Hamis ​tükörkép 2 csillagozás

Edgar Pangborn: Hamis tükörkép

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy massachusettsi városkába két Mars-lakó érkezik. Nem tűnnek ki a többiek közül, hiszen pontosan olyanok, mint a földi emberek. Jövetelüknek persze célja van, s amit meg akarnak szerezni, azért vállalják a legádázabb küzdelmet is. Hosszú és véres háború köszönt a Földre, minden élőt pusztulás fenyeget. A klasszikus sci-fi történet a szerző szenvedélyes hitvallása az emberi faj védelmében.

Eredeti cím: A Mirror for Observers

Eredeti megjelenés éve: 1954

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Móra, Budapest, 1994
250 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631172058 · Fordította: S. Kovács Judit

Enciklopédia 1


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

imma P>!
Edgar Pangborn: Hamis tükörkép

Nem rossz könyv ez, sok mindent lehet benne szeretni, a szereplők jók, a cselekmény is működhetett volna, de végül mégis inkább csak az „egynek jó” kategóriába fért bele. Volt benne némi zavaró kiszámíthatóság és rosszul adagolt hatásvadászat, amitől kicsit amatőrnek hatott az egész, de alapvetően aranyos olvasmány volt. Egy tapasztalatlanabb olvasót talán jobban megérint.
A regény témája egyébként az ember, az emberiség egy marslakó szemén keresztül, azon belül is a jó és a rossz harca, amolyan ördög és angyal módjára. Nem rossz felütés, szerintem, de a könyvet ennek ellenére nem fogom senkire rátukmálni.
A fülszöveg háborús része amúgy nettó baromság. Nincs benne háború, nem erről szól.


Népszerű idézetek

Inimma>!

Mi, Mars-lakók, született agnosztikusok vagyunk. Mivel nem hisszük, de dogmatikusan nem is tagadjuk ilyen hatóság létét, csak azért avatkozunk bele az emberek ügyeibe, mert módunkban áll. Nagy beképzelten azt hisszük, hogy segítjük a jót, és eltüntetjük a rosszat, mert mi tudjuk, mi a jó és mi a rossz. Vajon hová vezet ez?

Háromszázötvenöt év élettapasztalatával a hátam mögött nem találtam jobb axiómát, mint ezt; a kegyetlenség és a gonoszság csak látszólag szinonimák. Az emberi erkölcstan szerint a kegyetlen cselekedet egyben gonosz is, és az emberek nagy általánosságban igazolták ezt a doktrínát, ösztönösen tiltakoznak, amikor nyilvánosan el akarják fogadtatni a kegyetlenséget, mint viselkedési normát. Az eltitkolt kegyetlenség − a primitív vagy intézmények által szentesített félelemből táplálkozó kegyetlenkedés − valószínűleg még századokon át folytatódik. Mégis felfordul a gyomruk, amikor ott áll előttük Caligula teljes valóságában. Ugyanakkor semmit nem ismerek el gonosznak, ha nem a kegyetlenség a domináns elem. Ebben az esetben az emberi természet már nyilvánvalóan nem hajlandó követni a logikát. Meg kell különböztetni az ostoba kegyetlenkedést a rosszindulatútól. Emberi szemmel nézve természetesen gonosz dolog, amikor a tigris felfal egy embert, pedig a tigris személytelen − mint a villámlás vagy a lavina −, pusztán csak a vacsoráját szerzi meg, és nincs benne semmi rosszindulat. Ugyanígy a mészáros, amikor megöl egy bárányt, csak a munkáját végzi, de a bárányok méltán tiltakoznának. Pedig tisztességes üzlet: ízletes húsukért cserébe az emberek egész életükön keresztül biztosítják a lakhelyüket és az élelmüket, végül egy kegyesebb halált, mint amiben természetes körülmények között részük lenne. Ha a „kegyetlenség” szó jelentése tartalmazza a nem gonoszságból okozott szenvedést is, azt hiszem, az axióma helytálló. Észrevettem, hogy az emberi gonoszságok jó része nem rosszindulatból fakad, hanem a tények figyelmen kívül hagyásából, tehetetlenségből vagy egyszerűen téves ítéletekből.

Ebből egyáltalán nem következik, hogy az olyan szelíd, behatárolt fogalom, mint a kedvesség, azonos a jósággal. Az emberek azzal az illúzióval áltatják magukat, hogy a jó a rossz ellentéte; pedig ez az értelmi rövidzárlat zsákutcába vezet. A jóság sokkal szélesebb, átfogóbb fogalom. A gonoszság gyötör, hatalmába kerít, mint valami fejfájás. A jóságot viszont magától értetődőnek tekintjük, mint az egészséget, csak a hiányát vesszük észre. Bármilyen jó is az ital, és csak az alján van a méreg, nem az ital bűne, ha életük folyamán az emberek felrázzák a poharat. Jó dolog a napon sütkérezni, ennek nincs rossz ellentéte. Milyen ellentéte lenne a g-moll fúga hallgatásának? Legalább annyira abszurd, mintha azt kérdeznénk: Mi a fa ellentéte? Bár sok ambivalenciát fedezünk fel a születés és a halál között, eltekintünk tőle, és azt hisszük, hogy az ambivalencia tökéletes, és mindenütt jelen van. Az a véleményem, hogy az emberek és a Mars-lakók nem lesznek igazán bölcsek addig, míg ilyen felszínesen gondolkodnak. Még az éjszaka sem tökéletes ellentéte a nappalnak.

167-169. oldal

Kapcsolódó szócikkek: űrlény
Inimma>!

− Én olyannak látom őket, amilyenek a valóságban. Nem ismerik az igazságot. Egy falánk kis majom kívánságait vetítik ki a végtelenre, és ezt igazságnak hívják. Ez tényleg alantas dolog. Kitalálnak maguknak egy nagyobb majmot, aki ott ül a felhők, vagyis a Galaxis felett; és Istennek hívják. Valamiféle hatóságnak tekintik, és ezzel igazolják gonoszságukat, az irigységet, a hiúságot, a kéjvágyat és mindent, amit korlátolt agyuk csak ki tud találni. Igazságról beszélnek, és azt állítják, hogy törvényeiket az igazságérzet vezérli (persze ezt sem határozták meg soha). Pedig minden emberi törvény a félelem szüleménye. Félnek az ismeretlentől, a másságtól, a másik énjüktől. Nem a sokat hangoztatott nemes célokért háborúznak, hanem azért, mert csaknem annyira gyűlölik saját magukat, mint a szomszédaikat. Szeretetről beszélnek, pedig az emberi szeretet nem más, mint a majomtudatuk által létrehozott kép kivetítése egy másik személyre. Kegyes vallásokat találnak ki, amilyen a kereszténység, és mi van a gyakorlatban? Nézd meg a börtönöket, a nyomornegyedeket, a hadseregeket, a koncentrációs táborokat, a kivégzőtermeket. Még jobb, ha a tekintélyes emberek szívébe nézel bele, ők nem is igen titkolják. Észre fogod venni, mennyire rágja a féreg: a féltékenység, a gyűlölet és a félelem. Szörnyen ostobák, Elmis. Mindent megtesznek, hogy elhallgattassák és elpusztítsák azt a néhány társukat, akiknek rálátásuk van a dolgokra, akik különbek a többieknél. Mindig is ezt fogják tenni. Azt hiszed Krisztus ma tovább élne, mint kétezer évvel ezelőtt? Galilei most is visszavonná tanait, Szókratész mindennap kiissza a méregpoharat. Ma már hárommilliárd méh rajzik ebben a földi kaptárban, ahol sikerült elsajátítani a keresztre feszítés olyan módozatait, ami nem zavarja a közízlést. Ez a hárommilliárd tönkreteszi, bemocskolja a szerencsétlen Földet, kiirtja az erdőket, füsttel és radioaktív felhőkkel meg a gépek szörnyű zajával szennyezi környezetét. A mezők helyén benzinkutakat építenek; szennyükkel töltik meg a tavakat. Két évvel ezelőtt San Francisco kikötőjét haltetemek borították. Az óceánokat olajjal szennyezik. És ezt hívják fejlődésnek! Én megtettem, amit tudtam, Elmis. Remélem, nem akarod bepiszkítani ezt a lakást. A padló egy újfajta üvegből készült, nem sérti meg a gránát. Mindig gyűlöltem a rendetlenséget.

− Okos vádbeszédet tartottál, Namir. Észrevettem, hogy elméleti síkra helyezted az egészet. Szerintem gyűlöletednek személyes oka is kellett hogy legyen.

− Nem. − Félig csukott salvata szeme élénken figyelt. Talán tényleg érdekelte, amit mondtam. − Nem − folytatta −, nem volt személyes indítékom. Megfigyelőként hamar rájöttem, mennyire kilátástalan a Mars-lakók reménykedése, mennyi hiábavaló erőfeszítést tesznek, mely mind megbukik az emberek miatt. Azért hagytalak el benneteket, mert beláttam, hogy az egyetlen megoldás az emberiség megsemmisítése. Természetesen, ha egyszer hadat üzensz az emberi fajnak, ez személyes ügyeddé válik. Egy idő után valószínűleg már az ambícióm és a hiúságom is közrejátszott. De ennek semmi jelentősége. Mennyi energiát fektettem Joe Maxbe is! − Nagyot ásított. − És milyen szánalmas anyagból kellett dolgoznom, mint ez az állhatatlan Walker… Hoddingról nem is beszélve… Szeretném, Elmis, ha nem kellene végighallgatnom a védőbeszéded. Kérlek, használd a gránátot. Elfáradtam.

− Nem akarlak megcáfolni. Elismerem vádpontjaid jogosságát. Csak az a baj, hogy túlságosan is részrehajló, rosszindulatú vagy. Egész életedben hamis pénzeket kerestél a kincsek között. Állandóan a gonosz után kutattál, hogy igazold vádjaidat, és persze megtaláltad, vagy ha nem, hát magad teremtetted meg. Ahogy bármelyik őrült megteszi. Én a jóságot kerestem az emberi természetben, és meg is találtam, szinte túlcsordult. Ez bárkinek sikerült volna, bár a jót nehezebb észrevenni, mint a rosszat. A jóság mindenütt jelen van, a legközelebbi fában, egy mosolyban vagy a kedves szavakban, a levegőben. Azt állítod, az emberekben nem találtad meg az igazságot. Te tudod, mi az igazság? Jobban, mint Pilátus? Az emberek még csak most kezdik elfogadni és megérteni az empirikus igazságokat. Nem könnyű feladat. Olyan, mintha fegyvertelenül, tapasztalatok nélkül lépnél a dzsungelbe. Eddig egyik földi lény sem próbálta megtenni, de még csak nem is sejtette, hol a dzsungel. Tudod, Namir, az emberről vallott nézeteink nemigen különböznek. Mindketten úgy látjuk, hogy most vág utat a vadonban. Csak te a hátába akarod vágni a késed, mert nem szereted őt. Én viszont megfogom a kezét, mert tudom, hogy mindannyian ugyanabban a dzsungelben élünk, és ez csak egy parányi része az univerzumnak. Igazság? Ez egy idea, egy fénysugár, mely felcsillan az emberek előtt, és megpróbálják elkapni. Azért botladoznak, mert próbálkoznak. Ha nem így lenne, még a szót sem találták volna ki. Ugyanez vonatkozik a szeretet és a béke fogalmára. A félelem ösztökéli őket, hisz hús-vér emberek. Ha azért ítéled el őket, mert félnek, azért ítéled el őket, mert élnek, és képesek szenvedni. A háború, a gyűlölet, a féltékenység, az irigység mind a félelemből ered, és rögtön eltűnik, ha megszűnik a félelem, de ehhez még pár száz évre van szükség. A századok nekünk túl rövidek, nekik viszont túl hosszúak, Namir. Nem hinném, hogy ostobábbak lennének nálunk. Ami a huszadik századi haladás rossz oldalát illeti, ez is csak átmeneti, valószínűleg nem lesz nagyobb jelentősége, mint a kilencedik századi problémáknak. A Föld kiheveri, Namir, az én szeretett Földem, ami a tied is lehetett volna, ha nem vakít el az „emberi” gyengeség: a gyűlölet. A Föld meg fog gyógyulni, ha az emberek megtanulják, hogyan éljenek rajta. Száz év múlva talán rájönnek, hogyan használják helyesen a gépeket…

225-228. oldal - Namir és Elmis utolsó vitája


Hasonló könyvek címkék alapján

Pittacus Lore: A negyedik
Stephen King: A búra alatt
Nathan Archer: Betondzsungel
Robin Cook: Invázió
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Stephenie Meyer: A burok
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Melissa Landers: Elválasztva
Rick Yancey: Az ötödik hullám