A remekül megszerkesztett, rafinált történetek elbeszélője és hősnője az előkelő és intelligens, sok nyelven beszélő Edith, aki a szerelmet, a szexuális gyönyört keresi, aki önszántából szolgáltatja ki magát a férfiaknak, és meglepő nyíltsággal számol be abszurd vonzalmairól és kitárulkozásairól.
„Amit leírtam, szóról szóra megtörtént. Nem választottam szét a valóságot és a fikciót.” A hatvanas években a The New Yokerben megjelenő novelláinak különös, mazochista világával a romantikától és prüdériától mentes, nagyvilági, olykor kissé életunt és cinikus nőfiguráival Edith Templeton valósággal sokkolta olvasóit.
Szerelmi kalandjainak ecsetelése közben hét színes, hiteles, élvezetes korrajzot fest a 20. századról, a harmincas évektől a nyolcvanas évekig, Prágától Bordigheráig, és – életének különböző korszakiban – eleveníti meg egy nem mindennapi nő érzés- és gondolatvilágát.
A kék óra 22 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2002
Enciklopédia 3
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 27
Kívánságlistára tette 9
Kiemelt értékelések
Fura fülszövegeket tudnak írni a kiadók, mintha nem is olvasta volna az alkotója a művet, amiről szólnia kellene. Ebben az esetben is, mintha a pornóipar újabb remekművével állnánk szemben, ezt sugallja a fülszöveg is, meg a címlap is. Holott ennél többet érdemelne Edith Templeton, aki nem is rossz író, legalábbis az ebben a kötetben található novellái alapján nem az. Van hangulatteremtő ereje, úgy ír a női lélekről, hogy az érdekes, és a történeteit valami csendes mélabú és nosztalgia lengi be – még azt is, amelyben valóban elcsábíttatik. A novellák önéletrajzi ihletésűek, a történetek könnyedén elhelyezhetők az életrajzában.
Ami különleges hangot ad a novelláknak, az a kettős neveltetés. Úgy angol, hogy közben Közép-Európai is, köszönhetően a cseh felmenőknek, és a náluk töltött gyermekkori nyaraknak. Az első elbeszélések itt is játszódnak, a dédmama csehországi kastélyában, a falfestményekkel díszített szobákban. A leírásaiból, aki járt ilyen (általában nagyon szépen megmaradt, vagy mára helyreállított) cseh kastélyban, ráismerhet a falakra, a parkra, a kertekre, a főlépcsőkre – és az életet bennük is egészen ilyennek képzelhette.
A szocialista időkben, Prágában játszódó A kék óra című novella kíméletlen mindenkivel – csehekkel, besúgókkal, nőkkel. Kiérezni belőle, a kor bizalmatlanságát, és a visszalátogató nő idegenségét ebben a közegben.
A legelgondolkodtatóbb az utolsó, a Nimfa & faun című – a számvetésről, az utolsó – vagy annak gondolt – kaland lehetőségéről, és a szembesülésről az életben elkövetett korábbi tévedésekkel.
Engem megfogott. Van stílusa, vannak ötletei, és vannak történetei.
Az „örök fogócska” férfi és nő között, tetszett, de azért még egy kis pikantéria ráfért volna a történet(ek)re.
Nem is tudom, hogyan értékeljem ezt a könyvet. A fülszöveg teljesen félrevezető. Az önéletrajzi ihletésű novellák mind a férfi-nő kapcsolatról szólnak, – talán csak a kedvenc történetem, az Egyenlőségsütemény nem –, de nem nyíltan, és nem is mindig szexuális értelemben. Inkább érzelmekről, rádöbbenésekről, utalásokról van benne szó.
Néhány történet maradandó lesz, de még mindig tanácstalan vagyok, hogy a többi könyvvel összehasonlítva, hogyan is értékeljem…
Úgy látszik, ez egy ilyen mű!
Népszerű idézetek
A férfi kezdetben mindig egészen más, mint az összes többi, akit valaha ismertünk. Mire végre kiigazodunk rajta, és besoroljuk egy bizonyos típusba, a kapcsolatnak nagyjából vége, és eljön az idő, amikor elhelyezzük szépen emlékezetünk valamelyik polcára. De előfordul, hogy ez nem lehetséges. A legelszántabb keresgélés ellenére sem találjuk a megfelelő polcot, és lehetetlen elraktároznunk őt, mert nem tudjuk, hogy kicsoda. Csak azt tudjuk, hogy milyen volt.
Kávéházi ismeretség
Még nem láttam vasútállomást, amely oly kevéssé hasonlított volna vasútállomásra, mint a bordigherai. A századfordulón épült, és úgy fest, mint egy parkjától és az arra nyíló kilátástól méltatlanul megfosztott vidéki kastély. Barackszínű homlokzata egy későbbi bővítés során születhetett, hogy elhelyezhessenek benne három üvegajtót, míg az alacsonyabb első emelet – fehér keretes, zöld zsalugáteres, íves ablakaival – a tulajdonos hálószobáját és a vendégek szobáit foglalhatta volna magában.
A kék óra
A mindig előírásosan öltözködő, sosem hadonászó professzornál bizton számítani lehetett arra, hogy komoly, ugyanakkor türelmes előzékenységgel figyel, és a művészberkek hírességeiről szóló, a nemiséget kínos gonddal mellőző adomákkal görgeti tovább az elakadt társalgásokat. Ez volt a kedvencem: „Brahms vendégeskedik egy gazdag csodálójánál, aki e szavakat mormolva tölti meg a zeneszerző poharát: »Ez a boraim Brahmsa.« Brahms iszik egy kortyot, töpreng, majd megkérdezi: »Nem térhetnénk át máris Beethovenre?«„
Bécsnek ezt az óriási szenzációját Max Reinhardt rendezte, és ebben az 1929-es évben körbeturnézta vele Európa fővárosait, mindenütt csak egy estére mutatva be az álközépkori színjátékot. A Mirákulum kiválóan alkalmas volt nemzetközi mutatványnak, mert egy botrányos tartalmú és vallásos mondanivalójú legendát állított színpadra, és mert némajátékkal adtuk elő.
A jelmezes próba
Gyerek voltam még akkor, az 1920-as évek elején, és nekem ehető kalendáriumot jelentett az egyenlőségsütemény, amely a kastélyban töltött nyarak során mutatta az idő múlását. Érkezésemkor, júniusban azzal a korai, halvány, savanykás cseresznyével rakták ki, ami nyersen nem is ehető. Utána jött az édes, piros cseresznye, azután a felezett zöld ringló, majd a negyedelt sárgabarack, utána a kései, pikáns fekete griotte cseresznye, és végül, ősz elején a kicsi, kékeslila szilva. Mire tizenegy éves lettem, az emeltebb szintű oktatás áldásai megváltoztatták érzelmeimet az egyenlőségsütemény iránt. Hajlamos voltam azt hinni, hogy a francia forradalomról és a Liberté, égalité, fraternité jelszóról kapta a nevét, és igyekeztem meggyőzni a szakácsnőt, hogy Robespierre ezt ette minden délután a kávéjához.
Az egyenlőségsütemény
– … Tudja, amikor megérkeztem Romániába – két évig éltem ott –, és először ültem be vendéglőbe, csak hüledeztem. Először is, mindjárt az egész levesestálat elém tették, mint Párizsban szokás, hogy szolgáljam ki magam, aztán amikor egy szelet húst rendeltem, több mint egy negyed kilót kaptam. Nem hittem a szememnek. És mindvégig így volt. Nem tudom, hogy csinálják; a gazdaságuk bizonyára egészen másmilyen. De mindent összevetve szerettem ott lenni. Az ember beült valahová, egy domb tetején, zöld fák vették körül, és zenekar játszott. Egész Prágában nincs ehhez fogható. A románoknak van érzékük a luxushoz, és a nők… milyen elegánsak! A körülöttük lévő országokra nemigen figyelnek, inkább Franciaország felé tekintgetnek. És higgye el, cseh férfinak ott nincs esélye – megvetik a cseheket. Gyönyörűek, ápoltak, a szemük, mint a fekete cseresznye – egészen más, mint amit itt látni. Ezek a fád, szőke cseh nők – mellesleg ki nem állhatom a szőkéket – a fakó, számító kis szemükkel mind olyanok, akár az igáslovak, nagy patájú, szőrös bokájú kancák. Igazi, megbízható társak, nagyszerű hitvesek – a gondolattól is felfordul a gyomrom. Nyilván rájött, per exclusionem, miért kedvelem magát annyira.
Kávéházi ismeretség
Hasonló könyvek címkék alapján
- J. R. Ward: Kapzsiság 83% ·
Összehasonlítás - Ava Wilder: Nagy vetítés Hollywoodban 79% ·
Összehasonlítás - Kevin Kwan: Kőgazdagok problémái 89% ·
Összehasonlítás - Annie Shadow: Megkötözött vágyak 65% ·
Összehasonlítás - Abby Fabiaschi: Szerettem élni 92% ·
Összehasonlítás - Diana Dorth: A hűtlen ·
Összehasonlítás - Fiona Davis: A lakcím 89% ·
Összehasonlítás - Diana Dorth: Emlékképek ·
Összehasonlítás - Syrell Rogovin Leahy: Szerelem a Broadwayn ·
Összehasonlítás - Ron De Christoforo: Grease 90% ·
Összehasonlítás