A ​sasfiók 5 csillagozás

Nagyon jó kis történelmi dráma, amelyben Napóleon fiának, a „sasfiókának” az utolsó két életévét követhetjük nyomon. A beteges ifjú Bécsben él, rokonai körében, azok azonban nem bíznak benne, így lakhelye igazából kalitka… Napóleon nevét ki sem lehet ejteni, mindent, ami rá utalna, tiltják az udvarban, a herceg azonban különböző források segítségével tud mindenről…

DIETRICHSTEIN. Ó
A herceg nem fogoly, de…
A HERCEG. Mily elragadó,
Mily bájos ez a de! Mennyit fejez ki!… Nem,
Én nem vagyok fogoly, de… Édes istenem!
Nem börtön, de… ez a hivatalos
Kifejezés!… Ez a formula!… Nos,
Szabad vagyok, a lelkem is örűl,
De… Mindenütt kémek vesznek körűl.
Fogoly? Ugyan! Mily kába gondolat!
De… hogyha lábam pár lépést halad
A park felé: minden levél alatt
Egy szem virúl ki rögtön! Fogságról ki beszél?
Szabad vagyok, szabad, mint a tavaszi szél,
De… hogyha valaki szólni kiván velem,
Fülesgombák teremnek hirtelen
Az ajtó fáján!… Ó szabad vagyok,
De… valahányszor lovagoltatok:
A láthatatlan, buzgó lovagok
Egész raját érzem magam mögött!
Rabságban lelkem sohasem nyögött,
Szabad vagyok, de… minden levelem
Először más olvassa!… Fogoly vagyok-e? Nem
Én vagyok a függetlenség maga,
De… egy lakáj áll minden éjszaka
Ajtóm elé…"

A történet az álarcosbál hosszúra és kissé zavarosra nyúlt jelenetein kívül végig érdekes és izgalmas, főleg mert egy olyan emberről szól, aki a történelem egyik leghíresebb emberének volt a fia, mégsem lépett a nyomdokaiba. Családjától nemhogy támogatást nem kapott, de sanda szemmel figyelték, pedig voltaképpen nem lett volna mitől tartaniuk, ahogy előtte elolvastam a hozzá kötődő információkat, többször próbálták rábírni az összeesküvők és a francia trónra visszacsábítani, ez a drámában meg is jelenik, amelyben szerintem az adta a löketet, ahogy bántak vele, nem pedig a saját érzelmei, hiszen a drámában is nem a trónt tartja fontosnak, hanem azt, hogy esetleg a segítője, a grófnő veszélybe került miatta…

A vége nagyon-nagyon szomorú, érzékletesen megírt, a legjobb jelenet az utolsó szerintem, igazán sajnálatos élete volt szerencsétlennek…

Nem sokat olvastam Rostand-tól. Természetesen a Cyrano de Bergeracot igen.
Az az igazság, hogy Borisz Akunyin: Színház az egész világa miatt kezdtem bele – bár ott az egyik (fő)szereplő(nő)nek a művészneve nem egészen ehhez a drámához kötődik.

Azért egyáltalán nem bántam meg, izgalmas korba vitt el a darab: Napóleon fiához, akinek magasba törő szárnyalásának vágyívét, majd a kíméletlen sorsszerű zuhanását, a valóságos szárnyaszegettségét öt (hat!!!) felvonásban járhatjuk be a műben. Közben megismerkedhetünk azzal a bizonyos Metternichhel, meg a bécsi udvari intrikákkal is…

Rostand kiváló drámaíró. Már a Cyrano is nagyon tetszett, de ez még annál a darabnál is jobb. Hatalmas, mozgalmas, elegáns és sokszereplős tabló a kis osztrák hercegségből, ahol a Sasfiókot, Napóleon fiát gyakorlatilag fogva tartják. Neveléssel és hazugságokkal próbálják megnyesni a szárnyait, mert félnek tőle. A herceg próbálna lázadni, titokban felveszi a kapcsolatot a megmaradt bonapartistákkal, de hiányzik belőle apja ereje. Túl bescületes és lágyszívű, ami nem előny valakinél, aki császárnak készül.

A Cyrano sokkal jobb volt .Nekem ez a dráma leginkább a Hamletre emlékeztet, itt is a felnőtté érő főhősnek kellene rá szánnia magát, hogy a dolgok élére álljon, de csak tépelődik.