Arthur ​Gordon Pym, a tengerész 94 csillagozás

Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

A nantucketi kereskedő fia Arthur Gordon Pym a kamaszlélek vágyakozásával gondol a nagy Ismeretlenre, a beláthatatlan óceánra, míg végül sikerül gyermekfővel felszállnia a Grampus nevű vitorlásra és elindulnia a megálmodott kalandok felé. Ebben a történetben minden van, ami a szokványos tengerészhistóriák kelléktárából való: fogság a hajó fenekén, éhség, reménytelenség, hajótörés, kalózkodás, halál, harc a barbár szigetlekókkal stb. Mégis!…
Mégis a színes, csillogó fantáziával átszőtt, kristálytiszta logikával vezetett eseménysor, melyhez a hős kalandjai kapcsolódnak, lényegében ürügy ahhoz, hogy az író bekalandozza az emberi lélek rejtett mélységeit.

Arthur Gordon Pym csodálatos kalandjai címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1838

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Klasszikus Regénytár (kék) · Sikerkönyvek Gondolat · Izgalmas regények Dacia · Kapszula Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2021
288 oldal · ISBN: 9789635044528 · Fordította: Bart István
>!
Fátum-Ars, Budapest, 1994
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638367571 · Fordította: Tiszai Andor
>!
Európa, Budapest, 1994
290 oldal · ISBN: 9630757249 · Fordította: Bart István

4 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Roszka >!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Vérbeli kalandregény. Hajótöréssel, éhezéssel, szomjúsággal, kalózokkal, szóval sok kalanddal. Talán még Poe szolidabb történetei közé sorolnám. Bár misztikum és horror itt is van.

Noro >!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Kísérletező regény lehetett ez a maga idején, amely meg is kapta kortársaitól a kötelező lehúzásokat. Hiszen túl kegyetlen és realista, ugyanakkor következetlen felépítésű és szimbolikus, posztmodern… Eleinte mintha a Robinson Crusoe hardcore-horror változatát olvasnánk, ízes XIX. századi irodalmi stílusban, majd egy tömény, száraz hajónaplón kell átrágni magunkat, hogy végül átevezzünk a természetfeletti vizeire, ahol már-már úgy érezhetjük, hogy a felszín alól lovecrafti shoggoth-ok követik minden mozdulatunkat…

Holdranéző P>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Ha nem tudnám, ki írta ezt a könyvet, még azt hinném, hogy Edgar Allan Poe volt.
Ha létezik olyan, hogy kaland-rémregény, akkor az Arthur Gordon Pym mindenképpen az: ennyi hajmeresztő fordulattal, testi-lelki szenvedéssel, bizarr, gótikus jelenettel teli tengerésztörténet csak Poe fantáziájából pattanhatott ki. A könyv egy teljesen átlagos hajóút történetének indul, kalandvágyó, felelőtlen fiatal főhőssel, amilyet százszor láttunk; de aztán a lázadások, gyilkosságok, hullának öltözések, kísértethajók, tengeri viharok olyan örvényébe szállunk alá, amilyet még a Drakula hajós epizódja is megirigyelne – és innen is van még hova vinni a leesett állú olvasót. Dramaturgiailag viszont ez messze nem egy tökéletes regény: a szerző egy kicsit túl sok mindent bíz a drámai véletlenre és az áldott jó szerencsére, és olyan kalandokon rángatja át szegény Arthurt, hogy azoktól egy egész zászlós ezred otthagyná a fogát, ha nem segítené ki minden bajból a szerzői szándék sors. Egyébként meg amúgy is kissé olyan színezete van az egésznek, mintha a szerző trollkodott volna a lelkes kalandregény-olvasókkal (mondom ezt főleg a spoiler ismerve); Poe-nak jobb humora volt, mint azt sokan hinnék (aki nem hiszi, olvassa el szépen a Blackwood-cikkes két novellát), tehát nem tartom kizártnak, hogy szándékosan színezte kicsit túl – feketével, természetesen – Arthur Gordon Pym narratíváját. Maga a könyv viszont így is remek olvasmány, igazán egyedi ízű és abszolút körömrágós, attól a bizonyos utószó előtti utolsó mondattól pedig szabályosan libabőrös lettem. Meg az utószótól is. Megyek is és felkapcsolom a villanyt az egész lakásban.
Tekeli-li!

Judyt IP>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Hmmmm, szeretem Poe írásait, ellenben nem szeretem a tengeri kalandokat és a hajózással kapcsolatos írásokat. Erre már tizenegy éves koromban rájöttem, és azóta sem változott az érzés.
Azonban Poe, Arthur Gordon Pymről szóló írása simán rácáfolt az eddigiekre. Bár jó sok leíró rész volt a történetben, mégis izgalmas és érdekes olvasmány volt. :) És persze az a tipikus gótikus hangulata is megvolt.
De(!) haragszom a vége miatt. Mégpedig azért, ahogy ezt a történetet Poe befejezte. Nem mondom, hogy nincs benne izgalom, és ez egyrészt pont ettől is lett izgalmas, de szívem szerint fogtam volna és odavágtam volna a művet – NEM! –, szóval valamit azzal a felkiáltással, hogy Hát szabad ilyen befejezést írni???? Ugye, hogy nem!!!! :D

Btw azt nem tudom, hogy maga az utazás mennyi ideig tartott, de azért számomra vicces, hogy a kötet borítóit nézve, szinte mindegyiken egy felnőtt férfit ábrázolnak, holott Arthur az induláskor egy tizenéves kamasz, és soha nem is tudott kilépni az én gondolataimban ebből a kamasztestből. :D

>!
Európa, Budapest, 1994
290 oldal · ISBN: 9630757249 · Fordította: Bart István
LRn>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Régen vettem már a kezembe Poe-tól bármit is, pedig boldogult csikókoromban mindennapos program volt. Szinte már el is felejtettem, mennyire aprólékosan írt. Persze, a mai embernek, aki a képek világában él, ez a részletesség túlzásnak tűnik, de annak idején, amikor nem volt tévé, internet és minden elérhető felületen óriásplakát, még másképpen kellett aktiválni az ember fantáziáját, főleg, ha az ismeretlenről olvasott.

Másrészt viszont külön érdekes ez a részletezés annak fényében, hogy a narrátor többször is hangsúlyozza, mennyire akadályoztatva van a memóriája: bujkálás, ájulások, éhezés, érzelmi sokkok és számos egyéb tényező befolyásolja. A történet jelentős részében nem hiteles tanúja a történéseknek, így hiteles elbeszélővé sem válhat. Szavai mégis már-már mániákus precizitással festik le az eseményeket, bár gyakran jelzi, hogy nem volt megfelelő állapotban.

A regény egyrészt szépen illeszkedik a pikareszk-hagyományba, másrészt tipikusan, tagadhatatlanul Poe-szöveg: a kalandos utazóregény nem csak nyomokban tartalmaz testi-lelki kínokat, pszichologizálást, és persze egy cseppnyi misztikumot is a végére spoiler Remekül meglovagolja például az elterjedtebb fóbiákat, különösen a klausztrofóbiát – a bezártság érzése gyakorlatilag végigkíséri a szöveget, hiszen rendkívül kicsi mozgástere van a szereplőknek, hiába jut el olyan ismeretlen helyekre, amelyekről a legtöbb ember csak álmodhat. Először egy ládában lakik, aztán egy roncson, később pedig egy csónakra korlátozódik az élettere. Persze közben néha kinyílik a világ és akár egy egész hajón vagy szigeten is mozoghat… A fóbia mellett megjelennek az extrém körülmények okozta kínok is, főleg az éhezés játszik komoly szerepet, hiszen emiatt emeli be az egyik legvisszataszítóbbnak tartott, abjektált motívumot: spoiler

Ha el tudjuk fogadni a szöveg korát (és az ezzel járó bőbeszédűséget), akkor kifejezetten érdekes olvasmány. Nemcsak a történet méltó a figyelemre, de maguk a leírások is érdekesek, főleg a kitalált része. Mai ismereteink mellé helyezve voltak vicces pillanatok a déli sark környékének elképzelt leírásában, ugyanakkor izgalmas volt látni, hogyan is gondolta ezt Poe. A réteges, szivárványos víztől kezdve a fiktív állatokon keresztül a végső látomásig minden elem megérne egy misét (vagy mesét). Az előszó és a jegyzetek pedig újabb lehetőségeket és értelmezési rétegeket kínálnak fel.

Gyertyafény és teknőshús mellett olvasva ajánlom ;)

Joculator>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Azt hiszem, nem teljesen értettem ezt a regényt gyerekkoromban, de most már sejtem, mért szerette Borges annyira. Egy nagy istenkereső, romantikus regény, ahol a főhős találkozik a mindenhatóval, de pont ezt a kalandját nem tudja velünk megosztani. A „fekete országban” játszódó fejezetek egyenesen bámulatosak. Poe iszonyú pesszimista lehetett a haladással kapcsolatban.

Padme>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Könnyű elképzelni, mennyire tesz nyugtalanná ez az ezerféleképp nyomasztó történet olyasvalakit, aki már attól klausztrofóbiás pánikba esik, ha fejére szorul a garbó vetkőzés közben. Megvan persze egy szabályba nehezen foglalható valószínűségi sorrend, mely szerint az ismertebb és csak enyhe anomáliának számító félelmek vélhetően nagyobb szimpátiára tarthatnak számot – koumpounofóbiás szomszédom (aki a gomboktól és a begombolás aktusától fél) például meglehetősen magára maradna – így Poe joggal előfeltételezhette, hogy hősének pl. egy dohos utazóládában töltött többnapos fogságával sokan fogunk azonosulni. A továbblapozás miértje természetesen ellentmondást implikál, hiszen egyfelől nagyon is szabadulnánk a sötét, zaklatott képek hanyag eleganciával ránk dobott takarója alól, másfelől viszont a történet olyan érzéseket kelt bennünk, mintha Dante Purgatóriumában lennénk: az egyszerre szűkülő és táguló lét-terek dinamikus mozgásának való alávetettség morbid élvezetét nyújtja.
Nem csak a szerkezetben, de a helyszínek és az események egymásutániságának korántsem tetszőleges megválasztásában is jól nyomon követhető az imént említett mozgás. Mintha az ember egy végtelenített homokóra belsejében lenne, ahol egy folyamatosan keskenyedő tér, egy szinte megsemmisítő erő húzza magával, melynek vélt végpontján a szorongás, szorongattatás hirtelen megszűnik, és egy nagyobb térbe jutunk… ám továbbra is be vagyunk zárva, így kezdődik újra az egész… Egyáltalán nem meglepő, hogy ebből a zaklatottságból csak a transzcendenciába való végső belehullás, az egzisztenciális feloldódás és egyúttal morális feloldozottság jelentheti a kilépést. Ha a regény száz évvel később íródik, talán jobban megfelelt volna a befejezésen csodálkozó olvasói ízlésnek, ha hőseink egy jótékony pszichoterápia segítségével vackolódnak vissza a társadalom meleg kutyakosarába. Ha pedig egyesek nem csak a regényben leírt eseményeken, hanem azon a fordulaton is értetlenkednek, ahogy a hús naturalizmusa a Legmagasabbrendű ködös megfoghatatlanságába érkezik, alternatív lezárásnak tekinthetik mindazt, amit az élet jóval a regény megjelenése és Poe halála után (!) minden művészi eszköz nélkül, ijesztő természetességgel megalkotott: a Mignonette nevű angol hajón szolgáló valódi Richard Parker sorsát és az őt elfogyasztó tengerészek bíróság elé állítását (ami aztán jogtörténeti precedenssé vált és bevezette a „végszükség” fogalmát a jogalkotásban) valamikor a 19. század harmadik felében.
De minden bizonnyal oka volt annak, hogy Poe így fejezte be egyetlen regényét, ez az ok pedig nem lehet más, mint az irracionális megsemmisítése és így végső soron a megsemmisülés a szupra-racionálisban.

Andreas_Vesalius>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Talán igaza Borgesnek. Ez az egyik legtökéletesebb regény a világon. Egy mélyértelmű, fantasztikus történet, ami szinte sosem lép ki a kalandregényből.

1 hozzászólás
Viktorius>!
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

Szegény regényt nem önmagához fogom hasonlítani, mert robinsoni. De nem ám csak úgy a Defoe-i Robinsonról beszélek, őt csak az első oldalakban vélem felfedezni. Hallom a morajlást, ahogy az elégedetlenkedők nem létező tömege zúgolódik, mint az óceán: „és a tengeri hányattatásokkal mi van?!” Legyintek, mert azokat Mr. Defoe nem írta meg, ő csak a kempingezésről írt igazán. A sétahajókázással Dékány András foglalkozott ifjúsági regényként, némileg fékezett (vér)habzású formában. Szegény Robinson Pym valódi kalandjai sokkal vérgőzösebbre, sötétebbre sikerültek, mint Crusoe legsötétebb álmai az összkomfortos barlangjában. Talán ez is a legnagyobb baja, hogy nagyon hamar nem tudja már az író hova fokozni az eseményeket. Egy hajóroncsot ért sokadik, „minden eddiginél erősebb” viharnál már nem fogok izgulni, már csak azért sem, mert a könyv fele még hátra van. spoiler Igazság szerint ezen részeknél a legfőbb mozgatórugó, hogy minél több szörnyűséget lehessen egymás mögé pakolni. A túl realista és naturalista véleményeket én félre is teszem, mert ha igazak lennének a vádak, Arthur Gordon Pym a második viharban életét veszti. :) Az ezután következő utazási dokumentáció a kor követelményeinek megfelelő, bár mai olvasónak száraz leírás, amit egy térképpel még akár érdekessé is lehet tenni. A végső szakasz, bár ma már megmosolyogtató gondolatmeneteken alapszik, igen érdekfeszítő, egy pici hibával. Befejezetlen, kétes okok miatt.*

Igazából az olvasás végére már enyhe Poe-mérgezésig jutottam a sok novellája miatt, ami némileg csorbíthatta az olvasás élvezeti értékét. Kötelességből kialakult bűntudatomat (kialakulásának oka egy vélemény: Poe maradjon meg a rövidebb művek írásánál) maga Poe enyhíti, ha igazán így nyilatkozott a regényről: „a very silly book”.

*"Habár fölűl a gálya, s alúl a pénznek árja, azért a pénz az úr!" Ősi novellista és újságírói közmondás.


Népszerű idézetek

Carmilla >!

Amikor az ember ott ül mindenkitől elhagyatva és tudja, hogy senkihez sem szólhat, senki sem segít rajta… Nincs ennél gyötrőbb, borzalmasabb dolog a világon.

25. oldal, II. fejezet - A hajó fenekén (Gondolat, 1968)

Szmlys_kzlmny >!

Aki pedig hibáztatna e látszólag szívtelen eljárásért, annak kívánom, élje át az én akkori helyzetemet, s aztán ítélkezzék fölöttem.

152.

Carmilla >!

Petersben sok indián vér csörgedezett és a színes fajok sokkal szívósabbak, mint a fehérek.

75. oldal, IX. fejezet - Négyen a roncson (Gondolat, 1968)

Carmilla >!

Nincs annál szebb, nincs annál magasztosabb, mint ha valaki feláldozhatja magát a társaiért.

91. oldal, XII. fejezet - Sorsot húzunk (Gondolat, 1968)

Carmilla >!

(…) Most öntött el igazán az a kétségbeesett rémület, amellyel minden ember ragaszkodik az életéhez. Élnivágyásom pillanatról pillanatra növekedett, míg az a kis, vékony szál, amely az élethez kötött, percről percre sorvadt.

93. oldal, XII. fejezet - Sorsot húzunk (Gondolat, 1968)

Carmilla >!

    Nehéz elképzelni olyannak, akit még nem kerülgetett halálos veszedelem, hogy egy olyan edzett férfi, mint Peters, egyszerűen sírva fakad. Én sem láttam még sírni, pedig az elmúlt hetek alatt igazán lett volna elég oka. De az a kétségbeesett küzdelem, amelyet az életünkért vívtunk, annyira elkeserített bennünket, hogy a sírást elsősorban a tehetetlenség dühe váltotta ki belőlünk.

106. oldal, XIII. fejezet - Megmenekülünk (Gondolat, 1968)

Carmilla >!

(…) Ezt a lelkiismeretlen kegyetlenséget olyan egyének szokták elkövetni, akiket a társadalom tisztelt, és akik maguk is azt hitték, hogy derék emberek.

108. oldal, XIII. fejezet - Megmenekülünk (Gondolat, 1968)

Carmilla >!

    Azt hiszem, nincs borzalmasabb érzés a világon, mint amikor valaki tudja, hogy élve eltemették. A nyirkos sötétség, a mellre nehezedő nyomás, a nedves föld párája és az a rémes tudat, hogy már a halottak közé tartozik, minden emberben olyan iszonyatos rémületet ébreszt, amelyet nem lehet elviselni.

140. oldal, XXI. fejezet - Eltemetve (Gondolat, 1968)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Harris: A bárányok hallgatnak
Patrick Süskind: A parfüm
Gaston Leroux: Az operaház fantomja
Stephen King: Álom doktor
Dean R. Koontz: Rejtekhely
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Dean R. Koontz: Váltságdíj
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony
Alma Katsu: Éhség