Kotnyeles ​kölykök 98 csillagozás

Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

1977 ​nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet – valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra.

És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök.

1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tartalomjegyzék

>!
Fumax, Budapest, 2019
368 oldal · ISBN: 9789634701040 · Fordította: Varró Attila
>!
Fumax, Budapest, 2019
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700982 · Fordította: Varró Attila

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Andrea "Andy" Rodriguez · Kerri Hollis · Nate Rogers


Kedvencelte 14

Most olvassa 3

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 130

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Deidra_Nicthea IP
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Ezt a könyvet én nem akartam elhozni. Igazából nem nagyon keltette fel az érdeklődésem, bár sokatoknak ajánlottam a 'héten, én valahogy mégse akartam. Valami vicces, kamuhorror-regény, gondoltam. Egy újabb közepesen átlagos nyomi sztori, gondoltam.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Ez a könyv a Könyvhét utolsó komolyan vehető napjának közepe táján egyszer csak fejhangon felvisított, hogy vigyél haza!, én pedig otthon a szombati „most már nem hozok haza több könyvet”-mondatként hangzó, akkor még halálos őszinteségű ígéretre rácáfolva a „Szívem, nézd mit hoztam!”-felkiáltással vettem elő a táskámból.

Másnap pedig már vittem is magammal a metróra, mert még mindig abban a tévhitben éltem, hogy ezt majd úgy elolvasgatom, mint ahogy a metróskönyveimet szokás. Kinyitottam és pillanatoknak tűnő négy megálló után feljajdult a Ferenciek tere a hangszóróból. Aztán nem bírtam lerakni, olvastam mindenhol, ahol csak tudtam.

Ez a könyv, gyerekek…

Nagyjából úgy kezdünk, hogy az egyik főszereplő csajszink, aki cselekedeteiben és gondolataiban is tökéletesen hozza a keményleszbicsajakisimánlekörözbármilyenférfit-t, fogja magát, és elmegy összeszedni a régi Rejtély Rt-t. Átgázolunk egy pár HVCS-n (főleg a nemesebb testrészeiken), meg egy egész zárt osztályon, és tádáá, meg is van a csapat az időközben vezérré vált (de a posztot nem kívánó) Kemény Leszbi Csajból, az okos és szép Könyvmolyból, a nyomi és hallucinációival küzdő Geekvarázslóból, a régi vezér Hallucinációkivetüléséből és a harmadikgenerációs spoiler Pumped Scoobyból (aki nem dán dog, weimari vizsla.)

Ez igazából nem is azért tetszett annyira, mert gyerekként szerettem a Scooby Doot, hanem elsősorban azért, mert az összes, ott szereplő karakter itt kap egy ÓRIÁSI kiegyensúlyozást. „Fred” elveszíti a hatalmát spoiler, de persze kapaszkodna érte, „Bozont”-ból lovecraftiánus mágus lesz, „Diána” kilép a szépdebutapicsa-szerepből és kap egy decens mennyiségű agysejtet Vilmáéból, „Vilmából” meg egy kemény, börtönviselt, latino keménylány lesz. „Scooby” pedig jó kutya módjára ott segít, ahol tud, és nem rest szétharapni egy-két-négy-spoiler lábat sem, ha a választott családja megvédéséről van szó.
Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ezt mennyire IMÁDTAM.

Na szóval egy pár tajparaszt suttyó péppé verése és egy műanyag pingvin alkalmankénti csipogtatása után a Rejtély Rt. visszatér gyermekkoruk tetthelyére, és az akkori teljességgel mundén ügy sikeres felgöngyölítése ellenére nekilátnak saját rémálmaik és paranoiájuk nyomára járni. Kisvárosi békességgel térképezik fel magukat, a külön töltött éveket, az elfojtott érzelmeket, és persze a régi nyomozás szerteágazó fonalait, aztán, úgy a kötet közepe tájékán BÁMMM belehörögnek a képbe a hatvégtagú, homlokukon nyíló szájú, puszta sötétséget miazmáló Lovecraft-i szörnyetegek és ezerrel felpörög a sztori. Innentől meg hallgatok róla, mint a sír.

Esküszöm, én még soha nem találkoztam olyan könyvvel, ami a szöveget mint médiumot, ilyen szinten kiforgatta volna. Találkozunk a drámákban fellelhető szereplő-megnevezéssel, a szintén ugyanitt felbukkanó narrátori közbeszólásokkal, aztán Guy Ritchie-hez hasonlatos és méltó bunyójelenetekkel, ahol érzed, mikor lassít a vágókép, mert az író láttatja veled, de a legröhejesebben megdöbbentőbb mégis csak az, mikor a szöveg formai elemeit ("kurziválta", basszus, „KURZIVÁLTA”!!!) helyezi egy szereplő szájába. Én ezen kidőltem, ez átgázolt rajtam.

Ezúton szeretném egyébként felhívni a figyelmet a kiemelkedő fordítói (és szerkesztői) munkára is, fantasztikusan gördülékeny volt a szöveg, az egyteljesbekezdésnyi mondatok sem voltak zavaróak, a nagyon is passzentos nyelvújító szavakon meg ("szaladmászni" :D:D) remekül szórakoztam.

Áh, öcsém, ez remek volt. Azonnali kedvenc. Milyen jó, hogy nem halogattam a borzasztóan téves előfeltevéseim miatt! :) Úgyhogy nektek se legyenek kétségeitek, ez a sztori úgy fog vinni, mint egy kiba… gyorsvonat. Ami elé beállsz.

4 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

„Az éjszaka hideg volt, de gyengéd, akár egy korhatáros metafora.”

Mit mondhatnék? A regény végét éjszakába nyúlóan olvastam, mert akármennyire álmos voltam, annyira érdekelt, hogy mit tartogat a történet vége. Szerintem egy jó könyv eléri, hogy álmosság ide, másnapi kelés oda fennmaradjon az ember, míg a végére nem ér. Féltem, hogy zavarni fog, hogy annyira a Scooby-Doo-ra hajaznak a karakterek (szereplők: egy szép lány, egy szép fiú, egy okos lány, egy dilis srác meg egy kutya), de annyira megszerettem őket önmaguknak, hogy egy idő után eszembe sem jutott a kezdeti hasonlóság.

Nem mondanám keményvonalas horrornak, mert jócskán el van humorizálva, de nekem éppen emiatt jött be. Meg a haláli fordítás miatt!

Bővebben…
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/09/edgar-can…

>!
Fumax, Budapest, 2019
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700982 · Fordította: Varró Attila
>!
Molymacska P
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Ez a könyv nagyon ambivalens érzéseket keltett bennem, így igazából nem is tudom jól megfogalmazni, hogy milyen is volt olvasni. Egyrészről, egyes elemei tetszettek, másrészről egyes eseménysoroknál kidobtam volna az ablakon és/vagy felgyújtottam volna. Hát igen, nem volt meg benne az egyensúly…
A történet arról szól, hogy egy csapat gyerek tinidetektíveset játszik, és kiderül, hogy valamibe belenyúltak. Így bár megoldották a problémákat, de mégsem tudnak elszakadni a történtektől. Eltelik egy kis idő, és a csapat megmaradt részét összeszedelőzködik, és elkezdenek újra nyomozni az ügyben.
Ami egyszerre zseniális, és borzalmas, hogy gyakorlatilag három (bár lehet hogy több én hármat ismertem fel) alappillérrel rendelkezik ez a könyv: Scooby Doo, Cthulhu mítosz, és a hatás kedvéért Stranger things. Ha valaki így adja nekem oda a könyvet, (mert amúgy így történt) akkor azt mondom, ez nem lehet rossz, és azonnal kell. De közben igenis lehet rossz, ha az adott történeteknek nem a megfelelő részét használja fel a szerző. Most pedig néhány szó arról, hogyan használta fel a szerző ezeket az elemeket a könyvében.
Stranger things-szerűség igazából a hangulatban merül is: kilencvenes évek, kisvárosa, ahol misztikus dolgok történnek, és szörnyek járkálnak. Mivel ezt a sorozatot nem néztem (csak az elejét), így más összefüggéseket számomra nehéz észrevenni, ám az mindenképpen látszik, hogy nem véletlenül vannak a kilencvenes években, és nem véletlen, hogy a történet eredete még régebbre nyúlik vissza.
Scooby Doo avagy Sikerült volna, ha nem lettek volna ezek a kotnyeles kölykök. Mivel borzasztó nagy Scooby Doo rajongó vagyok, ezért én elvártam, hogy nagyon hasonló felépítés legyen. Először is érdemes megfigyelni a karaktereket: ahogy bemutatkoznak a szereplők, nagyjából azt gondolhatjuk, hogy a megfelelő párhuzam a következőképpen alakul: Kerri az agytröszt lesz Vilma, Andy Dianna, Peter Fred, és Nate Bozont (Scooby meg Tim). Ennek a párhuzamnak van értelme, de rengeteg kérdés is felmerül, mint például Andy sosem volt lányos lány, sőt, mindig igazi férfi volt, Nate pedig bár a félelmei vezették, azért mégis ő volt az egyetlen, aki minimálisan is értette (nem fizikai szinten) mi történik.
Ha viszont újraértelmezzük a helyzetet (és nem a fizikai nemmel, hanem a nemi szerepekkel is foglalkozunk), akkor azt látjuk, hogy Kerri az egész könyv alatt csak vívódik az érzéseivel, és lányos lányként viselkedik, így az ő karaktere inkább Dianához hasonlít, míg Andy az egész sztori alatt erőskezű vezető volt, így az ő szerepe inkább Fredre hasonlít, míg Nate (azért, mert tovább lát a fizikai történéseknél) sokkal inkább Vilmát idézi meg. Így Peter spoiler. Ha viszont így szemléljük a történetet, akkor van értelme, hogy Andy miért nyomul annyira Kerrire (Fred és Diana kapcsolata), akkor is, ha nem a legjobb szál a történetben. Apró közbevetés, hogy én is úgy gondolom, bármilyen emberi kapcsolatban a nem, az nemet jelent, és ezt tiszteletben kellene tartani. Ebben a könyvben viszont Kerri ostromlása számomra volt kellemetlen, Andy nem adott lehetőséget a nemre, és így az ő kapcsolatuk számomra eléggé elnyomó kapcsolat volt, ahol Andy mindent megkapott, amit akart, míg Kerrit hát… megmentették. Ez a fajta szuper korlátozás számomra inkább taszító volt, mint romantikus, és nem is szeretném, ha ilyesmi történne velem (mert a nem azt jelenti nem).
A Scooby Doo párhuzam itt még nem ér véget, hiszen az alapvető checkpointok így is megvoltak a történetben: voltak csapdák, amik elég bénák voltak, tervek és nyomozások. Ám nagyon tetszett, hogy ez a gyermeki nyomozást ahol lehet a szerző kiforgatja, átalakítja, sőt sok „klasszikus mondatot” teljes más szerepkörben mondanak el, mint arra az emberek számítottak volna spoiler és megvolt a szöveg miatt az a humor is, amit az alap Scooby csapat szereplői hozták volna.
A harmadik pillér a Cthulhu mítosz, és ezt úgy is megtudom mondani, hogy nem jött át igazán, hogy alapvetően kevés Lovecraft novellát olvastam. Mert a nevektől és címkéktől nem lesz valami lovecrafti, legalábbis számomra semmiképpen sem. Attól, hogy már az elején benyögik, hogy a Miskatonic Egyetemen tanult az egyik szereplő, vagy az Arkham Elmegyógyintézetben volt egy karakter, még nem lesz lovecrafti (sőt, ezeknél a „címkéknél” csak forgattam a szemem, mert tényleg semmi értelme nem volt ezeket kiemelni).
Emellett voltak lovecrafti történetek megidézve, de roppantul leegyszerűsítve (legalábbis számomra) és valamennyire céltalanul. spoiler
Ha a könyv elénk kerül, akkor még egy jellegzetessége van, mégpedig a szöveg. Egyrészt nagyon lírai(nak szánt) szövege van a könyvnek, ami néhol tényleg nagyon szép, máskor viszont elég furára sikerült. Másrészről néha random átvált „forgatókönyves” stílusra. Egyrészről ez a váltás nagyon kizökkent és emiatt érdekes, másrészről gondolkodásra is késztet. Miért csinálja ezt?
Azt láthatjuk, hogy a könyv nagyon filmszerű a történések esetében. Ezek a forgatókönyvrészletek pedig kicsit még filmszerűbbé teszik, miközben a szerző igenis kiszólhat az olvasónak, hogy Hé, ezt figyeld. Ez néha vicces (de legalábbis sokszor kerül elő a fekete humor), másrészről tényleg vezeti az olvasó gondolatait, és sikerül még képszerűbbé tennie az egész történetet.
Ami miatt nemigazán tetszett ez a könyv, hogy egyrészről lassú számomra (vagy inkább sok rész felesleges), míg másrészről akármennyire is értem, de közben nem tudom szeretni. Nem az én világom ez a könyv, mert a stílusa valahogy pont elkerül engem. Elvileg a könyv célközönségébe tartoznék, de valójában annyira nem. Mintha lenne egy folyó, ami folyton elfolyik mellőled, te kergeted, követed, rohansz, de csak nem tudod elérni. Én is ezt éreztem: látom, hogy miért jó, kergettem azt a jót, de csak nem tudtam azt érezni, hogy ez a könyv nekem jó lenne.
Nem rossz könyv, ez mindenképpen fontos leírnom róla. Én nem tudtam megszeretni, egyszerűen nem talált meg, ettől még másnak biztosan tetszeni fog. Ha valaki nem szereti Scooby Doot attól még ugyanúgy élvezheti a történeteket, sőt, szóval remélem sokan megtalálják maguknak ezt könyvet.

>!
tonks
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Oké, ez menő volt!
Igazi őrült száguldás volt ez a könyv, Scooby Doo féle, de már huszonéves csipet-csapattal, rejtélyekkel, kalandokkal az elmegyógyintézetből való szökéstől a bánya mélyéről való menekülésig, miközben olyan dolgok üldöznek, amiknek túl sok a lába. És az egész őrület közepén ott az Író, aki egyben tartja a szálakat, a cselekményt pedig olyan biztos iramban gördíti előre, mint ahogy Indiana Jones mögött zúgott az a nagy kőgolyó Az elveszett frigyláda fosztogatóiban. És Edgar Cantero nem az a beszari alak ám, aki csupán a jól kitalált történetre és a benne rejlő nosztalgiafaktorra, valamint toposzokra alapozza a művét, hanem pluszban még egy olyan rohadt stílusos szöveget dob az olvasó szeme elé, amivel ezidáig nem találkoztam, pedig pár könyvet azért olvastam már életemben. Borultam rajta sokszor rendesen, az első oldalak után tudtam, hogy nem egy szokásos könyvet választottam heti hurcolászós olvasmánynak, hanem érdemes kicsit elengednem magam, hadd vigyen magával a mindfuck. És vitt is magával rendesen, erre nem lehet panaszom. Imádtam, ahogy mindig meglepett a fordulataival, ahogy néha ide-oda ugrált egy regény és egy forgatókönyv stílusjegyei között – szereplők és dialógusok csillagos ötösök – és a kőkemény humor mindeközben! Annyira zseniális volt, hogy még a horrorosabb részek is tetszettek, akkor is, mikor féltem lapozni.
Nagy pacsi a fordítónak, aki mindezt így át tudta adni (lubickolnia kellett a kreativitásban rendesen) és a Fumaxnak is, hogy lecsaptak erre a könyvre, nem is akárhogyan: apróság, de olyan jó, hogy kemény fedeles, minőségi kiadást adtak ki a kezükből, a borító is szuperül lett átalakítva az eredi(k)hez képest, sokkal jobban bejön a színvilága.

1 hozzászólás
>!
wzsuzsanna P
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Edgar Cantero neve eddig teljesen ismeretlen volt a számomra, viszont a kiadóval szembeni bizalmam, a frappáns cím és a fülszöveg meggyőztek arról, hogy közelebbről meg kell ismerkednem a regényével. Szeretem az olyan történeteket, ahol valamilyen, már korábban működő sablont vagy ötletet vesz alapul a szerző, hogy aztán a saját ízlése és fantáziája segítségével csavarjon rajta egyet, és nem várt formában tolja az orrom alá. Ha úgy vesszük, jelen esetben ilyen sablon a rejtélyek után nyomozó gyerekek csoportosulása, akik leleményességgel és bátorsággal sikeresen felderítik a helyi összeesküvéseket. Igen ám, csak a legtöbb történet ezen a ponton véget is ér. Cantero viszont gondol egyet, előreugrik az időben 13 évet, és megmutatja nekünk azóta meglehetősen elcseszett gyerekhőseit. Nagyon kíváncsi voltam, hová fog mindez kifutni, és hogy végső soron milyen műfajba sorolható leginkább a Kotnyeles kölykök.(…)
(…) Miután sikeresen lezajlott a seregszemle, és hőseink (beleértve Timet, a kalandvágyó vizslát) visszatérnek gyerekkori nyaralásaik helyszínére, vártam, hogy igazán beinduljon a cselekmény, de sajnos ezen a ponton egy kicsit csalódnom kellett. Mielőtt ennek okára kitérnék, szeretnék beszélni a regény- egyébként több szempontból zseniális- nyelvezetéről. Mind a leíró részek, mind a párbeszédek nagyon igényes stílussal íródtak meg, rengeteg hasonlat, metafora, érdekes és kreatív szóösszetétel szerepel a könyvben, amiben a szerző mellett nagy szerepe lehetett a fordítónak is. De ami a regény egyik fő erőssége, az lett egy idő után a hátulütője is, legalábbis az én szememben. Ezek a mondatok ugyanis nagyon szépek, de értelemszerűen sokkal többet kell ízlelgetni őket, és ilyen mennyiségben egész egyszerűen fárasztóvá váltak a számomra. Ráadásul ezzel párhuzamosan a regény középső részében eléggé lelassult a cselekmény, bár hőseink nyomoznak itt-ott, és szép lassan rájönnek egy csomó mindenre, mégis kicsit darabos és szaggatott volt ez az egyébként elég hosszú rész.(…)
A könyv szereplői viszonylag kidolgozottak voltak, bár azt nem mondanám, hogy különösebben szimpatizáltam volna valamelyikükkel. Talán Andy volt a legösszetettebb figura, az ő személyiségébe sikerült a legtöbb pluszt beletenni. Valamennyire sablonos lehet az ő esetében bemutatott, „a kemény külső érző szívet takar”-típus, de a Kerrivel kapcsolatos gyengéd érzelmei színesítették és árnyalták ezt az egyébként eléggé megszokott karaktert. Az abszolút kedvencem Tim, a vizsla volt, számos szerethető és humoros jelenet kapcsolódott hozzá a történetben. A regényben volt egy-két olyan apróság, ami további plusz pontokat ért a szememben, például amikor az elbeszélés átcsapott forgatókönyv-szerű leírásba, vagy amikor a szereplők mondataiból sütött az abszurd humor. Ezek, és a korábban említett bravúros nyelvezet miatt tudom azt a pontot adni rá a saját skálámon, amit, mert ugyanakkor tényleg voltak problémáim is. A korábban feltett kérdésemre, miszerint milyen műfajba sorolhatjuk ezt a történetet, most sem tudok válaszolni. És nem az a gond, hogy sok különböző műfaj stílusjegyeit viseli magán, inkább az, hogy egyiket sem éreztem elég erőteljesnek. Ifjúságinak túl vulgáris, horrornak túl könnyed, talán a fantasy-elemekkel megspékelt detektívtörténet lenne a leginkább helytálló elnevezés. Lehet, hogy csak annyi volt a gond, hogy valahogy másra számítottam, és ezért maradt el a remélt katarzis. Azért mindezek ne riasszanak el senkit, mert vitathatatlan, hogy egy eredeti, ötletes, igényes irodalmi műről van szó, ami tud újat mutatni a kortárs fantasztikus történetek sorában.
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/09/kotnyeles-kolyk…

>!
bartok_brigitta P
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Próbáltam rápihenni erre az értékelésre, mert egészen vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Erőteljesen kileng az „édes istenem, ez fantasztikus” és az „anyám borogass, ez mégis micsoda” között. Szóval sokat vacilláltam mind a csillagok száma, mind pedig a szavak tekintetében. Egészen biztos, hogy a horror címke felesleges, mert szerintem nem horror – viszont kinek mi, sose tudtam az ilyesmit rendesen megítélni.
A Kotnyeles kölykök legnagyobb erőssége a nyelvezet. Briliáns szóalkotások vannak benne, és a szójátékok zseniálisan működnek. A stílusa gördülékeny, a humoros elemek pedig csak feljebb és feljebb tornázták a fejemben a regény megítélését. Tetszett a megoldás, hogy míg egyes részek ragaszkodnak a regényformához, addig más részeknél inkább a forgatókönyves forma kerül előtérbe – véleményem szerint az utóbbiak sokkal mozgalmasabbá, élvezhetőbbé tették bizonyos jelenetek dinamikáját.
A cselekmény nagyon nehezen indult, és hiába voltak nagyon izgalmas megoldások a kötetben, mégis úgy éreztem, hogy néhány helyen erősen stagnált a történet… És bizony, volt ahol untam is. Néhány ilyen részlet után nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy újra kézbe tudjam venni – csak kicsin múlott, hogy nem hagytam végül félbe, amit így utólag nagyon sajnálnék, mert összességében tényleg jó ez a könyv.
Amit még nehezen vett be a gyomrom az az állandó káromkodás, nekem valahogy nem illett sem a helyzethez, sem a karakterek szájába, de ki vagyok én, hogy ezért bárkire is követ vessek? Az én szám olyan mocskos, hogy egy kocsislegény megirigyelné… Nem vagyok rá büszke.
A szereplők abszolút szerethetőek. A csapat tagjainak mind-mind megvannak a maguk kiforrott karakterjegyei, amelyeknek köszönhetően remekül kiegészítik egymást. Nem is tudnék közöttük kedvencet választani, mert mindegyiküknek van olyan vonása, ami miatt úgy érzem, hogy ő az én emberem. Ha mégis szükséges, akkor a csapattagjai közül Nate-et, a segítőik közül pedig Al századost mondanám.
Valószínűsítem, hogy egy későbbi újraolvasás majd segít, hogy maradéktalanul elűzze a kételyeimet.

2 hozzászólás
>!
Dávidmoly
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

– De hát a főiskola elvileg a könyvmolyok fellegvára!
– Jesszusom, te gyönyörű naiv gyermek.
*
– Mindegy – szólt közbe Kerri, visszaterelve a társalgást a popkultúra aknamezejéről.
*
– Segíthetek? – kérdezte, pont olyan hangszínnel, mintha a következő mondata az lenne: „Igen, hallottam már erről a Jézus nevű pasasról, de nem az esetem.”
*
Szinte hallotta, hogy izmai gyötrelmes bosszút forralnak a testében a másnap reggeli ébredésre. Nem volt ellene kifogása. Csak érje meg azt a reggelt.
*
Peter olyan erőtlenül ült a csónakban, akár egy női mellékalak a viktoriánus drámákban.

Rövid változat
Ez egy kibaszott mestermű.
spoiler

Hosszabb változat
Mert egyszerűen minden rettenetesen a helyén van.
A szereplők nagyon jól eltaláltak egyénileg és csapatként is: a klasszikus Scooby-Doo karakterek nagyon ötletes és találó csavarokat kapnak, és a dinamika is nagyon jól működik köztük. Cantero élettel és egyediséggel tölti meg őket, és közben galád módon meg is kedvelteti velünk őket. Andy, Kerri és Nate közül nem is tudnék fő kedvencet választani, annyira jó karakterek mindhárman.
A cselekmény a kezdeti lassú, de cseppet sem unalmas spoiler indítás után hamarosan teljes sebességre kapcsol, és csak annyi pihenőt engedélyez, hogy ne veszítsük el a fonalat.
A nyelvi stílus és lelemények (ezúton is hatalmas respektus a fordító Varró Attilának!), a szöveget kiforgató és használatát csúcsra járató fogások és főleg humor alkalmazása mesteri: sosem éreztem túl soknak vagy túl kevésnek, mindig sikerük a keskeny határvonalon belül maradni. (Amúgy pontosan ezek miatt olvasás közben éreztem némi lelki rokonságot a Kotnyeles kölykök és a tavalyi nagy kedvencem között.)
Amit külön ki kell emelnem, az a lovecrafti hagyomány felhasználása. Hát kérem, ezt így kell csinálni. Mert bár alapvetően ez egy humoros könyv, de van pár nagyon hatásos pillanata spoiler, amikor sikerült átéreznek azt a bőr alá kúszó, hideglelős iszonyatot, amit szellemiségéhez hűen idézi a Mester munkásságát. Még a tudományos magyarázatok is szervesen beágyazódnak a természetfölötti jelenségek repedési közé.
Ami pedig az utalásokból és hivatkozásokból álló húsvétitojás-labirintust illeti, annak feltérképezése jelentősen meghaladná a jelen értékelés keretét spoiler
A magyar kiadás a szokásos Fumax-minőség. A borító kifejezetten kellemes, Tóth-Kovács Anett kitett magáért, a tördelés szép tiszta munka, a szövegminőséggel is elégedett voltam (nem is rémlik komolyabb hiba).
Öt pentagramagáért az ötből.

2 hozzászólás
>!
_Nikki P
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

„Be kell valljam, hogy a kötet végére érve meglehetősen ambivalens érzések lettek rajtam úrrá… Ennek több oka is volt, ugyanis kicsit mást kaptam, mint amit vártam, s amit az elején szerettem, azt az utolsó oldalakra már kissé untam, amit pedig jó ötletnek tartottam, az a végére terhessé vált számomra. A mérleg nyelve ettől függetlenül is pozitív irányba billen, mert az olvasás során szinte végig nagyon jól szórakoztam, de rögtön kifejtem, hogy mire is gondolok pontosan…”

A teljes értékelés »https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/09/edgar…

>!
theodora 
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Nagyon bírtam ezt csípős humort, az akciójelenetek leírásait – magát a történelmet és rejtélyt amit mögé épített. A folytatás lehetőségét is látom megcsillanni az utolsó oldalakban – vevő lennék rá.
Nagy meglepetés lett számomra ez a könyv – még ilyeneket! :D (És kedvem lett visszatérni gyerekkorom egyik kedvenc rajzfilmsorozatához, a Scooby-Doohoz).


Népszerű idézetek

>!
Deidra_Nicthea IP

Az éjszaka hideg volt, de gyengéd, akár egy korhatáros metafora.

132. oldal

>!
Fumax KU

– De hagyjuk is, arra szeretnénk rámutatni – folytatta a férfi –, hogy távolról sem alaptalan attól tartanunk, netán bosszút áll rajtuk.
A fogoly a szívére tette jobb kezét. Vagy inkább csapta. Hogy elnémítsa azt a képet.
– Uraim. Megrendeztem egy szellemjárást egy régi házban, és két-méteres szalamandrának öltöztem, hogy elijesszem onnan az embereket. Majd elcsípett négy tinédzser és egy vadászkutya. Hatvanéves vagyok. Komolyan azt hiszik, hogy veszélyt jelentek bárkire?
A bizottság tagjai elnevették magukat. A felügyelő összepakolta az iratait.

12. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

Nem az van ám, hogy egész héten a gumiszobában visítozunk, és tolószékben játsszuk a Napóleont (…). Legfeljebb keddenként.

58. oldal

2 hozzászólás
>!
Deidra_Nicthea IP

Önmagában egyetlen könyv sem jelent veszélyt. De a történelem tanulsága szerint egy rosszul olvasott könyv borzalmas következményekhez vezethet.

61. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

– De hát a főiskola elvileg a könyvmolyok fellegvára!
– Jesszusom, te gyönyörű naiv gyermek.

31. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

– Jesszusom, mintha egy ócska horrort hallanék – nyögte Kerri, és a tenyerébe temette az arcát. – Ideje felvennem egy cafatos ribirucit, és gyakorolnom a sikítozást.

194. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

Az a húsz perc bizonyult a perctörténelem leghosszabb húsz percének.

203. oldal

>!
Praetorianus P

Tudod te, milyen helyeken éltem a kezelések között? Legutóbb két csecsen terroristával laktam, mégis én voltam a kétes alak a házban.

72. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

NATE: Illik ránk minden tünet, amit felsorolt: a rémálmok, a keserűség, az elveszettség!
DUNIA: Akárcsak minden huszonéves kölyökre, te beképzelt kis hülye! (Elegánsan megfordul, Nate cserepekre törik mögötte.) Attól tartok, egyetlen démon rágja a lelketeket: az úgynevezett X-generáció.

312. oldal

>!
_Nikki P

A rossz könnyen elviselhetetlenné válhat, ha a várakozások tükrében nézik (…)

48. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Titkos ablak, titkos kert
Stephen King: A Napkutya
Stephen King: A Setét Torony – A hármak elhívatása
Stephen King – Peter Straub: A fekete ház
Stephen King: Borzalmak városa
Dennis Lehane: Viharsziget
Madeleine Roux: Sanctum – A rejtélyes társulat
Stephen King: A rémkoppantók
Stephen King: Hasznos Holmik
Jandácsik Pál: Állatok maszkabálja