonatkozásukban. Mindegyiknek megvan a maga célértelme és ennek következtében az a mód, ahogy az őket használó emberekhez viszonyulnak, másfelől az adott használatra való létrehozottság értelme, amely a felhasználásban nem válik tematikussá. A kultúra részben a jelen számára, a jelen emberi csoportjainak és ezek céléletének címzett kulturális javakból áll, tehát a jelenből a jövőbe beleélő életnek címzett javakból, de éppen azoknak a céloknak és érdekeknek megfelelően, amelyeket az ember most birtokol, amelyekben az ember jelenlegi ember.

II.kötet, 243.oldal.