A ​kék óra 22 csillagozás

Edith Templeton: A kék óra

A remekül megszerkesztett, rafinált történetek elbeszélője és hősnője az előkelő és intelligens, sok nyelven beszélő Edith, aki a szerelmet, a szexuális gyönyört keresi, aki önszántából szolgáltatja ki magát a férfiaknak, és meglepő nyíltsággal számol be abszurd vonzalmairól és kitárulkozásairól.
„Amit leírtam, szóról szóra megtörtént. Nem választottam szét a valóságot és a fikciót.” A hatvanas években a The New Yokerben megjelenő novelláinak különös, mazochista világával a romantikától és prüdériától mentes, nagyvilági, olykor kissé életunt és cinikus nőfiguráival Edith Templeton valósággal sokkolta olvasóit.
Szerelmi kalandjainak ecsetelése közben hét színes, hiteles, élvezetes korrajzot fest a 20. századról, a harmincas évektől a nyolcvanas évekig, Prágától Bordigheráig, és – életének különböző korszakiban – eleveníti meg egy nem mindennapi nő érzés- és gondolatvilágát.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Park, Budapest, 2009
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635308316 · Fordította: Báti Júlia, Sóvágó Katalin

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Bordighera


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

alaurent P>!
Edith Templeton: A kék óra

Fura fülszövegeket tudnak írni a kiadók, mintha nem is olvasta volna az alkotója a művet, amiről szólnia kellene. Ebben az esetben is, mintha a pornóipar újabb remekművével állnánk szemben, ezt sugallja a fülszöveg is, meg a címlap is. Holott ennél többet érdemelne Edith Templeton, aki nem is rossz író, legalábbis az ebben a kötetben található novellái alapján nem az. Van hangulatteremtő ereje, úgy ír a női lélekről, hogy az érdekes, és a történeteit valami csendes mélabú és nosztalgia lengi be – még azt is, amelyben valóban elcsábíttatik. A novellák önéletrajzi ihletésűek, a történetek könnyedén elhelyezhetők az életrajzában.
Ami különleges hangot ad a novelláknak, az a kettős neveltetés. Úgy angol, hogy közben Közép-Európai is, köszönhetően a cseh felmenőknek, és a náluk töltött gyermekkori nyaraknak. Az első elbeszélések itt is játszódnak, a dédmama csehországi kastélyában, a falfestményekkel díszített szobákban. A leírásaiból, aki járt ilyen (általában nagyon szépen megmaradt, vagy mára helyreállított) cseh kastélyban, ráismerhet a falakra, a parkra, a kertekre, a főlépcsőkre – és az életet bennük is egészen ilyennek képzelhette.
A szocialista időkben, Prágában játszódó A kék óra című novella kíméletlen mindenkivel – csehekkel, besúgókkal, nőkkel. Kiérezni belőle, a kor bizalmatlanságát, és a visszalátogató nő idegenségét ebben a közegben.
A legelgondolkodtatóbb az utolsó, a Nimfa & faun című – a számvetésről, az utolsó – vagy annak gondolt – kaland lehetőségéről, és a szembesülésről az életben elkövetett korábbi tévedésekkel.
Engem megfogott. Van stílusa, vannak ötletei, és vannak történetei.

Skeletrino>!
Edith Templeton: A kék óra

Az „örök fogócska” férfi és nő között, tetszett, de azért még egy kis pikantéria ráfért volna a történet(ek)re.

anesz P>!
Edith Templeton: A kék óra

Nem is tudom, hogyan értékeljem ezt a könyvet. A fülszöveg teljesen félrevezető. Az önéletrajzi ihletésű novellák mind a férfi-nő kapcsolatról szólnak, – talán csak a kedvenc történetem, az Egyenlőségsütemény nem –, de nem nyíltan, és nem is mindig szexuális értelemben. Inkább érzelmekről, rádöbbenésekről, utalásokról van benne szó.
Néhány történet maradandó lesz, de még mindig tanácstalan vagyok, hogy a többi könyvvel összehasonlítva, hogyan is értékeljem…
Úgy látszik, ez egy ilyen mű!

szb>!
Edith Templeton: A kék óra

A fülszöveg engem is megvezetett! Teljesen mást kap az ember, mint amire az alapján számít. De nem ezért adtam csak három csillagot, hanem mert ez most annyira nem fogott meg.

Piros>!
Edith Templeton: A kék óra

Nagyon jók voltak a kis történetek, csak úgy éreztem, mintha egy novellás kötetet fogtam volna a kezembe. Ha már egy ember elbeszéléséről van szó, sokkal jobban tetszett volna, ha van valami átkötés a fejezetek között.

Klau_vagyok P>!
Edith Templeton: A kék óra

Többet vártam a bevezető után a könyvtől, nem azt kaptam.


Népszerű idézetek

anesz P>!

A társalgás beszéd, de nem minden beszéd társalgás.

67. oldal Valami ellenállhatatlan

alaurent P>!

A férfi kezdetben mindig egészen más, mint az összes többi, akit valaha ismertünk. Mire végre kiigazodunk rajta, és besoroljuk egy bizonyos típusba, a kapcsolatnak nagyjából vége, és eljön az idő, amikor elhelyezzük szépen emlékezetünk valamelyik polcára. De előfordul, hogy ez nem lehetséges. A legelszántabb keresgélés ellenére sem találjuk a megfelelő polcot, és lehetetlen elraktároznunk őt, mert nem tudjuk, hogy kicsoda. Csak azt tudjuk, hogy milyen volt.

Kávéházi ismeretség

alaurent P>!

Még nem láttam vasútállomást, amely oly kevéssé hasonlított volna vasútállomásra, mint a bordigherai. A századfordulón épült, és úgy fest, mint egy parkjától és az arra nyíló kilátástól méltatlanul megfosztott vidéki kastély. Barackszínű homlokzata egy későbbi bővítés során születhetett, hogy elhelyezhessenek benne három üvegajtót, míg az alacsonyabb első emelet – fehér keretes, zöld zsalugáteres, íves ablakaival – a tulajdonos hálószobáját és a vendégek szobáit foglalhatta volna magában.

A kék óra

Kapcsolódó szócikkek: Bordighera
alaurent P>!

Sternborn grófnak ott a kúriája, és benne… – mennyije is van, mindent összevetve? – tíz-tizenkét szoba, mondhatnánk, egy maroknyi. De ha oda bemegy, láthatja, hogy az olyan, mint lapos tányéron a gombóc. Egyszer körülnéz, és mindent látott.

Az egyenlőségsütemény

amnaen>!

Néha elgondolkozom, hogy nem azért választotta-e a Víg Özvegyet, mert göndör, vörös haja, sovány, szeplős arca és apró, sötét szeme volt, mint neki – ahogy kutyából is olyat választanak az emberek, aminek a pofája saját vonásaikhoz hasonlít.

(első mondat)

alaurent P>!

A mindig előírásosan öltözködő, sosem hadonászó professzornál bizton számítani lehetett arra, hogy komoly, ugyanakkor türelmes előzékenységgel figyel, és a művészberkek hírességeiről szóló, a nemiséget kínos gonddal mellőző adomákkal görgeti tovább az elakadt társalgásokat. Ez volt a kedvencem: „Brahms vendégeskedik egy gazdag csodálójánál, aki e szavakat mormolva tölti meg a zeneszerző poharát: »Ez a boraim Brahmsa.« Brahms iszik egy kortyot, töpreng, majd megkérdezi: »Nem térhetnénk át máris Beethovenre?«„

alaurent P>!

Bécsnek ezt az óriási szenzációját Max Reinhardt rendezte, és ebben az 1929-es évben körbeturnézta vele Európa fővárosait, mindenütt csak egy estére mutatva be az álközépkori színjátékot. A Mirákulum kiválóan alkalmas volt nemzetközi mutatványnak, mert egy botrányos tartalmú és vallásos mondanivalójú legendát állított színpadra, és mert némajátékkal adtuk elő.

A jelmezes próba

Kapcsolódó szócikkek: Max Reinhardt
alaurent P>!

Gyerek voltam még akkor, az 1920-as évek elején, és nekem ehető kalendáriumot jelentett az egyenlőségsütemény, amely a kastélyban töltött nyarak során mutatta az idő múlását. Érkezésemkor, júniusban azzal a korai, halvány, savanykás cseresznyével rakták ki, ami nyersen nem is ehető. Utána jött az édes, piros cseresznye, azután a felezett zöld ringló, majd a negyedelt sárgabarack, utána a kései, pikáns fekete griotte cseresznye, és végül, ősz elején a kicsi, kékeslila szilva. Mire tizenegy éves lettem, az emeltebb szintű oktatás áldásai megváltoztatták érzelmeimet az egyenlőségsütemény iránt. Hajlamos voltam azt hinni, hogy a francia forradalomról és a Liberté, égalité, fraternité jelszóról kapta a nevét, és igyekeztem meggyőzni a szakácsnőt, hogy Robespierre ezt ette minden délután a kávéjához.

Az egyenlőségsütemény

Kapcsolódó szócikkek: Robespierre
alaurent P>!

Prochazka is ránk küldi a legyeit az istállókból, mert azok is mocskosak, ugyanolyan pocsék állapotban vannak, mint a tó, de Prochazkát ez nem izgatja, mert ő egy fordított teve, aki két hétig is bír inni anélkül, hogy egy szalmaszálat keresztbe tenne.

Az egyenlőségsütemény

alaurent P>!

– … Tudja, amikor megérkeztem Romániába – két évig éltem ott –, és először ültem be vendéglőbe, csak hüledeztem. Először is, mindjárt az egész levesestálat elém tették, mint Párizsban szokás, hogy szolgáljam ki magam, aztán amikor egy szelet húst rendeltem, több mint egy negyed kilót kaptam. Nem hittem a szememnek. És mindvégig így volt. Nem tudom, hogy csinálják; a gazdaságuk bizonyára egészen másmilyen. De mindent összevetve szerettem ott lenni. Az ember beült valahová, egy domb tetején, zöld fák vették körül, és zenekar játszott. Egész Prágában nincs ehhez fogható. A románoknak van érzékük a luxushoz, és a nők… milyen elegánsak! A körülöttük lévő országokra nemigen figyelnek, inkább Franciaország felé tekintgetnek. És higgye el, cseh férfinak ott nincs esélye – megvetik a cseheket. Gyönyörűek, ápoltak, a szemük, mint a fekete cseresznye – egészen más, mint amit itt látni. Ezek a fád, szőke cseh nők – mellesleg ki nem állhatom a szőkéket – a fakó, számító kis szemükkel mind olyanok, akár az igáslovak, nagy patájú, szőrös bokájú kancák. Igazi, megbízható társak, nagyszerű hitvesek – a gondolattól is felfordul a gyomrom. Nyilván rájött, per exclusionem, miért kedvelem magát annyira.

Kávéházi ismeretség


Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. Ward: Kapzsiság
Ava Wilder: Nagy vetítés Hollywoodban
Kevin Kwan: Kőgazdagok problémái
Annie Shadow: Megkötözött vágyak
Abby Fabiaschi: Szerettem élni
Diana Dorth: A hűtlen
Fiona Davis: A lakcím
Diana Dorth: Emlékképek
Syrell Rogovin Leahy: Szerelem a Broadwayn
Ron De Christoforo: Grease