A kút és az inga 189 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti megjelenés éve: 1843
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Helikon Zsebkönyvek Helikon
Enciklopédia 8
Kedvencelte 18
Most olvassa 9
Várólistára tette 97
Kívánságlistára tette 88
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Visszatekintvén három hónappal ezelőtti első Lovecraft olvasásomra (https://moly.hu/ertekelesek/3903685), dióhéjban a következőképpen moderálom magam:
– Lovecraft és Poe írásai nem egy esetben felcserélhetőek
– Poe még mindig irodalmibb, mint Lovecraft
– Poe – kizárólag az itteni élmények alapján – messze nem annyira repetitív, mint Lovecraft
– Lovecraft szövegeinek horrorisztikus éle sokkal erőteljesebb
Nem dióhéjban: a Kút és az inga határozottan pozitív meglepetés volt a számomra, miután anno a szintén Helikon Zsebkönyves felhozatalból olvasott A fekete macska némileg aláment az elvárásaimnak – ki tudja, talán ennyit számít, hogy nem sok kis apró, hanem kevesebb, de bővebb lére eresztett művel szórakoztatja magát az ember. Mindazonáltal a valódi összehasonlítási alapnak nem a korábbi Poe-élményeimet, hanem Lovecraftot tekintettem, miután ők ketten egy komplett generációnyi különbséggel gyakorlatilag ugyanazt csinálták: borzongatni akartak a józan ész legvégső határáig, de talán még azon túl is.
Jelen kötet egyébként elég gyorsan lehengerelt, a címadó mű konkrétan rendkívül emlékezetesre sikerült. Nagyon kevés kapaszkodót adott felütésében, de a kegyetlen kaland végcsattanója egyúttal az egész történet expozíciója is lett, ezáltal okozva kétszeresen is katarzist – technikailag igazán figyelemreméltó darabról van szó, érdemes lehet felsorakoztatni a valaha volt legjobb novellák képzeletbéli listáján*. Ezen a vonalon haladt tovább Dr. Kátrány és Toll… is, noha esetében a végső csavar finoman szólva is kiszámítható vált már jó félúton, ha nem korábban – ámbár azt nagyon érdekes látni, hogy angolszász területeken az őrültek háza pontosan olyan elvontan és közhelyesen félelemkeltő már önmagában, mint mondjuk a bohócok.
A kötet hátralévő írásai közül már csak A Maelström poklában volt viszonylag emlékezetes, bár bevallom, itt csaknem cserbenhagyott a képzelőerőm – a vizualitás túlmagyarázása elvitte kicsit az egészet.
Feltűnt még, hogy bár Poe stílusát nem lengi be kriptaszag és nem használja az iszonyat szó szinonimáinak kimeríthetetlen tárházát, a szövegek antik gördülékenysége és patinás göcsörtössége klasszikus irodalmi ízt ad az írásainak. Ez Lovecraftnál talán nem érződik ki ennyire erőteljesen, ellenben ő már-már ijesztő szenvedélyességgel és elszántsággal felvértezve mászik le a sötét fantázia legmélyebb bugyraiba – az ő történetei mélyebben ivódnak az emlékezetünkbe, mint a pokol titkos kapuira mért döngető ütések. Úgy látom, a nagyközönség számára Poe klasszikus, Lovecraft pedig kultikus, és az árnyalatnyi különbségek tekintetében ezek nagyon is reális szerepeknek tűnnek.
*Megnéztem a belőle készült 1964-es francia rövidfilmet is, Maurice Ronet-vel – megcsinálta a napom!


Edgar Allan Poe kissé hátránnyal indult nálam, mert ezen a ponton már jól ismerem Lovecraftot és Clark Ashton Smith-t, akik a weirdben nálam olyan magasra tették a lécet, hogy azt már nem lehet/nehéz megugrani.
Poe sem rossz azért, ha szigorúan ezt a triót vizsgálom, de CAS szépirodalmiságához és iszonyatához nem ér fel, Lovecrafttól meg ugyan szebben és hangulatosabban ír, de annyira mégsem kreatív vagy érdekes. (Legalábbis ezen novellák többsége nem ütötte meg a mércét.)
Mindenesetre a címadó A kút és az inga tényleg profi munka, nagyon erős hangulati elemekkel. Annál az egy történetnél a figyelmem nem barongalt el sehova, teljesen a hatása alá kerültem és szinte izgultam, hogy mi fog történni a főszereplővel. Ügyesen építgette a feszültséget, szinte tapintani lehetett a halál közelségét, az iszonyatos félelmet. Klausztrofóbikus élmény volt, mintha egyre inkább kiszorult volna a tüdőmből a levegő. Csillagos ötös!
A többi novella nekem nem volt igazán kirívó, egyedül talán A Maelström poklában maradt még meg – ez ahogy a címe is utal rá egy haláltusát vázol fel egy tengeri örvényben, mely igazán nem horror, de ahogy le van írva, az igenis egy delejes rémálom. Mivel a tenger egy kedvelt témám, ezért letaglózott az elképzelés, hogy milyen lehet egy ilyen halálos tölcsérben bent rekedni, szinte remény nélkül. Szóval ez tetszett, még most is felvillan előttem egy-egy kép a pokoli „maelström” belsejéből.
Egyelőre ezek alapján nekem Poe egy szimplán „jó” kategóriába került bele. Megvan benne a potenciál, hogy a többi művével lenyűgözzön, de fennáll annak is a veszélye, hogy nem lesz a kedvenc horror szerzőm. Azért optimista vagyok és inkább megszavazom neki a bizalmat. A másik két helikonos kötetet is kíváncsian fogom olvasni és bízom benne, hogy előbb-utóbb engem is elkap a Poe-hype. :)


Poe novelláiban leginkább azt szerettem meg, hogy E/1-ben ír, spoiler és bebizonyítja, hogy ezzel is lehet tökéletes borzongást, iróniát, szarkazmust és humort elérni. A válogatások általában hullámzóak, mindig akad benne gyengébbnek, vagy inkább elvontabbnak, vontatottabbnak vélt írás. Ebben a kötetben a Dr. Kátrány és Toll professzor novella ragadott magával. Elég hamar kiderül, miről is lesz szó, ezért enyhe mosollyal az arcomon fogadtam az utolsó sorokat. A kút és az inga végig feszes tempót diktált, de a vége ütősebb is lehetett volna. Azt hiszem, a mai kor olvasóinak szélesebb az ingerküszöbe és rázósabb, pergősebb novellákat igényelnének, de Poe rajongóknak mindenképp kötelezőek.


A kút és az inga már a harmadik Poe-válogatás, ami a Helikon zsebkönyvsorozatában megjelenik, ezzel az amerikai író-költő lett a könyvsorozat első háromkötetes szerzője, és ebben igazából semmi meglepetés nincsen, Poe ugyanis annyira magas színvonalon írt, hogy a mai napig milliók veszik és olvassák a könyveit. Bár jómagam nem rajongok sem a 19. századi irodalomért, sem a rémtörténetekért, Poe teljesítménye előtt ismételten meg kell hajolnom.
A címadó történet egyértelműen a kötet csúcspontja, Poe remekül használja ijesztgetésre az érzékek tompaságát: a halálraítélt bűnös előbb semmit nem lát és hall cellájában, majd fokozatosan élesednek az érzékszervei, hogy szembenézhessen a kínzói által kitalált válogatott borzalmakkal. Ahogy a főhős tudata egyre tágul, Poe úgy szűkíti le a fizikai teret, és úgy közeledik az elkerülhetetlen vég. A novella számomra meglepő, igaz, kétféleképpen magyarázható véget ér: spoiler.
Szintén remek a természeti elemekkel harcoló hajósról szóló A Maelström poklában, amely bár nem klasszikus horror, inkább nevezném „katasztrófatörténetnek”, mégis talán mind közül ez a legfélelmetesebb, hiszen akár a valóságban is megtörténhet. Nagyon élveztem még a lélekvándorlásról szóló, Magyarországon játszódó Metzengersteint, és az elmegyógyintézet őrületét bemutató Dr. Kátrány és Toll professzor módszerét; bár mindkét történet csattanója viszonylag könnyen kitalálható, az írás minőségéből ez semmit nem von le. Az öt novella közül egyedül a Történet a Rongyos Hegyekből lóg ki, ez nem olyan magas színvonalú, mint a többi, Poe talán maga sem tudta, hová is akarja kifuttatni ezt a történetet.
Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy Poe mennyire alapos természettudományos ismeretekkel rendelkezett. Az inga mozgása vagy az örvényben fellépő centrifugális erő megfigyelésen alapuló részletes leírása nagyon sokat hozzátesz a történetek átélhetőségéhez.


A harmadik Helikon zsebkönyves Poe kötetre is maradtak emlékezetes novellák. A címadó A kút és az inga például abszolút olyan, amit kár lett volna kihagyni. Talán ez volt a gyűjtemény legerősebb darabja.
Emellett Dr. Kátrány és Toll professzor is szereztek maguknak egy újabb rajongót. Elég hamar nyilvánvalóvá vált a módszerük, de annál szórakoztatóbb volt nézni, ahogy a főszereplő teljes homályban tapogatózik.
A Maelström poklában is különleges volt a maga módján, a tomboló természeti jelenségek mindig felpiszkálják az ember fantáziáját.
Az utolsó két novella annyira nem lelkesített fel, de így is egy kellemes délutánt tölthettem Mr. Poe társaságában.


Ez a kötet most jólesett, Bleeding Bride Fekete Fivérek c. könyve ihlette az olvasást.
Egy-két picit unalmasabb elbeszélést leszámítva jól szórakoztam. Fura volt a gördülékeny stílus, mást vártam előtte a XIX.. század közepi szerzőtől.
Pár klasszikust már olvastam belőle, egyenként.


Poe számomra továbbra is az az író, aki változékony érzéseket kelt bennem; Az egyik novellája magas szárnyal, meglehetősen kellemes borzongást keltve, míg a másik… Nos, a másik közel sem annyira jó. Egy nagyon nagy kedvencem lett ebből a kis kötetből, az pedig a Dr. Kátrány és Toll professzor módszere.
Népszerű idézetek




Ha valaki álmodik, s álom közben gyanítja, hogy csak álom, a gyanú kivétel nélkül igaznak bizonyul, és az alvó majdnem mindig azonnal felébred. Novalis eszerint nem téved, mikor azt mondja: „Ha azt álmodjuk, hogy álmodunk, már közel vagyunk az ébredéshez.”
26. oldal




Már beteg voltam – halálos betege e hosszú gyötrelemnek; s mikor végre föloldották kötelékeimet, és megengedték, hogy leüljek, éreztem, hogy érzékeim megtagadják a szolgálatot. Az ítélet – a rettenetes halálítélet – volt az utolsó határozott hang, mely fülemhez ért.
5. oldal, A kút és az inga (Helikon, 2019)




Erőteljes fantáziájáról és lángoló szenvedélyességéről híres fajtából származom. Az emberek őrültnek mondtak; de még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e; vajon sok nagyszerűség, vajon minden mélyenjáró dolog nem a kóros gondolkodásból származik-e – olyan lelkiállapotból, amely felülemelkedik az általános értelmi képességen? Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára. Homályos látomásaiban megvillan előtte az örökkévalóság, és felébredvén, borzongva érzi, hogy a nagy titok határmezsgyéjén járt. Apránként megtanul valamit az olyan bölcsességből, amely javára válik, és még többet annak puszta megismeréséből, ami rossz neki. Ha kormányavesztetten vagy iránytű nélkül is, de bejárja a „kimondhatatlan fény” hatalmas óceánját; és mint a núbiai geográfus kalandorjai, agressi sunt mare tenebrarum, qui in eo esset exploraturi*
*: megközelítették az árnyak tengerét, hogy megkeressék, ki van benne (latin)
Eleonora




Mindenekelőtt tanuljon meg homályosan írni. Csak sejtetni – állítani semmi. Ha hajlamot érez arra, hogy azt mondja: „vajas kenyér”, az istenért – ki ne mondja! Mondhat bármit, mondhat mindent, ami azt megközelíti. Utalhat makarónira, sőt elmehet egészen odáig, hogy a zabkására tesz burkolt célzásokat, de ha a vajas kenyér a cél, drága Pszyché kisasszony, legyen óvatos, és a világ minden kincséért ki ne ejtse azt, hogy „vajas kenyér”!
Biztosítottam róla, hogy amíg élek, ki nem mondom többé.
Hogyan írjunk Blackwood-cikket?




Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára. Homályos látomásaiban megvillan előtte az örökkévalóság, és felébredvén, borzongva érzi, hogy a nagy titok határmezsgyéjén járt. Apránként megtanul valamit az olyan bölcsességből, amely javára válik, és még többet annak puszta megismeréséből, ami rossz neki.
Eleonora




– Ön még nagyon fiatal, barátom – felelt házigazdám –, de el fog jönni az idő, amikor megtanul a saját szemével ítélni arról, ami a világban történik, és nem hallgat mások fecsegésére. Amit hallunk, abból semmit se kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.
Dr. Kátrány és Toll professzor módszere
Említett könyvek
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gaston Leroux: Az operaház fantomja 81% ·
Összehasonlítás - Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota 78% ·
Összehasonlítás - Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák ·
Összehasonlítás - H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei III. 91% ·
Összehasonlítás - Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger 84% ·
Összehasonlítás - Mary Shelley: Frankenstein 81% ·
Összehasonlítás - Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története ·
Összehasonlítás - Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde 84% ·
Összehasonlítás - Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete 82% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Interjú a vámpírral 85% ·
Összehasonlítás