„Ha az ember szerencsés, van elég pénze és szép háza, akkor megengedheti magának, hogy segítse azokat, akiknek nincs (…) Erről szól az élet. Hogy megosszuk másokkal a jó szerencsét. (…) nagyobb öröm adni, mint kapni, és hogy az élet fontos dolgai (a barátok, a család, a jóakarat) sokkal értékesebbek a pénznél. Az ember többet ér, mint a bankszámlája.”
A mostani értékelésem ismételten nehezen „született” meg, mivel ebbe a témába rövid időn belül immáron harmadik alkalommal voltam „kénytelen” beleélni magamat. Elmondhatom, hogy igazán szerencsés vagyok, elvégre csak bele kellett helyezkednem egy rövidebb időre az emberiség egyik legsötétebb időszakában játszódó eseményekbe, helyzetekbe, rettegésbe, halálba és semmilyen személyes tapasztalatot nem kellett elfojtsak olvasásom közben. Mivel csupán „szemlélője” voltam a könyvben leírtaknak, így felszínesen tudtam átérezni mindazt a kegyetlenséget és szenvedést, amely leírva is szörnyű és fullasztóan hatott rám, hát még milyen hatással lehetett mindazokra, akik átélték! Ennek a könyvnek nagyon sok értéke és üzenete van, hogy ki mit lát – vagy éppen fogad meg belőle, az egyéni, de kivétel nélkül hiszem, hogy nyomot hagy az olvasó lelkében.
Eddie Jaku immáron egy élő legenda, aki megjárta a II. világháború poklát. Zsidó származású német állampolgárként kezdte meg az életét és végül egy olyan idős emberként távozott, aki felmenőiért méltó emléket állított a világ előtt, hitt és remélt, de sose bocsájtott meg. Egy ember, akinek a halál rendszeresen megfogta a kezét, de végül mindig élve távozott. Egy fiú, aki elvesztette családját és csak a szerencsére és a szakmájára bízhatta magát és sorsát. Egy férfi, aki túlélte a náci rezsim pusztítását és végül egy teljes életet élve – családdal, barátokkal – emléket állított mindazon elhunytaknak, akiknek nem volt lehetősége végig járni az élet ösvényét. Ilyen ember volt Eddie, egy hős, korunk kiemelkedő személyeinek egyike. Aki nem engedte, hogy a fájdalmas múlt megtörje, hiszen mert hinni, élni és a jövőt tervezni. A szerző egy előadás keretén belül is beszél a könyvben elhangzottakról is többek között, amit úgy gondolok, hogy érdemes megnézni. Ezt ezen a linken tudjátok megtekinteni, ellenben a videó megnézéséhez angol nyelvtudás szükséges. link
Elsőre csupán klisé halomnak tűnhetnek a fent leírtak, elvégre ebből az időszakból származó történetekkel Dunát lehet rekeszteni. És bár minden szemszög egy újabb megrázó oldaláról mutatja be ezt a földi poklot, mégis többször érezheti úgy az olvasó, hogy már sok. Sokan úgy gondolják, hogy el kell mesélniük a saját történetüket, hogy az általuk megélt, vagy a felmenőik által mesélt történetek jó példák lesznek arra, hogy az utókort emlékeztessék eme szörnyűségre. Talán elegendő kötet születik majd ahhoz, hogy egy akadályt képezzen a jövőre való tekintettel, hogy soha többet ne kelljen egy népnek se rettegnie azért, mert más az etnikuma, hite vagy akár anyagi helyzete. Ugyanakkor van egy másik oldala is ennek úgy érzem, mégpedig a tény, hogy kultusz teremtődött ezen személyek által és bár a túlélők száma elenyésző az elhunytakéhoz képest, mégsem elegendő ahhoz, hogy egy torlasz legyen a jövő tekintetében. Az ember már csak ilyen, ahol nincs káosz és gyűlölet, ott nem él ember sem.
„A legfontosabb, amit valaha megtanultam: annál, hogy valaki szeret, sosem érhetsz el többet. (…) A barátság nélkül elveszett emberek vagyunk. A barát az a valaki, aki emlékeztet, hogy élsz.”
Bővebben: link