Az ​ártatlanság kora 61 csillagozás

Edith Wharton: Az ártatlanság kora Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​19. század végi New York arisztokráciájának életét szigorú törvények irányítják. A szabályok sehol nincsenek leírva, mégis születésük óta ezt tanulják. Itt elképzelhetetlen, hogy egy szépreményű ifjú, jó házból való menyasszonya helyett egy már elvált, tehát bukott asszonyt válasszon.
A jóképű Newland Archer jövőjét is már előre megírták a társaság törvényei, miszerint a csinos, fiatal May Wellanddel köti majd össze az életét, egyesítve ezzel a két jómódú család vagyonát. Archer házasságkötése küszöbén ismeri meg jegyese unokanővérét, a szokásokra keveset adó, szabad szellemű, válása miatt a társasági körökből kinézett Olenska grófnőt. A fiatalember saját befolyását és elismertségét latba vetve fölkarolja a leendő rokont, ám lovagiasságába csakhamar gyöngédebb érzelmek keverednek. Newlandet nemcsak a nő szépsége babonázza meg, de intelligenciája és öntörvényűsége is. Tisztessége, az elfojtott szerelmi szenvedély és a társadalmi nyomás választások egész sora elé állítja a… (tovább)

Eredeti mű: Edith Wharton: The Age of Innocence

Eredeti megjelenés éve: 1920

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lazi Könyvkiadó klasszikusai

>!
Lazi, Szeged, 2008
314 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632670058 · Fordította: Kis Marianne
>!
Képzőművészeti, Budapest, 2003
352 oldal · ISBN: 9633369231 · Fordította: Kiss Marianne

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Newland Archer


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 164

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
kaporszakall
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Az ő világukban az emberek a halovány, burkolt célzások, és a sápatag tapintat légkörében éltek, s az a tény, hogy May és ő szavak nélkül értették egymást, olybá tűnt Newlandnek, hogy közelebb hozta őket, mint bármely magyarázkodás. Ez a mondat a második fejezetben bukkan fel, és tökéletesen jellemzi a new york-i ’jobb társaság’ etikettjét a XIX. század hetvenes éveiben.

Edith Wharton regénye éppoly finoman cizellált, mint irodalmi kollegája és barátja, Henry James művei. Csakhogy míg én Henry James munkáit nem nagyon csípem, ez a regény kifejezetten tetszett. Hogy lehet ez?

Nos, Henry James igen nagy empátiával ír a nőkről, de sajnos legtöbbször minden józan észtől megfosztott romantikus libának ábrázolja őket.* Wharton viszont két lábbal a földön álló, korlátaikat figyelembe vevő, realista nőket ábrázol – a romantika átszőheti érzelmeiket, de ettől még nem vesztik el értelmüket. Ez a regénye – két tisztességes ember spoiler vívódásának története: (esetleges) boldogságuk árát másnak kellene megfizetnie… Eleven és pontos a sznob társadalmi miliő, nagyon is valósak a felmerülő problémák, és nekem nagyon tetszett a best supportive actress szerepében a harmadik – majdnem teljesen tisztességes – figura: May Welland. Talán épp azért, mert csak majdnem teljesen az: egy csipetnyi folt a jellemen egészen jól áll, némi ragaszkodás a ravaszkodáshoz a túlélés része…

Akiket untat a Harmadik Császárság kaméliás stílusát majmoló** new york-i társasági intrikák aprólékos leírása, azoknak nem való. Ám a szatirikus háttér előtt valódi lélektani dráma zajlik, s az írónő finom megfigyelőképessége kárpótol a francia társasági fordulatok miatt beszúrt lábjegyzetekért. Még a Lazi kiadó rettenetes lányregény-címlapja sem kell, hogy elriassza az olvasót.

Nekem a mai hosszú vonatútra kiválóan megfelelt.

* Ennek – számomra – legszörnyűbb példája az Egy hölgy arcképe főhőse, Isabel Archer (talán nem véletlen, hogy Wharton e regényében a férfi főszereplő Newland Archer…?)
** azért csak majmoló, mert a franciák valóban könnyedek voltak, a jenkik pedig csupán annak látszottak

>!
Csoszi
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Kicsit csalódtam ebben a könyvben. Valamiért sokkal jobbra számítottam, de elég nyögve-nyelősnek éreztem. Nem varázsolt el a történet, és a szereplőket sem tudtam megkedvelni. Newland Archer nagyon furcsa karakter volt. Talán a lagymatag jelző illik rá a legjobban. Sokszor unatkoztam olvasás közben, és csak vártam, és vártam, hogy végre történjen valami, ami felkelti az érdeklődésemet. Az elején zavart a rengeteg név, és nem igazán tudtam, hogy ki kihez tartozik, milyen kapcsolatban állnak egymással. A könyv erőssége az 1870-es évek társadalomrajza, a new york-i arisztokrácia zárt világa, mely előre meghatározott keretek között zajlott.

>!
Képzőművészeti, Budapest, 2003
352 oldal · ISBN: 9633369231 · Fordította: Kiss Marianne
>!
alaurent P
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Nagyon tetszett a korrajza, amit az 1870-es évek New York-jának arisztokrata társaságáról, és szigorú, erkölcsös, de szemhunyásokkal és elhallgatásokkal terhelt világáról adott. Érzékletesen adja vissza a társaság összezárását, a feddhetetlenség látszatának fenntartását, a mit szabad és mit nem illdomos hallgatólagos előírásait, de megmutatja a betonkeménynek hitt felsőbbrendűségi fal láthatatlan repedéseit is. A lassan, de biztosan folyó fellazulás, a kis engedmények egy-egy család miatt pontosan érzékeltették a folyamatot, ami aztán a Wall Street farkasaiig vezet alig több, mint száz év leforgása alatt.
A regény fókuszában állók jellemrajza nagyon jól adja vissza az ebben a zárt világban elfoglalt helyüket, pozíciójukat. Newland álmatag vágyakozása az igazi szerelem és a színlelésektől mentes élet után oly sokáig tart, annyi erejét és energiáját veszi el élete során az alkalmazkodás és megfelelés, hogy beleragad ebbe a szerepbe, akkor sincs ereje kitörni belőle, amikor csak a kisujját kellene mozdítania. Felesége, May pedig annyira céltudatos, hogy megszője azt a hálót, amit a gyenge férfi nem tud szétszakítani még az ő halála után sem. Volt kitől örökölnie, a család tényleges fejeként regnáló, szinte mozgásképtelen nagymama rendületlenül és szilárdan tartja kezében a szálakat, és irányítja a család életét – miként lányai is a papuccsá degradált férjeiket.
A történet befejezése mellbe vágott – de nem ítélhetjük meg a másfél évszázada élt emberek tetteit a mai eszünkkel és a mai kor felfogása alapján.
A korrajz mellett a lélekrajzok, a finom rezdülések, elfojtások, az érzelmek eltemetésének folyamatának leírása fogott meg. Nem gyors olvasmány, időt és kíváncsiságot, bizonyos fajta nyitottságot követel cserébe az ínyenceknek kijáró finomságért, a leírhatatlan érzések és gondolatok átadásáért.

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Nem is ártatlanság, hanem képmutatás kora. Az nem egyenlő az ártatlansággal, ha valaki (vagy egy egész csoport) úgy tesz, mintha bizonyos dolgok nem léteznének. Ha az emberek nem beszélgetnek egymással a problémákról, ettől még semmi nem oldódik meg. De ebben a körben „nem szokás”, „illetlen” tényleges problémákat felvetni. Mindenki csak jelzéseket ad le, próbál jelekből, elpottyantott szavakból következtetni.
Anglia, az angol kastélyok világa lazábbnak tűnik, mint ez a minden ízében szokásokba, rítusokba merevedő, unalma elől közmegegyezésen alapuló elfoglaltságokba menekülő társaság. Ahol a nap vagy az év egy adott idejében mindenki igyekszik ugyanazt csinálni, nehogy kiessen a kegyekből, a divatból.
Azért azt nem gondoltam volna, hogy New York ennyire kis falu volt a 19. század végén. Egy eldugott magyar faluban nem bámulták ennyit egymás életét, mint itt.
A befejezéssel meg annyira egyetértettem. Ez is mutatja, hogy öreg vagyok és realista. :)

>!
csillagka P
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Juj de nem szeretnék ebben a korban élni, nem bírom az álszentséget, aztán rájövök, hogy tulajdonképpen nagyon könnyű úgy osztani az ész, ha az a család legnagyobb baja, hogy a nappali szoba tapétájának a legdivatosabb sárga árnyalatát megtalálják, valahogy azt hiszem ma mindannyiunk élete ennél kicsit bonyolultabb és kicsit nehezebb.
Aztán elképzelem az első előember aki követ vett a kezébe és rájött mennyiféle jó dolgot tud vele véghezvinni, és látom a klán többi tagját főképpen az öreglányokat akik rázták a fejüket, hogy ezt bizony nem így szoktuk, és ilyet nem illik csinálni.
Végül is mindig a lázadok és a szabályokat semmibe vevők hoznak létre nagy dolgokat, és nem azok akik görcsösen ragaszkodnak a megszokott konvenciókhoz.
Van egy harmadok típus aki vágyik a lázadásra, de fél a következményektől ők a gyáva emberek.
A regény főszereplője egy gyáva ember.

>!
Izolda +SP
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Nagyon-nagyon dühös vagyok erre a könyvre. A négy csillagból az utolsó egy sorért másfelet simán levonnék.

spoiler

33 hozzászólás
>!
altagi P
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Nagyon rendhagyó élmény volt ez az olvasás; a könyvet nagynéném ajánlotta (és adta kölcsön), mondván, hogy a legjobbak közül egy, amit biztosan meg fogok siratni. De sok pontban tévedett…
Alapvetően kifogásom nem lehetne, mert rettenetesen magával ragadó a kor leírása, szépen kidolgozottak a karakterek, de ezen kívül minden olyan volt ebben a regényben, mint egy intenzíven bomladozó döglött béka. Próbálja az ember kerülni, amennyire lehet, de ha már belelépett, baromi ragacsos, egész napra tönkreteszi a komfortérzetet és szinte lehetetlen megszabadulni tőle.
Minden pillanatban, amikor azt gondoltam, hogy „na most aztán ebből már tényleg lesz valami izgalom!”, újra és újra kilaposodott a történet. A befejezés volt az egyetlen olyan fejezet, amivel meg tudott lepni, de az meg annyira nem illet az egészbe, hogy szabályos fizikai fájdalmat okozott vele.
Szóval nem könnyeztem meg és nem lett kedvencem… :( Próbálom enyhe undorral, minél gyorsabban megszabadítani tőle a lelkemet.

>!
Avilda
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Szerintem soha életemben nem olvastam volna el ezt a könyvet, ha egy kolléganőm a könyvklubunk havi témája kapcsán kölcsön nem adja. Kicsit félve is vettem a kezembe, hisz a legutóbbi Lazis könyv (az azóta is valahol távol üvöltő szelek) nem igazán jött be. Ez is kicsit nehezen indult, de érezhetően nekem valóbb volt.
Tény, hogy az első 20-50-100 (kinek mi, nekem 100) oldalon át kell magát rágnia az embernek, mert a cselekmény és a mondanivalója igenis érdekes és értelmes, csak ez a sok Mrs, Ms, Mr meg elsőfokú unokahúg meg kuzin, a Chippendale bútorok megemlítéséről nem is beszélve, enyhén szólva is fárasztó. Reggelente bírtam csak olvasni, amikor még éber voltam, de esténként (nem is este, hisz csak 5-6 órakor vonatozom, de hát ez a sötétség…) inkább hunytam egyet.
Viszont amint megtörtént a holtponton való átlendülés, teljesen bele tudtam feledkezni a történetbe, amely igazából rém egyszerű. Süt az egészből az intelligencia, a társadalomkritika, az értelem. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy ha csak száz évvel később éltek volna…, vagy hogy mit is csináltak ezek egész nap a bálra való ruhájuk kiválasztásán túlmenően, vagy hogy igazából most is megvan ez a réteg, amely kinéz, ha nem úgy éled az életed, ahogy nekik tetszik. Nyilván ma jóval nagyobb a szabadságunk, nem néznek ki egy nőt, ha elvált, de ha azt vesszük, abban az időben viszont voltak elvek. Mind a két kornak megvan a maga erénye és hátulütője. Hasonló könyv ilyen szempontból Ford Madox Ford tetralógiája is; akinek tetszett Az ártatlanság kora, annak javaslom azt is.

>!
Szédültnapraforgó
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Már egészen hozzászokom, hogy ha Lazi kiadós történelmi romantikust olvasok, akkor egy szenvedés az élet :)
Nem tudott a történet elvarázsolni…az oké, hogy nincs happy end, de ezt a sok szenvedést nem bírom.
Szeretjük egymást, de még sem lehetünk egymáséi…
Newland Archer egy tutyi-mutyi alak, Ellen annyira más volt, mint a kortársai, mégsem tudta ráncba szedni az életét.
Ez a kommunikáció mentes – mindent egymás háta mögött intézünk – világ nekem nagyon nem tetszett.

Számomra egy érdekes idézet:
„A valódi magány az, amikor csupa kedves ember vesz körül, aki csak azt várja tőlem, hogy tettessek!”

>!
LadyM
Edith Wharton: Az ártatlanság kora

Volt hibája? Volt. Érdekel? Nem!
Annyira, de annyira magával ragadott a hibái ellenére is, hogy azt el sem tudom mondani. Már alapból az megfogott, hogy férfi főszereplőt kaptunk. Maga a kor pedig… imádom a 19. századi változó világban játszódó történeteket, mert ez a század az, ami már kellőképpen modern, de még mindig nagyon maradi. Ez pedig vissza is köszönt a történetben. Mostanában nagyon közel kerülnek a szívemhez azok a regények, amik nemcsak egy történetet, hanem egy korrajzot is tudnak adni. Talán öregszem. :)


Népszerű idézetek

>!
Izolda +SP

Christine Nilsson természetesen úgy énekelte, hogy „M'ama!”, nem pedig úgy, hogy „szeret”, mivel a zenei világ megváltoztathatatlan, megkérdőjelezhetetlen törvénye megkövetelte, hogy a francia operák német szövegét, amelyet svéd művészek adnak elő, az angolul beszélő hallgatóságnak a jobb megértés végett fordítsák le olaszra.

8. oldal

2 hozzászólás
>!
Szédültnapraforgó

A valódi magány az, amikor csupa kedves ember vesz körül, aki csak azt várja tőlem, hogy tettessek!

>!
theodora

Valójában mindnyájan afféle hieroglifákból álló világban éltek, amelyben az igazi dolgokat soha nem mondták ki, nem tették meg, és még csak nem is gondoltak azokra, csupán egy rakás egyezményes jellel érzékeltették…

42. oldal

>!
Izolda +SP

– Soha nem kért rá.
– Nem. Hisz el is felejtettem: ti soha semmit nem kértetek egymástól, ugye? És soha semmit nem is mondtatok el egymásnak. Csak ültetek, és figyeltétek egymást, és sejtettétek, mi megy végbe a felszín alatt. Voltaképpen olyanok voltatok, mint valami süketnémák menhelye.

304. oldal

>!
alaurent P

…Newlandben újból feltámadt az az érzés, hogy a házasság talán mégsem az a biztos kikötő, amiről meséltek neki, sokkal inkább bolyongás ismeretlen tengereken.

40. oldal

>!
theodora

(…) a zenei világ megváltoztathatatlan, megkérdőjelezhetetlen törvénye megkövetelte, hogy a francia operák német szövegét, amelyet svéd művészek adnak elő, az angolul beszélő hallgatóságnak a jobb megértés végett fordítsák le olaszra.

8. oldal

>!
theodora

Newland a jövőbelátás borzongásával érezte, hogy házasságuk pontosan olyan lesz, mint az összes többi a környezetükben: az anyagi és társadalmi érdekek unalmas köteléke együtt tartja őket, amíg az egyik oldalon a tudatlanság, a másikon képmutatás lesz.

41. oldal

>!
Izolda +SP

Az én időmben… közönséges dolognak tartották, ha valaki a legdivatosabb szabású ruhában járt. Amy Sillerton mesélte, hogy Bostonban az volt a szabály, hogy két évre félre kellett tenni a Párizsból hozatott új ruhákat. Az idős Mrs. Baxter Pennilow, aki mindenben oly bőkezű volt, évente tizenkét új ruhát szállíttatott magának… A rendelést minden évben leadták, és mivel Mrs. Pennilow két éven át betegeskedett, halála után negyvennyolc olyan Worth-ruhát találtak, amelyet még ki sem csomagoltak.

221. oldal

2 hozzászólás
>!
matraimelinda

Én vagyok az a férfi, aki feleségül vett egy nőt, mert egy másik nő ezt mondta neki.

239. oldal

>!
matraimelinda

Ám egy pillanattal később erőt vett rajta a feleslegesség és végromlás érzése: Itt voltak ők ketten, egészen közel egymáshoz, zárt ajtó mögött, s mégis annyira láncra verte őket különállásuk végzete, hogy ettől akár a fél világ is közöttük lehetett volna.

241. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Louis Bromfield: Huszonnégy óra
Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
Louis Bromfield: Lilli Barr
Louis Bromfield: A szerkesztő úr
Louis Bromfield: Ha felragyognak a csillagok
Louis Bromfield: Mrs. Parkington
Louis Bromfield: Rohan a víz
Louis Bromfield: A meztelen táncosnő
Louis Bromfield: Az élet fája