Edgar ​Allan Poe összes elbeszélései 1–2. 10 csillagozás

Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1–2. Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1–2.

E. ​A. Poe (1809-1849) összes elbeszéléseinek első kötetét tartja kezében az Olvasó. Kiadónk célja az volt, hogy a sokat vitatott, ugyanakkor kortársaira és a későbbi írógenerációkra egyaránt oly nagy hatással lévő író munkásságát végre a magyar rajongók is teljes egészében áttekinthessék. Jelen kritikai kiadással arra törekedtünk, hogy e rendkívül sokszínű életmű magyarul eddig hozzá nem férhető darabjai is eljuthassanak a közönséghez, s egyúttal a már korábban megjelent írások is hordozzanak új tartalmat. Ezt kívánja szolgálni a rendkívül széles jegyzetapparátus is. Poe, az emberi lélek nagy ismerője, prózai műveivel megteremtette az amerikai irodalomnak azt a „sötét” irányzatát, amelyet elsősorban Hawthorne, Bierce és Faulkner neve fémjelez, de ugyanígy kitörölhetetlen nyomot hagyott az európai irodalomban is. Verne Gyula az ő ihletésére indult írói útján és első regénye, A jégszfinx Poe Arthur Gordon Pymjének folytatásaként olvasható. A manapság kriminek nevezett műfaj szintén… (tovább)

Tartalomjegyzék


Kedvencelte 4

Most olvassa 21

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
elge76
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1–2.

Hát… nem erre számítottam.
Az én képzeletemben Poe mindig is egy sötét hangulatú íróként élt, aki olyan történeteket vet papírra, amik megborzongatják az ember lelkét. Nos, lehet hogy cirka 200 évvel ezelőtt ezeknek a történeteknek ilyen hatása volt, de részemről még egy apró csodálkozásra vagy megdöbbenésre sem futotta.
Manapság ez a fajta írás, szerintem, már nagyon kevés. És ezzel nem Poe tehetségét kérdőjelezem meg, hanem az elmúlt cirka 200 évet teszem felelőssé. Nagyot fordult azóta a világ.

A másik dolog, hogy a Szukits arra sem vette a fáradtságot, hogy újrafordítsák a történeteket, pl. mit keres itt egy eredeti Babits fordítás ~100 évvel ezelőttről? Ez volt talán a legnagyobb problémám a kötettel, ugyanis olyan nyelvezete van, amire képtelenség volt ráhangolódnom.

Az első 7 történetet olvastam el, egyre jobban lanyhuló lelkesedéssel, hogy ebből a 7-ből az utolsó kettőt már csak unottan átlapozzam, aztán csalódottan csukjam be a kötetet.
Egyszer talán majd újra megpróbálkozom vele, de az nem mostanában lesz. A második részt egyelőre pont e miatt nem akarom még kinyitni sem.
Gyanítom esetemben ismét az történt, hogy az agyon miszticizált várakozás felülírta a józan észt. Poe nyilván a saját korának Kingje volt, de könyörgöm, azóta eltelt ~200 év. Manapság senki nem ír így, senki.
A másik dolog ami teljesen hidegen hagyott, azok a hasonlatai. Nyilván ez is a 200 évvel ezelőtti viszonyok miatt történhetett így, de gyakorlatilag nincs olyan prózája, amiben ne említené meg a görög vagy római, vagy az anglikán korok hírességeit, írásait, misztikumait vagy épp kitalált hőseit. Ez nekem gyakorlatilag semmit nem mond, hiába tudom hogy kikről van szó, egyszerűen csak nem érdekel.
Csillagot pedig nem fogok rá adni, hiszen nem olvastam végig.

9 hozzászólás
>!
Joshua182
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1–2.

I. kötet:

Igen nehéz értékelni ezt a könyvet.
Egyrészt Poe olyan író/költő, aki már mindössze néhány művével elérte nálam, hogy áhítattal vegyes tisztelettel tekintsek rá és a munkásságára, és megkérdőjelezhetetlen helye legyen a „klasszikusok” között.
Másrészt egy ilyen kötet esetében, ahol ömlesztve kapja meg az olvasó a munkásságának egy jelentős részét, mindössze műfajok szerint csoportosítva (elbeszélések, esszék, kritikák), elkerülhetetlen a minőségbeli ingadozás, főleg úgy, hogy a szerkesztők nem szempontok szerint válogatták össze az írásokat, hanem megjelenésük sorrendjében adják őket közre. A kulcsszó itt a megjelenésükön van, hiszen a korára jellemző kaotikus kiadói helyzetet tekintve (amelyre egyik esszéjében ki is tér Poe) a megjelenések nem minden esetben estek egybe a mű keletkezésének időpontjával. Sőt.
Így rögtön lemondhattam róla, hogy a keletkezési sorrend alapján esetleg nyomon követhessem a szerző fejlődését, hiszen nem sorrendben követték egymást a művek, ami a ciklusokat is szétválasztotta. Ugyanakkor így előfordult, hogy 2 teljesen különböző jellegű elbeszélés követte egymást, ami talán egy érv amellett, hogy így nem válik unalmassá a kötet. Ami a vége felé, az esszéknél és kritikáknál már nem feltétlenül állja meg a helyét, legalábbis az én meglátásom szerint.
Az elbeszélések adták számomra a könyv savát-borsát, és rá kellett döbbennem, hogy mennyire más Poe, mint azt néhány híresebb története alapján képzeltem korábban. A méltán híres „örökzöldek” (A Morgue utcai kettős gyilkosság, A fekete macska, William Wilson, Az Usher-ház vége, Az Aranybogár, Egy hordó amontillado, stb) mellett olyan új kedvencekre leltem, mint pl. Doktor Kátrány és Toll professzor módszere, Az áruló szív, Az elhamarkodott temetés, Ligeia, vagy épp az egyik legnagyobb terjedelmű írása, Arthur Gordon Pym története, mely egyszerre kaland- és rémtörténet, kis túlzással hajózási kézikönyv, és emellett még tele van szemléletes természetleírásokkal is, úgyhogy nekem kellemes meglepetés volt.
A rövidebb történetek középpontjában legtöbbször a téboly áll, ami számomra az egyik legérdekesebb téma, hiszen a legbetegebb dolgok bölcsője az emberi elme, a szerző pedig nagymestere annak, hogy ezt ha nem is könnyen emészthető, de rövid formában tálalja az olvasónak. Néhány írásában találkoztam meglepő dolgokkal, főleg ami a lezárásokat illeti, némelyik kellemes meglepetés volt, máskor egyszerűen zavarba hozott. Ebben a karcban nagyon röviden kifejtem az első benyomásaim néhánnyal kapcsolatban: https://moly.hu/karcok/966471
A kötet utolsó harmada az esszékkel és kritikákkal nem tudta olyan szinten fenntartani az érdeklődésem, mint szerettem volna, pedig ezekből az írásokból süt igazán Poe műveltsége és intellektusa, ám egy-két viccesebb hangvételű írás mellett (pl. Az irodalmi folyóiratok börtönének rejtelmei) picit száraznak éreztem ezeket a kortársait ostorozó, ritkábban dicsérő írásokat. Voltak persze kivételek, _A műalkotás filozófiája- pl. A Holló c. versének keletkezéstörténete, és nagyon meglepett, hogy mennyire módszeresen, tudatosan, a spontaneitást szinte mellőzve tervezte meg a költeményt. Tetszettek továbbá a gondolatai a verselés esztétikájáról, céljáról, dal és zene kapcsolatáról.
Nagy szívfájdalmam, hogy a függelék és az összes lábjegyzet a kötet végére került, idegesítően sokat kellett hátralapozgatni az olvasás során, nem hiszem el, hogy annak a rengeteg információnak nem lehetett volna legalább egy részét lábjegyzetbe tenni…
Ezek az apróságok rontanak az összképen, pedig küllemre is tetszetős kötet, a borító gyönyörű. Mindenképp sort kerítek a második részre is.
Összességében picit ambivalens érzésekkel adok rá négy csillagot, szigorúan a kötetre, mert a szerző számomra ötcsillagos.

>!
Voorhees
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1–2.

Mikor elkezdtem olvasni Poe műveit, az első, ami eszembe jutott, hogy nehéz. Teljesen másra számítottam. Még a gimnáziumi évek alatt volt kötelező olvasmány a Morgue utcai kettős gyilkosság, ebből a novellából indultam ki, mikor megvettem Poe összes elbeszéléseit. Első gondolatként elmondható, hogy ennek a gyűjteménynek a legkevésbé sem a szórakoztatás volt a célja. Sajnos a szerkesztői munka kritikán alulinak bizonyult. Az még hagyján, hogy semmiféle időrendi sorrendet nem tartottak az elbeszélések között, de még műfaj szempontjából sem különítették el egymástól az egyes darabokat. A gyűjtemény címe nagyon helyesen elbeszélések, ugyanis Poe novellái mellett szatírákat, drámakezdeményeket, elgondolásokat is tartalmaz, és egyéb jellegű, általam meghatározni nem tudott írásokat. Aki szórakozás céljából olvas, az hanyagolja Mr. Poe-t. A művek kb. 15%-a volt olyan, amiről azt mondanám, hogy szívesen elolvastam, az összes többi voltaképpen csak sallang. A legjobb elbeszélés az Arthur Gordon Pym, ezt követi a „detektív trilógia”. Emellett még volt néhány élvezhető elbeszélés.
Ami a tartalmat illeti, még sohasem olvastam olyantól, aki ennyire betegesen vonzódott volna a halálhoz, mint Poe. Majdnem mindegyik novellája ezen a témán alapul, vagy legalábbis érintőlegesen beszél róla. Viszont végig olyan érzésem volt, mintha Poe az írásait ópiumtól bódult állapotban írta volna meg.
Ami még kritikát érdemel, azok a széljegyek. Hozzászoktam a Delta Vision nagyszerű munkájához, amely kiadásokban – nagyon helyesen – az adott oldal alján helyezik el a magyarázatokat, így az olvasó egyből nyomon tudja követni az eseményeket. Sajnos itt nem vették erre a fáradtságot, a magyarázatok egyben szerepelnek a kötet végén, ez rendkívül idegesítő, nincs értelme folyamatosan lapozgatni, az olvasó el is unja magát tőle, ráadásul volt olyan elbeszélés, ahol majdnem száz lábjegyzet szerepelt.
Nehézséget okoz, hogy többen fordították az elbeszéléseket, némelyiket közülük olyan nagyságok, mint Babits Mihály, csak hát már egy évszázaddal ezelőtt, így a nyelv is kissé nehézkes volt. Nem vették arra sem a fáradtságot, hogy eredetiből fordítsák újra, a kiadásokat vették alapul.
Poe műveltsége egészen elképesztő volt, de nehézségeket okoz, hogy több nyelvet is használ, ahol a fordítások persze szintén a kötet végén szerepelnek.
Poe-t véleményem szerint leginkább úgy érdemes olvasni, mint a nagy triászt – Lovecraft, Howard, Smith – megelőző, a fantasztikus irodalomra hatást gyakorló írót, mint előzményt. Ugyanis inkább volt zsurnaliszta és stiliszta, mint novellista. Széleslátókörűsége, műveltsége, nyelvezete azonban lenyűgöző.
A szerkesztői munka borzalmas, a könyv kiadásával a cél egyértelműen a haszonszerzés volt, nem előzte meg becsületes és összeszedett fordítói munka. Ezzel sajnos rontották az írások élvezhetőségét is. Poe egyébiránt az amerikai irodalom egyik nagy alakja, H. P. Lovecraft is – többek között – az ő követőjének tartotta magát. Összességében érdemes volt elolvasni tőle a megjelent elbeszéléseit, de szívesen olvasnám újra rendes, gondozott formában is.


Népszerű idézetek

>!
Viktorius

A próféta nevében – fügét vegyenek!
Török fügeárusok kiáltása

204. oldal, Hogyan írjunk Blackwood-cikket? (Szukits, 2013)

>!
Joshua182

Úgy értem, hogy abban az időben, mikor Ligeia szépsége lelkembe szállt, hogy ott mint egy oltáron lakozzék, az anyagi világ sok jelenségéből oly érzést szűrtem ki, mely távolról hasonlított ahhoz, amit az ő nagy, fényes szeme keltett mindig bennem. De azért ez nem segített arra, hogy ezt az érzést jobban meghatározni, vagy analizálni, vagy akár csak állandóbban szemlélni tudjam. Ráismertem, mondom, olykor egy hirtelen felnyúló szőlővessző megpillantásánál – egy moly, egy lepke, egy hernyóbáb, egy futó vízerecske szemléletében. Megéreztem az óceánban; vagy egy meteor zuhanásában. Megéreztem szokatlanul öreg emberek tekintetében. S van egy-két csillag az égen – egy különös, egy hatodrendű csillag, dupla és színjátszó, nem messze a Lyra alfájától –, amelynek teleszkópi vizsgálatánál mindig tapasztaltam ezt az érzést. Ez töltött el húros hangszerek némely hangjaira s nemritkán könyvek egyes helyeinek elolvasásánál.

196. oldal

>!
Joshua182

Ti azt hiszitek, hogy őrült vagyok. Az őrült nem tud semmit. De láttatok volna engem. Láttátok volna, mily okosan jártam el, mily óvatosan, mily előrelátóan, mily képmutatással fogtam a dologba!

380. oldal

>!
Joshua182

Annak, aki valaha is örült egy hűséges és tanulékony kutya kedveskedésének, aligha kell sokat magyaráznom, hogy ebből milyen természetű és milyen mély öröm származik. Az állat önzetlen és önfeláldozó. Szeretetében van valami, ami szíven ragadja azt, akinek gyakran van alkalma az ember könnyelmű barátságával és nyomorúságos hűségével találkozni.

406. oldal

>!
SteamGirl 

Amikor Jules (a kanadai) befejezte hatalmas varázslónk méltatását, és a vadak vitájának heve is alábbhagyott, a tolmácsuk szólalt meg és három kérdést tett fel. Először is szerette volna megtudni, van-e dohányunk, whiskynk, puskánk – másodszor, nem szeretnénk-e, hogy a sziúk segítsenek felevezni a Missourin a rikorék földjéig, akik veszett sakálok – és harmadszor, hogy a mi nagy varázslónk egy hatalmas zöld szöcske-e?

266-267

>!
Joshua182

Mathews írt valamikor néhány szonettet Az emberről, s Channing egy-két sort Egy bádogdobozról; és ha az előbbi úriember nem a legrosszabb költő, akit valaha is hátán hordott a föld, akkor csupán azért nem, mert az utóbbi úriember még nála is rosszabb. Számtanilag szólva: Mathews hitvány, de Channing hitvány a hatodik hatványon.

542. oldal

1 hozzászólás
>!
Joshua182

Az együttesen ható harmóniából és melódiából fakadó benyomásaink már könnyebben elemezhetők; egy dolog viszont bizonyos: a zene keltette érzelmi öröm lényegében a zene meghatározatlanságával áll arányban. Ha túlságosan is határozottá tesszük a zenét, ha meghatározott hangzással telítjük, máris megfosztottuk éteri, ideális és – őszintén hiszem – belső és lényegi jellegétől. Eloszlattuk álomszerű gazdagságát, megtörtük sejtelmes hangulatát, mely természetének lényegét teszi; elfullasztottuk a zene tündér-lélegzetét. S ezzel megfogható, akadálytalanul élvezhető dologgá tettük, földhözragadt eszmévé.

545-546. oldal

>!
Joshua182

S ezért, amikor könnyekre indít bennünket a költészet vagy a zene, a költői módozatok legvarázsosabbika, nem a túlzott örömtől sírunk, mint L'Abbate Gravina képzeli, hanem valamiféle sértett és türelmetlen bánattól, amiért nem lehet részünk most, itt a földön, egyszer s mindenkorra abban a mennyei és elragadtatott örömben, amelynek halovány visszfényeivel a költemény, a zenemű ajándékoz meg bennünket rövid pillanatokra.

552-553. oldal

>!
Joshua182

Összefoglalva tehát: a szavak költészetét röviden a szépség ritmikus teremtéseként határozom meg. A költészet kizárólagos ítélőbírája az ízlés. Az ésszel és a lelkiismerettel csupán mellékes az összefüggése. Semmi dolga a kötelességgel és az igazsággal, csupán esetleges módon.
Hozzátennék azonban néhány magyarázó szót. Meggyőződésem, hogy az az öröm, mely egyszerre a legtisztább, leginkább szárnyalásra késztető és legerőteljesebb, a szép kontemplációjából fakad. Egyedül a szépség kontemplációja során vagyunk képesek a léleknek arra az örömteli szárnyalására vagy izgalmára, melyet költői érzésként ismerünk fel, s mely oly könnyen megkülönböztethető az igazságtól, mely az ész megelégülése, és a szenvedélytől, mely a szív izgalma.

553. oldal

>!
Joshua182

Ugyanakkor sokkal közvetlenebb módon is világos képet kapunk az igazi költészet mibenlétéről, ha csupán utalunk néhány olyan egyszerű elemre, mely a költőben magában kelti fel az igazi költői hatást. A költő önlelkét tápláló ambróziára ismer az ég fénylő boltozatában, a virágok indázásában, a törpe bozót bokraiban, a hullámzó búzamezőben, a magas keleti fák ingásában, a távoli kék hegyekben, a felhők játékában, rejtező patakok hunyorgó csillogásában, ezüst folyók fényében, szem-nem-látta tavak nyugalmában, magányos források csillagtükrű mélyeiben. Érzékeli ezt az ambróziát a madarak dalában, Aiolosz hárfájában, az éji szél sóhajában, az erdő panaszos zúgásában, a fájón partnak verődő habokban, a vadon éltető leheletében, az ibolya, a jácint mámoros illatában, a távoli és felfedezetlen szigetek ígéretével terhes levegőben, melyet alkonyatkor határtalan és bejáratlan vak óceánok felől hoz a szél. Megtalálja minden nemes gondolatban, földöntúli késztetésben, szent ösztönben, minden lovagias, nagylelkű, önfeláldozó cselekedetben. Érzi a női szépségben, a hölgy kecses járásában, szeme fényében, hangjának dallamában, csilingelő kacajában, sóhajában, ruhája zizzenésének harmóniájában. Mélyen érzi a hölgy bájainak ellenállhatatlan erejében, lángoló lelkesültségében, melegszívű jótékonyságában, jámbor és hitteli tűrésében, és mindenek felett, ó, mindenek felett, térdet hajtva imádja a hölgy szerelmének hitében, tisztaságában, erejében, mindenképp isteni fenségében.

566. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mary Shelley – Bram Stoker – Robert Louis Stevenson: Frankenstein / Drakula / Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Leslie L. Lawrence: A vérfarkas éjszakája
Gaston Leroux: A véres bábu / A gyilkológép
Jason Dark: Sakuro, a démon
John Ajvide Lindqvist: Hívj be!
Guy de Maupassant: Szörnyszülöttek anyja
Ambrose Bierce: Ambrose Bierce összes novellái
Koppány Márton (szerk.): Angolszász rémtörténetek
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.