Elbeszélések 90% 47 csillagozás

Edgar egy nagyszerű író, aki fontos mondanivalókat hagyott hátra az utókor számára.
A műveinek megértéséhez fogékonyságra van szükség, és odafigyelésre.. nem egyszerű rájönni mit is akar közölni az író :)
Nekem kifejezetten tetszett Az áruló szív, Az ovális arckép, A fekete macska.. mindegyikbe tetszett valami. Nagyon tetszett a stílusa, ahogy közli a mondanivalókat.. néha nevettem, néha borzadtam.
Elég jó kezdet volt ahhoz, hogy folytassam a műveinek elolvasását :)

Már a novellák egy kötetbe rendezése is szuper volt. Akadtak olyan novellák amelyek Poe analitikus, zseniálisan alapos gondolkodásmódját mutatják, de van olyan is ahol az őrület dominál. Novellái még ma is hatásosak, hátborzongatóak, bár az ingerküszöbünk jóval magasabb. Sajátos misztikus, komor világot teremt, amely kizárólag Poe egyéni sajátja. Nem volt és talán nem is lesz még egy ilyen művész, aki az elemző logikát ilyen jól ötvözi a fantasztikummal.
„S nem mondtam már nektek, hogy amit ti őrületnek néztek, az csak érzékeim túlzott élessége?”

Ezer éve nem olvastam már Poe-tól semmi, és nagyszerű volt feleleveníteni a novelláit valamint a velük járó hátborzongató, gótikus hangulatot. Komolyan mondom, többször megesett, hogy megijedtem, ami olvasáskor ritkán szokott előfordulni. Az elbeszélések kb. hasonló témák körül forognak, bár nem olvastam még Poe összest, szóval lehet, hogy mindegyik hasonlít egy kicsit a másikra. Ebből Az Usher-ház vége, Gyilkosság a Morgue utcában, Az ovális arckép, Az áruló szív valamint A kút és az inga voltak a kedvenceim.
Mivel általában első személy narrálja az eseményeket, a főszereplő elhanyagolható, ám Dupin karaktere meglepett: totál Sherlock Holmes.

Poe-t változatlanul szeretem, de ebben a válogatásban volt több novella is, ami most nagyon nem tetszett.
A kedvenceim a krimik, de amikor filozófiai eszmefutatásokba kezdett azoknál többször bealudtam. A horror / misztikus novellák nem rosszak, csak nem tudok félni. spoiler
Abszolút kedvenc :
Gyilkosság a Morgue utcában
Soha többé nem :
A perverzió démona

Most lőttem ki várólistám leghosszabb darabját, legalább 10 éve áll a virtuális listám élén, most kezdtem neki.
Volt benne egy rendes para, mint az életben Hitchcock filmjei iránt, na őt sose tudtam megszeretni és Poe-t valahogy hozzá hasonlítottam, hogy mekkorát tévedtem, hihetetlen.
Komolyan volt hogy nevettem rajta, a „Kút és inga” rettenetesen tetszett főleg a túlélési taktikázás, az örök kedvenc mégis a szakállas detektív sztori, nem volt hosszú, viszont végig fent tartotta az izgalmat és a csavar se maradhatott el a végéról.
Nagyon kellemesen csalódtam, és még rémálmaim se voltak.

Pár novellát már ismertem a Fekete macskából. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy hátborzongatóak a történetek, mégis túl hosszúra lettek nyújtva, így kissé unalmasak lettek. Az viszont vitathatatlan, hogy Poe eszméletlenül jól tudja visszaadni az ember gyötrődését, fájdalmát, betegebbnél betegebb gondolkodását. Emiatt kicsit nyomasztó hangulatba kerülhet az olvasó, szóval nem egy lélekvigasztaló könyv, aki szomorkás, ne nagyon olvasgassa.

Volt pár igen borzongató történet, de be kell valljam néhánynál alig bírtam követni mi történik. Untam és agyament volt.
Ami viszont különösen tetszett: Gyilkosság a Morgue utcában, Az aranybogár , A fekete macska, Egy hordó amontillado
Összeségében azt kell mondjam nem lesz Poe a kedvencem….

Poe írásainak olvasása nálam erősen hangulatfüggő. Aki könnyedebb kikapcsolódásra vágyik, annak nem ajánlom, ehhez kell egyfajta átszellemültség. Ezeket az elbeszéléseket nem elég csak átfutni, nekem például muszáj volt koncentrálnom, sőt időnként másodszorra is nekivágtam a szereplők szájából elhangzó elemzéseknek. Szerintem ezzel semmi probléma, bárkivel előfordulhat, hogy nem teljesen tudatosan olvas, lankad a figyelme, és még egyszer visszatér a homályosabb részekre.
Nem sorban olvastam az elbeszéléseket, A fekete macskát hagytam utoljára. Hiba volt, ugyanis emiatt meglehetősen keserű szájízzel búcsúztam a könyvtől. Kedvenceim Az aranybogár és a Ligeia, az előbbi roppant furmányos és szórakoztató, az utóbbit meg az örök romantikus énem imádta, aki nem titkoltan rajong a sötét hangulatú romantikáért.
Mindent összevetve vegyes élmény volt, elvégre Poe maga is rendkívül sokoldalú személy. :) Lenyűgözött a stílusa, a szóhasználata és az ajánlóban is leírt félelmetes elemző logikája. Biztosra veszem, hogy fogok még tőle olvasni, de a kedvencem továbbra is A holló marad. Az volt a mi nagy egymásra találásunk Poe-val. <3

Poe méltán híres a történeteiről, bár a kötet novellái változó színvonalúak, mégis a legjobb novelláknál megérti az ember, miért is szeretik annyian az író műveit. De egyik írás sem volt kifejezetten gyenge, 1-2 közepesebb történet volt, de kárpótolt a többi.

Ligeia : Ennél az írásnál a hangulat a fontos, a szerelem, a halál, és a misztikum érzése járja át. A történet elhanyagolható, az érzés dominál, amit megragad az író. Olyan, mint egy költemény, novellában megírva. Számomra hiányzott a csavaros történet, de a szépségét el kell ismerni. 5/4

Az Usher-ház vége : Annyira nekem ez a novella nem tetszett, története sem volt olyan erős, itt is inkább a hangulata dominált, de az sem annyira kiemelkedően. 5/3,5

Az üzletember : Ez egy meglepetés számomra az írótól, mert ez egy humoros történet, és nekem tetszett is. Azért meglepetés, mert nem tudtam, hogy Poe-nak humoros oldala is van, illetve írásai. Rövid, de szerintem kifejezetten jó. 5/5

Gyilkosság a Morgue utcában: Az egyik legjobb történet, tényleg olyan mintha egy Sherlock Holmes történetet olvasnánk, csavaros detektívtörténet, kíváncsivá teszi az olvasót, hogy mi lehet a rejtély megoldása. Mindezt a híres detektívtörténetek megírása előtt vetette papírra Poe (tudtommal), így nagy hatással lehetett az ezután születő történetekre, ebben is látszódik zsenialitása. 5/5

A Maelström poklában: A tenger, és a természet erői mindig is megmozgatták az ember fantáziáját, erről ír Poe ebben a novellában, és számomra igen hitelesen sikerült, átéreztem a történéseket. 5/5

Az ovális arckép: Olyan közepes, van benne erő, hangulat, de ahhoz nem elegendő, hogy igazán megnyerje a tetszésemet. 5/3,5

Az áruló szív: ez sem… 5/3,5

Az aranybogár : Ez is az egyik legjobb történet, érdekes, talán ez tetszett a legjobban. 5/5

A fekete macska : Rövid, de erőteljes a történet. 5/5

A kút és az inga: Jól bemutatja az írás, hogyan lehet egy embert megkínozni, mondjuk a középkorban, de pl: nekem a Fűrész című film is eszembe jut erről a történetről, tehát a történet megállná a helyét a jelenkorban is, és könnyű beleképzelnünk magunkat a főhős bőrébe, talán ez adja a történet erejét. 5/5

Pár szó egy múmiával: Annyira nem tetszett, valamennyire humoros, valamennyire filozófikus, de összességében annyira nem jött át nekem. 5/3,5

Az ellopott levél : A Morgue utcai gyilkosságnál megismert szereplők újra előjönnek ebben a történetben, nem olyan erős, és csavaros, mint az előző írás, de azért tetszett. 5/4,5

A perverzió démona : Annyira nem fogott meg. 5/3,5

Egy hordó amontillado: Elsőre mikor olvastam, pont a legvégén volt a novelláknak, annyira nem is tetszett, de ahogy végére értem, meg kell hagyni van ereje a történetnek, ami nem ereszti az embert… 5/4,5

Néhány elbeszélésre simán öt csillagot adtam volna, például a Ligea, Az áruló szív, vagy Az ovális arckép zseniális, Az üzletember olvasása közben pedig végig vigyorogtam.