Az ​Usher-ház vége 110 csillagozás

Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Edgar ​Allan Poe, a zaklatott életű, különc írózseni, műfajok alapjait teremtette meg. Ma is ható stílusa egyéni, és az ellentétek feszültsége jellemzi. Egyszerre határozza meg a tudatosság, a tiszta, világos logika, az irónia, a hideg kiszámítottság, ugyanakkor a lélek sötét mélyében szunnyadó tudattalan, ősi sejtelem, szenvedély és félelem sokféle alakja.
Poe azt vallotta, hogy egy mű elsődleges célja a közönségre gyakorolt hatás, és e cél érdekében biztos kézzel választotta ki a megfelelő eszközöket az irodalmi kellékek sorából. A hatás nem is marad el: aki kezébe veszi ezt a kötetet, mely elsősorban Poe misztikus történeteiből válogat, szembesülhet saját démonaival. Hiszen mindannyian ismerjük például a „perverzió démonát”, amely életünk meghatározó pillanataiban rendre felbukkan, és az észérvekkel ellenkező magatartásra serkent bennünket. „Ott állunk a meredély szélén. Borzadva pillantunk a mélységbe…, s mivel értelmünk parancsolóan visszariaszt, éppen azért annál… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1839

Tartalomjegyzék

>!
Lazi, Szeged, 2008
230 oldal · ISBN: 9789632670294 · Fordította: Babits Mihály, Bartos Tibor, Bihari György, Fóthy János, Pásztor Árpád, Sóvágó Katalin

Kedvencelte 5

Most olvassa 6

Várólistára tette 49

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Nem ártott volna elolvasni a fülszöveget, mielőtt erre a kötetre bökök, csak úgy, mert Poe, és mert én szeretem Poe-t. Persze továbbra is szeretem, annak ellenére, hogy a misztikum eléggé távol áll tőlem, itt pedig elsősorban ebből kaptam nagy adagot. Túl nagy adagot. Ahogy néha az elmélkedésből – frenológia, delejezés, etika, metafizika ésatöbbi – is túl sok volt, pedig milyen jól tud írni, mennyire mestere a feszültségkeltésnek, az atmoszférateremtésnek, a meghökkentésnek és borzongatásnak. Nem sokaknak szoktam megadni magam e téren, neki igen. Ezért is haragudtam most kissé rá, mikor hagyva a történetet, bizony néha fárasztó és untató leírásokba és kiselőadásokba kezdett. Szerencsére vannak azért gyöngyszemek is a kötetben. A fekete macska továbbra is egyik nagy kedvencem. Semmi sallang, csak a pőre történet egy zaklatott ember vallomása, és a parádés lezárás, amely csak úgy csattan – pardon – spoiler – így kell ezt. De tetszett Az ovális arckép, A Vörös Halál álarca, Az áruló szív, a Történet a rongyos hegyekből is.

A kötet történeteiben a világos értelem állapota és az árny és kétség állapota váltogatja egymást, küzd egymás ellen – logika, racionális gondolkodás szemben az érzéssel és érzékenységgel, valamint az értelem számára elérhetetlennel, megfoghatatlannal – élet és főleg halál misztériumával. Halottak és tetszhalottak népesítik be a történeteket, visszatérések az árnyak világából, borzongató állapot az élet és halál közti küszöbön – és mindezt az értésre, megértésre, tudományos magyarázhatóságra éhes elme vizsgálatában. Aztán jönnek a megbomlott lelkek és agyak, az értelem kételkedése önmagában, küzdelme önmagáért. És a perverzió démona, amely megtöri az akarat erejét, és arra késztet, hogy olyasmit tégy, amit a legkevésbé akarsz, ami ellentmond a józan észnek. Csak azért is. Mindig elképeszt és megborzongat az a mélység, amelybe Poe alámerít. Még itt is, a néha unalomba fulladó misztikum túlburjánzó fojtogatásában. És mennyivel inkább detektívtörténeteiben, titokzatos bűneseteket leíró novelláiban. Legközelebb majd ezekből olvasok.

2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Vannak benne olyan novellák, amiket egyszerűen imádtam, és néhány olyan is, amit kevésbé. Vagy inkább úgy mondanám, hogy az agyacskám elkalandozott a mélyenszántó gondolatoktól. :P Poe-t továbbra is szeressük, jól esett ez a könyv így Halloween előtt. :)

3 hozzászólás
>!
kvzs P
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Nekem ebben most túl sok volt a halál, a visszajáró halott és a delejezés. Általában szeretem Poe stílusát, de ez egy nem túl jól összeválogatott kötet. A novellák színvonala rettentően hullámzó, és a halál meg a filozofálgatás nagyon nyomasztó, és egy idő után bele is fásul az olvasó. Néhány novella nagyon tetszett, de sok olyan is volt, amit untam.

>!
Luna_Iceshard
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Az eleje nagyon jól indult a könyvnek, tök jó novellák voltak benne, borzongató, gótikus hangulattal. Ráadásul a Vörös Halál álarca vagy a Ligeia szerepelt már más regényekben is, és jó végre tudni, hogy miről is van szó :D De tetszett a Morella, Berenice, az Usher-ház vége és az Eleonora is. A közepe tájékán kicsit elfogyott a lendületem, lassabban haladtam vele, mindent nagyon körülírtnak éreztem, a Fekete macska pedig önmagában mínusz egy csillagot vont le. Nem bírom az állatkínzást, még a híradásról is elkapcsolok, ha ez van benne, tudni sem akarok róla; hogy könyvben ilyesmit olvassak, az kizárt, szóval azt a novellát nem is olvastam el annyira alaposan, csak átfutottam, hogy mi lesz a vége.Aztán az utolsó három novella megint tetszett.
Akár tetszettek, akár nem, mindegyik az emberi lélek olyan mélységeit tárja fel, amelyekbe nem szívesen nézünk bele. A William Wilson meg különösen. A legtöbb történet egy játék az elmével, az utolsó, a Némaság meséje pedig igazán különös.
Ha már Poe, akkor nekem inkább a versei, itt is örültem, amikor A győztes féreg felbukkant, de így sokkal kerekebbnek érzem a történetet, hogy a prózai munkásságát is megismertem.
Összességében borzongató, rabul ejtő rémtörténetek a lélek mélyéről.

>!
Kantele
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Poe az, akiről már nagyon sokat hallottam az évek során, de a novelláihoz sosem volt szerencsém. Bevallom, nagy elvárásokkal ültem le, de nem s nagyon tudtam, hogy mire számítsak. A kötet első feléért odavoltam, nagyon tetszett a komor, elmélkedős stílus és az a fajta következetesség, amivel a cselekményt alakította. A második felére bevallom egy kicsit sok lett a jóból, kiszámíthatónak éreztem, de valahogy ez sem vont le sokat az értékéből.
A kedvencem Az Usher-ház vége lett, Az ovális arckép, ezeket bátran merném életem legjobb novellái közé sorolni.
A többinél inkább az ötlet fogott meg sok esetben, például A vörös halál álarca, a Valdemar és a sort még sokáig folytathatnám.
A fekete macskától még lehet rémálmaim lesznek.

>!
könyvek_forever
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Jó könyv!
Nagyon sok novella van benne és nem mind a legjobb ( épp ezért van olyan amit nem olvastam el belőle )
Poe zseniális! Ez alatt a rengeteg novella alatt nagyon megnőtt a szókincsem! :)
Aki Poe-t olvas az vagy szereti vagy nem, én az első csoporthoz tartozom! :)
1 csillagot azért vontam le, mert ha az ember fáradt, hogy a könyvet olvassa vagy nincs hozzá hangulata akkor nem élvezhető.
Muszáj kiemelnem a kedvenceimet: A fekete macska
Az áruló szív
Az ovális arckép

3 hozzászólás
>!
Kallós
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Ma, munka közben ezt dobta a gép, hangos könyv formájában …

>!
Blissenobiarella
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Bár Edgar Allan Poe-ra a legkevesebb, amit mondhatok, annyi, hogy stílusát nem véletlenül próbálják utánozni sokan, mégis, ezeket a novellákat nem élveztem. Fárasztott nagyon, úgyhogy arra jutottam, Poe a prózáit elsősorban nem nekem írta.
A verseit viszont nagyon szeretem.

>!
Frank_Spielmann I
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége

Edgar bácsi odatette, de azért romantikus szószátyárságából visszavehetett volna, hogy ne legyen unalmas.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Luna_Iceshard

A legridegebb szívben is vannak húrok, amelyeket nem lehet anélkül érinteni, hogy érzést ne keltsenek.

26. oldal, A Vörös Halál álarca

>!
Véda MP

Végtelen a világ nyomorúsága. Szivárványa átéri a széles szemhatárt, színei, mint amaz ív árnyalatai, oly változatosak, oly távoliak, mégis oly szorosan összeforrtak.

73. oldal

>!
Belle_Maundrell 

A Vörös Halál már régóta pusztította az országot.
Soha dögvész ilyen végzetes, ilyen rettenetes nem volt. Vér volt az istensége és vér a pecsétje, a vér pirosságának a borzalma.

22. oldal, A Vörös Halál álarca

>!
Belle_Maundrell 

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, mindig szenvednünk kell.

48. oldal, Delejes igazságok

>!
krisztinapieler

Lerázva lelkemről azt, ami nem lehetett más, mint álom, pontosabban szemügyre vettem az épület valóságos képét. Fő-fő jellegének látszott valami szertelen régiség. Hatalmas korszakok fakították. Apró gombák fonták be az egész külsejét, mint finom hálózat csüggve az ereszekről. De mindez nem jelentett semmiféle különösebb omlást. A kőművesmunkának egyetlen darabja sem hullt le; s szinte érthetetlennek tűnt fel az ellentét részeinek tökéletes állapota, s az egyes kövek porlatag mivolta között. Volt ebben valami, ami engem régi faművek tetszetős egészben maradására emlékeztetett, melyek hosszú éveken át valamely elfeledett pincében korhadtak a külső levegő minden leheletétől tökéletesen elzárva. De az általános bomlás e látszatán kívül az építmény alig adta jelét mulandóságának. Talán a kutató szemlélő tekintete felfedezett volna valami éppen hogy észrevehető hasadékot, amely a homlokzat tetőrészétől kiindulva, útját a falnak lefelé vette, zegzugos irányban, mígnem eltűnt a tó komor vizében.

1 hozzászólás
>!
Ninácska P

Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban!
Angyalnép, könnyben-ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Szinházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Mig szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.

Ezer isten-formájú báb
Súg-búg a szinpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jó, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!

Óh bolond dráma! nem feled
Örökre, ki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg,
S nem éri, fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűm, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!

De ím, egy csúszó rémalak,
Mint vérpiros gomoly,
Előgyürűz a szinfalak
Magányaiból.
Jön! – jön! – és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.

A lámpa – a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll,
S szól, míg fátylával időz:
"Ez az »Ember« című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős."

Ligeia, 62. oldal

>!
Belle_Maundrell 

Ha volt valaha elvarázsolt sziget, mondtam magamnak, akkor az ez. Itt tanyázik ama kevese a tündéreknek, akik túlélték fajuk vesztét. Övék lennének e zöld sírok? Úgy szakad-e meg az ő kedves éltük fonala is, mint az embereké? Nem gyászos elfogyás-e inkább, melyben apránként enyésznek vissza Istenbe, ahogyan ezek a fák hullatnak árnyat árny után, feloldva lényüket a semmiben? Nem lehet-e ugyanaz a tündér élte a habzsoló halálnak, mint a fogyatkozó fa a víznek, amely beissza árnyékát, és prédájától lesz feketébb?

12. oldal, A tündér szigete

>!
Dominik_Blasir

Rémület és végzet végigdübörög minden évszázadon. Mért nevezzem meg hát az időt, amelyben amit most elmondok, megtörtént? Elég csak annyit megemlíteni, hogy akkor történt, amikor Magyarországon, ha csak titokban is, hittek a lélekvándorlás tanaiban.

Metzengerstein; 13. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

William Faulkner: Eredj, Mózes
David Eagleman: Így múlik el…
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian!
Isaac Asimov: Én, a robot
Flannery O'Connor: Minden összefut
H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II.
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek
Jack London: Kisregények és elbeszélések I-II.