Edgar ​Allan Poe versei 78 csillagozás

Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Poe ​költészetének átültetése a magyar költőknek több mint fél évszázados kedvelt erőpróbája: legnagyobb költő-műfordítóink (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc stb.) foglalkoztak vele.

Poe, mint Szerb Antal írja, „magányos géniusz, csak utódai vannak, elődei nincsenek”, különösen Baudelaire-re volt hatással (aki összes verseit lefordította). Mindenképpen sajátos tünemény, egész költői életműve egy vékonyka kötet (abban is sok a kevésbé jelentős vers), de néhol szuggesztív-látomásos erejével, nyelvi-költői virtuozitásával a legmagasabb csúcsokra emelkedik (A holló; A kísértetes palota; Ulalume; Lee Annácska). Megszállott, vizionárius képiségű költészetével sajátos ellentétben áll szintén nagyhatású poétikája, amelyben a költői tudatosság és a „tiszta költészet” mellett tör lándzsát.

A kötet a klasszikus fordítások mellett (ezek közül A Holló három megoldásban is szerepel), felhasználja a nívós, kész átültetéseket (Kardos László, Komlós Aladár, Radó… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi Európa

>!
Európa, Budapest, 1993
160 oldal · ISBN: 963075519X

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Edgar Allan Poe


Kedvencelte 10

Most olvassa 8

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

Véda P>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Minél többet olvasod, annál inkább magaddal ránt!
A Holló miatt vettem elő a verseskötetet, s el is olvastam azt Babits, Kosztolányi, majd Tóth Árpád fordításában is.
Előre bocsátom, hogy kissé elfogult vagyok ugyan, de nálam így is Tóth Árpád nyert jó nagy orrhosszal. Míg Babitsé meglehetősen vontatott, darabos, s csak többszöri elolvasás után adta meg magát, addig Kosztolányié már jóval „olvasmányosabb”, könnyedebb. De Tóth Árpád (kedvenc műfordítóm) összecsengő szavai adták vissza teljesen azt a hangulatot és dallamosságot, amit számomra az eredeti vers jelent.
A „Soha már!” az mindent visz. :)
Ezenkívül elolvastam még spanyolul is Gilberto Mertins és Arturo Sánchez tolmácsolásában, hát érzelemvilágában meg sem közelíti sem az eredetit, de a magyar fordításokat sem, köszönhetően a sekélyesebb s ezáltal kevéssé „elegáns” szóhasználatnak majd stílusnak.

2 hozzászólás
danlin>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

A holló miatt vettem a kezembe a kötet, mert kellemes emlékeim voltak róla. Kicsit tartottam, hogy megszépültek az emlékeim, és már nem fog annyira tetszeni vagy a többi verse nem éri el azt a színvonalat, de feleslegesen aggódtam. Most már nem csak egy bizonyos madár miatt emlékszem majd rá, hanem a csodálatos álom versei miatt is. Érdekesnek találtam azt is, hogy Poe szerelmes verseiben a szenvedély, az érzelmek a halállal kapcsolódnak sokszor össze.

2 hozzászólás
angel8anita1 I>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Edgar Allan Poe verseit egyszerűen imádom, mert mindig találok közöttük a hangulatomnak megfelelőt: reménykedőt és reménytelent egyaránt. A legeslegnagyobb kedvencem talán az Álom, vagy A holtak lelke, vagy esetleg A kísértetes palota. Nem tudok dönteni. Borongós, szívszorító, kegyetlenül szép mind. :)

olvasóbarát>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

1. A holló A kötetben 3 fordítás van, 3 remek magyar költőtől. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád fordította a híres verset. Kísérteties, éjfél közelében játszódó történet. A költő halott kedvesére, Lenórára gondol.” Vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn? – „Szólt a holló: Sohasem.”
2. A harangok zenei élményt adnak az olvasónak: „Halld, mint pendül, kondul, csendül (…)Sok harang, giling-galang, Gingalang- És e csengés és e bongás, melyre bong a sok harang.” Ezüst harang, arany-harang, réz-harang, vas-harang sorakoznak a 4 versszakban.

Kiss_Balázs_ I>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Néha-néha elővettem, elolvastam egy-két verset, méláztam rajtuk egy kis ideig, majd visszatettem a polcra. Ezek a kis percek fontosak voltak. Poe elvitt az ő világába, és ez nagy dolog. Az összes verse jó, ami ebben a kötetben szerepel.

Bolondkandúr>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Poe kevés verset írt, az összes belefért egy karcsú kötetbe. Persze vannak itt is zsengék, rögtönzések, emlékkönyvekbe írt sorok, amelyeket egyszer el lehet olvasni. Viszont a többi költemény hozza azt a nem evilági, hideglelős hangulatot, amely miatt annyira lehet lelkesedni értük.

>!
Európa, Budapest, 1993
160 oldal · ISBN: 963075519X
sz_andras>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Volt egy kabátom régen, aminek a belső zsebébe éppen belefért ez a kötet. MIndenhová magammal hurcoltam, sokszor olvastam el. Tény, hogy a fordítók remek munkát végeztek (különösen tetszett, hogy a Hollónak három fordítása kapott helyet a kötetben: Tóth, Batbits, Kosztolányi), de ha valaki olvasott már Poet eredeti nyelven, az tudja, a versek hangzásvilága, dallamossága, a szavak csengése-bongása nem (csak) a fordítók érdeme. Természetesen vannak benne gyengébb versek is (nem hiszek olyan verseskötet létezésében, amelyben ne lennének), de a legtöbb vers hangulata magávalragadó. Egyébként rövid, aprócska kötet ez, mindenképp megéri legalább egyszer elolvasni,

negoti P>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Poe verseit nem mindig egyszerű megérteni, de a stílusuk, a témájuk nagyon tetszik. Bármikor előkapható kis kötet ez. Nekem Tóth Árpád A holló fordítása tetszik a legjobban.

Roland91 P>!
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe versei

Ez volt az első könyv Poe-tól amit olvastam, és egyértelműen tetszettek versei. Az is tetszett ebben a kiadásban, hogy a Holló három fordításban is benne volt. Érdekes volt elolvasni mindet! :)


Népszerű idézetek

danlin>!

A holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
„Vendég lesz az”, így tünődtem, „azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?”

Óh, az emlék hogy sziven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymü zengés
Fájó, vájó, sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, –
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csititottam:
„Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?”

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S „Uram”, kezdtem, „avagy Úrnőm, megbocsájtja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek.” – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: „Lenóra!” – halk, sovár
Hangon én búgtam: „Lenóra!” s visszhang kelt rá, halk, sovár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: „Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szivem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!”

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár –
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságu tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár –
S szóltam: „Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?”
S szólt a Holló: „Soha már.”

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: „Soha már.”

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sohajtva: „Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll”,
S szólt a Holló: „Soha már!”

Megriadtam: csendziláló replikája mily találó –
„Úgy lesz”, szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: „Soha – soha már!”

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár.
Mért károgja: „Soha már”?

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
Ő nem nyomja – soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
„Bús szív”, búgtam, „ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!”
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Látnok!”, nyögtem, „szörnyü látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár –
Van… van balzsam Gíleádban?… Mondd meg – lelkem esdve vár…”
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Látnok!”, búgtam, „szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?”
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Ez legyen hát búcsúd!”, dörgött ajkam, „menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!”
S szólt a Holló: „Soha már!”

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!

90-95. oldal (Tóth Árpád fordítása)

Kapcsolódó szócikkek: gyász · holló
B_M_Melinda>!

Lee Annácska

Sok-sok hosszú esztendeje már
Tengerpart bús mezején
Élt egy kis lány – ismerhetitek
Lee Annácska nevén
S csak azzal a gondolattal élt,
Hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
Tengerpart bús mezején –
Irigyeltek még az angyalok is
Fenn a felhők tetején.

S ez lett oka, hogy, sok éve már,
Tengerpart bús mezején
Felhők közül jött egy csunya szél
S meghült Annácska, szegény;
S elvitték úri rokonai
S egyedül maradtam én:
Koporsóba csukták el őt
Tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,
Hogy boldogabb ő meg én,
Az lett oka (mind jól tudjuk ezt
Tengerpart bús mezején),
Hogy jött felhőből éjjel a szél
S meghült s meghalt szegény.

De szerelmünk több volt, mint soké,
Ki nagyobb, mint ő meg én,
Okosabb, mint ő meg én
S sem az angyalok a felhők felett,
Sem az ördögök tenger fenekén
Nem tehetik, hogy szívtől a szív,
Elváljunk, ő meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
S csillag ha ragyog, már véle vagyok.
Annácska szemét lesem én;
S igy az éj idején veled éldelek én,
Jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
Melletted a sír fenekén,
Tengerpart bús mezején.

Babits Mihály

120-121. oldal

Kapcsolódó szócikkek: angyal · halál · szerelem
lzoltán IP>!

Fenéktelen völgyek, folyók,
Szurdok, mosás, titán-bozót,
Formákkal, miket senki sem sejt,
Mert a harmat mindent elrejt;
Partnélküli tengerek,
S rájuk hulló meredek;
Tengerek, mik nem hevernek,
Tűz-egekre habot vernek;
Tavak, melyek hányják folyton
Holt vizük, mely holt és zordon,
Hűs vizük, mely halk és fáradt
S rajt a lenge liljomszálat.

76-77. oldal, Álomország (részlet)

Cneajna P>!

ANYÁMNAK – a szonettet Poe 1849-ben írta, anyósának, Maria Poe Clemmnek, aki igen nagy szeretettel törődött a költővel felesége halála után.

139. oldal

danlin>!

Álom az álomban

Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsuszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem:
Eltűnt reményem csillaga,
Mindegy, nappal vagy éjszaka,
Való volt-e, vagy látomány,
Ma már mi sem maradt nyomán.
Minden, mi van e bús világon,
Álomba ködlő furcsa álom.

Állok viharzó part előtt,
A tengerár lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. –
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyü, semmi porszemek
És könnyezek – és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?

Kosztolányi Dezső

113-114. oldal

JPityu I>!

A kísértetes palota

Legzöldebb völgyünk ölében
– Jó angyalok laktak ott –
Hajdan büszkén, büszke-szépen
Drága kastély ragyogott.
Földjén Gondolat királynak
Fölszökött!
Sohse lengtek szeráf-szárnyak
Gyönyörűbb torony fölött.

Ormain zászlók lobogtak,
Sárga, gőgös, víg-arany,
Mindez rég volt – tűnt koroknak
Távolaiban!
Ahány enyelgő játszi szellő
Ment arra át,
A dús, bokrétás bástya mellől
Mint szárnyas illat szállt tovább!

Lantzenére ott a vándor,
Ki e boldog völgybe jött,
Láthatta, hogy szellem táncol
A lángablakok mögött
Egy trón előtt, amelyen ülvén
Bíborbanszületett
Királyuk trónolt, ki körül fény
Árasztott méltó ünnepet.

És gyönggyel a kastély kapúja
S rubinnal rakva volt,
Melyen át egyre s egyre s újra
Édes visszhangok árja folyt
Szikrázva a terembe; – rájuk
Egy munka várt,
S egy öröm: örökké királyuk
Eszét zengni, a bölcs királyt.

De bú-ruhás átkok sereggel
Szállták meg a király honát:
Sirassuk őt! mert soha reggel
Nem süt már éjszakáin át!
S háza körül a halk dicsőség
Ma már csak oly-
Mód zengi őt, mint rege hősét,
Kit elhantolt a kor.

S csak rémes árnyak bálja, mellyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás – de nincs mosoly.

70-71. oldal (Európa, 1974) - fordította: Babits Mihály

2 hozzászólás
Cneajna P>!

ÁBRÁND – a verset Poe eredetileg az Al Aaraaf előszavának szánta, s egyik legjobb művének tartotta.

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Edgar Allan Poe
Cneajna P>!

WEST POINT-I GÚNYVERS – Poe West Pointban töltött katonakorából az egyetlen fennmaradt humoros vers; a katonai akadémia felügyelőjére, Joseph Locke főhadnagyra íródott. Poe akadémiai bajtársai állítólag éppen ezekért a szatirikus hangvételű (elkallódott) verseiért fizettek elő 1831-es kötetére – nem csekély csalódásukra.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Edgar Allan Poe
Cneajna P>!

LENORE – egyike azon verseknek, amelyeken Poe élete végéig dolgozott, folytonosan javítgatva, formálgatva. 1831-ben jelent meg először, 1842-ben kapta végleges címét. A korai változatokban Helen a hősnő, talán a Heléna ihletője, Jane Stith Stanard emlékére. 1848-ban Sarah Helen Whitmannek* küldte el Poe a verset, „ Helen, Ellen, Elenore, Lenore” dedikálással. Legelfogadhatóbbnak az a vélemény látszik, mely szerint a név nem utal konkrét személyre – ellentétben A holló -val, amelyben E. S. Royster emlékét idézi.

* Költő, akit Poe – feleségének halála után – eljegyzett. Eljegyzésük idővel felbomlott.

134. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1831 · 1842 · Edgar Allan Poe · Edgar Allan Poe: A holló

Hasonló könyvek címkék alapján

Walt Whitman: Fűszálak
Mary Shelley – Percy Bysshe Shelley: Frankenstein / Válogatott versek
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Mihail Jurjevics Lermontov: A démon
Arany János: Arany János válogatott versei
George Gordon Noël Byron: Byron válogatott művei I-II.
Petőfi Sándor: Felhők
Rónay György (szerk.): A romantika költői
Vörösmarty Mihály: Vörösmarty Mihály válogatott versei