Becsület ​és kötelesség 1-2. 35 csillagozás

Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2. Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2. Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2. Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2.

Gróf ​Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora javarészét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, akkor a MÁVAG vezérigazgatójához.

Ezzel a „vidéki grófkisasszony” – valóságosan és jelképesen is – áttette székhelyét a budai várba, és akarva-akaratlan történelmi szereplővé – személyiséggé, cselekvő tanúvá lépett elő. 1942 augusztusában Horthy István kormányzóhelyettes tragikus repülőszerencsétlenség áldozata lett, s ettől fogva a fiatal özvegy a kormányzó bizalmasaként, szerényen a háttérben maradva egyre fontosabb szerepet játszott: józansága, példás lelki ereje és kivételes érzékenysége nagy hatással volt mindenkire, akivel kapcsolatba került.

A háborúba sodródott Magyarország egyre riasztóbb és szinte reménytelennek tetsző… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2019
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040131
>!
Európa, Budapest, 2018
446 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059325
>!
Európa, Budapest, 2010
478 oldal · ISBN: 9630769336

9 további kiadás


Kedvencelte 9

Most olvassa 6

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

KBCsilla P>!
Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2.

Amikor először a kezembe került a könyv – amit egy valód, élő Horthy-rokontól kaptam kölcsön –, voltak bizonyos fenntartásaim. Azzal kapcsolatban, hogy jézusom, megint egy magyarázkodás, egy újabb verzió arról, hogy hibás volt-e Horthy a sikertelen kiugrásban, a zsidóüldözés-mentés kérdésében.
De aztán, miután Édesanyám csak jót mondott a könyvről, természetesen belefogtam.
Bizony, nem is bántam meg, hamar végeztem is vele, mert egyszerűen nem lehetett letenni.
Voltak ugyan benne részek, amelyek sokszor ismétlődtek, de miután ez egy hosszú távlatba történő visszaemlékezés, nem zavart. Meg aztán, miután napló alapján íródott, nem csoda az események többszöri felemlítése.
Az írónő meglehetős elfogultsággal fogalmaz sok helyen, de úgy gondolom, ez természetes, hiszen valóban összefonódva élték nem akármilyen színvonalú életüket.
Szívesen olvastam volna többet Pistáról, de mindösszesen jó volt ez így.
A végére kicsit vontatottá vált, mintha megunta volna az emlékezést, de ez sem von le az értékéből.
Az én gondolataimat Horthy Miklósról nagyon megváltoztatta a könyv, úgy vélem, hogy egy olyan embertől, aki valóban a mindennapok Horthyját ismerte, elfogadom, amit mond.

Klalli>!
Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2.

Az elején rögtön jött egy csalódás, mert én naplóra számítottam, és helyette egy éberen szerkesztett memorandumot kaptam, de ezen sikerült túllendülni. Később már inkább az kezdett zavarni, hogy ez egy „képmutató” írás. Nem a hipokrita értelemben, hanem úgy, hogy egy imázst próbál bemutatni és népszerűsíteni. Védőbeszéd, vádbeszéd, leleplezések, és bár megértem, hogy a szerzőnek becsületbeli ügy volt, hogy közzétegye az ő igazságát is, olvasóként néha kellemetlen volt a meggyőzésre irányuló közlések kereszttüzében állni.

Mindazonáltal nagyon érdekes volt egy bennfenntes látószögéből megismerni az (emigráns) arisztokrácia életét, és a II. világháború körüli történéseket.
Az első kötet csak pár helyen burjánzik túl, és szerintem megbocsátható a téma miatt, amely kapcsán megtörténik (a férje balesete), a második kötet második fele viszont szinte kizárólag a Szubudról és az újratemetésről szól, olvasóként úgy érzem, nagyon erősen húzni kellett volna a szövegen, mert nagyrészt fárasztó és érdektelen helyszín- ill. névfelsorolásból áll, mintha nem napló, hanem naptár alapján készült volna.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, a könyv különös egyvelege az őszinte megnyílásnak, és a könyörtelen elfogultságnak, az viszont a kétségtelen, hogy a szerző igazán nem mindennapi, fordulatos életet élt egy rendkívül izgalmas korszakban.

Gabi_Fónyad>!
Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1-2.

Ez az I. kötet nagyon tetszett. Nem vagyok biztos abban, hogy a mai kor asszonyai ennyi mindent megtennének a férjükért, majd özvegyen az anyósukért és apósukért.


Népszerű idézetek

Andrée>!

…nem lényeges, meddig és hogyan élünk. Csak ez lenne a fontos, hogy ne okozzunk kárt, éljünk hasznosan egymás és az emberiség javára.

2. kötet, 44. oldal.

Klalli>!

Szép a korrekt eljárás, de gazemberekkel szemben nem kellene alkalmazni.

I. kötet, harmadik rész, 15. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
A XX. század krónikája
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Antony Beevor: Sztálingrád
Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel
Tatai Gábor: A Sziklakórház rövid története
Ralph Brewster: Hontalanul Budapesten
Erwin Rommel: Háború gyűlölet nélkül
Ignácz Károly (szerk.): Kérdések és válaszok a Horthy-korról