Edgar Allan Poe, a zaklatott életű, különc írózseni, műfajok alapjait teremtette meg. Ma is ható stílusa egyéni, és az ellentétek feszültsége jellemzi. Egyszerre határozza meg a tudatosság, a tiszta, világos logika, az irónia, a hideg kiszámítottság, ugyanakkor a lélek sötét mélyében szunnyadó tudattalan, ősi sejtelem, szenvedély és félelem sokféle alakja.
Poe azt vallotta, hogy egy mű elsődleges célja a közönségre gyakorolt hatás, és e cél érdekében biztos kézzel választotta ki a megfelelő eszközöket az irodalmi kellékek sorából. A hatás nem is marad el: aki kezébe veszi ezt a kötetet, mely elsősorban Poe misztikus történeteiből válogat, szembesülhet saját démonaival. Hiszen mindannyian ismerjük például a „perverzió démonát”, amely életünk meghatározó pillanataiban rendre felbukkan, és az észérvekkel ellenkező magatartásra serkent bennünket. „Ott állunk a meredély szélén. Borzadva pillantunk a mélységbe…, s mivel értelmünk parancsolóan visszariaszt, éppen azért annál… (tovább)
Az Usher-ház vége 139 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1839
Kedvencelte 7
Most olvassa 7
Várólistára tette 79
Kívánságlistára tette 43
Kiemelt értékelések
Nem ártott volna elolvasni a fülszöveget, mielőtt erre a kötetre bökök, csak úgy, mert Poe, és mert én szeretem Poe-t. Persze továbbra is szeretem, annak ellenére, hogy a misztikum eléggé távol áll tőlem, itt pedig elsősorban ebből kaptam nagy adagot. Túl nagy adagot. Ahogy néha az elmélkedésből – frenológia, delejezés, etika, metafizika ésatöbbi – is túl sok volt, pedig milyen jól tud írni, mennyire mestere a feszültségkeltésnek, az atmoszférateremtésnek, a meghökkentésnek és borzongatásnak. Nem sokaknak szoktam megadni magam e téren, neki igen. Ezért is haragudtam most kissé rá, mikor hagyva a történetet, bizony néha fárasztó és untató leírásokba és kiselőadásokba kezdett. Szerencsére vannak azért gyöngyszemek is a kötetben. A fekete macska továbbra is egyik nagy kedvencem. Semmi sallang, csak a pőre történet egy zaklatott ember vallomása, és a parádés lezárás, amely csak úgy csattan – pardon – spoiler – így kell ezt. De tetszett Az ovális arckép, A Vörös Halál álarca, Az áruló szív, a Történet a rongyos hegyekből is.
A kötet történeteiben a világos értelem állapota és az árny és kétség állapota váltogatja egymást, küzd egymás ellen – logika, racionális gondolkodás szemben az érzéssel és érzékenységgel, valamint az értelem számára elérhetetlennel, megfoghatatlannal – élet és főleg halál misztériumával. Halottak és tetszhalottak népesítik be a történeteket, visszatérések az árnyak világából, borzongató állapot az élet és halál közti küszöbön – és mindezt az értésre, megértésre, tudományos magyarázhatóságra éhes elme vizsgálatában. Aztán jönnek a megbomlott lelkek és agyak, az értelem kételkedése önmagában, küzdelme önmagáért. És a perverzió démona, amely megtöri az akarat erejét, és arra késztet, hogy olyasmit tégy, amit a legkevésbé akarsz, ami ellentmond a józan észnek. Csak azért is. Mindig elképeszt és megborzongat az a mélység, amelybe Poe alámerít. Még itt is, a néha unalomba fulladó misztikum túlburjánzó fojtogatásában. És mennyivel inkább detektívtörténeteiben, titokzatos bűneseteket leíró novelláiban. Legközelebb majd ezekből olvasok.
Ümm, hát én szeretem Poe-t, de ez nem lett a kedvencem. A sok cizellált körmondat egy egész másfajta rémtörténetet festett le a képzeletembe, mint amit vártam. Azért mégis érdeke volt, és emlékeztetem magamat, hogy több évszázaddal ezelőtt még ugyancsak máshol volt az emberek ingerküszöbe. Meg aztán, ha velem történik, úgyis összetojtam volna magam, hihi… :)
Vannak benne olyan novellák, amiket egyszerűen imádtam, és néhány olyan is, amit kevésbé. Vagy inkább úgy mondanám, hogy az agyacskám elkalandozott a mélyenszántó gondolatoktól. :P Poe-t továbbra is szeressük, jól esett ez a könyv így Halloween előtt. :)
Nekem ebben most túl sok volt a halál, a visszajáró halott és a delejezés. Általában szeretem Poe stílusát, de ez egy nem túl jól összeválogatott kötet. A novellák színvonala rettentően hullámzó, és a halál meg a filozofálgatás nagyon nyomasztó, és egy idő után bele is fásul az olvasó. Néhány novella nagyon tetszett, de sok olyan is volt, amit untam.
Elso nagy szerelmemtol kaptam meg ezt a konyvet, nagy Poe szerelem volt akkoriban. :)
Az eleje nagyon jól indult a könyvnek, tök jó novellák voltak benne, borzongató, gótikus hangulattal. Ráadásul a Vörös Halál álarca vagy a Ligeia szerepelt már más regényekben is, és jó végre tudni, hogy miről is van szó :D De tetszett a Morella, Berenice, az Usher-ház vége és az Eleonora is. A közepe tájékán kicsit elfogyott a lendületem, lassabban haladtam vele, mindent nagyon körülírtnak éreztem, a Fekete macska pedig önmagában mínusz egy csillagot vont le. Nem bírom az állatkínzást, még a híradásról is elkapcsolok, ha ez van benne, tudni sem akarok róla; hogy könyvben ilyesmit olvassak, az kizárt, szóval azt a novellát nem is olvastam el annyira alaposan, csak átfutottam, hogy mi lesz a vége.Aztán az utolsó három novella megint tetszett.
Akár tetszettek, akár nem, mindegyik az emberi lélek olyan mélységeit tárja fel, amelyekbe nem szívesen nézünk bele. A William Wilson meg különösen. A legtöbb történet egy játék az elmével, az utolsó, a Némaság meséje pedig igazán különös.
Ha már Poe, akkor nekem inkább a versei, itt is örültem, amikor A győztes féreg felbukkant, de így sokkal kerekebbnek érzem a történetet, hogy a prózai munkásságát is megismertem.
Összességében borzongató, rabul ejtő rémtörténetek a lélek mélyéről.
Népszerű idézetek
A legridegebb szívben is vannak húrok, amelyeket nem lehet anélkül érinteni, hogy érzést ne keltsenek.
26. oldal, A Vörös Halál álarca
A Vörös Halál már régóta pusztította az országot.
Soha dögvész ilyen végzetes, ilyen rettenetes nem volt. Vér volt az istensége és vér a pecsétje, a vér pirosságának a borzalma.
22. oldal, A Vörös Halál álarca
Ahhoz, hogy boldogok legyünk, mindig szenvednünk kell.
48. oldal, Delejes igazságok
V: – Tudja, hogy a kezdet Isten. (Ezt halk tétovasággal, a legmélyebb tisztelet jelével mondta.)
P: – Akkor hát mi Isten?
V: (Percekig tartó habozás után.) – Ezt nem tudom megmondani.
P: – Isten nem szellem?
V: – Éber állapotban tudtam, mit ért „szellemen”, de most csupán szónak tűnik – olyannak, mint például az igazság vagy a szépség –, vagyis egyfajta minőségnek.
P: – Isten nem anyagtalan?
V: – Nincs anyagtalanság; ez csak egy szó. Ami nem anyag, az egyáltalán nem létezik, hacsak a minőséget nem számítjuk dolognak.
P: – Tehát Isten anyagi természetű?
V: – Nem. (Ez a válasz nagyon meglepett.)
Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban!
Angyalnép, könnyben-ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Szinházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Mig szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.
Ezer isten-formájú báb
Súg-búg a szinpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jó, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!
Óh bolond dráma! nem feled
Örökre, ki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg,
S nem éri, fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűm, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!
De ím, egy csúszó rémalak,
Mint vérpiros gomoly,
Előgyürűz a szinfalak
Magányaiból.
Jön! – jön! – és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.
A lámpa – a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll,
S szól, míg fátylával időz:
„Ez az »Ember« című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős.”
Ligeia, 62. oldal
Ha volt valaha elvarázsolt sziget, mondtam magamnak, akkor az ez. Itt tanyázik ama kevese a tündéreknek, akik túlélték fajuk vesztét. Övék lennének e zöld sírok? Úgy szakad-e meg az ő kedves éltük fonala is, mint az embereké? Nem gyászos elfogyás-e inkább, melyben apránként enyésznek vissza Istenbe, ahogyan ezek a fák hullatnak árnyat árny után, feloldva lényüket a semmiben? Nem lehet-e ugyanaz a tündér élte a habzsoló halálnak, mint a fogyatkozó fa a víznek, amely beissza árnyékát, és prédájától lesz feketébb?
12. oldal, A tündér szigete
Ezt a könyvet itt említik
- David Mitchell: Csontórák
- Dodie Smith: Enyém a vár
- Jean Webster: Kedves Ellenségem!
- Libba Bray: Lair of Dreams – Álmok mélyén
- P. G. Wodehouse: Golfőrültek
- Ray Bradbury: Októberi vidék
- Stephen King: Az Intézet
- Vihar Judit – Hidasi Judit (szerk.): Egy magyar lelkű japán, Hani Kjóko
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stephen King: Éjszakai műszak 88% ·
Összehasonlítás - Maár Judit – Ádám Anikó (szerk.): A bűvös kéz ·
Összehasonlítás - Pelle János (szerk.): A múmia lába ·
Összehasonlítás - Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák ·
Összehasonlítás - Washington Irving: Rip van Winkle / Az Álmos-völgy legendája 75% ·
Összehasonlítás - Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála 77% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai 92% ·
Összehasonlítás - Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék 92% ·
Összehasonlítás - H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II. 92% ·
Összehasonlítás - Oscar Wilde: A boldog herceg 90% ·
Összehasonlítás