Életem 85% 30 csillagozás

Amikor kikívánkozik az emberből az igazság… Edith Piaf félelmet nem ismerő módon vallja be nehéz életének igazságait. Kevés ember ilyen egyenes, aki megjárta a poklot és a fellegeket is. Szívből ajánlom a könyvet mindenkinek!

Bocsánatkérés. Szinte minden oldalon elnézést kért a körülötte lévőktől, bocs, ez az életem, ilyen vagyok, nem tudok igazán jó lenni, sem önmagamhoz, sem másokhoz, nézzétek el nekem. De szeressetek, imádjatok, mert ha ti nem teszitek, akkor én sem tudom magam szeretni.
Szinte fájó, hogy ez picinyke asszony mennyit szenvedett. Nézegetem a fotóit, és elcsodálkozom, milyen sok nevetését, kacagását kapták lencsevégre. Hiszen örült, hiszen abban a pillanatban boldognak látszott, mégis oly sok szomorú történetet mesélt el… kevés az igazi öröm ebben a könyvecskében.
Nem tudta feloldani a gyermekkorát beárnyékoló eseményeket, hajszolta, űzte a szerelmet, az elfogadást várta, szeressetek, szeressetek, nem látjátok, hogy erre van a legnagyobb szükségem?
Istennek hála kétszer megismerhette a szerelmet, a jót, az odaadást. Nagyon örülök, hogy megtapasztalhatta a hosszú keresgélésben, ágról – ágra szálldosásban. Megérdemelte.
Őrületes tehetség, rakoncátlan, szinte hihetetlen jellemmel, kibírhatatlan dolgokkal.
Örök gyerek. Ezt érzem. Sosem nőtt föl. Hiszen gyerek akart maradni. Picike, törékeny, aki sosem akarja igazán megtalálni önmagát.

Nagyon szeretem Édith Piaf dalait, ezért is szerettem volna mindenkép az ő életrajzát elolvasni. Tudom, hogy más is írt róla, de ez az ő írása és így másabb, azzal szembesülök, hogy ő mint tart önmagáról.
Azt eddig is tudtam, hogy nem volt könnyű élete … DE EZ!!!!!!!!!
Saját bevallása szerint is nagyon sok szeretője volt (többnyire a könyv a pasikat veszi sorra és azt, hogy melyikkel milyen volt a kapcsolata); de őszintén szólva az előzmények és körülmények ismeretében egyáltalán nem tudom elítélni érte. Szerelmes volt magába a szerelembe, vágyott arra, hogy szeressék. És persze, ha abból indulok ki, hogy még kisgyermekként elhagyta az anyja, akit 15 év múlva talált meg, és meg is halt túlagadagolásban …. apjával élt, oszt 3 havonta kapott új anyukát, akik többnyire verték (ezt ő mondta!) … akkor minek csodálkozom?
Aztán tizenévesen elment egy pasival, akitől megszületett Marcelle nevű kislánya, aki meg is halt. A második fickó meg? Ahogyan ő fogalmaz, egy igazi selyemfiú – bár továbbhaladva ő is bevallja, hogy strici volt. És ez nemcsak verte, egyszer még rá is lőtt!
Ahogy olvastam a férfiakkal való kapcsolatát, a legnagyobb szeretettel a boxbajnokról írt. Nem is nagyon tudta kiheverni, akkor szokott rá a kábítószerre.
Szóval igen borzalmas életet élt, és – tudom, hogy valahol elcsépelt egy kifejezés – ő az, aki bármilyen is lett, a nagybetűs körülmények áldozata.
Mindenkinek ajánlom és talán leginkább azért, mert igencsak lehet belőle tanulni, az legalábbis mindenképp tiszteletre méltó, hogy mennyire meg akart változni, mennyi ereje volt, hogy leszokjon a drogról. És annyira szépen ír Cedric-ről!

Ez a könyv az énekesnő saját elbeszélése alapján íródott. Nem volt könnyű élete, hiszen mindig a boldogságot és az igazit keresete. Egészen 16 éves korától. Hiába a hírnév és a sok pénz, ha nem boldog valaki hiábavaló az egész.
És hogy miért lett olyan világhírű énekesnő? Egyszerűen imádta, amit csinált és tehetsége is volt hozzá. Ez egy rövidke könyv, de a történések egy folytatásos regényt is megtöltenének, ha kifejtenék részletesen. Fordulatokban gazdag lenne és izgalmas.

A családi háttér, így vagy úgy, mély nyomot vés lelkünkbe. Szép emlékeket ,netán örökké sajgó sebeket ?Igen, az indíttatás minősége képes meghatározni életünket. Edith akár el is kallódhatott volna, hiszen drogos anyja elhagyta kis csecsemő korában,apja meg csavargó vándorkomikusként tengette életét. Szuggesztív énekhangját először koldulásra használta, de pár év múlva már milliókat kaszált a világ legfényesebb színpadain. Élete maga volt a menny és a pokol. Kábítószer, alkohol, autóbaleset, nyaklövés, számtalan szerető, válás, férje repülőgép szerencsétlensége,kislánya halála -önmagukban is halálos dózisok. Ugyanakkor a hírnév, elképesztő jóléttel ajándékozta meg őt. A francia sanzon királynője nem tudta kontrollálni magát, s a saját vesztébe rohant. Még szerelmei sem tudták önpusztító életvitelét megzabolázni. Életrajzát egy ripsz-ropsz papírra vetett, kétségbeesett asszony könyörgéseként fogtam fel, aki korábban oly sokszor visszatáncolt már a halál torkából. A kis veréb vergődése 1963-ban végleg elcsitult.

Edith Piaf nem titkolt őszinteséggel vall életéről. Itt a magánélet van túlsúlyban a zenei munkásságát éppen csak említi. Nyilvánvalóan ez a könyv szembenézés a múlttal. Kendőzetlenűl, fehéren-feketén tárja elénk az életét.

Csak úgy érdemes, hogy a másikkal ("Nem bánok semmit sem") együtt.. azután hiányérzet maradhatott az olvasóban, hisz olyan ártatlan és sokszor felszínes benne minden. Ez viszont elég tömény. Rövid, de tömény. És ebből már kirajzolódik: Edith Piaf páratlan zsenialitása ellenére rendkívül nehéz ember volt, olyasvalaki, aki már annyival képes megterhelni másokat, hogy csak egy szobában tartózkodik velük.. de szembenéz önmagával, és tisztában van a hibáival, ami viszont óriási erény. Úh. a könyv nem okoz csalódást, és ezek miatt – főleg, ha igazi rajongó valaki – végül nem csalódunk Piaf-ban sem. Éljen Piaf! (A kiadásból egyvalami hiányzik: az események lezárása. Mivel ’64-ben Piaf meghalt, és a könyvet ’89-ben adták ki, simán odafért volna: (második, és egyben 20 évvel fiatalabb) férjével, Théo Saparoval, akiben végül boldogságra lelt, haláláig együtt maradtak, a férfi viszont szerencsétlen módon ’70-ben – Piaf sok szerettéhez hasonlóan – egy tragikus autóbaleset áldozata lett. Ez a néhány mondat belefért volna.)

Régebben láttam egy filmet Edith Piaf életéről – amit azóta se találtam meg. Pontosan átéltem ugyanazt, „megnéztem” újra a filmet, csak most hang nélkül, és a fejemben lejátszódó képekkel. Nagyon szerettem olvasni a könyvet, és többször meg is döbbentem azokon, amiket írt.
Szeretem az énekeit, szeretem Piafot, és ezen, az elolvasott dolgok sem változtatnak, pusztán csak még érdekesebbé teszik Őt.

Kevesen tudják, hogy Piafnak ez a második életrajza. Az első, a „Nem bánok semmit sem”, kicsit kivan szépítve. Viszont itt őszintén leírta hibáit, bánatait, örömeit. És, hogy miért? Tudta, hogy megfog halni… Még abban az évben íródott ez a könyv. Félt, hogy a családja (a rajongói) rosszat mondanak róla, és az eltitkolt történeteket, máshogy pletykálják el mint, ahogy valójában történtek… Itt leírt mindent… Leírta kapcsolatát Marcel Cerdan-nal, amiről éltében nem igazán beszélt.
Több mint féltucat könyv után merem állítani, hogy Jean Cocteau-nak igaza van: „Edith Piaf zseniális, utánozhatatlan. Nem volt, és nem is lesz soha másik Edith Piaf.” Milyen igaz! És milyen szép gondolat! Ajánlani tudom mindenkinek ezt a könyvet! Az egyik legjobb!

Azért nem kap 5 csillagot, mert sok mindent csak felületesen érintett. Bár gondolom ez főleg a 112 oldal terjedelemnek is köszönhető…